fbpx Skip to content

2019 júniusában minden Apple rajongóra nagy hatást gyakorolt a hír, hogy Jony Ive otthagyja az Apple-t. Azóta már majdnem 2 év telt el, és nem dőlt össze a világ, sőt, sok szempont alapján javult az Apple termékek designja.

Most azonban kiderült, hogy az Apple legújabb formaterve, az M1-es iMac mögött is részben Ive állt, vagyis még közel se tudjuk, hogy milyen lesz az Ive nélküli Apple.

Bevett módszer sok vállalatnál, többek közt az Apple-nél is, hogy ha egy vezetőjük nem akar foglalkozni a napi teendőkkel, akkor kiemelik egy “kamu” pozícióba, hogy ne rendüljön meg annyira a cég a tőzsdén a vezető távozása miatt.

Amikor kiderült, hogy Jony Ive saját céget alapít, melynek az Apple ügyfele lesz, sokan biztosak voltak abban, hogy ez csak a látszatról szól és hogy valójában Ive otthagyja a céget. Most azonban elképzelhető, hogy erre cáfolatot kaptunk – de közel se egyértelmű a helyzet.

A Wired így írt Jony Ive-ról az M1-es iMac tesztjében:

Az Apple-nek más indoka is volt a régi kampány felébresztésére. Jony Ive részt vett ennek az új iMac-nek a tervezésében, annak ellenére, hogy 2019-ben otthagyta az Apple-t. A formatervezés egy hosszú folyamat, így lehet, hogy annyira nem meglepő, de Ive ujjlenyomatai borítják ezt az új asztali gépet. Érdekes módon azonban az Apple nem erősítette meg és nem is cáfolta azt, hogy a 2021-es iMac-en dolgozott Ive azután, hogy kilépett, csak annyit mondtak, hogy dolgozott rajta.

Van egy viszonylag hangos tábor, akik már éljeneztek Ive lelépésekor, hogy az Apple designra ráfért a vérfrissítés. A Lightning-töltős Apple Pencil, az alul töltődő Magic Mouse, a pillangó-mechanikás billentyűzet mind-mind olyan döntések voltak az elmúlt pár évben az Apple-nél, amikkel lehetett Jony Ive-ot hibáztatni, hiszen ő volt a cég design csapatának vezetője.

Az új iMac designjában is bőven vannak olyan pontok, amikbe bele lehet kötni, ahogy azt tesztünkben részleteztem is: Kezünkben az M1 iMac 2021 – “teszt” és vélemény.

Vajon most, hogy kiderült, hogy Ive dolgozott az új iMac-en, lehet őt okolni a megkérdőjelezhető döntések miatt?

Ez azonban nem a legfontosabb kérdés, ugyanis sokkal inkább azon érdemes elmélkednünk, hogy a Wired interjúban mit jelent az a rész, hogy az Apple nem erősítette meg és nem is cáfolta Ive munkáját az új iMac-en távozása után.

Vajon ez azt jelenti, hogy 2019 nyara után is foglalkozott a géppel vagy csak előtte? Ez még mindig azért ilyen ködös, hogy az Apple védje magát a rossz sajtó ellen?

Az új iMac évek óta az első teljesen új Mac design, így sokkal többen figyelnek oda rá. Épp ezért az Apple-nek óvatosan kell kezelnie, hogy kinek a vállára teszi a terhet: Jony Ive-éra vagy az Apple jelenlegi design csapatáéra?

Egy biztos, a gép 100%-ig Apple termék, ezért is szerepel rajta ugyanúgy a „Designed by Apple in California” felirat, ahogy minden eddigi iMac-en.

Szerinted mennyire lehet Jony Ive felelős az új M1-es iMac-ért?

Olvasd el a hozzászólásokat is

Népszerű hozzászólások

  1. Avatar for mremil mremil says:

    Elöl a kijelző alatti területre tehettek volna legalább egy logo-t.

Continue the discussion at Hozzászólok

Participants

Avatar for Szifon Avatar for mremil

Népszerű hozzászólások

  1. Avatar for mremil mremil says:

    Elöl a kijelző alatti területre tehettek volna legalább egy logo-t.

Continue the discussion at Hozzászólok

Participants

Avatar for Szifon Avatar for mremil