fbpx Skip to content

Az Apple kedden bemutatta az új készülékeket, köztük az iPhone 15 Pro-t és iPhone 15 Pro Max-et. Múlt évben az iPhone 14 Pro brillírozott a kamera frissítésben, illetve az új kijelző funkcióban, ami a Dynamic Island elnevezést kapta, ezen kívül jobb akkumulátor időt is kapunk múlt évben, valamint erősebb processzort. Az iPhone 14 Pro Max-ről írtam egy hosszú távú tesztet itt, na de nézzük, mit is kapunk idén az iPhone 15 Pro szériától.

Míg múlt évben a kamera volt az, ami komolyabb frissítésen esett át, idén inkább a külsőn változtatott az Apple az iPhone 15 Pro-k esetén kaptunk egy új titán házat, kisebb kávát, azaz minimálisan nagyobb kijelzőt, a készülék ház méret pedig kicsit kisebb is lett. Ezen kívül frissült azért a kamera is, lényegében továbbfejlesztették az iPhone 14 Pro kameráját, és a nagyobb iPhone 15 Pro Max kapott egy új lencsét is, mellyel 120mm-es optikai zoomra tehetünk szert. Ezen kívül lett egy Művelet gombunk, A17 Pro processzorunk és USB-C támogatásunk. Nem olyan rossz frissítés ez önmagában, sokan fognak régebbi készülékről váltani erre, de nézzük meg egyenként az újdonságokat.

Az első és legfontosabb az új titán ház. Ez lényegében egy, a NASA által a Marson is használt, speciális, jól megmunkálható, tartós, mégis könnyű ötvözetet jelent.

Az Apple szerint a készülék könnyebb lett, és ezt érezni is, az újságírók már kezükbe is foghatták ezeket, és valóban mindenki úgy érzi, hogy könyebb lett az új széria. Ez előfutára lehet annak is, hogy mostantól titán házakkal találkozhatunk az iPhone-ok, és talán az iPadek esetén is.

Ezek a valaha volt legkönnyebb Pro modellek, és ez alapján elmondható, hogy az elmúlt évek legkönyebb készülékei. Új kontúrozott éleket kapunk a legvékonyabb szegélyekkel, tehát a létező összes iPhone-nál vékonyabb kávával.

A titán oldalszegélyek szemet gyönyörködtető, finom szálcsiszolt felülete precíz forgácsolás, csiszolás, simítás és szemcseszórás eredménye. Az új ívelt élekkel és az iPhone történetének eddigi legkeskenyebb peremével még kényelmesebb a kezedben tartani.

A titánszegélyt szilárdtest-diffúziós eljárással rögzítjük az új belső alumíniumkerethez. Az iparágban elsőként alkalmazott innovatív folyamat részeként termomechanikus eljárással hihetetlenül erős kötést alakítunk ki a kétféle fém között.

A belső keret 100%-ban újrahasznosított alumíniumból készül, így hozzájárul az újrahasznosított anyagok felhasználásához termékeinkben, és 2030-as klímacéljaink megvalósításában is segít.

Az új titán kialakítás egyébként négy színben érhető el. Natúr titán, kék titán, fehér titán, és fekete titán. Tokok és kijelzővédő üvegfóliák már elérhetőek a Smartdiszkont oldalán.

Idén a kijelző nem változott, tehát az iPhone 14 Pro szériánál bemutatott kijelző kapjuk meg, mely nappali fényben akár 2000 nites fényerőre is képes.

(Jól látszik a fényerő különbség)

A ProMotion technológia változó frissítési gyakoriságot tesz lehetővé másod­percenként 10 és 120 frissítés között. Amikor ki­emel­kedő grafikai teljesítményre van szükségünk, egyenletesen, intelligensen növeli a frissítési frekvenciát, máskor viszont csökkenti, hogy spóroljon az aksival. Természetesen itt is elérhető a mindig bekapcsolt kijelző és a Dynamic Island is.

Új A17 Pro processzor

Nekem már rögtön feltűnt a Pro jelzés, ami arra enged következtetni, hogy jövőre az iPhone 16 nem ezt a processzort fogja megkapni, hanem csak az A17-et. Idén egy ütős processzor frissítést kaptunk az Apple-től, nem is akármilyet.

