fbpx Skip to content

Április 28-án az Apple közzétette az év márciusában zárult, második üzleti negyedévére vonatkozó eredményeinek jelentését. A cég március elején dobta piacra az új, M1 chippel szerelt iPad Air modelljét, mely Center Stage és 5G támogatással is rendelkezik. A számok azonban azt mutatják, hogy az iPad kevesebb pénzt termel, és évről-évre csökkenek az eladások. José Adorno, a 9to5Mac újságírója szerint az iPadOS tehet erről.

A cupertinói vállalat nagyon elégedett minden idők bevételi rekordjával a szolgáltatások, valamint az iPhone, Mac, viselhető eszközök, otthoni és egyéb kiegészítők értékesítésének tekintetében. Az iPadek viszont nehezebben fogynak, mintegy 2,2%-os csökkenést mutatva, évi 7,65 milliárd dolláros bevétellel.

José Adorno meglátása szerint az iPadek jelenleg azon a kicsit ellentmondásos úton járnak, mint pár éve a Mac vonal. Az M1 chipek megjelenésével és a macOS optimalizálásával azonban az Apple felzárkóztatta gépeit, komoly előnyre szert téve teljesítmény és hardverek terén. Azt senki sem állítja, hogy az iPad kínálat rossz hardverrel rendelkezne, mégis gyakran hallani, hogy a szoftvert finomhangolni kellene az egyes modellek esetében. Míg az iPadOS nagyszerű lehet az alapmodell iPadhez, úgy tűnik, hogy az iPad mini, iPad Air és iPad Pro adottságait nem tudja megfelelően kiaknázni.

A 2021 szeptemberében megjelent iPad mini modellnél Adorno szerint az optimalizáltság hiányát mutatja, hogy 4:3-as nézete olyan, mintha egy régi képcsöves tévékészüléket néznénk. Mivel ez a legjobb iPad az iPhone-os alkalmazásaink használatához, az Apple találhatott volna rá valamilyen elegáns megoldást (például Instagram esetében), hogy közelebb hozva egymáshoz a két operációs rendszert, a felhasználók élvezhessék a legjobb iPhone alkalmazásaikat ezen táblagép képernyőjén.

Ebben a termékben a multitasking megléte nem éppen az, amire egy felhasználónak égető szüksége lenne. Egy kisebb billentyűzettel és több alkalmazás elhelyezésének lehetőségével a kezdőképernyőn a többfeladatos munkavégzés lehetőségét adná azoknak a felhasználóknak, akik ezt keresik.

Az M1-es iPad Air és iPad Pro esetében az Apple-nek egy más irányba kellene elindulnia: “kimaxolni” a többfeladatos képességeket, mivel a nagyobb képernyők segítségével több dolgot is elvégezhetünk egyszerre, különösen a 12,9 hüvelykes iPad Pro esetében, illetve hozzá kellene adnia egy megfelelő “Pro” módot a több ablak és több alkalmazás egyidejű futtatásának lehetőségével a képernyőn.

A Bloombergnél Mark Gurman néhány héttel ezelőtt három módot javasolt az iPadOS számára: szabványos, érintés előtti mód a normál kezdőképernyővel, amely ma az iPadOS része, egy új opció, amely Apple Pencil csatlakoztatásakor kapcsol be, igazítva az ikonokat, vezérlőket és a felhasználói felület elemeit az adott tartozékhoz, és a mi a legfontosabb, az egy új “Pro” mód, amely akkor lép működésbe, ha az iPad billentyűzethez illetve trackpadhez, vagy egy külső kijelzőhöz csatlakozik.

A 135.000 forintos iPad alapmodellt leszámítva ár/praktikum tekintetében minden Apple táblagép drága. Nézzünk egy példát. Egy 12,9 hüvelykes, 512GB tárhellyel rendelkező iPad Pro 570.000 Ft-ot kóstál, a hozzá passzoló Magic Keyboard 138.000 Ft-ba kerül, ami összesen 708.000 Ft. Egy MacBook Air 16GB RAM-al, 512GB tárhellyel 610.000 Ft-ért vehető le a polcról. Rendben, hogy az iPad Pro modellekben is M1 chip van, viszont praktikum és multitasking tekintetében a MacBook Air köröket ver rá, sokkal több mindenre használható.

Hordozhatóság szempontjából pedig mindkét eszköznél ugyanazokat az előnyöket kapjuk. Említhetjük még a legkedvezőbb árú masinákat, a Mac miniket is. Egy M1 chipes Mac mini 16GB RAM-mal, 512GB tárhellyel, Magic Mouse 3 egérrel és Magic Keyboard 3 billentyűzettel 550.000 Ft-ot karcol. Az iPad Pro árából megmaradt 158.000 Ft-os különbözetből pedig már egész takaros monitort kapunk – no persze a hordozhatósága már más kérdés, de még erre is volt, aki talált megoldást: SYJ 01-2022: készítsünk hordozható Mac minit!

Egy szó mint száz: M1-et a népnek! 🙂

Olvasd el a hozzászólásokat a közösségi oldalunkon!

Immáron, több mint 3 éve elérhető a Szifon.com közösségi portálja, ahol kérdezhetsz, valamint információt is megoszthatsz a többi Apple felhasználóval.