Az Apple tavaly óriási pofont adott az iparágnak a saját tervezésű M1 chipjével, ami egyszerűen olyan teljesítményt és olyan kis fogyasztást hozott a számítógépes világba, hogy azóta is keressük a leesett állunkat. Idén azonban a techvilág a másik arcfelére is kapott egy hatalmas pofont a még brutálisabb M1 Pro és M1 Max chipek személyében. Egy szűk egy hetes teszt keretében az elsők közt kipróbálhattam, hogy mit is tud az Apple új lapkája a belépő szintű 14 hüvelykes, teljesen újratervezett MacBook Pro-ban.

iPhone-t még mi is volt, hogy évente cseréltünk, mert tudásban és árban is megérte így cserélni, azonban a MacBookok más kategóriába esnek. Én 3-4 évente szoktam, mert ennyi idő alatt az Inteles korban is történt elég fejlődés, hogy megérje a váltást és ilyenkor még a régi gépre is volt kereslet és egész jó áron el lehetett adni. Az M1 megjelenésével az Inteles gépek ára zuhanórepülésben van már egy éve.

Kicsit több, mint 10 éve használok MacBookot és már egy ideje érik a csere nálam, hiszen egy 2016 végi, 13 hüvelykes Touch Baros alap modellt használok, ami azért nem egy túl régi változat, de már bőven érzem a korlátait. Vásárláskor elkövettem azt a hibát, hogy 8GB RAM-mal vettem és a grafikai és fotós munkáim során egyszerűen ez már kevés és jogosan merült fel bennem a kérdés, hogy mire váltsak? Válasszam az olcsóbb, de ugyanúgy kinéző M1-es gépet vagy vajon megéri-e a kívül-belül teljesen újratervezett, 14 hüvelykes M1 Pro modellre váltanom? Azonban előbb nézzük meg, milyen is ez az új MacBook Pro.

Külső

Valahogy úgy hozta az élet, hogy mindig akkor váltottam gépet, amikor az külsőleg is megújult (SuperDrive-os –> Retina –> Touch Baros), így most a tavalyi M1-es teszthez képest rengeteg szót fogok ejteni a teljesítmény mellett a gép kinézetéről is, hiszen elég szignifikánsan újratervezték az egészet. Az új MacBook Pro egyértelműen és észrevehetően vastagabb és nehezebb lett és az íves formákat felváltották a derékszögek, így ahol a korábbi modellek karcsúsodtak, ott az új teljesen lapos és szögletes. A súlynövekedés 200g-os, de ez észrevehető, mert már kinyitva, magam mellett fél kézzel nem szívesen vittem sehova se a lakásban, se az irodában, de ebben lehet a vastagodása is közrejátszott. Számszerűleg nem nagy a különbség a korábbi modellekhez képest, de az én 2016-os gépemhez képest pont a kijelzővel magasabb az új modell, de az M1-eshez képest ez azért picit kevesebb:

Az egész formavilág engem a G4-es PowerBookra emlékezet, szóval eléggé visszanyúltak az időben a formatervezői a gépnek, kicsit retró érzése van az egész gépnek a formája, a súlya és a portjai miatt, de emellett egyértelműen érezhető rajta, hogy minden részletében új és prémium. Sok barátomnak megmutattam a teszt alatt a gépet és a véleményünk egyezett abban, hogy elsőre kicsit “olcsó feelingje” van a gépnek, amit mi azzal tudtunk megfogalmazni, hogy sokkal fényesebb, csúszósabb lett a ház polírozása és a space grey esetén még mintha kicsit világosabb is, ami valahogy nekünk nem tetszett a korábbi bármelyik generációhoz képest. Az Apple logó azonban jelentősen nagyobb lett, de sokak bánatára nem tér vissza a világítós változat. A laptopot megfordítva az alján láthatjuk a MacBook Pro feliratot, amit ezúttal nem gravíroztak, hanem belemartak az alumíniumba, ami egyszerűen eszméletlenül jól néz ki. A négy kis tappancs a gép alján eléggé kigyúrta magát az új gépen, és már sokkal szélesebbek és nem vékonyodnak el a széleik felé, hanem a gép szögletesebb formáit követve ugyanolyan magasak mindenhol és valószínűleg ezek nem is fognak bepuhulni és kiesni a helyükről, amire azért volt példa korábban. Szándékosan a külső bemutatásának végére hagytam azt a tényt, hogy három olyan port is visszatért a gépre, amit hosszú évek óta folyamatosan visszasírunk: kártyaolvasó, HDMI, MagSafe.

