fbpx Skip to content

Nem egy rollerről írtunk már cikket itt a Szifon.com-on. Tulajdonképpen 2019 elején kezdődött az elektromos rolleres pályafutásom, ami jóformán azóta is töretlen és ebben a borzasztó járványhelyzetben, ami most a világon, illetve hazánkban is folyik, számomra a roller adja a teljes szabadságot.

e-twow akció

Az e-twow márka nem annyira népszerű talán, mint mondjuk a Xiaomi, vagy egy Ninebot/Segway, de én örülök is ennek. Ezt a márkát itthon hivatalosan a Futurer csapat forgalmazza és az e-twow tulajdonképpen a könnyű, összecsukható, kényelmesen használható elektromos rollerek kategóriájában tartozik, amin belül is a közép és felső kategóriát célozza meg a cég. Ez a cikk lényegében egy bevezető egy nagyon hosszú e-twow teszthez, illetve most egy különleges akcióról is beszámolnék, amit érdemes kihasználni!

Az e-twow-ról röviden annyit kell tudni, hogy nem tucatterméket gyártanak, ami lejön a gyártósorról és befut valamelyik nagykereskedésbe, hanem magas minőséget tartanak szem előtt nem csak a gyártás, hanem még az eladás során is. Ez igaz a termékre, és főleg igaz a támogatásra, valamint a garanciális ügyintézésre, és utóbbi lényegében az egyik legfontosabb dolog az elektromos rollerek esetén.

Mivel a közép és felő mezőnyt célozza a cég, röviden bemutatnám a 2020-as, 2021-es palettát. A cég rendkívül letisztította a termékek listáját, és lényegében két részre osztotta azt. Van egy középmezőny, illetve egy felső, ami lényegében egy erősebb rollert jelent. Ez összesen három típust jelent: Booster Plus S, Booster V, és a GT 2020 SE.

Mi a különbség az egyes típusok között?

A Booster Plus S tulajdonképpen belépő szint, ami a legkönnyebb roller az e-twow szegmensben. Ezután jön a Booster V, ami lényegében egy napi ingázáshoz elegendő akkumulátorral rendelkezik (akár 40km) és 34-35km/h maximum sebességre képes, ami – valljuk be – bőven elég, hogy felvegyük a versenyt akár az autók között is. Végezetül ott van az e-twow GT 2020 SE, mellyel akár 38-40km/h sebességet is elérhetünk és brutális 50km-t tehetünk meg vele. Röviden tehát minimum 30-35km távolságot bármelyik rollerrel elérhetünk, és súlytól, sebességtől függően akár többet is.

Mélyebben nem akarok belemenni, de közel 100kg-mal a GT 2020 SE 30km-t képes elmenni alattam 25km/h-s sebességgel. Párom a Booster V-vel pedig 40-45km hatótávot ért el fele annyi kg-mal, tehát a súlytól függően rendkívül nagy hatótávra képes ez a roller, ami a méretével teljesen elképzelhetetlennek tűnik.

Én a GT-vel átlagosan 5km-t teszek meg 15 perc alatt. Ezzel lényegében kiszámolható, hogy autóval vagy taxival éri meg menni egy adott helyre, ha sietünk, illetve a csúcsidőben egyértelmű, hogy autót fényévekkel lekörözi a roller.

Brutális kedvezmény a 2020-as új generációs Booster V-re!

Idén utoljára, hatalmas kedvezménnyel vásárolhatjátok meg a Booster V-t, ami lényegében tökéletesen megfelel az átlagos városi ingázáshoz. Elegendő hatótávval és sebességgel is rendelkezik, ha gyorsan oda akarunk érni valahova, és nem mellesleg a rollert bárhova bevihetjük jelenleg, legyen szó étteremről, kávézóról, plázáról, tömegközlekedésről. Az elején sokszor lelakatoltam, de végül rájöttem, hogy összecsukva ez a roller simán berakható bárhova, adott esetben még egy Tesla első csomagtartójába is. ?

