Skip to content

Amikor először láttam a 9to5Mac cikkét arról, hogy az Apple Watch-ot bokán is lehet viselni, azt gondoltam, hogy teljes elmebaj az ötlet is.

De nézzük meg, hogy miért lehet mégis értelme ennek, ha elég merész az ember.

A New York Times írt egy beszámolót Ana Espinal fitnesz influencer megkérdezése után és 5 indokot állapítottak meg, amiért jó lehet az Apple Watch-ot bokán hordani.

Ana eredetileg azért kezdte el a bokáján viselni az Apple Watch-át, mert túl nagy volt az óraszíja és emiatt nem tudta pontosan mérni a pulzusát.

Régen, amikor Ana Espinal a csuklóján viselte az Apple Watch-át az edzőteremben, gyakran azt látta, hogy az Edzés alkalmazásban leállt az edzésének a rögzítése, miközben edzett. Espinal pici csuklóval rendelkezik és felmerült benne, hogy a lötyögős óra nem biztos, hogy megfelelően tudja érzékelni a pulzusát.

Elkezdett online nézelődni és végül talált egy kicsi közösséget, ahol az emberek hasonló problémával találkoztak és egyedi módon oldották meg: a bokájukra tették az órát.

Személy szerint én kerestem volna egy kisebb óraszíjat, de Anáék megoldása is izgalmas.

És akkor nézzük, hogy miért lehet ez még jó:

  1. Pontosabb lépésszámlálás – Sok esetben a kezünk nem mozog a lábunkkal egyszerre, például ha lépcsőző gépen vagyunk vagy ha babakocsit/bevásárlókocsit tolunk. A kezünket ilyenkor nem lóbáljuk, így az óra nem feltétlen vesz be minden lépést.
  2. Tetovált karon nem működik jól a pulzusmérés – Ez egy olyan probléma, amiről már 2015 óta tudunk és az Apple-nek azóta sem sikerült a fizika törvényeit áthágnia: a tetováláson nem világít át a fény, ezért a viselő pulzusát sem tudja mérni. Így ha a karod teli van varrva, de a lábad csupasz, akkor tényleg kicselezheted így a dolgot.
  3. Érzékeny bőr – Vannak, akiknek bőrirritációt okoz az Apple Watch viselése a csuklójukon, de a bokájukon kevésbé érzékeny a bőr, így ott nem jelent gondot.
  4. Bizonyos munkakörök – Orvosok nem viselhetnek higiéniai okokból karórákat, illetve vannak olyan gyári munkások is, akiknek tilos az óra és az ékszer viselése a karjukon. Nekik jó kiskapu lehet a bokán viselt Apple Watch.

Egy nagy hátránya azonban van a bokán viselt órának, mégpedig az, hogy az államokban a szabadlábon lévő elítéltek bokamonitorához hasonlít az Apple Watch. Ez kínos beszélgetéseket eredményezhet a szomszédokkal.

Ez a fajta beszélgetés nem ritka, sőt gyakoribb, mint aminek ezek a nők örülnének. Hughley Beasley gyakran úgy érzi, hogy meg kell nyugtatnia szomszédait, hogy nem áll házi őrizetben.

Engem ez az 5 indok engem nem győzött meg arról, hogy a bokámon hordjam az Apple Watch-om, de így már nem fogok annyira furcsán nézni az edzőteremben azokra, akik ott viselik.

Te hordanád a bokádon az Apple Watch-odat?

Olvasd el a hozzászólásokat is

Népszerű hozzászólások

  1. Várj egy kicsit. Kinevetem magamat… Na jó. Szóval ez az 5 indok nem indok. Én sokszor telefonálok a Watch-on vezetés közben. Szóval lábon viselve a gázpedált nyomva elég fura lenne felvenni egy bejövő hívást. :face_with_hand_over_mouth: A másik, hogy az értesítések nyomonkövetése is igen nehézkes lenne. Nem is beszélve egy egy üzenetre való válasz diktálásakor való nehézségekről. De nem is sorolom fel az összes hátrányát a bokán való viselésnek, hiszen több van mint előnye. Nemde?

  2. Avatar for Putyur Putyur says:

    Érdekes érvelés. Szép példája annak, hogy marginális indokokkal bármilyen elmebajt meg lehet magyarázni. :slight_smile: Mondjuk az senkinek nem jutott eszébe, hogy egy óra alapvetően azért van, hogy megnézzük rajta az időt, lehetőleg jógagyakorlatok nélkül…?

  3. Ezek mar nem orak, csak nevben azok. Inkabb szamitogepek/cel szenzorok, amiken veletlen meg az idot is meg lehet nezni.

Continue the discussion at Hozzászólok

Participants

Avatar for Antoszhun Avatar for Burgatshow Avatar for Putyur Avatar for Szifon

Shopping cart

Hírek, Újdonságok

Webshop

Rendezés
Termék elérhetőség
Ár
- Ft
Bevonat
Csatlakoztatás
Modell
Tárhely
Méret
Tok mérete
Kialakítás
Gyártó
Akciós ár
Szíj anyaga
3
Flying ninja
82 Ft
2
Gucci watch
82 Ft
subtotal $164.00
shipping $10.00
discount $17.00
total $75.00