A portok visszavágnak

Az Apple végre meghallgatta a felhasználók véleményét és belátta, hogy mire van szüksége a pro felhasználóknak, elismerte a hibáját, és ki is javította. Nem minden értelmes porttól mentes, a végletekig vékonyított és könnyített gépre van szükségünk, hanem bika teljesítményre, egész napos üzemidőre és hogy ne kelljen mindenféle átalakítóval bajlódnunk. Akinek a kis súly és a vékony kialakítás kell, az vegye a MacBook Airt, ami az M1 chippel így is egy “vadállat”, de akiknek ennél több kell, azok végre újra vehetnek egy igazán Pro gépet.

Visszatért végre az SDXC kártyaolvasó, ami fotósoknak és videósoknak igazi megváltás lesz, bár sokan már újabb, más formájú kártyára váltottak, de a többségünk azért még mindig SD-kártyára (is) dolgozik. Fontos megjegyezni, hogy azért nem a legfürgébb olvasó került a gépbe, hiszen az UHS-I-es kártyákat maximum 90MB/s-os (max. 104MB/s helyett), míg az UHS-II-eseket csak 250MB/s-os (max. 312MB/s helyett) sebességgel képes olvasni. Ez azért szomorú, mert egyik típus maximumát se tudja hozni és akkor az UHS-III-as kártyák elméleti 624MB/s-os sebességét meg abszolút ki se tudja használni. Lehet természetesen kapni USB-C-s kártyaolvasókat, amelyek sokkal nagyobb sebességre képesek, de rendkívül kényelmes volt ez alatt az egy hét alatt a fotózások után, hogy nem kellett előkeresnem a külön kártyaolvasót, csak bedugni a kártyát a gépbe.

A HDMI-port hiányzott számomra a legkevésbé, mert bármennyire is elterjedt és jó port, pont annyira bumszlinak számít manapság és én a monitoromnál is inkább már USB-C-s kábelre váltottam. Azonban akik rengeteget prezentálnak, azok napi szinten találkoznak ezzel a kábellel és nekik áldás lesz, hogy ez is visszakerült az új MacBook Pro-ba teljes, nem mini méretében. Itt is van azért egy kis hátulütő, hiszen csak HDMI 2.0-s a csatlakozó, nem pedig 2.1-es, ami így a 48Gb/s helyett csak 18Gb/s-t és 120fps helyett csak 60fps-t tud, ami azért jelentős különbség. Bármennyire is fájónak tűnik ez a lemaradás, nem kell, hogy fájjon érte a szívünk, hiszen a prezentációkhoz ez is már bőven túl gyors és az USB-C-s Thunderbolt portokon keresztül meg jobb adatátvitelt tudunk élvezni.

Egy vékonyabb és nagyobb töltési teljesítményre képes formában visszatért a régi MacBookok egyik, akár lényegében vásárló ereje, a MagSafe csatlakozó is. Ez a név az utóbbi egy évben egyet jelentett az iPhone 12 új mágneses, vezeték nélküli töltőjével, azonban eredetileg a MacBookok mágneses töltő portját hívták MagSafe-nek, ami egy csoda volt, hiszen könnyen a helyére pattant és baleset esetén könnyen le is vált a gépről, ami ennek köszönhetően nem a földön, összetörve találta magát. A csatlakozó visszatérte nem jelenti azt, hogy ezentúl az USB-C portokon keresztül nem lehet tölteni a gépeket, hanem így plusz opciónk van, másra is használhatjuk a C-s csatlakozókat. Mivel nálam az alap modell volt, így ehhez csak egy 67W-os teljesítményű töltő járt, azonban ha az erősebb, M1 Pro processzort kérjük a gépbe, akkor már 96 wattos töltőt kapunk (vagy +9000 Ft-ért az alapmodellnél is kérhetjük), de a 16 hüvelykes modellek esetén már 140W-os a töltő. Én egyszerűen beleszerettem az új MagSafe kábelbe, mert végre egyrészt szövet borítású, ami nagyon jól néz ki, de sajnos mivel fehér, így könnyen fog koszolódni és nehéz lesz tisztítani, másrészt végre egyből rugalmas és puha és nem kell kell kisimítani a kibontás utána, és szerencsére nincs beépítve a töltőbe, hanem USB-C, így a kábelt használhatjuk más töltővel is, és magát a töltőt is más kábellel, és ezáltal jóval olcsóbb.