A legnagyobb újítás a GPU, tehát a grafikai chip, mely bizonyos alkalmazásoknál, de leginkább játékoknál tesz szert előnyre, de mielőtt rátérnénk, nézzük a száraz adatokat:

  • Az Apple Silicon új generációja, a teljes lapkában változásokkal, áttörést jelentő új GPU-val.
  • Az iparág első, 3 nanométeres chipje.
  • A 19 milliárd tranzisztornak az elemei mindössze 12 szilícium atom szélesek.
  • 6 magos CPU, kettős teljesítmény és négyes hatékonyság.
  • 16 magos neurális motor, akár kétszer gyorsabb, mint korábban. Akár 35 billió művelet feldolgozása másodpercenként.
  • Dedikált ProRes, Pro Display motorok, és AV1 dekóder motor. Ami azt jelenti, hogy ezekhez a szoftveres vagy hardveres dolgokhoz specifikusan el van különítve a processzoron egy rész, így gyorsabban dolgozza fel az adott adatfolyamatokat.

Új USB-3 kontroller, és akkor itt megemlíteném az új USB-3-as (USB-C) aljzatot is. Most már ezen keresztül töltünk vagy kommunikálunk a készülékkel. Ez akár 10Gbps sebességre is képes USB-3-as kábelen keresztül. Itt az Apple megemlíti hogy 20-szorosan gyorsabb, mint az USB-2, de valljuk be, ez inkább vicc, mert manapság már senki sem használ USB-2-t. JA DE! Az Apple… 🙋🏻‍♂️ Igen, az iPhone 15 esetén USB-2 sebességre képesek a telefonok, de ezt se mondanám persze lassúnak, mert ugye a Lightning is ugyanerre a sebességre képes. 😏

A fenti rövid videóban láthatjuk, ahogy az Apple bemutatja a különböző részeit a processzornak, melyek dedikáltan állnak rendelkezésre az egyes szoftveres megoldásokhoz. Például az élethű fényekhez avagy Ray Tracinghez.

Ez az Apple GPU-k történetének eddigi legnagyobb átalakulása. Az A17 Pro a korábbiakét magasan felülmúló grafikai teljesítményével teljesen új fejezetet nyit az iPhone-chipek történetében.

A hihetetlenül részletgazdag környezetekkel és még valósághűbb karakterekkel a mobilos játékok lenyűgözően mutatnak és teljesen magukkal ragadnak. Az iparágban egyedülálló gyorsaságával és hatékonyságával az A17 Pro külön sebességkategóriát teremt.

Én kifejezetten várom 2024 elején a Divisiont, de már a Diablo Immortalnál is láthattuk, mennyire fejlett a mobil játék technológia az Apple részéről. Bárcsak a Diablo IV is ilyen jól sikerült volna. 🤷🏻‍♂️

Szóval izgatottan várjuk az új GPU-t kihasználó játékokat, de térjünk is a kövektező ráncfelvarrásra: a kamera frissítésre.

Új szenzor, nagyobb optikai zoom, valamint egyéb szoftveres megoldások az iPhone 15 Pro-k újdonságai!

Az iPhone 15 Pro Max kamerája olyan, mintha 7 különböző lencse (optika) lenne a kezedben, amit egy érintéssel tudsz aktiválni. Ahogy már a cikk elején említettem, az Apple lényegében az iPhone 14 Pro kamera rendszerét fejlesztette tovább és egész jó apróságokat kapunk a zoom tartományoknál, plusz ott van még, hogy gyenge fénynél is jobb portrékat készíthetünk már. A régebbi készülékről frissítőknek ég és föld lesz a különbség, ha a kamera rendszert vesszük alapul.

Idén a lencsetagokkal “játszott” az Apple, ezért változott mind a fő, mind a telefotó kamera, bár utóbbi csak az iPhone 15 Pro Max esetén. Fejlődött 48 MP-es főkamera, nagyobb érzékelővel rendelkezik, mint az iPhone 15. Az új bevonat csökkenti az objektív becsillanását és jobb teljesítményt nyújt gyenge fényviszonyok között. Ez például sokat számít majd az éjszakai portréknál. Ha az szenzor összes képpontját használja, a fő kamera hihetetlen részleteket képes rögzíteni. A 48MP ProRaw-ban a szenzor összes képpontját használja, így a fő kamera rendkívüli részleteket képes rögzíteni.

A fejlett quad pixel érzékelő a körülményekhez alkalmazkodva a maximumot hozza ki a 48 megapixeles felbontásból, így félhomályban is döbbenetesen részletgazdag fotókat készíthetsz. A kétszeres nagyítású telefotókamerával pedig még közelebb hozhatod a témát.

Az új Photonic Engine egy szupernagy felbontású kép legjobb képpontjait kombinálja egy másik, fénygyűjtésre optimalizált fotóval. Így automatikusan 24 megapixeles – azaz a korábbinál kétszer nagyobb felbontású –, extra részletes képeket készíthetsz nap mint nap.

