fbpx Skip to content

A Dyson a Supersonic hajszárítóval tört be a hajápolás világába, ami azóta is sokak kedvenc terméke (köztük az enyém is, bővebben itt írtam róla), hiszen hihetetlen módon lerövidíti a hajszárítás idejét úgy, hogy közben nem roncsolja a hajat. Pár évvel később pedig megjelent a Dyson Airwrap is, ami a Supersonic-hoz hasonlóan a káros extrém hőhatás helyett a levegő segítségével dolgozik és a különböző fejeknek köszönhetően nem csak szárítani, hanem hullámosítani, göndöríteni és simítani is tudja a hajat.

Amikor először láttam a Dyson Airwrapet, az első gondolatom természetesen nekem is az volt, hogy mennyire szuperül hangzik minden, viszont ára picit elbizonytalanított. Aztán megvásároltam a Dyson Supersonic-ot, ami teljesen megváltoztatta az egész hajápolási rutinomat és bebizonyította, hogy ez a technológia bizony minden forintot megér. Tavaly a Dyson Corrale is csatlakozott a családunkhoz a hajam nagy örömére, viszont egy termék még hiányzott, hogy teljes legyen a paletta, mégpedig a Dyson Airwrap. Vajon ez is le tud annyira nyűgözni, mint a Supersonic és a Corrale?

Formázás és szárítás egyszerre

A Dyson Airwrap doboza 6 darab különböző formázófejet tartalmaz és azt ígérik, hogy ezzel a szettel az összes többi hajformázó termékünket ki tudjuk váltani. Egyetlen eszköz, amely egyszerre szárít, göndörít, hullámosít és egyenesít, természetesen extrém hőhatás nélkül. A formázófejek közt találunk kétféle simítófejet, amelyek még az erős, göndörödésre hajlamos fürtökön is sima, egyenletesen beszárított hajfelületet biztosítanak és kapunk egy dúsító körkefét is. Az elején nem számítottam rá, de a fésűs fejek lettek a kedvenceim a csomagból. Egyszerűen imádom őket használni, hatalmas könnyebbség, hogy egy kézzel tudom szárítás közben simává és fényessé varázsolni a hajam.

Ezek a fejek a levegőt a hajszálak közé irányítják, ezzel tartást adva a hajnak, a sörték által keltett feszültség pedig formázza a hajat szárítás közben. Ami számomra nagyon fontos szempont volt, hogy a fejbőrömhöz is kíméletes legyen a fésű. Szerencsére a Dyson puha és lekerekített végű sörtéket tervezett, így akiknek szintén érzékenyebb a fejbőre, ők is bátran tudják használni, minden probléma nélkül.

A göndörítéshez és a hullámosításhoz a csomagban két-két 30 mm és 40mm-es formázó hengert kapunk. A kisebbel dús fürtöket és hullámokat, a nagyobb mérettel pedig laza, göndör fürtöket vagy hullámokat készíthetünk. Na de miért is van mindkét méretből 2-2 darab és miért vannak rajta nyilak? A válasz egyszerű: a nyilak azt mutatják, hogy a levegő milyen irányban áramlik, és hogy a hullám merre fog állni: az arc felé vagy ellentétes irányba. A hozzáértők azt vallják, hogy egy frizura akkor néz ki a legtermészetesebben, ha váltakozó irányba haladnak a hullámok, az egyik rész az arc felé, a másik pedig attól távolabb. Ahhoz, hogy ezt elérjük, ki kell cserélnünk a formázó hengereket, mivel egy henger áramlása csak egy irányba halad. Ezekkel a fejekkel igencsak meggyűlt a bajom, ugyanis a hagyományos sütővasakhoz képest lényegesen rövidebbek. Annak ellenére, hogy nincs hosszú hajam, mégis csak nagyon apró tincsenként tudtam haladani a hullámosítással, amik ráadásul nem is mindig maradtak benne a hajamban huzamosabb ideig. Sajnos ezek a fejek az én hajammal nem működtek annyira jól és az életmódomból adódóan nekem nem is mindig fér bele, hogy 20 percnél többet foglalkozzak a hajammal egy-egy hajmosás után.

A 6. fej pedig az előformázó szárítófej, ami a Supersonic után számomra picit csalódás volt, nem annyira erős és a szárítás is tovább tartott ezzel a fejjel, hiszen semmilyen szűkítőt nem tudunk ráhelyezni, így a frizura elkészítéséhez én a jól bevált hajszárítóm után nyúltam minden esetben. Ha tovább szeretnénk formázni a hajat, a Dyson Airwrap esetében egy 80%-os szárítottsággal tudjuk elérni az optimális eredményeket, ami a haj szerkezetére vezethető vissza. Ugyanis a nedves hajban a hidrogénkötések felbomlanak, ezért ezeket a haj formázása előtt meg kell újítani. Ez a megújítás történhet levegővel vagy hővel – az Airwrap esetében ez a kettő kombinációja, így kevesebb hőre van szükség a hajformázáshoz. Ha teljesen száraz hajra formáznánk, akkor levegőt veszünk ki az egyenletből, így a hidrogénkötések változtatásához több hőt kellene használni. Ahhoz, hogy a tökéletes “majdnem száraz, de még nem teljesen” állapotot elérjük, bizony kell a gyakorlat és nagyban függ a hajtípusunktól is. A cél, hogy kizárólag annyi nedvesség maradjon a hajban, hogy a hidrogénkötések ne épüljenek meg teljesen. Több napnyi próbálkozás után végül én úgy tudtam a legegyszerűbben megállapítani az ideális 10-20%-os nedvességet, hogy hajszárítás után a haj érzetre már inkább csak hideg volt, nem pedig nedves. Ami az elején egy támpont lehet még, hogy ha a fürtöket több mint egy percig kell a hengeren tartanunk, hogy teljesen megszáradjon, valószínűleg még túl nedves a hajunk és érdemes picit tovább szárítani.