A Thunderbolt 4 képes USB-C csatlakozók száma a kis és nagy modell esetén is három darab, ami az M1-hez képes előrelépés, az Inteles gépekhez képes azonban visszalépés, de a többi porttal együtt szerintem ez így tökéletes. Mindhárom bemenet ugyanazt és ugyanazon a 40 Gb/s sebességen tudja, így mindegy, hogy mit hova dugunk majd a gépbe. M1 Pro esetén összesen két Pro Display XDR-t, M1 Max esetén hármat és még egy 4K TV-t is rá tudunk ezeken a portokon keresztül kötni a gépre. Bármennyire is száműzte az iPhone-okból az Apple a 3,5mm-es jack-csatlakozót, azért egy laptopban elfér, nem okoz vízállósági gondokat, így elég fura lenne ha ez kimaradt volna a gépből, ami szerencsére nem történt meg.

Billentyűzet

Most már viszont nyissuk ki végre a gépet, és lássuk mit változtatott az Apple, de egyelőre csak a billentyűzetig szaladjunk, a kijelzőről külön fogok szót ejteni. Én még a rossz hírnevű, pillangó-mechanikás billentyűzetet használom, ami valóban nem a legjobb, nekem kemény, hangos és furán rövid a gombok útja, szerencsére pár kifújkáláson túl nem volt gondom vele, de sokkal jobban szeretem a Magic Keyboardomat. Az Apple 2019-től kezdve az összes gépéből kivette a pillangómechanikás gombokat és Magic Keyboardosra cserélte, ezért az új MacBookban is egy sokkal puhább, igaz hosszabb lenyomású billentyűzetet kaptunk, ami szerintem halkabb is és nagyon jó gépelni rajta.

A Touch Bar végleg eltűnt, ami elég megosztó volt amúgy is a felhasználók körében, én lényegében hang- és fényerőállításra, zenevezérlésre és emoji választásra használom a mai napig, a többi megjelenő funkciót gyorsbillentyűkkel sokkal gyorsabban elérem a munkám során, így csak kicsit fog nekem hiányozni. A visszatérő felső F-gombsor teljes magasságú, ami nem is tudom volt-e valaha MacBookban, azonban az F3-tól F6-ig teljesen felesleges dolgokat tud rányomtatva (Mission Control, Spotlight, diktálás, Ne zavarjanak), de a Touch ID baromi gyors lett és eszméletlen jól néz ki a szögletes gombon belüli körként és ez a billentyű továbbra is bekapcsoló gombként is funkcionál.

Elsőre fura volt, hogy a gombok közt ezen a gépen már nem az alumínium színe jelenik meg, hanem feketére van anodizálva az egész, ezzel viszont az Apple elérte azt, hogy ne külön gombokat lássak és figyeljek, hanem egy, egybefüggő egységet, ami nekem nagyon tetszett. A billentyűzetvilágítás igaz már nem gombokkal vezérelhető, de továbbra is jelen van és semmi panasz nem lehet rá, ahogyan arra sem, hogy a jobbra és balra nyilak itt is a fordított T elrendezést követik és nem teljes gomb magasságúak. Az én 2016-os gépemhez képest a feliratok kicsit vastagabbak a gombokon, ami talán a fekete háttér miatt kellett, hogy a kontraszt megfelelő legyen és senki számára ne vesszen bele a feketében, hogy hol is vannak az egyes gombok. Emellett az alsó gombok feliratai és szimbólumai is kissé megváltoztak, az fn kapott egy földgömböt, a control a saját jelét és az option pedig száműzte az alt feliratot és csak a szimbólum jelenik meg ezentúl fenn rajta. A trackpad ugyanakkora és ugyanazt tudja, így arról semmi újat nem tudok mondani.

Kijelző

Az új chipeken és azok tudásán túl, amelyekről később bőven szót fogok még ejteni, egyértelműen a MacBook Pro legnagyobb újítása az új Liquid Retina XDR kijelzője. Mikor először kinyitottam az új gépet, csak annyit tudtam mondani, hogy wow ez nagyobb és fényesebb lett, és tényleg érződik a méretbeli növekedés, de ezen rengeteget segít, hogy fent is minimalizálták a keretet, mert ettől érződik összenyomottnak a korábbi 13 hüvelykes gép. Az oldalsó keretek 24%-kal lettek keskenyebbek, ami már számottevő, de felül ez az érték 60%-os, ami már nagyon durva csökkenés, és ennek köszönhetően oldalt és felül egyaránt 3,5mm-es a keret, ami igaz magával hozta a nem túl szép notch-ot is, azonban előbb kicsit beszéljünk a számokról.

