fbpx Skip to content

A HomePod miniről még november közepén írtam, és jóformán az elsők között rendeltem meg az Egyesült Királyságban és hozattam haza. Azóta is imádom és szerintem sokan bólintanak velem együtt azok, akik már használják, hogy ennél a terméknél simán rávágod a kicsi a bors, de erős jelzőt. ?

A HomePod mini nem csak egy hangszóró, sőt, az lényegében csak egy a számos funkciója közül. Ő egy okosotthon központ, hangasszisztens, walkie-talkie a házon belül, és nem mellékesen akár sztereó hangfalszettként is használható mondjuk az otthoni filmezéshez. Tehát alapjában véve a HomePod mini egy rendkívül jó kiegészítője a háztartásnak, amit több mint két hónapja megelégedve használok. De mire? ??‍♂️?

Milyen a HomePod mini hangzása?

Kezdjük a hangzással, mert ez a legfontosabb. A HomePod mini hangja kiváló a saját szegmensében. Ez a szegmens lényegében a kicsi JBL, IKEA, és Alexa hangfalak, ezek hangjánál kérdés nélkül jobb a HomePod mini, annak ellenére, hogy ezt elsőre nem gondolná az ember. A mini hangja egyébként a pop számokra van optimalizálva, teljesen ideális hangzással. Rendelkezik méllyel, középpel, nem torzít magas hangerőn sem és ez többek között az Apple technológiájának köszönhető.

Mit ír erről az Apple? Az S5 processzornak köszönhetően a HomePod mini folyamatosan elemzi a lejátszott zenét és hangokat, még azelőtt, hogy azt kisugározná a hangszóróval és mi meghallanánk. Ez azt jelenti, hogy az Apple nem csak berakott egy “dobozba” egy (igazából több) hangszórót, aminek cserébe “doboz” hangja lenne, hanem az eszköz szoftveresen is folyamatosan optimalizálja a hangokat. Másodpercenként 180-szor vesz mintát az S5, majd a fejlett algoritmusok segítségével a zenére optimalizálja a hangszórókat a HomePod mini belsejében, hogy mi a tökéletes zenével találkozzunk már.

Röviden elmondható, hogy ha a hangzás miatt aggódnál a HomePod mini esetén, ne tedd. Elég lesz. Ezen felül ugye két minit sztereóba is lehet kötni, ami bármilyen átlagos Hi-Fi szettet kivált, még akár egy közepes nappaliban is. Tehát ha mondjuk komolyabban szeretnél zenét hallgatni, akkor érdemes már sztereóban venni.

HomePod mini a filmezéshez is

A HomePod mini összekapcsolható az Apple TV-vel, és ugyan nem képes a Dolby Atmos-ra, mint a nagytestvére, de lényegesen jobb élményt ad, mint a TV hangszórója, tehát a Netflix and chill erről megy.

Siri, avagy a mindennapi asszisztensem

Mivel viszonylag sok HomePoddal rendelkezünk itthon, 1 nagy és 3db mini, így lényegében mi tényleg Sirivel és Alexával irányítjuk a lakást, a lámpákat, a zenét, néhány automatizációt is. Reggel, mikor felkelünk, a Hey Siri play morning rutinnal kezdünk, ami felkapcsolja a világítást, kapcsol egyet a konnektoron, hogy a kávéfőző elkezdje felfűteni magát, majd pedig elindítja a kedvenc zenei listánkat a konyhában és a nappaliban. Ezzel már egy pozitív reggelünk indul, amit követ a Hey Siri what’s the weather kérdés a gardróbnál, és itt ilyenkor el is mondja, ha lesz-e eső aznap. ??

Lényegében a Home Office miatt egész nap róla megy a zene, tudunk hanggal léptetni, számot kérni, és persze az okosotthont irányítani. Ő a mindenes, ha valami kérdésünk is van, például hol a telefonunk, vagy ha hív a futár és csak szólunk neki, hogy answer the phone így rögtön beszélhetek vele bárhol a lakásban, ha épp nem lenne velem a telefonom. Röviden tehát a Siri egy rendkívül könnyen használható hangasszisztens, aki/ami a HomePod miatt szépen beépül a mindennapokba.

Okosotthon és HomeKit

Az Apple TV mellett ők a másodlagos okosközpontok, de igazából egy új háztartásban ő lehet a központod. Mit jelent ez? Alapjában véve a HomeKites eszközöket nem tudod irányítani távolról. Kell hozzá egy központ, ami lehet iPad, HomePod, illetve Apple TV. Ezek közül, ha szeretnénk háttérzenét a nappaliba vagy hálóba, akkor a HomePod mini a legjobb választás. Okosközpontként távolról is irányíthatunk már ezeket a kiegészítőket, én például most egy teljes AQARA termékcsaládot építek ki a lakásban, amit jelenleg a HomePod mini vezérel.

