fbpx Skip to content

Saját tapasztalatból kiindulva kötelezővé tenném a KRESZ-t és a biztosítást is mind kerékpáros, mind rolleres, elektromos rolleres közlekedés esetén is. A Szifon.com több írója is elektromos rollerezik, illetve bringázik, ami miatt gondoltam, írok ebben a témában is.

A hello biztosításról már írtunk itt korábban a Szifon.com-on. Alkalmazás segítségével, néhány perc alatt megköthetjük a biztosításunkat, ha elutazunk, illetve egy ideje már bringára is kapunk többféle biztosítási opciót, valamint pár hete rollerre is megjelent ez az opció. Mit kell tudni róla?

A rollernél, elektromos rollernél, és persze ezzel együtt a bringánál három féle biztosítást köthetünk:

  • Balesetbiztosítás
  • Vagyonbiztosítás
  • Felelősségbiztosítás

Az első egyértelműen akkor kell, ha baleset ér minket, például elesünk, vagy nekimegyünk valamilyen tárgynak. Igazából itt nem számít, hogy mi hibáztunk vagy pedig más, baleset ért, ami nem szándékos.

A második a vagyonbiztosítás, ami természetesen bizonyos keretek között működik. Magasabb besorolású lakat kerékpár és roller esetén, valamint roller esetén zárt helyiség. Tehát, ha kint hagyjuk a pláza előtt, akkor bizony lopásra nem érvényes a biztosításunk, azonban ha lezárt helyiségben hagyjuk, például otthon, akkor igen. Ezen kívül mindkét mobilitási eszköz esetén érvényes a biztosítás rablásra. Ergo ha megállítanak és erővel elvéve, elgurulnak a rollerünkkel, akkor az rablásnak minősül.

Végül ott van a felelősségbiztosítás. Ez immár rollerre is megköthető, és úgy gondolom, egy sisak mellett talán ez a legfontosabb, még akkor is, ha csak Lime-ozunk! A felelősségbiztosítás az általunk okozott kárt téríti meg. Miért fontos ez?

Lassan 2 éve rollerezem és egészen nyárig nem volt semmilyen balesetem, de hát ugye az ördög nem alszik. Egy ideje már a Futurer csapattól elérhető E-TWOW GT rollert használom, ami képes 30km/h-s sebességre is. Saját hibámból, a navigációt figyelve sajnos egy álló autó tükrének hajtottam. Szerencsére nem történt akkora baj, de mint felelősségteljes elektromos rollerező, ott hagytam a telefonszámomat, ha valami komolyabb probléma van, akkor elérhessenek, mert ez a korrekt, és mert engem így neveltek. Körbefotóztam az autót (biztosra megyünk), részletesebben azt is, ahol én hibáztam majd tovább indultam utamra.

Pár óra múlva természetesen fel is hívott az autó tulajdonosa, hogy ki vagyok és mi történt, mondtam, hogy én hibáztam, és érdeklődtem, mekkora kárt okoztam. Mondta, hogy nem vészes, csupán megrepedt a tükör hátsó lemeze és összekarcoltam a tükröt. Mondtam, hogy természetesen kifizetem a kárt. Így is történt, mivel én és ő is korrekt volt az eset kapcsán, ahogy a fenti beszélgetést látjátok, 40.000Ft-ba került ez a baleset. Ezt a költséget a fenti felelősségbiztosítással megspórolhattam volna magamnak, csak éppen akkor még nem volt ilyen opció a hello-nál.

Érdemes megjegyezni egyébként, hogy a Lime például nem biztosít téged, ha te vagy a felelős. Tehát ha mondjuk zebrán átrollerezel, mert úgy gondolod, az gyorsabb, miközben ugye le kellene szállni, és áttolni, és elüt az autó, akkor az bizony nehezen védhető, és könnyen a te felelősséged lehet. Te fizeted ki az autóban tett kárt és persze az egyéb számlákat is, például a roller árát.

A hello-nál egyébként a legdrágább éves baleset- plusz felelősségbiztosítás együtt 7.000Ft, ami szerintem nem pénz azért, hogy biztosítva legyünk. Ezt most a Futurer csapatának köszönhetően 10% kedvezménnyel vehetitek igénybe, ha beírjátok a Futurer2020 kupon kódot. Használjátok a hello alkalmazást, töltsétek ki az adatokat és kössetek baleset-, felelősség- vagy vagyonbiztosítást. A cikk nem PR anyag, a saját tapasztalatom és a Futurer csapat együttműködése árán jött létre a kupon kód. Használjátok felelősséggel! ???

