Ezzel a problémával csak akkor találkozunk, amikor már megtörtént a baj. Sok esetben azonnali iPhone kijelzőcserére van szükségünk, és ilyenkor az ember kapkod, minél olcsóbb, de gyors megoldást keres, aminek a kárát később tapasztalhatja meg.
Ebben a cikkben kitérünk arra, hogy milyen kijelzők érhetőek el a piacon, hova érdemes fordulni, mire kell figyelni egy kijelzőcserénél, és persze az iPhone kijelzőcsere árakat is megtalálod majd itt. Ássuk is bele magunkat!
Talán és az egyik legfontosabb dolog, hogy milyen iPhone kijelzők érhetőek el a piacon. Ez végeredményben kétféle típus lehet. Utángyártott és eredeti. Ez talán mindenki számára egyértelmű, azonban az utángyártott piacon sok silány minőségű termékkel találkozunk, aminek a színhelyessége, fényereje nem megfelelő. Korábban még gond lehetett a True Tone-nal is, ami valószínűleg az a funkció, amit addig nem veszünk észre, ameddig nem találkozunk azzal, hogy nem működik, és feltűnik, hogy miközben használjuk a készüléket, az iPhone automatikusan nem alkalmazkodik a környezethez és nem állítja úgy a színeket, hogy az igazodjon a környezeti megvilágításhoz.
Ugyan problémát nem okoz, de igencsak bosszantó lehet, ha éppen nem színhelyes az utángyártott kijelző, mert elsőre ha nem vesszük észre, bármilyen fotó készítésekor vagy megosztásakor, amit mi látunk, teljesen más lesz, mint amit az ismerőseink látnak, és adott esetben, amiről azt gondoljuk, hogy jó, az bizony éppenséggel borzasztóan néz ki.
Ugyan manapság talán már nem ennyire drasztikus a különbség, de akkor is valami ilyesmire számíthatunk, ha silány minőségű utángyártott kijelzőt rakunk a készülékbe.
Ezzel el is érkezünk oda, hogy mi az utángyártott, és mi az eredeti, pontosabban eredetivel megegyező kijelző!
😒 Utángyártott
Az utángyártott kijelző minden része egy “random” gyártó által legyártott, minőségében sokkal silányabb termék. Ez ugye maga az LCD vagy OLED rész, ami a megjelenítésért felel, illetve az üveg sem eredeti, bár maga az üveg ilyenkor egyébként nem akkora probléma.
😍 Eredetivel megegyező minőség – ilyet kapsz Te
A szervizek 99%-a az eredetivel megegyező kijelző építi be. Ez a világon mindenhol megszokott megoldás, mert mondhatjuk, hogy ugyanazt kapjuk, mintha egy eredeti kijelzőcserét kérnénk az Apple-től – csak éppen töredék áron. Ez az árkülönbség akár több mint 100.000Ft is lehet.
De akkor hogyan csinálják ezt a szervizek, és miért éri meg nekünk és nekik is? Fontos, hogy az iPhone ugyanazt a minőséget nyújtsa, viszont ne kelljen 280.000Ft-ot fizetni a kijelzőcseréért (mert bizony egy eredeti kijelző körülbelül ennyibe kerül egy új készülék esetén), hanem csak mondjuk 120.000Ft-ot, ami ugye sokkal barátibb összeg.
Az Apple célja az, hogy amellett, hogy mindig eladja az új készüléket, a jelenlegi típus akár 5-8 évig is forgalomban legyen. Ez abból is látható, hogy az aktuális iOS meddig kompatibilis egy régebbi készülékkel: az iOS 26-nál ez az iPhone 11, és a második generációs iPhone SE készülék, ami 5 év. Tehát egy a készüléknek legalább addig forgalomban kell lennie a használt piacon, és bizony ennyi idő alatt biztos előfordul majd, hogy valakinél betörik a kijelző. Így az Apple-nek arra is gondolnia kell, hogy ezeket szervizelni kell és bizony a használt piac már árérzékeny.
Azt persze nem tudhatjuk, hogy a technológia, vagy könyebb szervizelés miatt oldotta meg így az Apple, de mindenképp hálásak lehetünk azért, hogy megfelelő technikai háttér megléte esetén elválasztható az üvegtől az LCD illetve az OLED panel.
Ez azt jelenti hogy egy kijelző törés esetén legtöbb esetben csak magát az üveget kell cserélni és nem a teljes kijelzőt.