Az AQARA egy viszonylag olcsó, HomeKit-képes okosotthon termékcsalád. Rendelkezik “riasztó” központtal, nyitás érzékelőkkel, mozgás érzékelőkkel, kapcsolókkal, mindennel, amiket fent látsz. Ezeket lényegében “feltanítottam” a HomeKit otthonunkba és kényelmesen látom, ha épp nyitva van egy ajtó/ablak, vagy kapcsolgathatom a lámpákat is vele. A HomePod mini segítségével távolról is látom a hőmérsékletet a lakásban, illetve ha esetleg nyitva maradt volna valami a hidegben. A Siri segítségével könnyedén lekérdezem a lakás egyes pontjain lévő belső és külső hőmérsékletet is, de ide tartozik a CO₂, illetve a páratartalom is.

Egyszóval Siri és a HomePod mini az okosotthon asszisztensem is, aki vezérli az eszközeimet, automatizációkat hoz létre és így tovább…

Személyes üzenetek és “Walkie-Talkie” avagy Interkom a HomePod miniben!

Ahogy a HomePod, úgy a HomePod mini is képes személyre szabottan válaszolni nekünk. Üzenetet küldhetünk ismerőseinknek, lekérdezhetjük a naptárt, telefonálhatunk rajta keresztül, és persze útvonalat is tervezhetünk, amit a CarPlay automatikusan betölt, ezzel is csökkentve az időt azzal, hogy még a navigációt is beállítjuk reggel. Minden családtagnak felismeri a hangját, így a saját zenelistáinkat, naptárbejegyzéseinket hallhatjuk tőle. Ez a funkció csak akkor működik, ha mi, pontosabban a telefonunk a közelben van, tehát más nem küldhet üzenetet a nevünkben.

Az Apple még nyáron, a WWDC-n mutatta be az Interkomot, ami lényegében egy otthoni adóvevő funkciónak felel meg. Én azonnal tudtam, hogy az egyik kedvenc újdonságom lesz a HomePod tulajdonosok számára, és persze a leendő HomePod mini tulajdonosok számára is. Az Interkom egyik fő jellemzője, hogy nem angolul kell elmondani azt, amit szeretnénk a család tudtára adni, tehát nem kell hozzá angol tudás! Mit is jelent ez?

Például: Hey Siri, Intercom: “Sziasztok, körülbelül 1 óra múlva hazaérek, kell valakinek valami a boltból?”. Ezt az egész család megkapja a hangüzenetként, tehát magyarul. Ezt megtehetjük távolról is, például hazafelé tartva az autóval, tömegközlekedéssel, AirPods-zal a bringán, elektromos rolleren.

Amikor haza üzenünk, nem csak a HomePod kapja meg, hanem az összes Apple eszköz is. Persze elsődleges a HomePod, de például ha gyerek zenét hallgat az iPaden, vagy éppen nem vagyunk a HomePod közelében, akkor akár Apple Watch-on is meghallgatjuk és válaszolhatunk is az üzenetre azonnal!

Részletesebben az Interkomról ebben a cikkben írtam: Kipróbáltuk az Interkomot – az első Siri funkció, amit biztosan használni fogunk!

Konklúzió

A HomePod mini több szempontból is a legjobb okos hangszóró szerintem ebben a szegmensben. Kifejezetten olcsó lett az Apple termékpalettáján. Az egyetlen negatív dolog a termékkel kapcsolatban, hogy kizárólag az Apple ökoszisztémán belül működik, tehát AirPlay-jel tudunk rá zenét kirakni Mac-ről vagy iPhone-ról, illetve kizárólag az Apple TV-vel kompatibilis, ha a TV-ről szeretnénk kirakni a film hangját, ami persze ég és föld a TV-khez képest. A HomePod mini egy teljesen Apple központú lakásban tud igazán érvényesülni, és erre is szánta a cég.

