fbpx Skip to content

Számos újdonság került a watchOS 9-be, és ezek közül néhány például a mostani szeptemberi eseményen derült ki. Ilyen például az alacsony töltöttségű mód, ami most már elérhetővé vált az Apple Watch Series 4 vagy újabb készülékekre is.

watchOS 9 - COVER

Ebben a cikkben összeszedtünk olyan újdonságokat, amik régebbi órákra is elérhetővé váltak az új szoftverrel, tehát nem kell új készüléket vásárolni hozzájuk, ha használni szeretnénk az új funkciókat. Vágjunk is bele!

Alacsony töltöttségű mód

Az első, talán legfontosabb, az Alacsony töltöttségű mód, amely lényegében az iPhone-oknál már megismert akkumulátor kímélést tartalmazza. Az Apple Watch esetén néhány funkció kikapcsolódik és természetesen a készülék sebessége is lassabb lesz, plusz kevésbé kommunikál a telefonnal, tehát az értesítések is később érkezhetnek meg.

Bekapcsolásához nyomjunk a Vezérlőközpontban lévő akkumulátor %-os kijelzésre, majd megjelenik az Alacsony töltöttségű mód bekapcsolása. Ezután kis sárga körrel jelzi majd a rendszer is nekünk, hogy be van kapcsolva.

Nike számlapok minden órán

Idén az Apple kivezette a Nike órákat, tehát mostantól, az Apple Watch Series 8 esetén már hiába keressük a Nike márkajelzéssel is ellátott órákat.

Ennek köszönhetően viszont elérhetővé váltak Nike számlapok a többi Apple Watch modellre is, így nyilván a régebbi készülékekre is. Ehhez lépjünk be telefonon a Watch alkalmazásba és görgessünk le a Számlapgalérián belül.

Ha esetleg nem látnánk ott egyetlen Nike óraszámlapot sem, akkor magán az órán a számlapon hosszan nyomva a kijelzőt, állítsunk be egy Nike típust és onnantól megjelenik az iOS alkalmazásban is.

Új funkciók az Edzések appban

Érdemes még néhány szót ejteni az új edzés funkciókról, ami Series 4 vagy újabb órákon érhető el, és az alábbiakat írja róluk az Apple:

  • Hajts rá a távra és az időre: az órád menet közben megmutatja, hogy megfelelő tempót tartasz‑e a célod elé­réséhez – sőt, dinamikusan diktálja is a ritmust, hogy hozzásegítsen a sikerhez.
  • Hívd ki magad egy versenyre. Újra meg újra: ha van olyan futó- vagy bringaútvonalad, amin gyakran edzel, versenyezhetsz a legjobb vagy a legutóbbi időddel. Az app pillanatnyi adatokkal is segít, hogy felülmúlhasd a korábbi eredményed. (Ez később érkezik.)

  • Pulzus­zónák: segítenek felmérni, hogy épp milyen intenzitással edzel. A rendszer automatikusan kiszámítja és személyre szabja a zónáidat az egészségügyi adataid alapján, illetve manuáli­san is beállíthatod a tartományaidat.
  • Edzések a terveid szerint: oszd be a feladatokat és a pihenőket, és alakítsd őket a felkészültségi szintedhez. Edzés közben tempó-, pulzus-, lépés­frekvencia- és teljesítmény­értesítéseket is kaphatsz. Formáld magadhoz, hogy formába hozzon.
  • Bemutatkozik a Futási teljesítmény funkció: a Futási teljesítmény mutató azonnali információt ad arról, hogy mennyi erőt adsz bele a futásodba, és segít a szá­modra fenntartható szinten maradni.
  • Figyeld élőben a futó­technikád mérőszámokkal: vedd fel az edzésnézeteidbe a Lépéshosszt, a Talajérintési időt és a Vertikális oszcillációt. Ezek az adatok segítenek megérteni, hogy mennyire hatékonyan futsz.

Természetesen számos egyéb újdonság érhető még a watchOS 9-ben, ezért érdemes elolvasni ezt a cikkünket is, illetve feliratkozni az új Apple Watch hírek, érdekességek hírlevelünkre.

Olvasd el a hozzászólásokat is

Népszerű hozzászólások

  1. Avatar for pAnk pAnk says:

    Nike S5-ön nekem elég megnyomni a % jelet, nem kell hosszan nyomni, hogy bejöjjön az alacsony töltöttségű mód bekapcsolása.

