Ming-Chi Kuo elismert elemző az Apple rajongók köreiben, ezért ha nyilatkozik, akkor annak jó eséllyel oka van, az ok pedig a legtöbbször az, hogy biztos információkkal rendelkezik.
Ezúttal az Apple Watch Series 7 kapcsán fedett fel pár információmorzsát, többek közt azt, hogy idén drasztikusan újszerű designt kapunk és hogy az óra még ebben a hónapban elstartol. Nézzük a részleteket!
Ha lehet hinni Kuo-nak az új Apple Watch-ról az Apple jövő hét kedden lerántja a leplet. Ez főleg azért nagy hír, mert a cupertinói vállalatnak állítólag meggyűlt a baja az óra gyártásával.
Úgy tűnik azonban, hogy az Apple-nek sikerült kiiktatni a zökkenőket, és nemrégiben elindulhatott az Apple Watch Series 7 sorozatgyártása.
A problémák mögött állítólag az új kijelző összeszerelési metódusa állt. Idén drasztikusan megváltozik az Apple Watch külseje, így az Apple-nél újra kellett tervezniük egy rakás, már régóta használatos komponenst. Az első példányok különböző, a kijelzőhöz kapcsolódó hibákat produkáltak: volt, aminek villogott a kijelzője és érintési problémák is felmerültek. Ezeket azonban a sorozatgyártásra orvosolta az Apple.
Kuo minden szempontból egyetértett Mark Gurmannel, szerinte is nagyobb kijelzőt és drasztikusan új formavilágot kap az Apple Watch Series 7.
A Bloomberg újságírójának jóslatait itt olvashatod el részletesebben: Bloomberg: új számlapok is érkeznek az Apple Watch Series 7-tel.
Ha pedig koncepcióképeken néznéd meg az új órát, ide látogass el: 9to5Mac: információmorzsák az Apple Watch Series 7 kapcsán.
Izgalmas frissítésnek ígérkezik az Apple Watch Series 7, az egyszer biztos.
Te várod már a jövő hét keddet?
Olvasd el a hozzászólásokat a közösségi oldalunkon!
Immáron, több mint 3 éve elérhető a Szifon.com közösségi portálja, ahol kérdezhetsz, valamint információt is megoszthatsz a többi Apple felhasználóval.