Kattints ide a részletekért!

Tavasz, nyár, ősz és tél

Mi a helyzet télen, illetve a mostani COVID-os időszakban? Múlt évben én ősszel leraktam teljesen a rollert, nem akartam kockáztatni, illetve nem is gondoltam arra, hogy télen használjam. A mostani ősz teljesen más sajnos. Egyrészt a COVID miatt nem szeretnék semmilyen tömegközlekedést igénybe venni. Én ugyan nem jártam be sosem irodába, nekünk mindig home office volt, de idén ez sokak számára megváltozott. Nagyon sokan dolgoznak otthonról, és csak néha ugranak be a városba egy meetingre. Ilyenkor talán jobb megoldás bringával vagy éppen elektromos rollerrel megtenni ezt a távot.

A mostani ősz még igen enyhe, sőt, múlt évben a tél is az volt. Így én azt gondolom, hogy 0 fokig simán “rollerezhető” az időjárás, ha nem esik az eső. 5-8 fokban kifejezetten jó idő van még hozzá, kényelmes, nem fújja ki a szemünket a szél, nem mellesleg élményt és egyfajta szabadságot is adva nekünk a tömegközlekedés helyett. Beugorhatunk boltba, vehetünk egy virágot, vagy akár beülhetünk egy kávéra is a Strabucks-ba. Az e-twow-ot nem kell lelakatolni, bevisszük és lerakjuk oldalra, nem kell foglalkozni azzal, hogy olyan helyet keressünk, ahol lerakható a roller. Ezen kívül bármikor felszállhatunk vele a tömegközlekedésre is.

Mivel lényegében akkora vagy kisebb, mint egy babakocsi vagy bőrönd, simán felszállhatunk vele a MÁV járataira, amit mi ki is használtunk egész nyáron. Szegeden, Pécsett, Orfűn, és Esztergomban is jártunk az e-twow-okkal. Nem kellett tömegközlekedni, Esztergomban átmentünk a határ túloldalára is, hogy csobbanjunk egyet, és a Dunakanyart is végig rollereztük. A hatótáv szabadsága elmondhatatlan, még az én súlyommal is! Pécsről simán átmentünk Orfűre, a rollerrek megmászták a hegyet és hihetetlen szép környezetben, bringaúton tudtunk végigsuhanni a Mecseken.

Tehát nem csak egy nyári kalandnak mondható a roller, hanem akár tavasszal, ősszel, és az enyhébb téli napokon is kihasználható, ami a járványos időszakban sokkal fontosabb szempont lehet, mint bármikor.

Támogatás és garancia

A mai világban jóformán minden technikai kütyünek, járműnek, bringának és persze elektromos rollernek is szüksége van szervizre, olyan támogatásra, ahol információt kapunk, vagy megtudjuk javítani a szeretett járgányunkat. Az e-twow egy prémium termék, a felső kategória, ahogy mondjuk egy Tesla is. Ebben kategóriában már elvár egy olyan támogatást, amire azt mondja “Ez igen!”. Ezt mi itt a Futurernél is nagyon jól tudjuk, így ehhez mérten alakítottuk ki a prémium szervizünket is, amit minden vásárlónk megkap!

Mit tartalmaz a Futurer prémium támogatás és szerviz?

  • 3 év vázgaranciát az általános 1 év helyett
  • Korlátlan motor garanciát az általános 1-2 év helyett
  • 2 év általános jótállást a kötelező 1 év helyett
  • A gyári 1 év vagy 4000 km akkumulátor jótállást, azonnali cserével
  • Tőlünk garantáltan eredeti, EU piacra szánt „tiszta” e-twow-t vásárolsz
  • Azonnali javítást, akár a helyszínen Budapesten és vonzáskörzetében
  • Kérésedre csere rollert biztosítunk, ha az előző pont még sem jön össze
  • Minden e-twow tapasztalatunk, amit 2014 óta összegyűjtöttünk
  • A hét minden napján 0-24-ben hívható telefonszám: +36209688349

Miért fontos a fenti prémium garancia avagy szerviz?