  2. Egy villámkérdés. Iphone 8, IOS16 és S4 Watch OS 9-el vagyok már, de nekem valamiért eltűnt a telefonon az óra-appban legfelülről a "mutatószámok módosítása"menüpont. Találkozott ilyennel valaki? Mi lehet az oka? Köszi

  3. Avatar for Hacsi Hacsi says:

    Van itt akinek nemesacél tokos Apple Watcha van? Mennyire karcolódnak ezek az acél tokok?
    (Tudom nem ide való de vásárlás előtt vagyok…)

  4. Nem karcolódik. Ennyi :slight_smile: Mármint nyilván fog majd, de ugye azt lehet csiszolni.

  5. Avatar for Hacsi Hacsi says:

    De egy grafit vagy aranyszinut nem tudsz polirozni mert lepolirozod rola a szint….

  6. Ez igaz, de ezt nem kötötted ki :slight_smile: Előbb utóbb minden karcolódni fog.

  7. Ez nagyon emberfüggő, zsebre teszed a kezed, milyen nadrágot hordasz, odaütöd-e sokszor a kezed tárgyakhoz stb. Nekem nagyon gyorsan karcolódnak az óraszíjak is, legyen az akármilyen anyagból, páromnak kevésbé.

  8. Avatar for Hacsi Hacsi says:

    De most az óra tokja a kérdés nem a szíj.

  9. Az óra is ugyanúgy karcolódik, nálunk legalábbis. De igazad van kihagytam az “óraszíjak” szó után az “is”-t :slightly_smiling_face: Javítva, így már nem félreérthető. Így néz ki egy 1 éves óra polirozás nélkül :slightly_smiling_face: de ez nem standard biztos, hogy nem így néz ki mindenki csuklóján.

  10. Ezt most úgy fotóztad le hogy elmegy a kedve is tőle :smiley: fotózd le majd normál fény körülmények között nem visszatükröződve. Mindjárt szebb lesz.

  11. Avatar for zf1 zf1 says:

    Az Apple Watch 8., a rajta futó szoftver 9. főverziójára eljutott az Apple oda, ahol a Garmin kb. 2014-2016 körül járt már. Olyan új szenzorok, funkciók jelentek meg, amit a Garmin és a jóval olcsóbb konkurencia is már évek óta tud. Tudom, hogy a Garmin sportóra a kezdetektől fogva, de aktívan használva egy Fenix 3 és egy Epix Gen2 órát, eljutottam oda, hogy az Apple Watch 6-omat már csak a dobozában nézem, időnként feltöltöm. Nagyon vártam a Watch Ultrát, de akkora csalódás volt mind a kinézetét, mind az árát tekintve, hogy végleg lemondtam az Apple Watch-ról. Valahogy eltűnt az innováció, az újdonság az Apple termékeiből, mintha csak futna a konkurencia után.

  12. Mit tud a Garmin amit az AW csak most? Van egy Fénix 6X Pro-m amit szeretek és használok, de azért az Apple Watchban sokkal több funkció van és volt eddig is.

  13. Avatar for zf1 zf1 says:

    Nekem az bármely óra (volt Polar, Timex, Garmin, AW) leginkább óraként és sportoláshoz kell. A cikkben is újdonságként említett, verseny magammal, futótechnika számokban, multisport, pulzuszóna kijelzés, mind-mind már régóta része a Garminnak, a 8. óra új szenzora - hőmérsékletmérés - szintén. A Garmin valóban nem tudja az EKG-t, de senkit sem ismerek, aki ezt aktívan használná, én 2 év alatt 2x néztem meg kíváncsiságból. Üzemidő: Garmin LCD kijelzővel 30 nap, OLED kijelzővel 16-21 nap. Egy 11-12 órás teljesítménytúrára, folyamatos GPS útvonalrögzítéssel, eszembe sem jutna az AW-ot vinni, amikor a normál napi használat során is 30%-on áll az akkuja estére. Nekem a Garmint használva semmi nem hiányzik az AW tudásából, sőt…

  14. Az AW viszont még mindig többet tud. Sport terén lehet nem, de ez nem csak egy sportóra. Nekem a Garmin bír 8-9 napot pedig Solarpanel van benne. Szeretem én is a Garmint nagyon de tudásra meg se közeliti az AW-t. Ha a Fénix is annyit tudna, pl érintöképernyö ( fénix 7 már tudja) akkor hidd el az se bírná olyan sokáig, lásd Tag Heuer nem bírja egy napnál tovább. Nekem az AW pl túl sokat tud amire nekem nincs szükségem és pl a Tissot nekem böven elég tudásra ami másfél éve nem volt töltön és fullon az akksija. AW-t például én már csak fitnesszbe használom, a kültéri sportokra én is Garmint. No Offense amúgy, de azért az AW szerintém még mindig a legokosabb okosórák egyike.

Continue the discussion at Hozzászólok

Participants

Avatar for zf1 Avatar for Szifon Avatar for pAnk Avatar for Tomenek Avatar for Hacsi Avatar for Jadeye Avatar for 83miki83 Avatar for SzifonAdmin