HomePod mini vásárlás, ár

Sajnos hazánkban az Apple hivatalosan nem forgalmazza a terméket, ez azt jelenti hogy legközelebb Németországban tudjuk megvásárolni. Én viszonylag sűrűn kapok külföldről szállítmányt, így némi raktárkészlettel rendelkezem Budapesten, tehát ha szeretnél egy-egy darabot, akkor 55.000Ft-ért azonnal tudok neked adni. Kizárólag Budapesten és személyes átvétellel lehet nálam venni, jelenleg USA verziót. Ez a termék rendelkezik a hivatalos 1 éves jótállással, viszont az esetleges szervizeltetése is csak olyan országban oldható meg, ahol az Apple hivatalosan is forgalmazza a terméket.

Amennyiben érdekel, kérlek írj egy emailt a hello@szifon.com-ra HomePod mini vásárlás címszóval, telefonszámmal.

Olvasd el a hozzászólásokat is

Népszerű hozzászólások

  1. Mielőtt bárki beleállna az árazásba, nem lehet kihozni olcsóbban külföldről, csak ha Te mész ki érte dupla 2 hét karanténnal. Így ezzel kapcsolatba ne írjatok (ki fogom törölni, emailben nyugodtan írhattok ezzel), minden más jöhet, tippek trükkök 5letek :slight_smile:

  2. A mai nap már másodszor írok, pedig nem szoktam, de bocsánat nem tudom megállni. A HomePod mini JÓ hangszóró. De hogy a legjobb, az messze áll a valóságtól. Persze értem, ez egy VÉLEMÉNY de az egész cikk messze csak egy leírás, a zenetudományi elemzéstől Nap-Föld távolságra van.

    Ha valódi tesztet akartok:

    De ha magyarul szívesebben olvastok:
    av-online.hu

    Ne legyetek már ennyire elfogultak, mert épp az ilyen “tesztektől” lesz hiteltelen az oldal. És ne fordítsatok annyit, van a saját kútfő is…

  3. Avatar for Jadeye Jadeye says:

    ez nem teszt, és nem is fordítás.

  4. Mármint mit olvastál a DXOMARK HomePod mini tesztjéről vagy az av-online.hu HomePod mini tesztjéről. Mit írtak a srácok erről?

    A DXOMARK egy halom technikai tesztet csinált, de nem nagyon láttam benne hogy összehasonlították volna a saját szegmensével, mert az Echo Studiot említi, ami 199 dollárba kerül és az konkrétan a HomePod mini duplája.

    Az av-online, amit nagyvonalúan linkeltél pedig nem tartalmaz HomePod mini tesztet.

    Nem baj, ha hozzászólsz, de akkor kérlek saját véleményed legyen, te próbáldad ki, hasonlítottad össze, nézted meg, fizettél érte stb. :slight_smile:

  5. rosszul értelmezel.

  6. Avatar for gunar gunar says:

    Szvsz meg te értelmezted rosszul, mert az "legjobb okos hangszóró " alatt nem a hangzás hanem az összteljesítmény a lényeg. Ezt meg én nem bírtam ki, bocs!

  7. Jó dolog ez a HomePod, én is vettem régebben egyet. Nekem van egy Google Nest HUB mellette, és hangminőségben a HomePod jobb, viszont sajnos bárhogy nézzük minden másban a Nest a jobb. Sokkal okosabb a Google asszisztense. Remélem a Sirit gőzerővel fejlesztik, mert lemaradnak.

  8. Hello!

    Pontosan miben jobb a Google? Azt elismerem, hogy a kijelző sokszor jól jöhet, de miben jobb még?

  9. Avatar for Blais Blais says:

    Annyi pénzért a legjobbnak kell lennie! Mindenáron!

  10. Sziasztok!
    Az Aqara rendszerről lesz esetleg egy hasonló összefoglaló? Nagyon érdekelne :slight_smile:

  11. Inkább tartottad volna magadban ezt. Azért a Homepod mini nem csak egy hangfal és ár-érték arányban igenis a legjobb hangzású okoshangszóró ezt tényleg rengeteg összehasonlító teszt bizonyítja már az interneten. Ha neked zenehallgatásra kell és te a legjobb minőségben szeretnél zenét hallgatni otthon akkor fel se merül ezek közül egyik se amik dxomarkon vannak, de az árkategória is nagyon más. 100 euró a mini nem 150 nem 200 mutass egy olyan okoshangszórót ami 100 euró és jobb nála, és ne felejtsd el, hogy a homepod mini egy központ is.

