fbpx Skip to content

Több AirTag-használó is felfedezte, hogy a Lokátorban a keresési felületen van két elrejtett funkció is. Az egyik az AirTag sorozatszámát és firmware-verzióját mutatja meg, a másikkal pedig egyfajta fejlesztői módba léphetünk be.

A sorozatszám és firmware-verzió kijelzése egy tervezett funkció, míg a fejlesztői mód már inkább egy úgynevezett easter egg, aminek a rendszerben maradása jelenleg kérdéses, tehát lehetséges, hogy csak hiba, hogy ott maradt – viszont még az iOS 14.6 legutóbbi bétájában is előhozható. Nézzük, hogyan érhetjük el ezeket!

Az AirTag sorozatszáma és firmware-verziója

A Lokátor appban váltsunk át a Tárgyak fülre, majd pedig válasszuk ki a listából az AirTaget. Ezután koppintsunk rá az AirTag nevére (az alábbi képen pirossal bekeretezve), mire a töltöttség jelzése átvált az AirTag sorozatszámára, és firmware-verziójára:

A visszaváltáshoz érintsük meg újból, de igazából magától is visszavált a következő megnyitáskor.

Kíváncsian várjuk, mikor érkezik majd firmware-frissítés az AirTaghez, és az hogyan is fog frissülni – bár kiindulva az AirPods-ból, ez valószínűleg felhasználói interakció nélkül, a háttérben automatikusan fog megtörténni, és majd csak véletlenül vesszük észre, ha már nem 1.0.225 a verziója.

Fejlesztői mód keresés közben

A sorozatszámnál és firmware-verziónál már érdekesebb a leginkább fejlesztői módnak nevezhető nézet. Ehhez a Lokátorban az AirTag kiválasztása után koppintsunk a Keresés opcióra, majd az így megjelenő képernyőn nyomjunk rá gyorsan, négyszer egymás után az AirTag nevére (az alábbi képen pirossal bekeretezve), amitől a nézet átvált, és megjelenik egy csomó új lehetőség:

A Keresés opció csak az UWB-s készülékekkel, tehát az iPhone 11 és újabb modellekkel érhető el, a többi esetben csak a konkrét helyzet alapján tudjuk megtalálni az AirTaget, illetve Bluetooth hatótávon belül a hang lejátszásával.

A normál nézet visszaállításához koppintsunk újból az AirTag nevére gyorsan, négyszer egymás után.

Vizuális típusok számára itt látható a fenti fejlesztői nézet használat közben:

Az egyelőre nem világos, hogy ezt az utóbbi opciót az Apple véletlenül felejtette-e a rendszerben, de leginkább ez valószínűsíthető, mert az opciók kialakítása nem igazán szép, hanem sokkal inkább funkcionális. Emiatt azt sem lehet tudni, hogy ezt később kiveszi-e a cég a rendszerből, viszont ahogyan a cikk elején is említettük, jelenleg még az iOS 14.6 legutóbbi bétájában is előhozható.

Olvasd el a hozzászólásokat a közösségi oldalunkon!

Immáron, több mint 3 éve elérhető a Szifon.com közösségi portálja, ahol kérdezhetsz, valamint információt is megoszthatsz a többi Apple felhasználóval.