Tegyük fel, hogy megvásárolunk egy népszerű márkás rollert, egy még népszerűbb online webshopban. A webshop mondjuk nem hivatalos viszonteladó, mert mi spórolni szeretnénk és ott vásároljuk meg, ahol akciós. A rollert gyorsan megkaptuk a hozzá tartozó 1 év garanciával (van olyan roller, amire csak 1 hónap van, figyeljünk oda!), ez idáig boldog tulajdonosok vagyunk.

Szeretett elektromos rollerünket használjuk már két hete, de valamiért az egyik fontos alkatrész, tegyük fel az akkumulátor hibás lesz. A roller effektíve használhatatlan, felhívjuk a népszerű online webshopot, ők azt mondják hozzuk be, kiküldik a gyártóhoz, és akkor természetesen megjavítják.

Ilyenkor kezdődik a kálváriánk, ami több héten át tartó elektromos roller nélküliségbe torkollik, mivel a webshop első körben összegyűjti a hibás termékeket (nyilván olcsóbb a szállítás), kiszállítja a gyártóhoz, a gyártó teszteli, majd megjavítja, majd visszaszállítja. Ez alaphangon 2-től 6 hétig terjed, és ezzel jóformán a nyarunk egyharmadát kénytelenek vagyunk roller nélkül élni.

Azt hiszem, a fentiek mellé nem kell különösebb magyarázat, és természetesen mint minden készülék esetében, itt is szükségem volt garanciális ügyintézésre. Előfordul. Például én sokat járok át vasúti átkelőhelyen, ami nem éppen megfelelő terep a rollernek, ha az ember “csapatja neki”. Csapágyas lett a hátsó kerekem, amivel még simán mentem, de zavart. Nettó 15 perc alatt cserélték a srácok garanciában. Vagy például elhagytam egy hátsó sárvédőn lévő apróságot. Azonnal adtak nekem újat, és még sorolhatnám. Tényleg bármikor elérhetőek voltak egy kérdésre, és ez valójában mindennél többet ér.

Konklúzió és akció

Az e-twow és vele együtt a Futurer csapat egy egészen más mércét állított fel az elektromos rollerek világában, mint a többség, és azt gondolom, ez a normális, és ezt kéne kapnunk minden márka esetén. Számomra nem kérdés, hogy őket ajánlom bármilyen roller vásárlása esetén és szerintem az e-twow is kifejezetten jól járt azzal, hogy a Futurer csapat a hivatalos forgalmazó. Az sem mellékes, hogy minden roller kipróbálható az üzletükben, megnézhetitek és válaszolnak a kérdésekre is. Hamarosan jelentkezem majd egy GT 2020 SE teszt cikkel, ami már iOS alkalmazással is rendelkezik.

A mostani akciót pedig mindenképp érdemes kihasználni, mert az e-twow Booster V-t ekkora kedvezménnyel nem láttam még úgy, hogy nem kifutó, hanem vadonatúj modellről beszélünk! Kattints ide a részletekért!

Olvasd el a hozzászólásokat is

Népszerű hozzászólások

  1. Avatar for Sipka Sipka says:

    hiányolom a cikkből az elektromos rollerezésre vonatkozó jogi szabályokat (vezetői engedély, bukósisak, biztosítás, stb.)…

  2. Én meg hiányolom A jogszabályokat.

    Sajnos pontos jogszabályok nincsenek az elektromos rollerre, még. De ebbe direkt nem mentem bele és nem is fogok, ez olyan mint a drónt reptetés mindenki csinálja, mégsem jelentik be magukat.

    A biztosításról már írtunk korábban egyébként https://szifon.com/2020/08/22/hello-biztositas-mar-elektromos-rollereseknek-is/ köztük én is rendelkezem felelősség biztosítással. A képen pedig bukósisakban mentünk még bringa úton is, tehát lehet kötekedni, de kérlek ne.