  12. Avatar for Drzozo Drzozo says:

    Van 2 Mini a TV alatt stereoba kötve. Tény, hogy nem rossz, de mondjuk a csatlakozási másodpercekről és arról, hogy milyen lassú bizonyos esetekben, tényleg írhattál volna. :slight_smile:

  13. Sokkal több parancsot ismer, és jobban meg is érti, plusz több zenei szolgáltatással működik. De összeségében nem könnyű a döntés, nekem is azért van kettő :smiley:

  14. Nekem egyébként nem éri meg jobban, bár én Alexát használok és nem Google-t. Azt aláírom hogy több zenei szolgáltatót ismer, ez jogos. De ezen felül a legtöbb dolgot megtudok vele oldani. Egyébként Alexa-t használok én is mellette. :slight_smile: Mindkettő jól jön.

  15. Avatar for axxon axxon says:

    Spotify lejátszható vele? vagy még csak a apple music?

  16. Sajnos még mindig nem :frowning: Mármint úgy értve natív módon. Egyébként nyilván ki tudod küldeni rá a Spotify-t.

  17. Bő egy hónapja használom és meg tudom erősíteni, hogy egy kis szobában szinte nem hiszed el, hogy ez a kis jószág mire képes. Az egyiket az irodában használom így már két okos “otthonom” van. Ennek az Apple általi kezelése összességében jó. Nem lenne rossz azonban, ha a hely (wifi) észlelése alapján magától átálna vagy legalább lenne ilyen opció. Az irodában elkezdtem intenzíven használni telefonbeszélgetés kihangosítására használni, itt azonban az alapokon túl fura dolgokat produkál (14.4)

    • Miután az első hívást kirakom a HP minire, akkor nem értem, hogy miközben tartásba rakom az első hívót, a második bejövő hívást miért akarja alapértelmezetten a telefon normál hangszóróján megszólaltatni? Van pár ehhez hasonló furaság, ha kihangosítóként akarja az ember kezelni.
    • Van továbbá némi reakcióideje (kb 1-1,5 másodperc) mire átrakja a hangot
  18. Automatikusan at all, de a rajta levo okos eszkozok alapjan. Tehat minel tobb HomeKit dologgal hasznalod annal jobban all at gps alapjan.

  19. A vezérlőközpont esetében szerintem nem.
    A Home-on belül most néztem, hogy igazad van az éppen aktuális helynél van egy iránytű jel, hogy érzékeli, hogy itt vagyok. Legközelebb megnézem az irodában, hogy a Home átáll-e, de nem így emlékszem. Igaz, hogy az irodában még csak a HP mini van semmi más.

  20. Mondom kell hozza kiegeszito ezt irja az Apple :slight_smile: ezek alapjan tudja hogy ott vagy. :slight_smile:

  21. A HomePod nem számít kiegészítőnek?
    Vagy az egy központ ami egyben kiegészítő is?

  22. Nem, okos otthon kiegészítők kellenek. :slight_smile: Vegyél egy hőmérőt vagy valami ilyesmi.

  23. Avatar for Tutu55 Tutu55 says:

    Mennyivel gyengébb hangzásban mint a nagy tesó?

  24. Kis szoba - HomePod mini
    Nagy szoba - HomePod

    Erőssen leegyszerűsítve a véleményem :slight_smile:

  25. +1 gyengébb azért, főleg a mély, közép tartományokban. Nappali inkább HomePod, de háló, dolgozó, wc, fürdő stb… mehet a mini. Egyébként a nappaliban a mini is helytáll, főleg azért mert 2 mini = 1 nagy :slight_smile: Úgy meg már sztereó is lesz.

  26. Sziasztok nem tudja vaki miért nem csatlakozik a HomePod mini az 5Ghz es wi-fihez? mindent próbálok de csak az az üzenet jön hogy nem tudott csatlakozni a hálózathoz. már volt factory eset vagy 4x. synology router van itthon minden megy rajta semmivel nincs gondom WPA2 personal a titkosítás

  27. Router is volt újra indítva? fotózd már le az 5Ghz beállításait plz.

  28. rájöttem Szergely a mini csak n-es wifit tud nekem fix ac-ra volt állítva. Nem is gondoltam volna hogy az  lebutítja a wifi sebességem. a 2.4-en meg olyan lassú a net hogy alig csoszog pedig telekom gigabit van itthon

  29. Avatar for Jadeye Jadeye says:

    ebbe én is belefutottam, hogy a fixen ac-ra állított 5GHz-re nem csatlakozott. használj külön SSID-t a 2,4-re és az 5GHz-re is, 5GHz-en lehet nyugodtan a/n/ac, és akkor biztosan tudod, hogy ha épp lassú a net, akkor mondjuk épp azért lassú, mert korlátoz a 2,4-en elérhető maximális sávszélesség. (magának a 2,4-es hálózatnak még az okozhat lassulást, ha 802.11b-s kliens is van rajta.)

