fbpx Skip to content

Az Accesspointtal viszonylag régóta tartom a kapcsolatot, “a Gergők”, pontosabban Kálmán Gergely és Zelena Gergely sokat segítettek az elmúlt években, hogy egyre több okos tartalommal lássam el a Szifon.com olvasókat, vagyis Titeket.

Többek között tőlük vásároltam a Homey rendszeremet, illetve az innr termékeket, és persze a UniFi hálózatot is, amiről még nem írtam, nem éppen átlagfelhasználó-barát a rendszer, de ha érdekel titeket, akkor lesz cikk arról is. Az AQARA termékcsalád is tőlük van, erről lesz cikk a következő 1-2 hétben. Azonban most a podcastjüket szeretném bemutatni nektek, ami az OkosOtthon Labor nevet kapta.

Átlagosan 45-60 perces adások érhetőek el náluk, március elején az Apple HomeKitről beszéltek, most hétfőn pedig velem együtt az Amazon Alexáról és mellesleg a HomeKitről beszélgettünk. Mindkét részt érdemes meghallgatni. A HomeKit kifejezetten szakmai, komolyabb “előadás” lett, míg az alexás picit lazább, de sok információt tartalmazó. Érdemes feliratkozni “a Gergők” szakmai podcastjára, mert sok információt kaphatunk tőlük a jövőben! Elképzelhető, hogy én is megjelenek még majd. 🙂

Olvasd el a hozzászólásokat is

Népszerű hozzászólások

  1. Avatar for rXc rXc says:

    Hangvezérelhető okosotthont tervezel?
    Akkor felejtsd el az AppleHomeKit-et.

Continue the discussion at Hozzászólok

Participants

Avatar for rXc Avatar for Szifon

Népszerű hozzászólások

  1. Avatar for rXc rXc says:

    Hangvezérelhető okosotthont tervezel?
    Akkor felejtsd el az AppleHomeKit-et.

Continue the discussion at Hozzászólok

Participants

Avatar for rXc Avatar for Szifon