  3. Avatar for gunar gunar says:

    Tudjátok az a legnagyobb baj, hogy mind a rolleresek, mind a biciklisek nem ismerik azt hogyan kell nekik közlekedni szabályosan. Arról nem is beszélve, hogy az említettek többnyire nincsenek is felszerelve a szabályoknak megfelel felszereléssel és azt hiszik közlekedési eszköz amivel haladnak, pedig dehogy. Ellenben 90%-uk marhára balesetveszélyes az említettek miatt. A zebrán való áthaladásaikról nem is beszélve mindkét típusnak. TOLNI KELL AKKOR GYALOGOS!

  4. Avatar for Jadeye Jadeye says:

    ha bemásolod a vonatkozó jogi szabályokat, a cikkbe is belekerülhetnek. az elektromos rollerekre vonatkozóan jelenleg semmiféle szabályok nincsenek ugyanis, pláne nem vezetői engedélyről, bukósisakról, kötelező biztosításról szólók.

  5. Avatar for Sipka Sipka says:

    Félreértés ne legyen, nem kötekedni akarok, abban megegyezhtünk, hogy nincs kimondottan az elektromos rollerekre vonatkozó jogszabályi kikötés.
    Ettől függetlenül, ha részt veszel vele a közlekedésben, akkor a KRESZ szabályai az irányadók. Amíg a KRESZben nem képviselnek külön kategóriát, addig viszont a segédmotoros kerékpárokra vonatkozó szabályok érvényesek rájuk:

    • segédmotoros vezetői engedélyre van szükség ahhoz, hogy valaki ilyen „járművel” közlekedhessen, amiből az is következik a teljesség igénye nélkül, hogy
    • be kell töltenie a 14. életévét,
    • bukósisakot is kell viselnie,
    • semmilyen körülmények között nem hajthat gyorsabban 40 kilométer/óránál,
    • utas nem szállítható elektromos rolleren sem,
    • és be kell tartania a KRESZ összes többi, azaz minden közlekedőre nézve kötelező előírását is!

    Tennék be linket is, de “Sajnáljuk, de az új felhasználók nem tehetnek hivatkozást egy bejegyzésbe…”

  6. Ez teljesen jogos, oké, én is bocsánatot kérek, csak olyan sokan jönnek ide már “hülye” kérdésekkel hogy van bennünk egyfajta negatív érzet. :slight_smile:

  7. Avatar for Sipka Sipka says:

    Részemről semmi gond, megértem, tőlem nem kell bocsánatot kérni! :wink:

    Azért hiányoltam a cikkből ezeket a gondolatokat, hogy aki esetleg tényleg vásárláson töri a fejét az tisztában legyen a jelenlegi helyzettel és el tudja dönteni, hogy mit vállal be, mert amíg nincs gond, addig nincs gond!

    “A baleset-megelőzés és a biztonságos közlekedés érdekében a rendőrség felhívja a figyelmet, hogy kerékpárként csak olyan kétkerekű jármű használható, amelyet emberi erő hajt és ezt legfeljebb 300 Watt teljesítményű motor segíti. Amennyiben a motor önállóan képes hajtást biztosítani, nem pedig csak segítő funkciót lát el, illetőleg a közlekedési eszközön nincs is pedál, úgy már a KRESZ-nek nem a kerékpárra, hanem a segédmotoros kerékpárra vonatkozó rendelkezéseit kell figyelembe venni a közúti ellenőrzések során.
    A segédmotor kerékpár használatához szükséges az érvényes vezetői engedély, motoros bukósisak, illetve figyelembe kell venni az utasszállítási tilalmat is.” - tényleg csak ennek tudatában írtam a legelső hozzászólást minden rosszindulat nélkül.

  8. Avatar for Jadeye Jadeye says:

    a Kresz TV (tv =/= törvény, =!tévé!) szerint az elektromos rolleres gyalogosnak minősül, de semmiképpen sem segédmotoros kerékpárnak.