13,3 hüvelykről 14,2-re nőtt a képátló, ezáltal szélesebb, de sokkal inkább magasabb is lett, úgy, hogy a gép méretei keveset változtak, 3024×1936 pixeles felbontású lett a kijelző, ami 5,9 millió képpontot (ez több, mint ami a korábbi 16 hüvelykes változatban volt!) jelent és mindezt 254 ppi-s pixelsűrűséggel, vagyis egy fizikailag és felbontásában is nagyobb kijelzőt kaptunk, aminek még a pixelsűrűsége is jobb, mint az előző modellekben, és itt még nagyon nincs vége a pozitívumoknak. A fényerő 500-ról 1000 nitre nőtt, de HDR tartalom esetén a csúcsfények akár 1600 nittel is tudnak világítani, de normál használat esetén 1000 nit a maximum, míg a kontraszt arány 1 000 000:1 és 1 milliárd színt képes megjeleníteni. Ezek nagyon jól hangzanak, de egyszerű használat közben szinte semmi nem jön át belőlük, én csak annyit tapasztaltam, hogy jóval világosabb és a fehérek is valahogy fehérebbek (True Tone ki volt kapcsolva), átlagos használat közben semmi extrát nem fog mutatni a kijelző színekben, csak egyszerűen szép. Mivel ez egy mini LED kijelző, ezért OLED-szintű feketét tud, ami egyszerűen elképesztő a korábbi kijelzők “feketéjéhez” képest, de ezt is lényegében csak filmezés közben vesszük észre, vagy ha olyan kreatív munkát végzünk, ahol számít az, hogy a fekete tényleg fekete legyen. HDR film nézése közben azonban az egész kijelzőn észrevesszük a nagyobb dinamikatartományt, részletgazdagabbak így a filmek, de ehhez persze megfelelő tartalmat kell lejátszanunk. A mini-LED technológiának van egy kis hátulütője, ami abban jelentkezik, hogy nagy fekete felületeken a világos tartalmaknak van egy úgynevezett ragyogása (glow), vagyis nincs éles kontraszt a sötét és világos pixelek/területek közt, hanem van egy szürkés átmenet, de itt sokkal jobban sikerült ezt megoldani, mint az iPad Pro-k esetén és abszolút nem zavaró a dolog, én észre se vettem volna, ha külön nem hívja fel valaki erre a figyelmem. OLED-kijelzők esetén nincs ilyen, de laptopban nincs is OLED és a korábbi LCD-hez képest pedig így is durva a különbség, hiszen ott rendes mély fekete sosem jelenhetett meg, mert az egész kijelző mögötti háttérvilágítás ezt nem tette lehetővé.

Ez az Apple első, MacBookba szerelt ProMotion kijelzője, ami azt jelenti, hogy tudja a 120Hz-es másodpercenként képfrissítést. Na de mire is jó ez és hol találkozhatunk vele? Az utóbbira sajnos elég könnyű válaszolni: jelenleg szinte sehol, mert bár a macOS Monterey kódja tudja ezt a képfrissítést, de az alkalmazások még nem –annyira nem, hogy az még Apple sajátjai se. A ProMotionnek az a lényege, hogy tartalomfüggően változtatja a képfrissítést, azaz amikor nem kell, akkor vissza veszi a minimumra, amikor viszont a folyékony mozgás miatt szükséges a nagyobb képfrissítési szám, akkor feljebb kapcsol. Ez egyrészt akkumulátor kímélő dolog, hiszen feleslegesen nem frissít mindennél 60Hz-en, ahogy a korábbi kijelzők tették, amikor meg egy játéknál vagy egy folyamatos görgetésnél jól jön, ha a mozgás egybefüggő, akkor felkapcsol akár egészen 120Hz-ig. Filmezés közben, mivel maga videó 24 képkocka/másodperces, így a képfrissítés is visszaesik 24Hz-re, hiszen többre nincs szüksége és ennek köszönhető az akár 17 órás videó lejátszási akkumulátor idő. Videóvágóknak hasznos lehet, hogy a ProMotion kikapcsolható és fix képfrissítés állítható be: 47,95 Hz, 48 Hz, 50 Hz, 59,94 Hz, 60 Hz. A macOS Monterey 12.1 fogja elhozni a rendszerszintű teljes támogatást, ami után már csak a fejlesztőkön múlik, hogy a saját alkalmazásaik mikor fogják tudni a dinamikusan változó képfrissítést. Mivel jelenleg még eléggé korlátozottan érhető csak el a ProMotion, így most tovább nincs is értelme több szót ejteni róla.

