fbpx Skip to content

A 9to5Mac-nél Ben Lovejoy felvetette az ötletet, hogy mi van akkor, ha az Apple Silicon chipekkel szerelt Mac-ek annyira jók, hogy ritkábban kell majd a felhasználóknak lecserélniük?

A Mac-ek mindig is tovább bírták, mint a Windows-os PC-k, hiszen vásárlás után simán működnek 5 évig és nem ritka a 10 éves működő Mac sem. Ezt tudom tanúsítani, mert ezt a cikket is egy Late 2013-as MacBook Pro-n írom.

Mielőtt az Apple Silicon okozta problémával foglalkoznánk, vegyük végig gyorsan a korábbi Mac architektúrákat.

Az eredeti, 1984-es Macintosh-ban Motorola 68000 chip volt és az Apple azt használta egészen 1994-ig, amikor is PowerPC (PPC) processzorokra váltottak. Ez kitartott 2006-ig, ekkor az Apple az Intel processzorok mellett tette le a voksát és 2020-ban pedig megérkezett az Apple saját tervezésű chipje, avagy az Apple Silicon.

A korábbi átállásokról talán már nem érdemes részletesen szót ejteni, de az Intelről Apple Siliconra váltás nem volt egyszerű az Apple-nek. Johny Srouji, az Apple hardveres csapatának vezetője tavaly azt nyilatkozta, hogy 14 éve dolgoztak az Apple Silicon chipeken.

Ez azt jelenti, hogy az Intelre váltás után már 2 évvel az Apple-ön belül felmerült, hogy függetlenek akarnak lenni az Inteltől, ami roppant érdekes.

Persze ha megnézzük, hogy mit okozott az Apple-nél az, hogy külső hardvergyártókra voltak kénytelenek hagyatkozni, könnyen megérthető, hogy miért jutottak arra a döntésre, hogy a saját útjukat akarják járni.

Lovejoy saját, 2017-es előrejelző cikkére utal vissza, ahol példaként felhozta az androidos telefonokat. Tegyük fel, hogy egy Androidot futtató okostelefon gyártásába szeretnél belevágni. Ekkor nagy valószínűséggel kénytelen leszel alkalmazkodni a Qualcomm Snapdragon chipjeinek termékciklusaihoz, hiszen csak akkor tudsz jobb és gyorsabb chipet tenni telefonodba, ha a Qualcomm már kiadta.

Így előfordulhat, hogy várnod kell és végül nem is olyan chip fog érkezni a szállítótól, mint amire számítottál.

Ez állt a 2013-as Mac Pro designjának kudarca mögött is: az Apple akkoriban úgy látta, hogy az iparág a több videokártyás egységek felé fog elmozdulni és így alakították ki a formavilágot, hogy az alaplap mellett 2 videokártyának is legyen hely.

És ugyanez történt a 2016-os MacBook Pro-nál is, ahol az Apple hitt az Intelnek, hogy képesek lesznek előállni egy nagy teljesítményű és alacsony fogyasztású chippel, de amikor végül ez nem történt meg, kénytelenek voltak beletenni a gépbe azt, amit az Intel kínált és a gépek túlmelegedtek. Egészen 2019-ig problémásak voltak a MacBook Pro modellek ebben a tekintetben és emögött az állt, hogy az Intel nem szállította, amit ígért, de közben az Apple már megtervezte a számítógépet hozzá.

Ha már a 2016-os MacBook Pro-nál tartunk, ott sokan csalódottak voltak, hogy az Apple nem tette lehetővé a 32 GB-os RAM lehetőségét, de meg volt kötve a kezük, ugyanis az általuk használt Intel chip LPDDR3E (alacsony fogyasztású DDR3) RAM-mal működött, aminek felső korlátja 16 GB. A 32 GB-hoz DDR4-re kellett volna váltani, de azt meg nem támogatta az az Intel processzor, amit az Apple a gépbe volt kénytelen tenni.

Az akkor még 12 évnyi tervezésnek megvolt a gyümölcse: a 2020-ban bemutatott M1 chip egyszerűen lekörözte azokat az Intel processzorokat, amiket az Apple használt a gépeiben, miközben jelentősen alacsonyabb fogyasztással is rendelkezett.

