fbpx Skip to content

Az Apple tegnap este meglepett minket az iOS 16.4 első bétájával és ahogy azt már megszokhattuk, most is érkeztek izgalmas újítások.

Természetesen a legtöbben az új Emoji karaktereknek örülünk majd, de talán végre befut majd az új Otthon architektúra is, és azok is találhatnak majd valami szépet a frissítésben, akik webalkalmazásokat rögzítenek a főképernyőjükre. Nézzük meg a változásokat!

A MacRumors készített egy rövid összefoglalót, ahol megnézheted az újdonságokat mozgókép formájában:

Új Emojik

A Unicode konzorcium tavaly szeptemberben bővítette 31 javaslattal az Emoji 15 szabványt. Ezek támogatását hozza el az iOS 16.4.

Arcok közül csak a remegő arc érkezik, de jön 3 új szívecske és még egy rakás izgalmas szimbólum. Ezekkel még könnyebben fejezhetjük ki magunkat.

Ha kicsit furcsállod, hogy miért pont ez a 3 új szív érkezett, akkor az Unicode oldalán egy hosszas bemutatót találhatsz, ahol RGB színskálán is elhelyezték a már meglévő, szív alakú Emojikat, és azt is figyelembe vették, hogy melyik nyelveken melyik színek mennyire hangsúlyosak, valamint azt is, hogy milyen reprezentációkat segíthetnek az új színek.

Webalkalmazások a főképernyőn harmadik féltől származó böngészőtől

Egészen eddig csak a Safariból tudtál webalkalmazást a főképernyőre rögzíteni, de az Apple végre lehetővé teszi ezt a funkcionalitást más böngészők számára is.

Ez egy egészen jó első jele lehet annak, hogy az Apple-nél felkészülnek egy nyitottabb iOS-re.

Push értesítések webalkalmazásoktól

Persze a főképernyőre tűzött webalkalmazás sosem lesz olyan jó, mint egy igazi app, de az Apple most mégis nagy lépést tesz azért, hogy csökkentse a szakadékot.

Ezt pedig azzal teszik, hogy végre webalkalmazások számára is elérhetővé teszik az értesítések küldésének lehetőségét.

Az így telepített webalkalmazások értesítései pont ugyanúgy viselkednek, mint a normál alkalmazás-értesítések. A Beállításokban testreszabhatod a lehetőségeiket, megérkezik az Apple Watch-odra is és még a Fókusz mód beállításait is figyelembe veszik.

Ha pedig ez nem lenne elég, akkor még alkalmazásikon-jelvényt is tudnak küldeni, így mostantól webappjaidon is lehetnek idegesítő számok a jobb felső sarokban.

Változások a béta programmal

Korábban bárki le tudott tölteni a netről egy béta profilt, aminek a telepítése után használhatta a bétát.

Az Apple ezt nehezebbé fogja tenni, mert eltörli a profilokat és a béta frissítés lehetősége csak akkor jelenik meg a Beállítások alkalmazásban, ha fizetős fejlesztői fiókkal rendelkezel és beléptél Apple ID-ddal a béta programba.

A nyilvános béták disztribúciója is hasonlóan fog történni a jövőben, béta profil nélkül.

HomeKit architektúra-váltás

Az Apple még iOS 16.2-vel akarta elindítani az új HomeKit-architektúrát, de aztán végül kénytelenek voltak kompatibilitási hibák miatt elhalasztani.

Ha minden jól megy, az iOS 16.4-gyel újra megpróbálkoznak az átállással. Az iOS frissítése után az Otthon alkalmazásban tudod majd elindítani az architektúra-váltást.

Podcastok

Az Apple egy rakás apróbb újítást hoz a Podcastok alkalmazásban:

  • a csatornák megjelennek könyvtár nézetben
  • a Következők listából folytathatod a megkezdett epizódokat, elindíthatsz mentett epizódokat vagy akár ki is hagyhatsz kevésbé érdekes epizódokat
  • a Következők nézet a CarPlay alkalmazásban is elérhető lesz

További apróságok

  • a Zene alkalmazásból könnyebben elérheted majd az Apple Music profilod a jobb felső sarokból
  • a Beállítások/Általános/Infó alatt összes Apple eszközöd garanciális állapotát és AppleCare-jét megnézheted
  • a Parancsok mindig aktív képernyő vezérlésével, Porondmester kapcsolással és Siri általi értesítés-bejelentéssel bővül
  • az Üzenetek alkalmazás megjeleníti a Mastodon linkel előnézetét is
  • Törökországban támogatott lesz az 5G
  • a Tippek alkalmazás nem csak iPhone-odhoz, hanem többi Apple eszközödhöz is nyújt majd használati útmutatókat
  • a mindig aktív kijelző Fókusz függő beállítási lehetőséget kapott
  • a rendszer támogatni fogja az Egyesült Államokban a T-Mobile “5G Standalone” hálózatát is
  • a Vészhelyzeti SOS pontosabb visszajelzést ad majd nem elérhető műholdas kapcsolat esetén, hogy mikor lehet érdemes újra próbálkozni
  • az Apple elkezdte beépíteni az Apple Card megtakarítási számla alapjait a Tárca alkalmazásba

Neked melyik újítás lesz a kedvenced?

Olvasd el a hozzászólásokat is

Szólj hozzá: Hozzászólok

Szólj hozzá: Hozzászólok