fbpx Skip to content

Az Apple ma egy sajtóközleménnyel bejelentette, hogy 2022 elejétől szereld magad programot indít, először az Egyesült Államokban, majd később további országokban is, amivel még közelebb kerülhet az eredeti alkatrészek beszerzésének lehetősége bárki számára, és emellett hivatalos dokumentációhoz és megfelelő szerszámokhoz is hozzáférést szerezhetünk.

Az új online boltban induláskor több mint 200 alkatrész és szerszám kap majd helyet, amiknek köszönhetően elsőként az iPhone 12 és iPhone 13 modellek leggyakoribb javításai lesznek elvégezhetőek. Lássuk, mit is ír pontosan az Apple sajtóközleménye!

Apple alkatrészek, szerszámok, útmutatók

Az Apple bejelenti a Szereld Magad javítási programot, amely lehetővé fogja tenni a vásárlóknak a számára, hogy megjavíthassák a készülékeiket eredeti Apple alkatrészekkel és szerszámokkal. A program először az Egyesült Államokban válik elérhetővé a jövő év elejétől, majd később további országokban is, elsőként az iPhone 12 és iPhone 13 modellek esetén, majd hamarosan követik ezeket az M1-es Mac-ek. A vásárlók ezzel csatlakozhatnak a több mint 5000 hivatalos szervizpartnerhez és a 2800 önálló szervizhez, akik már hozzáférnek ezekhez az alkatrészekhez, szerszámokhoz és útmutatókhoz.

A program kezdeti fázisa a leggyakoribb javításokra fog fókuszálni, mint például az iPhone-ok kijelzője, akkumulátora, kamerája. A további javítások lehetősége a jövő év során később válik elérhetővé.

“Azzal, hogy még szélesebb körű elérhetőséget biztosítunk az eredeti Apple alkatrészekhez, még több lehetőséget kínálunk a vásárlóink számára, ha javításra van szükség.” – mondta Jeff Williams, az Apple alelnöke. “Az elmúlt három évben az Apple majdnem megduplázta azoknak a szervizeknek a számát, amelyek hozzáférnek az eredeti alkatrészekhez, szerszámokhoz, és képzésekhez, és ezzel most azok számára is lehetőséget kínálunk, akik saját maguk szeretnék elvégezni a javításaikat.”

Az Apple olyan tartós termékeket készít, amelyeket a mindennapi használat kihívásainak elviselésére terveznek. Ha egy Apple termék javításra szorul, azt képzett technikusok képesek orvosolni, eredeti Apple alkatrészekkel, több ezer helyszínen, akár közvetlenül az Apple-nél (egy Apple Store-ban, vagy postázva), a hivatalos szervizpartnereknél, az önálló szervizekben – és már az adott készüléktulajdonosok is, akiknek van tapasztalatuk a javításban.

Self Service Repair – Szereld Magad

Ahhoz, hogy biztosíthassuk, hogy a vásárló képes legyen biztonságosan elvégezni az adott javítást, fontos, hogy az illető először végigolvassa a javítási kézikönyvet. Ezután a vásárló leadhatja a rendelést az eredeti Apple alkatrészre az Apple Self Service Repair Online Store-ban. A javítás végeztével ha a vásárló visszaküldi a régi, kicserélt alkatrészt újrahasznosításra, jóváírást kap a vásárlása összegéből.

Az új áruház több mint 200 alkatrészt és szerszámot kínál majd, ezzel lehetővé téve a vásárlók számára, hogy elvégezzék az iPhone 12 és iPhone 13 modellek leggyakoribb javításait.

A Szereld Magad program célközönsége azok az önálló technikusok, akik rendelkeznek megfelelő tudással és tapasztalattal az elektronikai eszközök javítása terén. A vásárlók túlnyomó többsége számára továbbra is a legbiztonságosabb és legmegbízhatóbb mód a javításra az, ha felkeresnek egy hivatalos szervizpartnert, ahol Apple tanúsítással rendelkező technikusok végzik a javításokat az eredeti Apple alkatrészekkel.

Összegezve

Úgy tűnik, hogy az Apple végre kénytelen volt beadni a derekát, és meghajolni a javításhoz való jog (right to repair) képviselői előtt, és noha a jövő év elején ez első körben még csak az Egyesült Államokban válik elérhetővé, és kezdetben csak az említett iPhone 12 és iPhone 13 modellekre, mindenképpen egy történelmi lépés a cég részéről.

Hogy hazánkba mindez mikor érkezik meg, az kifejezetten jó kérdés.

Arról sincs jelenleg információ, hogy mindez hogyan befolyásolja majd az adott készülék jótállását, vagy például mi lesz a helyzet, ha még jótállási időn belül tapasztalunk olyan problémát, ami egyébként garanciális lenne, tehát javíthatja-e valaki saját maga, vagy az továbbra is egy hivatalos szerviz jogköre marad. Mindenesetre így akkor legalább nem kell majd leadni sehová az adott készüléket, és várni nélküle napokig, hogy az Apple egyáltalán elküldje hozzá az alkatrészt – az így nyert idő pedig értékes.

Azzal kapcsolatban azonban ne legyenek illúzióink, hogy az eredeti alkatrészek így esetleg (bármennyivel is…?) olcsóbbak lennének majd, mint ha a javítást eleve egy hivatalos szervizpartnerre bíznánk, hiszen az árakat számukra is az Apple szabja meg, de kíváncsian várjuk a jövő év eleji indulással az amerikai árszabást, amiből következtetni lehet majd az európai, és végül a hazai árakra is. Az esetleges javítási költségek ellen pedig valószínűleg továbbra is véd majd, ha kötünk rá AppleCare+-t.

Bárhogy is lesz, valószínűleg sokan egyetértenek majd abban, ha azt mondjuk erre, hogy “Végre! De mégis mi tartott ezen eddig…?”. ??

Te mit szólsz ehhez?

Nem volt rajta AppleCare+ és túl drága lenne megjavíttatni? Kereteztesd be!

Ha már csak porfogó az adott készüléked, adj neki új életet: kereteztesd be, és akaszd ki dekorációként a falra!

Olvasd el a hozzászólásokat is

Népszerű hozzászólások

  1. Akksi,majd 3 év múlva,kijelző valamikor véletlen megreped…
    már megéri itthon megcsinálni és ha minőségi alkatrészt kapunk kézhez, hogy addig bírja mint az első gyárivl akkor külön király.
    Egy akksicsere nem a világ vége.
    13 mininek borzasztó jó üzemideje van majdnem de lehet van olyan jó mint a 10-esemnek volt és ez azér durva mert nekem az 2 napos volt.

Continue the discussion at Hozzászólok

Participants

Avatar for Szifon Avatar for huncutczenk1 Avatar for zsozso2122

Népszerű hozzászólások

  1. Akksi,majd 3 év múlva,kijelző valamikor véletlen megreped…
    már megéri itthon megcsinálni és ha minőségi alkatrészt kapunk kézhez, hogy addig bírja mint az első gyárivl akkor külön király.
    Egy akksicsere nem a világ vége.
    13 mininek borzasztó jó üzemideje van majdnem de lehet van olyan jó mint a 10-esemnek volt és ez azér durva mert nekem az 2 napos volt.

Continue the discussion at Hozzászólok

Participants

Avatar for Szifon Avatar for huncutczenk1 Avatar for zsozso2122