Az M1-es gépek nagyon jók voltak és az Apple Q3-as tőzsdei negyedéve 2020-ban egy 21%-os emelkedést mutatott a Mac eladásokban. Egyértelmű siker volt az M1.

A Q4-es negyedévben is megmaradt a lendület, az Apple az egy évvel korábbi Mac eladásokhoz képest 22,5%-os emelkedést tudott felmutatni.

Az M1 aztán olyan jól kitartott, hogy a Mac-ek eladásai 2022 végéig az egész iparág előtt teljesítettek. 2022 Q3-as negyedévében egyedül az Apple volt képes növekedést felmutatni az előző éves eladásokhoz képest (ráadásul egy óriási 40,2%-ot!), miközben a Lenovo, HP, Dell, ASUS és az összes többi gyártó 7,8-27,8% közötti csökkenésről volt kénytelen beszámolni.

Ez a növekedés azonban nem tartott ki örökké és 2023 első negyedévében a Mac-ek eladásai 40%-os csökkentést produkáltak az előző év azonos negyedévéhez képest az IDC elemzői szerint. Ez pedig még rosszabb, mint az iparági átlag, ami csak 29%.

Emögött több különböző indok is lehet:

  • Járvány: a koronavírus miatt sokaknak kellett otthoni munkavégzéshez jó számítógépet venniük, de idénre sok helyen már megtörtént az irodába visszatérés, ezért nem kell annyi gép otthonra.
  • Az M2 chip nem elég izgalmas: míg az M1 forradalmi volt, addig az M2 csak egy aprócska, iterációs frissítés, ami teljesen érthető, hiszen minden évben nem lehet megváltani a világot, erre még az Apple sem képes. Ennek ellenére vitathatatlan, hogy az M2 körüli láz közel sem érte el az M1 szenzációját.
  • Az M1 chip még mindig tökéletes: a 2020 novemberében bemutatott M1 chip mind a mai napig tökéletesen kiszolgálja a felhasználók 90%-ának szükségleteit. Aki nem szoftverfejlesztő, mesterséges intelligenciával foglalkozó szakértő, videovágó vagy egyéb profi szakmabeli, annak az M1 teljesítménye még sok is, pedig több mint 2 év telt el bemutatása óta. Így azok többségének, akik régi, elavult Intel processzoros Mac-jükről váltottak M1-esre, semmi indokuk nincs arra, hogy váltsanak az M2-es Mac-ekre.

És hogy mi lesz ennek az eredménye? Az, hogy a felhasználók még tovább fogják használni a Mac-jüket, hiszen semmi baja és villámgyors, ezért nem fognak váltani az új modellre, amikor az Apple kiadja, hacsak az Apple nem tesz bele valami olyan izgalmas újítást, amivel be tudja vonzani a vásárlókat.

Sok pletyka kering egy 15 colos MacBook Air modellről, mely sokak álmait váltaná valóra, de könnyű elképzelni, hogy egy Face ID-val ellátott vagy egy érintőkijelzős Mac is tudna váltásra csábítani olyan felhasználókat, akik egyébként teljesen elégedettek a 2 éve vett M1-es gépükkel.

Az Apple-nek valahogyan menedzselnie kell majd ezt a változást a vásárlói viselkedésben, hiszen ha a felhasználók tovább használják a gépüket, akkor ritkábban fognak vásárolni az Apple-től, ami rossz a vállalatnak.

Nem akarok vészharangokat kongatni, de nem nehéz elképzelni, hogy az Apple majd korlátozza a macOS rendszerkövetelményeit, hogy csak az elmúlt mondjuk 5 év gépeire lehessen feltenni a legújabb rendszert, annak ellenére, hogy a régebbi gép is tudja futtatni a macOS-t. Ez egy olyan praktika, amit jelenleg is folytatnak, de elképzelhető, hogy agresszívebbek lesznek, ha zuhannak az eladások.

Ha bővebben érdekel, hogy hogyan tudod feltelepíteni a macOS Venturát az Apple által nem támogatott Mac-re, akkor errefelé találhatsz több információt: OpenCore Legacy Patcher: így telepíthető a macOS Ventura még akár egy 2007-es gépre is.

Olvasd el a hozzászólásokat is

Szólj hozzá: Hozzászólok

Szólj hozzá: Hozzászólok