  9. Avatar for gunar gunar says:

    Akkor mi francot keresnek az úttesten? Na erről írtam feljebb, hogy sem ők sem a kerékpárosok nem ismerik az őket érintő szabályokat és ez a legnagyobb baj, ugyanis közlekednek és mindenkire veszélyesek aki közlekedik. A rendőrök meg hagyják és ez még nagyobb baj!

  10. Avatar for Jadeye Jadeye says:

    ezt kérdezd meg az adott rollerestől. ugyanakkor az is logikus, hogy a bicikliúton és biciklisávon valamint kerékpáros nyomon vannak a gyalogosközlekedés szempontjából a legjobb helyen.

    idióták meg bármely esetben vannak, legyen szó autósról, biciklisről, rolleresről és gyalogosról.

  11. Avatar for Sipka Sipka says:

    A KRESZ nem törvény, hanem konkrétan az 1/1975. (II. 5.) KPM–BM együttes rendelet…
    Érdekelne, hogy ebben hol találtad meg, hogy az elektromos rolleres gyalogosnak minősül?!
    Az megvan, hogy az elektromos roller egy gépi meghajtású jármű?
    Pont ezért nem a gyalogosokra és kerékpárosokra vonatkozó szabályok érvényesek rá.

  12. Avatar for Jadeye Jadeye says:

    mint írtam, nem én találtam ezt ki, hanem a Kresz TV (tv = tévé, tehát nem Tv. ~ törvény) és Pető Attila, azaz a Kreszprofesszor ejtett már erről többször is szót, és említette meg, hogy semmiképp sem minősül segédmotoros kerékpárnak (nincs például rögzített ülés, valamint két külön kerékre ható fék rajta), és hogy a jelenlegi szabályzás szerint gyalogosnak tekinthető.

  13. Avatar for Sipka Sipka says:

    OK, én tényleg nem vitatkozni akarok és szerintem arról se nyissunk vitát, hogy a KRESZ tévé jogértelmezése mennyire helytálló.
    Szerintem is gyalogosnak minősül az elektromos rolleres, ha tolja a rollert! :smiley:

  14. Ezért mondom mindig, hogy én kötelezővé tenném a kerékpárral vagy rollerrel vagy mindegy mivel való közlekedés elsajátítását már alsó tagozatban, sőt vizsgakötelessé tenném. Tudom, hogy ez lényegtelen az otthoni használat miatt, de nálunk kerékpárnak minősül 500W-ig és csak ott lehet vele közlekedni ahol kerékpárral is lehet és rendelkeznie kell hatósági engedéllyel az utcai használathoz, aminek pl az egyik kritériuma az első és hátsó fék, amiből az egyiknek súrlódós féknek (ezt nem tudom, hogy hívhatják magyarul) kell lennie. Másmilyennel nem lehet utcára menni. Ja és 14-től 16 éves korig segédmotorkerékpáros jogsi kell hozzá, 16-tól már semmi( ezt nem igazán értem miért) Szeretnék én is venni kettőt, egyet nekem egyet a páromnak, de nem találtam még a nekem valót :slight_smile:

  15. Avatar for gunar gunar says:

    A gyalogosok szempontjából igen, de az autósokéból meg marhára nem, főként nem láthatósági mellény nélkül, stb. Ha meg gyalogosnak minősülnek akkor valóban a járdán kellene haladniuk és nem a közúton.
    A legszebb pillanatok egyike, mikor a kerékpáros aki ugye nem gyalogos, simán 30km/h táján áthajt egy zebrán a semmiből, azaz a járdáról és azt hiszi elsőbbsége is van. Kérdés csak az hogy hol vitatja majd meg az őt elütő sorőrrel. 1. - Szent Péter előtt (miután majd 1x az is oda kerül), 2. - a kórházban fércelés után, 3. - a böriben ahová a sorőrt bezárják miatta esetleg, 4. - stb.

Continue the discussion at Hozzászólok

Participants

Avatar for Sipka Avatar for Szifon Avatar for Jadeye Avatar for gunar Avatar for SzifonAdmin Avatar for 83miki83