  30. nem hiszem hogy van b eszköz mert fixen van az meg n-en a két sáv külön ssid van pont azért hogy tudjam. de pl ha az 5ghz-re csatlakozik egy n-es eszköz attól nem lassul a net mint a 2.4-en. Én már csináltam mindent a synologyval de egyszerűen a 2.4 valamelyik frissítéssel szerintem nagyon belassult anno csináltam még faktori resetet jó volt max 1 napig aztán elengedtem mert minden eszköz megy 5ghz-en ami meg csak a 2.4 en az nem érdekel mert vagy okos mosógép vagy porszívó meg ilyenek.

  31. Avatar for piezzo piezzo says:

    Sziasztok!
    Vettem egy HP minit. Az lenne a kérdésem, hogy 2 iPhone-ban lévő névjegyeket tudja e használni?
    Tehát ha én Hey Sirivel felhívom a fiamat, akkor az jól működik.
    Ha fiam akar felhívni engem Hey Sirivel akkor van, hogy megkérdezi, hogy ki vagy, ő válaszol neki, de csak azt mondja, hogy hajsd végre az utasításokat, vagy azt, hogy nincs olyan névjegy. Arra rájöttem, hogy ha a fiam az én telefonomban lévő névjegyet kéri Siritől azt tárcsázza. Amúgy minden más működik rajta.
    Köszönöm előre is a válaszokat.

  32. Avatar for piezzo piezzo says:

    igen, minden működik csak a tárcsázás nem.
    Illetve amikor megkérdezi, hogy ki vagyok, akkor pontosan melyik nevet kell bemondani, ami a névjegyeknél sajátként el van mentve?
    Szerintem valami miatt nem látja a fiam telefonját.

  33. Avatar for Jadeye Jadeye says:

    írd le, mi a pontos párbeszéd Sirivel.

  34. Avatar for piezzo piezzo says:

    Nem tudom leirni, de felvettem a beszelgetest. El tudom esetleg kuldeni neked valahova a filet?

  35. Avatar for Jadeye Jadeye says:

    elküldheted emailben a hello@szifon.com-ra.

    @piezzo frissítés a hanganyag alapján:

    – Hey Siri. (bár ez lemaradt a hanganyagból)
    – Uhum?
    – Calling Apa.
    – Who is speaking?
    – Zsolt.
    – I’m afraid I don’t recognize your voice. Go to the Home app to turn on recognize my voice for this home.

    a “calling Apa” igazából hibás, az “call Apa” kellene legyen, de a jelek szerint nem ezzel van a gond, mert ezen átlép. utána megkérdezi, hogy ki az, aki beszél épp hozzá, amire akkor elhangzik, hogy Zsolt, és ez igazából helyes válasz rá, viszont elképzelhető, hogy a magyar nevet nem érti meg, erre esetleg be lehet állítani valami angolos becenevet a saját névjegy esetén. de még akár az is lehet, hogy Zsolt készülékén Sirinek meg lett mondva, hogy “from now on call me Darth Vader”, és akkor lehet, hogy ezt a nevet várná válaszként, de ez csak egy plusz tipp.

    az utolsó válaszában viszont Siri azt mondja, hogy nem ismeri fel a hangot, és a második mondata alapján nincs bekapcsolva az otthonra a hangfelismerés opció.

    nézd meg, hogy ez az opció biztosan be legyen kapcsolva az Otthon app beállításaiban, illetve ha Zsolt hozzá van adva az Otthonhoz, akkor az ő készülékén is ellenőrizd, hogy mit ír az otthon ugyanerre.

  36. Avatar for piezzo piezzo says:

    Minden be van állítva nála, az otthonfelismerés opció már többször el lett játszva.
    Volt olyan eset amikor nem azt kérdezte meg Siri, hogy ki vagy, hanem azt mondta, hogy ilyen kontakt nincs a névjegyekben. Utána kért a fiam egy olyan hívást ami szerepel az én telefonomban, az sikerült.
    Lehet, hogy összekeveri a hangunkat?

Continue the discussion at Hozzászólok

Participants

Avatar for Drzozo Avatar for Roadside Avatar for Tutu55 Avatar for Szifon Avatar for axxon Avatar for biiigben Avatar for Blais Avatar for Nem_Tom Avatar for Jadeye Avatar for szorian Avatar for 83miki83 Avatar for SzifonAdmin Avatar for gunar Avatar for piezzo Avatar for ahorvathkaroly