Na és akkor beszéljünk a notch-ról, hiszen mindenkit ez zavar a legjobban. Igen, nagy és csúnya és nincs benne Face ID, de pont olyan, mint az iPhone-on, hiszen látjuk, hogy ott van, mégse zavaró, legalábbis engem nem zavar, hiszen nem azt nézem, hanem ami kijelzőn történik, és csak akkor nézek oda, amikor a menüsávban van a kurzor. Apropó menüsáv, ez mostantól egy sorban van a kamerával ezáltal a notch-csal is és ha túl sok menüpont van, akkor bizony nem lóg be a szenzorsziget alá semmi, hanem az egér átmegy alatta és jobbra tőle minden folytatódik, ami kicsit bénán néz ki, de teljesen jól működik. Akit zavar, az állítson be egy sötét, akár fekete tetejű háttérképet és máris meg van oldva a probléma, hiszen a menüsáv az aktuális asztal háttere alapján színeződik. Mivel a képarány továbbra is 16:10, ezért a 16:9-es filmekbe se fog belelógni a notch. Tényleg nem szép az egész, de abszolút nem zavaró, az első nap végére már észre se vettem, hogy ott van és ennek köszönhetően a felső sarkok ugyanolyan ívesek, mint a gép maga, ez olyan, mint az iPhone-ok esetében is, egyszerűen jól néz ki, de alul azért szögletesek maradtak a sarkok.

Kamera

A koronavírus felértékelte a videóhívások értékét és az Apple-nek is lépnie kellett a járvány miatt, és azért is, mert a MacBookok kamerájához hosszú évek óta lényegesen nem nyúlt hozzá. Éppen ezért a szenzor méretet megnövelték, a felbontást feltornázták 1080p-re és az új négy tagú lencse immáron ƒ/2.0-s rekeszű és így az egésznek köszönhetően kétszer több fény jut be, ami tényleg látványos különbséget hoz a videóhívásainkba. Emellé persze társul még mindenféle szoftveres rásegítés, hogy még élesebb, részletgazdagabb, helyes bőrszínű felvételeket kaphassunk. A Rivaldafény funkciót, amit az új iPadekben már meg is szokhattunk, itt nem kapjuk meg, vagyis a kamera nem fog minket követni, ha mozgunk előtte. A jobb minőségű kamera magával hordozza, hogy a notch elég nagy lett, de ahogy korábban írtam már, nem zavaró, mert nem azt nézzük.

Hangzás

Meglepő módon elég keveset használom a saját gépemet tartalomfogyasztásra, hiszen tévén nézem a filmeket, sorozatokat, YouTube-ot, sőt, az zene is Alexán keresztül hangfalon megy, így számomra egy laptop hangzása nem egy fontos dolog, azonban az új MacBooknál már az üdvözlő chime hallatán éreztem, hogy itt azért bőven történt fejlődés. A hangok dinamikatartománya brutálisan megnőtt, sokkal gazdagabb a hangzás, jobbak a basszusok, öblösebb az egész és abszolút nem laptopos a hangzása. Hallatszódik egyszerűen az, amit a keynote során mutattak, hogy mennyivel másabb az 6 hangszórós rendszer elhelyezése és, hogy a hangnak van helye terjedni, meg tudja rendesen mozgatni a levegőt, és hogy fél oktávval mélyebb hangokat is tud.

A hangrendszer támogatja a térbeli hangzást (spatial audio) és a Dolby Atmost is, amitől azért ne várjunk egy két HomePodos hangzást, de durva a különbség így is a korábbi gépekhez képest. Nagyon élvezetes rajta zenét hallgatni és filmet nézni, de ez is egy olyan rész, hogy se videóban, se cikk formájában nem lehet átadni, egyszerűen ki kell próbálni. Három stúdiominőségű mikrofon (legalábbis az Apple állítása szerint) felel a hangunkért, amelyek irányított nyalábokat használnak, hogy az hallatszódjon be, aminek hallatszódnia kell és ennek köszönhetően 60%-kal kevesebb háttérzajt fog a másik fél hallani.