A 48 megapixeles HEIF-formátumú képek a korábbinál négyszer nagyobb felbontást kínálnak, megosztásra készen. Vagy fotózhatsz 48 megapixeles ProRAW-formátumban, amely precíz kontrollt biztosít a színek, a részletek és a dinamika­tartomány felett.

Szóval az első újdonság, amit az iPhone 15 Pro és 15 Pro Max tulajdonosok is észrevesznek, hogy 3 féle “objektívvel” rendelkezünk: 24mm, 28mm és 35mm. Eddig ugye csak kettő volt az iPhone 14 Pro esetén és kettő van az iPhone 15 esetén is. Ez a fő kamera, ami 48MP, ƒ/1,78 rekesz, és lett egy 1,2 szeres és 1,5 szeres optikai zoomunk, ami nem képkivágás.

Mostantól több – 24 mm-es, 28 mm-es és 35 mm-es – lencse közül választhatsz alapértelmezett opciót a fő kamerához. És mindehhez semmilyen pluszkiegészítőt nem szükséges magaddal vinned – ebben rejlik a műveleti alapú fotófeldolgozás ereje.

A Photonic Engine felturbózza a portréidat. Gyönyörű részleteket, valósághű színeket, nulla zárkésleltetést és akár kétszer jobb teljesítményt kínál félhomályban. És már a portréid is lehetnek Live Photók.

Portré módban folyamatosan zoomolva közelíthetsz rá a témádra, hogy megtaláld a tökéletes zoomarányt. Ráadásul utólag is átteheted a fókuszt az egyik szereplőről a másikra.

A Photonic Engine nem csak portréfotózásban remekel. A megnövelt dinamikatartománynak köszönhetően Éjszakai módban mostantól tisztábban láthatod a témádat sötétebb környezetekben.

Az új Log-kódolással még sokoldalúbb a ProRes-formátum, így még nagyobb teret és rugalmasságot kínál az utómunka során a fényeléshez és effektezéshez.

Az iPhone 15 Pro az első okostelefon, amely támogatja az ACES-t, a legnagyobb filmes produkciókban is használt, Academy Color Encoding System névre hallgató globális színszabványt. Már bele is vághatsz életed filmjének megrendezésébe.

Ezek voltak azok a funkciókat, amiket mindkét készülék kamerája tud, tehát az iPhone 15 Pro és iPhone 15 Pro Max is. Azonban van egy újdonság, amelyre kizárólag az iPhone 15 Pro Max képes, mégpedig 5x-ös optikai zoom.

Az utolsó kép az iPhone 15 Pro Max 5x-ös optikai zoomjával készült. A lencse alá komplex üvegszerkezetet – egy szupermodern tetraprizmás optikát – építettek be, amely négyszer veri vissza a fénysugarakat. Ennek köszönhetően a fény hosszabb utat tesz meg ugyanabban a térben, jelentősen megnövelve a kamera fókusztávolságát.

A tetraprizmás szerkezetet egyedülálló, saját fejlesztésű háromdimenziós szenzormozgatásos optikai képstabilizáló és automatikus élességállító modul támogatja, amely mindhárom irányban képes elmozdulni. Eddigi legfejlettebb stabilizálórendszerük a korábbinál kétszer több mikrokorrekciót végez. Az iPhone 12 Pro-hoz képest például 2x nagyobb zoomtartományunk van már.

Új műveleti gomb

Ahogy az iPhone 14 Pro-nál, úgy az iPhone 15 Pro-nál is kapunk egy apró hardver / szoftver változtatást, jelen esetben megszüntették a némító gombot és kaptunk helyette egy műveleti gombot mely érintés érzékeny, de be is nyomhatjuk. Tehát benyomásra és hosszú érintésre is más és más műveletet tudunk vele indítani.

Alapértelmezés szerint a Művelet gombbal a Csengő és a Csendes üzemmód között válthatsz. Ha másik funkciót választasz ki hozzá, a Vezérlőközpontból némíthatod le az iPhone-odat. Vagy használhatsz fókuszszűrőket, melyekkel automatikusan Csendes üzemmódba teheted. Bármivel foglalkozol, a Művelet gomb mindig készen áll. Elérheted vele a Kamerát egy spontán szelfihez. Felvehetsz egy gyors hangjegyzetet. De akár a Parancs opciót is választhatod, mellyel megnyithatsz egy tetszőleges appot, vagy elvégezhetsz egy sor műveletet – felkapcsolhatod például a lámpákat a nappalidban, és elindíthatod a zenét.

