fbpx Skip to content

Ahogyan az már Siri révén kiszivárgott, a következő eseményt az Apple április 20-án fogja tartani, amiről most már a hivatalos meghívó is megérkezett, és ami a már megszokott módon csak online kerül megrendezésre a járványhelyzet miatt.

A menetrend szerint április 20-án, helyi idő szerint reggel 10 órakor kezdődik majd az Apple keynote-ja. A bejelentést az Apple most is a Steve Jobs Theater-ből fogja közvetíteni, és hazánkban az időeltolódás miatt ez szokás szerint 19 órára esik.

Ahogyan az utóbbi években már megszokhattuk, az Apple oldalára most is kikerült az esemény linkje. Ha pedig az oldal közepén látható logóra koppintunk, akkor most is egy kiterjesztett valóságos animációt kapunk, amiben láthatjuk, ahogy a logó vonalai futkároznak össze-vissza:

Mire számíthatunk a keynote-on?

A keynote-on elvileg nem csak a jelenlegi béta szoftverek hivatalos megjelenési idejét fogjuk végre megtudni, hanem a hírek szerint iPad Pro modellekre számíthatunk, illetve talán az AirTagből is lehet végre valami.

Noha a 14″ és 16″-es MacBook Pro modellek megjelenésére a hírek szerint csak az év második felében számíthatunk, az iMac-ek esetén akár érkezhet is új modell, mert az Apple nemrég megszüntette az iMac Pro-t, és egyes 21,5″-es modellek vagy csak rendelésre érhetőek el, vagy egyáltalán nem.

Szintén nagy kérdés, hogy mi lesz az AirPods fülesekkel, mert ezek esetén is már régóta szállingóznak a hírek a következő generációkról.

Háttérképek

A 9to5Mac-en rögtön egy garnitúra egyszerű háttérkép is készült az esemény logójával, ha valaki szeretné azt beállítani. Ezek innen tölthetőek le:

Szerinted miket mutat majd be április 20-án az Apple?

Olvasd el a hozzászólásokat is

Szólj hozzá: Hozzászólok

Szólj hozzá: Hozzászólok