Teljesítmény – M1 Pro 8 magos CPU, 14 magos GPU

Elérkeztünk a teszt legfontosabb mégis legnehezebb részéhez, a gép teljesítményéhez. Az internet tele van már az új gépek tesztjeivel, de ezek legtöbbje csak lefuttatja a szokásos tesztszoftvereket (Geekbench, Cinebench, stb.) és ennyi, hiszen ezekre vannak az emberek “rágerjedve”. Nincs is ezekkel semmi baj, hiszen adnak egy jó számot arról, hogy egy másik géphez képest viszonyítva mennyivel több pontot ér el az új gép, vagyis mennyivel lehet gyorsabb.

Sokan úgy hiszik, hogy ha sok mag van a gépükben, akkor azok mindegyike mindig dolgozik is és így eszméletlen gyors lesz a gépe, de ez nem igaz, mert ez feladat függő dolog és az M-szériás chipekben külön vannak olyan CPU magok, amelyek nem erősek, mégis keveset fogyasztanak és az internetezéshez és filmezéshez elegendőek. Az M1 esetén 4 erős és 4 energiahatékony CPU mag van, míg az M1 Pro esetén 6 erős és 2 energiahatékony mag van alapból, de ezt felárért még megfejelhetjük plusz két erős maggal. Éppen ezért ez a cikk nem a pontszámokról fog szólni, arról van külön cikkünk, amiben összeszedtünk számos videós tesztet ezekkel az értékkel, de egy egyszerű YouTube vagy Google kereséssel még több megtalálható, azonban azért a fő számokat összeszedtük itt is. Ezekből jól látszik, hogy ha csak egy magos CPU feladatokat végzünk a géppel, akkor nincs különbség az M1-hez képest, többmagos CPU feladatoknál azért már egy jó 1,5x sebesség növekedést láthatunk, igaz, a számok a 10 magos CPU és 14 magos GPU M1 Pro-t mutatják, nem az alap 8 magos CPU-sat 14 GPU maggal. GPU igényes feladatoknál látszódnak azonban az új chipek előnyei, mert azok durván elhúznak az M1-től és egyértelműen látszik, hogy akinek a GPU a fontos, az válassza az M1 Max-ot, mert majdnem dupla olyan erős, mint az M1 Pro.

Az Intelről ARM architektúrára való átállásról érdemes a tavalyi cikkünk ide vonatkozó részét elolvasni, amiben az x86 és ARM közti különbségekről is szót ejtettünk. Az M1-szériás lapkák ARM-alapú SoC chipek, ami azt jelenti, hogy egyben van a CPU, GPU és a RAM is. Ennek az a hatalmas nagy előnye, hogy a részegységek közti kommunikáció hihetetlen gyors, másolás mentes, memória esetén 200GB/s (3x gyorsabb, mint az M1). Az egyik legfontosabb dolog az M1-szériás chipeknél a memória, ami ezeknél a lapka szerves része és egységesített (unified memory architecture), azaz nincs külön memória a CPU-nak, se a GPU-nak. Mindkettő ugyanahhoz fér hozzá, ugyanazon kell osztozniuk, de ezáltal nem is kell egymásnak adatok küldeniük, hiszen ugyanahhoz az adathalmazhoz férnek hozzá, ami jelentősen lerövidíti a folyamatokat és rengeteg energiát is megspórol. Amikor mondjuk a GPU egy renderelés során elkészül egy képkockával, ami a RAM-ba íródik először, azt utána nem kell átküldeni és átmásolni a CPU-ba, hogy az majd az SSD-re írhassa ezt a képkockát. Az M1 esetén a maximális RAM 16GB lehetett még csak, az M1 Pro esetén azonban már akár 32GB és mindezt 200GB/s-os sávszélességgel, míg az M1 Max esetén akár 64GB RAM-ot is kérhetünk, aminek 400GB/s a sávszélessége, ami egyszerűen hihetetlen. Az egységesített RAM és ezek a brutális sebességek azért fontosak és hasznosak, mert ezek által nehezebben tud a RAM betelni, hiszen gyorsabban tudja a CPU az SSD-re írni az innen kapott adatokat, így a RAM folyamatosan és gyorsan tud ürülni, persze ehhez kell a megfelelő sebességű SSD is, amire a végleges adat íródik. Így akár sokkal kevesebb RAM-mal is vígan dolgozhatunk, de ha ki is fogynánk belőle, akkor a 7,4GB/s sávszélességű SSD-vel a virtuális memória is kellően gyorsnak fog hatni.

