Jelentősen nőtt az iPhone 13 család akkumulátorainak kapacitása elődeikhez képest

Az Apple idén büszkén jelentette ki, hogy elődeikhez képest minden iPhone 13 modell 1,5-2,5 órával tovább bírja egy feltöltéssel átlagos használat mellett.

Abba már belementünk, hogy az Apple által végzett szintetikus teszteken hogyan végeztek az új telefonok, mostanra azonban kiderült az akkumulátorok pontos kapacitása is. Nézzük meg, hogy mennyi az annyi!

Az infók forrása a Chemtrec oldala, ahova ha minden igaz, az Apple feltöltötte az új iPhone-ok akkumulátor kapacitását wattórában.

iPhone 13

Az iPhone 12 minit sokan szekálták akkumulátora miatt, mert csak egy 8,57 wattórás teleppel rendelkezett. Ezen az Apple tudott javítani idén 11,6%-ot, így az iPhone 13 miniben már 9,57 wattórás lesz az akkumulátor.

Az iPhone 12-ben 10,78 wattórás volt az akku és ennél a méretnél is történt előrelépés. Az iPhone 13-ban 15%-kal nagyobb akkumulátor található, mint elődjében: 12,41 wattórát hozott össze az Apple.

iPhone 13 Pro

Az, hogy az iPhone 13-ban 12,41 wattórás akku található egyszerűen tök jó hír, de ezután csalódást okozhat, hogy az iPhone 13 Pro-ba ennél kisebb akkumulátor került.

Tavaly az iPhone 12-ben és az iPhone 12 Pro-ban egyforma méretű akku volt: mindkettőnél egy 10,78 wattórás telep segítette a felhasználót túlélni a napot. Idén az iPhone 13 Pro azonban csak 11%-kal nagyobbat kapott, így 11,97 wattórás akku került bele.

Ez persze még mindig előrelépés az iPhone 12 Pro-hoz képest, de közel se akkora, mint az iPhone 13 esetén.

Az iPhone 13 Pro Max akkumulátora idén 16,75 wattórás lett. Összehasonlításképp az iPhone 12 Pro Max-ben csak 14,13 wattórás volt, ez így egy 18%-os növekedés.

Összegzés

Idén elmondható, hogy minden iPhone-ba nagyobb kapacitású akkumulátor került, mint elődjébe, de kicsit aggasztó, hogy az iPhone 13 Pro-ba kisebb kapacitású került, mint az iPhone 13-ba.

Pedig a Pro-nak eggyel több kamerát kell meghajtania, kijelzője 60 Hz helyett akár 120 Hz-en is mehet és A15 chipje is eggyel több GPU maggal rendelkezik. Ezek pedig mind olyan eltéréseknek tűnnek, amik miatt indokolt lenne a nagyobb akkumulátor.

Épp ezért elképzelhető lesz idén, hogy a tényleges használat során az iPhone 13 mégis tovább bírja majd szuflával, mint az iPhone 13 Pro.

Persze ha az akkumulátor-üzemidő a legfontosabb számodra, akkor továbbra is az iPhone 13 Pro Max a király.

Téged meglepett, hogy kisebb kapacitású akkumulátor került az iPhone 13 Pro-ba, mint a sima iPhone 13-ba?

Ezek még érdekelhetnek:


Népszerű hozzászólások

  1. Lesz-e iPhone 11/Pro összehasonlítás is?
    Mint köztudott, a 12-es szériánál visszalépés történt akku terén, így inkább az a kérdés, hogy a 11-hez képest nőtt-e az akku.

    Az Apple összehasonlító oldala alapján az i13P veri az i11P-t és i12P-t is üzemidőben.

  2. sailman says:

    “kijelzője 60 Hz helyett akár 120 Hz-en is mehet”

    Az esetek 99%-ában meg megy 10Hz-en és ezzel többet spórolnak az aksival, mint amennyit a 120Hz elvisz.
    Ezért jobb a Pro aksiideje.

  3. Én kizárólag a - vélt/valós - nagyobb üzemidő miatt rendeltem meg az iPhone 13 minit.
    Más miatt nincs értelme (sajnos).

A Szifon.com-on megváltozott a hozzászólás rendszer, ezentúl az alábbi gombra kattintva tudsz véleményt alkotni. Bővebben itt olvashatsz erről.

Kérdésed lenne? Megosztanál valamit a többi olvasóval? Használd az új közösségi portálunkat!