Amennyiben mégis eredeti, teljesen új kijelzőt akarnánk, akkor az iPhone 12-nél még 5 évvel később is brutális, 129.000Ft-os költséget jelent, ami sehol sem rentábilis egy használt készülék esetén.
És akkor még nem is került szóba a Pro verzió és újabb készülék sem. Mindez egy felújított, az eredetivel megegyező kijelző esetén csupán 80.000Ft, és ugyanazt kapjuk, mintha az Apple-nél és hivatalos szervizpartnereinél cseréltetnénk. Tehát 50.000Ft-ot spórolunk azon, hogy nem teljes kijelzőt kell kicserélni, csak egy részét. Mit is jelent ez?
Amikor az ügyfél behozza a “törött kijelzős” készülékét, szervizünk felméri az állapotát, legjobb esetben ugye maga az LCD vagy OLED / érintő része nem sérült a kijelzőmodulnak, tehát csak maga az üveg tört el, de a kijelzés az épp, tehát megmenthető az eredeti része a kijelzőnek. Ilyenkor speciális eszközökkel leválasztjuk a törött üveget és rakunk rá egy másikat.
Így maradhat meg az eredetisége a kijelzőnek. Tehát minden egyes funkciója, színhelyessége, tökéletesen ugyanaz lesz, mint amit már megszoktunk, és amit az Apple elvár. Ezért nem kerül egy teljesen új kijelző árába.
Tehát amikor a szervizek eredeti kijelzőt reklámoznak, akkor az valóban eredeti, legalábbis az LCD / OLED része, a vezérlő elektronikája, az érintésérzékelő rétege, és bizony tényleg az eredetivel megegyező minőséget kapunk, tehát ezért érdemes ezt választani az utángyártott helyett!
Mi van akkor, ha az LCD / OLED is sérült, akkor milyen kijelzőt kapunk?
Ebben az esetben is egy eredeti LCD / OLED panelt kapunk, mert a szervizek folyamatosan felvásárolják a törött kijelzőket, és emiatt az eredetivel meggyező minőséggel találkozunk, csak éppen a szerviznek kevesebb haszna lesz rajta, de ezt nyilván nem hárítja ránk.
Ha pedig mindenképp teljesen eredeti kijelzőt szeretnénk az Apple-től, menjünk be bármelyik hivatalos Apple szervizpartnerhez és ott természetesen teljes árban egy új kijelzőt kapunk beszerelve.
Mit kell még tudni a kijelzőcsere esetén?
Természetesen a szervizelés alkalmával átnézzük a készüléket, hogy teljes mértékben megbizonyosodjunk az állapotáról a félreértések elkerülésének érdekében, illetve az új kijelző illeszkedésére nagy hangsúlyt fektetve nézzük át, hogy arra van-e befolyással bármi esetleges elváltozás. Például az akkumulátor nincs felfújódva, a készülék ház elhajolva, esetleg a keret olyan mértékben sérült, ami meggátolja az illeszkedést. Ha mindent megfelelőnek találtunk, akkor vagy átmásoljuk a kijelző azonosítási adatait a régi kijelzőről az újra, vagy a sérült kijelzőről áthelyezzük azt az alkatrészt, melyben azok az információk vannak, amelyek szükségesek a megfelelő működéshez és azonosításhoz az alaplap számára. Ennél részletesebben nem mennék bele a cserébe, mert nem fontos.
Végül, de nem utolsó sorban lecseréljük a ragasztót, amely a kijelzőt a készülékházhoz rögzíti és biztosítja a cseppállóságot (sem az Apple, sem mi vállalunk garanciát a beázás kapcsán és nem javasoljuk a folyadékba merítést). Ettől függetlenül a lehető legjobb minőségű, az eredetivel megegyező ragasztást használunk, hogy minél jobban bírja a készülék!
Konklúzió és iPhone kijelzőcsere árak
Azt egyik, és talán legfontosabb kérdésünk az legyen a szerviz felé, ha kijelzőcserére van szükségünk, hogy minden funkció helyesen fog-e működni, és eredeti marad-e az LCD / OLED panel. Ha erre igen a válasz, biztosak lehetünk benne, hogy megfelelő minőségű javítást kapunk, és továbbra is úgy tudjuk használni a készülékünket, ahogy eddig, és későbbiekben sem lesznek problémák a kijelzővel.
Az árakat ezen a linken találod meg, az oldal alján pedig az elérhetőségeket is: iPhone kijelzőcsere árak






Szólj hozzá: Hozzászólok