Sugárhajtóművekhez hasonló technológia

A Dyson a Coandă-hatást vette alapul az Airwrap tervezése során, ami egy aerodinamikai jelenség. A megfelelő sebességgel és nyomással meghajtott légáram magához vonzza a közelében található felületeket és levegőt. A Dyson Airwrap hajformázó körkörös légörvényt hoz létre a hengerek körül, amely finoman vonzza, valamint felcsavarja és göndöríti a hajat. A Dyson simítókefék pedig szintén a Coandă-hatást hasznosítva a kefe felületére vonzzák a hajat, és a levegőt a hajszálak mentén áramoltatva képesek a stylistok beszárítási technikájához hasonló hatást kelteni. A Coandă-hatáshoz szükséges légnyomást a Dyson V9 digitális motorja adja, mellyel a 13 turbinalapát akár 110.000 fordulatra is képes percenként, 3,2 kPa nyomást létrehozva.

[videopack id=”135080″]https://szifon.com/wp-content/uploads/2021/12/dyson2.mov[/videopack]

Természetesen mint minden Dyson termék esetén, így az Airwrapben is megtalálható az intelligens hőmérséklet-szabályozás, amely másodpercenként több mint 40-szer megméri a légáram hőmérsékletét, és úgy szabályozza a fűtőegységet, hogy a hőmérséklet mindig 150°C alatt maradjon, ezzel is megelőzve a hajunk fényének elvesztését és az esetleges töredezéseket.

Tényleg megéri az Airwrap?

A Dyson Airwrap szerelem volt első látásra, viszont be kell valljam, hogy az első pár próbálkozás során nem lopta be magát a szívembe, hiszen a göndörítő hengereket teljesen másképp kell használni, mint egy hagyományos sütőkúpot, így volt egy bizonyos tanulási időszak. Akinek még nincs otthon egyetlen Dyson hajápolási terméke sem, számukra az Airwrap határozottan egy “game-changer”, hiszen egy szettben kapnak hajszárítót, egyenesítőt és göndörítőt is. A Dyson Airwrap szett viszonylag nagynak mondható a sok-sok kiegészítő miatt, így utazásra nem feltétlen ajánlanám, viszont használat közben a termék könnyű és nem fáradt el a kezem, mire végeztem a szárítással és formázással.

A Supersonic-hoz és a Corrale-hoz hasonlóan az Airwrap is a prémium kategóriát képviseli az árát tekintve, viszont fontos megjegyezni, hogy az Airwrap egyszerre szárít, göndörít, hullámosít és egyenesít, természetesen extrém hőhatás nélkül. Hosszútávon szerintem mindenképp érdemes a Dyson hajformázási termékeire váltani, amelyek nem roncsolják a hajat, sőt, még selymessé is teszik azt. ?

Az Airwrap a Dyson.hu oldalán vásárolható meg 199.990 Ft-os áron.

Olvasd el a hozzászólásokat is

Népszerű hozzászólások

  1. Avatar for andoro andoro says:

    Remélem legalább sok pénzt kaptatok a cikkért, ugye érzitek hogy ez nem egy magyar pénztárcához szabott ár??

  2. Ez a cikk nem PR anyag volt :slight_smile: Szimplán írtunk róla. Amúgy köszönjük a pozitív hozzászólást így karácsonykor.

  3. Ilyet egy Apple fórumon leírni, ahol hemzsegnek a többszázeres meg milliós eszközök, porszívók, meg tizenezres villanykörték/villanykapcsolók… :joy:
    Nem véletlen említem a porszívót, hisz pont a Dyson elég nagy reklámkampányt folytat jelenleg a porszívóinak, tehát valószínűleg van rájuk kereslet, nem is kicsi. És ha azokra van pénz, akkor erre miért is ne lenne? Ha az belefér, akkor ez is…

  4. Avatar for andoro andoro says:

    Egyszerűen aránytalannak érzem az árát. Lehet egy fodrász ugyanakkor simán vesz ilyet. De asszony tuti nem kap ilyet még karácsonyra sem :grinning:

Continue the discussion at Hozzászólok

Participants

Avatar for Szifon Avatar for andoro Avatar for ef-dani Avatar for SzifonAdmin

Népszerű hozzászólások

  1. Avatar for andoro andoro says:

    Remélem legalább sok pénzt kaptatok a cikkért, ugye érzitek hogy ez nem egy magyar pénztárcához szabott ár??

  2. Ez a cikk nem PR anyag volt :slight_smile: Szimplán írtunk róla. Amúgy köszönjük a pozitív hozzászólást így karácsonykor.

  3. Ilyet egy Apple fórumon leírni, ahol hemzsegnek a többszázeres meg milliós eszközök, porszívók, meg tizenezres villanykörték/villanykapcsolók… :joy:
    Nem véletlen említem a porszívót, hisz pont a Dyson elég nagy reklámkampányt folytat jelenleg a porszívóinak, tehát valószínűleg van rájuk kereslet, nem is kicsi. És ha azokra van pénz, akkor erre miért is ne lenne? Ha az belefér, akkor ez is…

  4. Avatar for andoro andoro says:

    Egyszerűen aránytalannak érzem az árát. Lehet egy fodrász ugyanakkor simán vesz ilyet. De asszony tuti nem kap ilyet még karácsonyra sem :grinning:

Continue the discussion at Hozzászólok

Participants

Avatar for Szifon Avatar for andoro Avatar for ef-dani Avatar for SzifonAdmin