Az M1 Pro GPU teljesítménye lényegében megegyezik a előző szériás konzolokéval (PlayStation 4, Xbox One X) a maga 5,2 teraflopjával, ami már önmagában durva, de az M1 Max hozza a jelenlegi konzolok erejét. Az egyes elemeknek nem kell egymásra várniuk és mindemellett az energiafogyasztásuk elég alacsony, ami a magas akkumulátoridőt és ritkán bekapcsoló hűtést eredményezi. Az M1 Pro chip esetén nem tudjuk állítani azt, hogy töltőn és akksin a rendszer maga szabályozza-e, hogy milyen teljesítményt ad le, vagy mi határozhassuk meg, ez az M1 Max kiváltsága marad. Hihetetlen, de egész nap tudtam az ölemben használni a gépet és egyszerűen nem olvadt rá a combomra a gép, a ventillátorok ha be is kapcsoltak valamikor, akkor is csak rövid időre, és akkor sem teljes fordulaton.

Videórenderelés közben előfordult, hogy bekapcsolt a hűtés, de olyan halkan tette mindezt, hogy direkt oda kellett tennem a fülem, hogy biztos legyek benne, nem valami mást zajt hallok csak a házban, szóval itt nem kell olyanra számítani, mint az Inteles gépeknél, amelyek szinte felszálltak, annyira pörgött ventillátoruk. A videóvágás és renderelés sokaknak konkrétan vásárlótényező, mert nem mindegy, hogy vágás, effektelés, színezés közben mennyire akad a gépük, hány sávnyi anyagot tudnak egyben kezelni, mennyit kell várni a változtatások megjelenésére, illetve hogy a kész anyag utána mennyi idő alatt készül el, hiszen a render során mindent belead a gép, közben nem igazán lehet/érdemes használni másra, ami munkaszinten kieső idő. A videósoknak külön van a chipen egy médiamotor, ami egy hardveres gyorsító külön csak a videók renderelésére. Az Apple azonban itt nem állt meg, ugyanis a ProRes videókhoz külön van egy ilyen gyorsító, aminek az a látványos eredménye, hogy ha ugyanazt a videót ProResben mentem ki a YouTube/Facebook opcióval szemben, akkor noha egy kb. 10x nagyobb méretű fájlt kaptam, mégis 2-2,5x gyorsabban végzett vele és mindezt ugyanazon a gépen csináltam. A saját gépemmel összehasonlítva ugyanaz a videóanyag ProResben 5x több idő alatt készült el és a videómegosztókra szánt pedig 3x lassabban és mindezek közben már-már felemelkedett a gép az asztalról, annyira pörögtek a ventillátorai.

Az SSD ugyan külön van a SoC-tól, de ugyanolyan szerves része a gépnek, és ha nem lenne elég gyors, akkor bármennyire is gyorsan kész a feladat, az csak a RAM-ot telítené és nem tudna időben az SSD-re íródni. A háttértár mindegyik új MacBookban minimum 512GB-os, de akár 8TB-os is kérhető és 7,4GB/s a sebessége. A Wi-Fi-s képességek megegyeznek a tavalyi M1-es modellével, de akit mélyebben érdekel az olvassa el a korábbi cikkünk ide vonatkozó részét.

Akkumulátor teljesítmény

A 14 hüvelykes modell esetén az Apple 17 óra filmnézést (Apple TV alkalmazásban) és 11 óra vezeték nélküli internetezést ígér, ami igaz kevesebb a 16 hüvelykes valamint a tavalyi M1-es 13 hüvelykes modellekhez képest, de így is valami hihetetlen számokról beszélünk és ezeket el is hihetjük a gyártónak. Mivel ahogy már korábban írtam, én viszonylag keveset használom a gépem tartalomfogyasztásra, így engem a filmlejátszási idő annyira nem hozott lázba, sokkal inkább az érdekelt, hogy a munkám során mit bír ez a gép, elmehetek-e töltő nélkül otthonról, úgy, hogy tudom, hogy meg fogom dolgoztatni a gépet aznap. A válasz röviden: igen. Hosszabban azért nem ilyen egyszerű a dolog, rengeteg dologtól függ, hogy mennyire merül a gép, nem mindegy, hogy mit csinálunk vele, hiszen ha egész nap 3D vagy videórenderek futnak rajta, akkor nyilván hamarabb lemerül, mint ha csak ezeknek a szerkesztését végzem el rajta.

