fbpx Skip to content

Az ember azt hinné, hogy az évek alatt egyre könnyebbé válik az okosotthon építése egy átlagember számára is, és ez valahol igaz is, amennyiben az okosotthon szó alatt azt értjük, hogy az otthonunk egyes részeit szeretnénk okosabbá tenni, például lámpát, konnektort, egyes fűtési megoldásokat. Az átlagember így is indul el, hogy “de jó lenne egy lámpa, amit telefonnal tudok irányítani”, aztán “de jó lenne, ha ez a ventillátor is kikapcsolna hajnalban, amikor már jó idő van”. Ezután jön a klíma okosítása, a TV, a kapcsolók és így tovább…

Lényegében idővel “mindent is” szeretnénk okosítani, majd pedig automatizálni és az automatizáláskor fogunk belefutni abba, hogy bizony milyen jó lett volna, ha valaki az elején tanácsot ad nekünk, hogy mit vásároljunk, mert most a redőnyöket nem tudjuk automatizálni a meglévő rendszerben és dupla annyiba kerül a motorcsere. Rengetegszer futok bele hasonló problémákba, és arról még nem is beszéltünk, hogy milyen jó lenne, ha az érzékelők révén akkor is pontosan tudnám, hogy mi történik az otthonomban, amikor nem vagyok otthon. Ezekről is szó lesz az alábbi podcast adásokban, például épp a pár nappal ezelőtt felvett részben – de érdemes meghallgatni a korábbi adásokat is.

A fenti epizód egyfajta “sneak peek”, amivel kapcsolatban itt a háttérben dolgozunk hetek, hónapok óta. A Szifon.com-on elérhetővé vált egy okosotthon webshop a smartshop.szifon.com címen, amiről lényegében a podcast első fele szól. Érdemes meghallgatni, hogy mi alapján indult el a webshop és mi a célja.

Visszatérve a bevezetőre, hogy mégis merre induljon el a kezdő okosotthon felhasználó: ez egy nagyon nagyon jó kérdés. Teljesen kezdőknek leginkább a HomeKites okosotthon termékeket ajánljuk, ebből főleg a Meross az, ami jó választás lehet.

Azonban, ha már van néhány termékünk (lehetőség szerint HomeKitesek), és szeretnénk azokat bővíteni, akkor az Aqara az, ami kiváló ár/érték aránnyal rendelkezik, mert a központ és néhány szenzor sem olyan drága befektetés és el lehet indulni a házautomatizálás felé. Az Aqaráról korábban itt írtunk:

Ha a teljes házat szeretnénk automatizálni, akkor belépő szintnek az Aeotec termékcsaládot ajánljuk, haladó szinten pedig Homey az, amit érdemes választani.

Alapjában véve az egész Smartshop az edukációra épül, és arra, hogy az átlag felhasználó is tudjon vásárolni okos termékeket. Még az sem baj, ha valaki hibázik, minden egyes rendelést átnézünk, és ha kompatibilitási problémát látunk, akkor szólunk a vásárlónak. ?

Ezúton is köszönöm szépen az OkosOtthon labornak, hogy egy picit beszélhettem erről, mindenképp érdemes meghallgatni a fenti podcastet, és persze itt vannak a régebbiek is, amik a saját albérletemről szólnak:

Olvasd el a hozzászólásokat is

Népszerű hozzászólások

  1. Avatar for Blais Blais says:

    Ha valaki komolyabban gondolja az okosotthont, akkor csinál egy ipari PC-vel egy Home assistant szervert. Abba aztán bármilyen eszközt be lehet integrálni.

  2. Kinek mi. Sztem annak semmi értelme nincsen, mivel egy egyszerű központ is mindent eltud látni. Ehhez nem kell pc, de nyilván ha valaki akar programozni akkor az egy jó megoldás lehet.

  3. Avatar for Blais Blais says:

    Programozni nem kell, viszont praktikusan csaknem mindegyik gyártó okoseszközét be lehet integrálni, platformtól függetlenül.

Continue the discussion at Hozzászólok

Participants

Avatar for Szifon Avatar for Blais Avatar for SzifonAdmin