Egyéb szoftveres / hardveres újdonságok, amikről még érdemes tudnod

  • Akár 29 óra videólejátszás az iPhone 15 Pro Max-on.
  • Az iPhone 15 Pro-n akár 6 órával hosszabb ideig nézhetsz videókat, mint az iPhone 12 Pro-n.
  •  A vadonatúj Wi‑Fi 6E technológiával akár kétszer gyorsabban hasít a vezeték nélküli net. A fájlok feltöltése és letöltése is villámgyors.
  • Egy forgalmas pályaudvaron vagy zsúfolt parkban szeretnél valakit megtalálni? A Lokátor Precíziós keresés funkciójával könnyedén megoldhatod.
  • Már USB‑C eszközöket, például pendrive-okat, gyors külső adattárolókat, 4K-s kijelzőket és mikrofonokat is csatlakoztathatsz az iPhone-odhoz. És töltheted róla az Apple Watch-odat vagy az AirPods-odat.
  • Az iPhone 15 Pro-val közvetlenül külső meghajtóra rögzítheted a ProRes-videókat, így könnyedén cserélhetsz meghajtót, és foroghat tovább az iPhone-kamera. Hollywoodot idéző lassított felvételt szeretnél készíteni? Már külső SSD-re is rögzítheted ProRes-videóidat 4K felbontásban, 60 képkocka/s sebességgel.
  • Az iPhone 15 Pro beépített Thread-rádiójával közvetlenül vezérelheted okosotthonod Thread‑kompatibilis eszközeit.

iPhone 15 Pro és iPhone Pro Max árak

iPhone 15 Pro

  • A 128 GB-os iPhone 15 Pro jelenleg 499.990 forintról indul, de tavaly az azonos tárhelyű 14 Pro-ért még 569.990 forintot kellett fizetned.
  • Ugyanez a helyzet a 256 GB-os iPhone 15 Pro-nál, mely jelenleg “csupán” 549.990 forintba kerül, de tavaly ilyenkor még 629.990 forintba került a 256-os 14 Pro.
  • Talán ezek után nem sokkoló, hogy az 512 GB-os iPhone 15 Pro is olcsóbb lett, mint az azonos tárhelyű 14 Pro volt: itt 649.990 forintra zuhant az ár a tavalyi 749.990 forintról.
  • És végül nem felejthetjük el a gigászi 1 TB-os opciót se, mely idén “szinte ingyen van” 🤓 és 749.990 forintért megveheted, de tavaly még 869.990 forintba került.

iPhone Pro Max

  • A 256 GB-os tárhely esetén a tavaly őszi ár 689.990 forint volt, ehhez képest most ekkora tárhelyű 15 Pro Maxot szerezhetsz 599.990 forintért is.
  • Az 512 GB-os tárhely is olcsóbb lett: 809.990 forintról csökkent 699.990 Ft-ra.
  • És már az 1 TB-os változat sem az 1 millió környékén mozog (929.990 Ft), hanem “csak” 799.990 forintba kerül

A teljes képhez itt is hozzájön, hogy az elmúlt egy évben azért jelentősen csökkent az iPhone 14 Pro ára is, előző hónapban már 479.900 forintért is megvehetted az Apple addigi legjobb telefonjának alapváltozatát 128 GB-os háttértárral.

Bővebben az árakról ebben a cikkben írtunk: A múlt évi megjelenési árakhoz képest hatalmasat csökkent az idei iPhone modellek ára.

AppleCare+

Szoktuk mondani, hogy a legjobb Apple biztosítás az AppleCare+. Hazánkban nem vásárolható meg hivatalosan, de külföldi beállításokkal, címmel és bankkártyával itthonról is simán megköthetjük. Igazából ez a lehető legjobb biztosítás, mert 100%-osan eredeti alkatrészt kaptok javításkor, illetve az Apple Watch-nál és AirPods-nál minden esetben az egész készüléket cseréli az Apple, tehát hibázni sem tudtok.

Ebben a cikkben részletesen leírtuk, hogy hogyan tudjátok megkötni saját magatoknak az AppleCare+-t, de ha nincs külföldi bankkártyátok és címetek, akkor mi is nagyon szívesen megkötjük nektek külön díjért cserébe. Ezt az elmúlt években hoztuk el nektek, hogy a lehető legjobb biztosítást tudjátok megkötni az Apple terméketekre. Az AppleCare+ kizárólag a vásárlástól számított 60 napig köthető meg! Amennyiben a mi segítségünkre van szükségetek, írjatok egy emailt a [email protected]-ra a készülék megjelölésével és tájékoztatunk titeket a részletekről!

Ha tetszett a cikk, dobj egy hozzászólást, te mit gondolsz erről!

Olvasd el a hozzászólásokat is

Szólj hozzá: Hozzászólok

Szólj hozzá: Hozzászólok