Ahogy a teljesítményes részben is írtam, nem szeretem és nem is nagyon látom értelmét annak, hogy pontos értékekkel dobálózzunk, hiszen mindenki máshogy és másra használja a gépét, és lesz, akinek csak 6 órát fog bírni, másoknak meg 10 órát is simán, nem levelezésre, hanem komolyabb CPU vagy GPU igényes feladatok esetén is.

A 2016-os gépem akkumulátorában 586 ciklus van és az eredeti kapacitás 82%-át tudja már csak, és mivel az Intel chip benne eléggé energiaéhes, ezért ha grafikázom, akkor kell neki a töltő, mert akkor 2 (néha 3) óra a maximum, amit bír, ami bántóan kevés már, ezért mindig kell töltőt vinnem magammal, amit az új MacBooknál nem kellett megtennem. Nyilván az új gépben új még maga az akkumulátor is, tehát tudja a maximumot, de nem ez a legfontosabb szempont, hanem az M-szériás chipek és az Intelesek energiafogyasztása közti különbség.

Konklúzió

Nagyon tetszik az új gép, nagyon kéne egy, de nem biztos, hogy erre van szükségem, vagy épp nincs erre keretem. Kevés negatívumot tudnék felhozni, de a sok pozitívum mellett ezek lehetnek a döntés befolyásoló tényezők:

• Valahogy túl fényes és csúszós a gép külseje, amit még nem tudtam megszokni, viszont ezzel együtt lehet élni, de lehet, hogy az ezüst változat most újra jobban tetszene, mint az asztroszürke.
• A vastagodást és súlynövekedést jó szívvel bevállalom a teljesítmény és akkumulátor idő érdekében, de tényleg kicsit szokni kell ezeket az új, szögletes formával együtt.
• Eszméletlen jó lett az új kijelző, de számomra kevés esetben jönnek ki a mini LED panelnek az újdonságai, azonban a nagyobb méret abszolút kellene a vékony keretekkel együtt.
• A visszatérő portok közül a kártyaolvasó az, ami tényleg, ha nem is napi szinten, de jól jönne, még ha nem is a leggyorsabb, de a MagSafe csak bónusz lenne, már megszoktam nélküle élni, a HDMI meg nagyjából teljesen hidegen hagy.

Mivel a jelenlegi gépem már 5 éves, ezért szinte mindegy, mire váltok, a teljesítménybeli különbség drasztikus lesz. Azonban egy hét teszt egy ilyen géppel vagy akár egy erősebbel nagyon karcsú ahhoz, hogy rendesen megítélhessem, hogy kell-e nekem ekkora tudás és akarok-e rá ennyit költeni, ér-e a sima M1-eshez képest plusz 300 000 Ft-ot az új kijelző, az új formavilág, a visszatérő portok és bizonyos esetekben jelentős, máskor nem olyan nagy teljesítménybeli különbség? Lehet, hogy nem. Bár, ha már úgy jön ki, hogy megéri, akkor lehet érdemes a processzorra még egy keveset költeni és a 10 magos CPU változatot venni, vagy akár a 14 helyett a 16 magos GPU-sat.

Szerintem mindenkinek azon kell elgondolkodnia, hogy mire használná a gépet és mire van szüksége, mert akinek kell napi szinten a sima M1-hez géphez képest még több GPU mag, a hardveres ProRes gyorsító, az egyértelműen az új gépek közül szemezgessen. Amellett se menjünk el szó nélkül, hogy az új gépek mindegyike minimum 512GB-os SSD-vel érkezik és 16GB RAM-mal, amelyek mindegyike, ha kell, akkor egyenként +80 000 Ft a sima M1-es modell esetén. Mindenkinek más a fontos, mindenkinél más lesz a matek eredménye, de abban egyetérthetünk, hogy az Apple most egy, igazán a pro felhasználóknak szánt laptopot tett le az asztalra és végre valahára a kisebb modellbe is be lehet pakolni ugyanazt a tudást, mint amit a nagyba és csak az akksi, a kijelző és az ár lesz a különbség.

A MacBook Pro teszt készüléket az iSTYLE kölcsönözte a teszt idejére, köszönjük nekik, akiknél meg is tudjátok vásárolni az új gépeket.