Ahogy arról olvasóinknak már beszámoltunk, 2020 őszén érkezett el az Apple ahhoz a bizonyos mérföldkőhöz, amely új korszakot nyitott a cég életében. Ez pedig nem volt más, mint az akkor bejelentett MacBook modellek a vadi új, ARM architektúrájú M1 chippel szerelve. Az Apple akkori elmondása szerint két évet szánt az új architektúrára való átállásra eszközeinek esetében.
A következő évben aztán az egyébként is ARM-architektúrát használó iPad Pro modellek is beálltak a sorba és megkapták az M1 chipet. Ahogy a tech világban az lenni szokott, a csúcskategóriás jellemzők kis idő múlva “lecsorognak” az alsóbb kategóriákba is. Ennek eredménye a kedd este debütált, M1 chippel szerelt iPad Air, mely új színekkel és szupergyors 5G opcióval versenyez a vásárlók kegyeiért.
Az Air sorozat ötödik generációját képviselő táblagép immáron hat különböző színben elérhető el, ultra széleslátószögű előlapi kamerája kiegészült a Rivaldafény (Center Stage) funkcióval is, mely a természetesebb videókonferencia élményt hivatott javítani. Az USB-C csatlakozó adatátviteli sebességét is a növelték, ennek főként külső eszközök csatlakoztatásánál látjuk majd a hasznát.
Ami az M1 tiszta teljesítményét illeti, a 8 magos CPU akár 60%-kal gyorsabb teljesítményt, a 8 magos GPU pedig akár 2-szer nagyobb grafikus teljesítményt nyújt az előző iPad Air generációhoz képest. Ez az érték az Apple szerint gyorsabb, mint a leggyorsabb rivális táblagép, és kétszer olyan gyors, mint ebben az árkategóriában a legkelendőbb Windows laptop.
Az új, M1-es iPad Air támogatja a második generációs Apple Pencilt. Az USB-C port akár 10 Gbps adatátviteli sebességgel is képes működni, így számos USB-C tartozékot is támogat, beleértve kamerákat, külső tárolókat és az akár 6K felbontású kijelzőket is. Az új iPad Air indulóára Wi-Fi-s modell esetében 249 990 Ft, amennyiben élvezni szeretnénk az 5G nyújtotta száguldást, 309 990 Ft ellenében tehetjük meg.
Olvasd el a hozzászólásokat a közösségi oldalunkon!
Immáron, több mint 3 éve elérhető a Szifon.com közösségi portálja, ahol kérdezhetsz, valamint információt is megoszthatsz a többi Apple felhasználóval.