fbpx Skip to content

Tegnap este a szokásos úton becsúszott az iOS 15.2 második bétája és szerencsére a szorgos fejlesztők, tesztelők és újságírók összeszedték nekünk, hogy mi is változott.

Visszakerült például a gyerekeket védő iMessage funkció, amit az iOS 15 béta verziója óta nem láttunk, és még sok más izgalom. Vágjunk is bele az eltérések áttekintésébe!

Gyermekvédelmi iMessage funkciók

Azért kezdjük az elefánttal a helyiségben, hiszen az Apple gyermekvédelmi újítása az, ami valószínűleg a legtöbb embert érdekli. Szerencsére augusztus elején már összeszedtük, hogy miről is van szó: Gyakori kérdések az Apple kiterjesztett gyermekvédelmi tervezete kapcsán.

Azóta annyi változott, hogy az iOS már nem küld automatikus értesítést a szülőnek, ha a gyerek úgy dönt, hogy megnéz egy olyan képet, amin elképzelhető, hogy meztelenség látható. Ellenben ha a gyereket megrázta az, amit látott, akkor egy érintéssel felveheti a kapcsolatot egy megbízhatónak beállított kontakttal.

Az Apple azt állítja, hogy ezt a változtatást azért eszközölték, mert figyeltek a funkciót érő támadásokra és visszajelzésekre, és azért, mert több kontrollt akartak adni a gyerekek kezébe.

Ez feltehetően egy jó változtatás, mert azért vannak szituációk, amikor egy 13 éves már találkozik meztelen embereket ábrázoló képekkel és semmiképp se akarná, hogy a szülei arról azonnal értesítést kapjanak.

Fontos még megjegyezni, hogy ez nem az a funkció, ami átvizsgálja az iCloudba feltöltött képeid, hogy hasonlítanak-e a CSAM adatbázisában lévő gyermek pornográfiával, azon még tovább dolgozik az Apple: Az Apple elhalasztja az új gyermekvédelmi funkciók bevezetését.

Email cím elrejtése

Az iOS 15.2-ben úgy tűnik, hogy végre megérkezik az Email cím elrejtése opció a Mail alkalmazásban, ha iCloud+ előfizető vagy.

Ezzel a funkcióval létre tudsz hozni véletlenszerű email címeket, hogy ne tudja meg a valódit az, akinek írsz. A válaszok egy külön postafiókba érkeznek és bármikor megszüntetheted a címet.

Ez egy kiváló adatvédelmi funkció az Apple-től, csak kicsit kár, hogy az iCloud+ része, mindenesetre jó látni, hogy az iOS 15.2-vel talán megérkezik a nyáron beharangozott újítás.

Hagyatéki kontakt

Ez egy olyan funkció, amit az Apple az oldalán a következő módon jellemez:

A fiók visszaállító kontakt számára lehetséges lesz a jelszavad visszaállítása és a fiókodhoz való hozzáférés minden eddiginél egyszerűbben. És az új hagyatéki kontakt program lehetővé teszi, hogy kijelölj az ismerőseid közül valakit, aki hozzáférhet a fiókodhoz a halálodkor.

Gyakorlatilag mindent elér majd az iCloud fiókodból az a személy, akit megbízol, kivéve az iCloud kulcskarikád tartalmát. Így ha az igazán titkos dolgaidat jelszóval véded, akkor azok még az eltávozásod után is maradhatnak a homályban.

Áruház a TV alkalmazásban

iPadOS-en egy új oldalsávval bővült az alkalmazás:

Ennél azonban sokkal izgalmasabb, hogy megjelent egy Áruház fül, ahol külön megnézheted azokat a filmeket és videókat, amikhez nem egy streaming szolgáltatással való előfizetéssel férsz hozzá, hanem külön pénzért meg kell venned.

Ezzel sokkal egyszerűbben elválaszthatóak lesznek az Apple TV alkalmazásban lévő tartalmak.

Lokátor

Egy egyszerű újítással bővült a Lokátor alkalmazás is, mostantól megkérheted arra, hogy figyeljen a környezetedben olyan eszközökre, amik alkalmasak lehetnek a megfigyelésedre.

Korábban ezt csak AirTagekkel tudta az alkalmazás, de mostantól úgy néz ki, hogy még jobban résen lesz.

Neked melyik újítás a kedvenced a fentiek közül?

Olvasd el a hozzászólásokat is

Népszerű hozzászólások

  1. Avatar for Bob Bob says:

    Igazán elengedhetnék már ezt a film vásárlást, nagyon zavaró mikor böngészed az Apple±t aztán egyszer csak nyomnád a filmet de ja ezért fizetni kéne…

  2. Avatar for Jadeye Jadeye says:

    az Apple TV+ előfizetéssel az Apple saját gyártású tartalmait kapod, nem más szolgáltatók, vagy az iTunes Store tartalmait. ez korábban sem volt másképp, és most sem lesz.

  3. Abban azert igaza van @Bob -nak, hogy helyenkent elegge osszemosodik az iTunes es az A+ tartalom megjelenitese es resen kell lenned, ha nem akarsz valamit megvenni/berelni.

  4. Résen kell lenni az tény, de szerencsére véletlenül nem lehet kölcsönözni/megvenni semmit. :smiley: Inkább tényleg az, hogy nagyon idegesítő, hogy böngészik az ember a TV alkalmazásban és dobálja a fizetős filmeket is… Nincs problémám a fizetéssel, nagyon sok filmet megvettem már iTunesban, dehát azért minden hülyeséget csak nem akarok megvenni, de még kölcsönözni se… Szóval tényleg ideje lenne már a TV alkalmazásban is teljesen különválasztani a fizetős és előfizetéshez kötött tartalmakat.

  5. Avatar for Bob Bob says:

    Tudom mi az Apple+, kösz.

Continue the discussion at Hozzászólok

Participants

Avatar for vkleszken Avatar for Burgatshow Avatar for Szifon Avatar for Bob Avatar for Jadeye