[appstore id=”1269490431″]

Olvasd el a hozzászólásokat is

Népszerű hozzászólások

  1. Avatar for vjan vjan says:

    Lehet, hogy a cikk nem promóciós, csak úgy látszik. :slight_smile: Csak úgy, használsz Futurer rollereket.
    A Futurer elég fura cég. Nem kölcsönöz, de hazudik a kölcsönző konkurenciáról. Megírtak egy cikket a Lime-ról, (https://www.futurer.hu/megszunt-a-lime-magyarorszagon), ami nem igaz, de kinn van az oldalukon.
    Ha ennyire hűek az igazsághoz, akkor a rollerjeikről leírt dolgok is csak fenntartással fogadhatók el.
    Tudom, a cikk látszólag nem erről szól, de benne van a cég, ráadásul linkelve. Az a jó reklám, ami nem annak látszik. Ez annak is látszik, elférne az X az alján.

  2. Avatar for Jadeye Jadeye says:

    mondjuk a rollerjeikről leírtaknak nagyon könnyen utána tudsz nézni az e-twow oldalán.

  3. Értem mire gondolsz, de akkor sem reklám :smiley: A rollerüket több hónapja használom, mikor megláttam, hogy van ilyen opció nekik is írtam. Ezután válaszoltak hogy lett kupon kódjuk, ebből lett a cikk. Ennyi.

    Érdemes nekik jelezni ha valamit hibáztak és nem ide írni.

  4. Avatar for Szempi Szempi says:

    Roller max a játszótérre való nem a közutakra…

  5. @Szempi az olyan mentalitasu emberekkel van a baj, mint Te!
    Tudod mi nem valo az utakra baratom, az olyan felfogasuak akik nem tudnak haladni a korral. Ennyi erovel a bringa, motor se valo az utakra, mert 2 kerekuk van.

  6. Amúgy ha promóciós is lenne miért baj az? Sorra szűnnek meg az Apple hírekkel kapcsolatos blogok mert az olvasók elvárják az reklámmentes tartalomfogyasztást teljesen ingyen.

  7. Sokkal kisebb kereke van, mint egy motornak/biciklinek, viszont ugyanazokkal az úthibákkal kell megküzdenie úgy, hogy sokkal rosszabb a vezető egyensúlyozási lehetősége. Ez nem “korral haladás” kérdése, szimpla őrültség. Teljesen igaza van.

  8. Avatar for Jadeye Jadeye says:

    mivel a KRESZ alapján jelenleg gyalogosnak minősül a rolleres (ezt a KRESZ TV-ben is már többször említették), így a járdán kell(ene) közlekednie, ahol nem igazán érinthetik az autósokat érintő úthibák. más kérdés, hogy a lehetséges sebessége miatt értelmesebb lenne, ha a bicikliúton menne minden rolleres. persze ezt is lehet ésszel és ész nélkül csinálni, mint bármit, amin aztán semennyit nem segít az, hogy bárki bérelhet rollert bármiféle tapasztalat és pláne sisak nélkül.

  9. Avatar for Bob Bob says:

    Pedig tényleg nem való az utakra, én például még sose láttam rollerest jelezni a kezével hogy merre szeretne kanyarodni, azon egyszerű oknál fogva hogy kb képtelenség, mert elesel:) Arról nem is beszélve hogy a kis kerék miatt az úthibákkal nehezebben boldogul, márpedig ha orra esel egy autó előtt az elég szar helyzetet teremthet… Maradjanak a bringa utakon inkább.

  10. Avatar for Jadeye Jadeye says:

    viszont kerékpár helyett sokszor kerékpáros nyom van, vagy biciklisáv. Budapesten a belvárosban tényleges kerékpárút nem is igazán jellemző.

  11. Nincs itt semmi baj a normális rolleresekkel, azzal van a baj, hogy sok ember mindenféle kresz ismeret nélkül rááll és megy, ugyanez a biciklisek is. Svájcban pl 6-7 évesen már rendőrök tanítják a gyerekeket kerékpározni. Az elektromos rollereket csak 14 éves kortól lehet használni, de 14-16 éves közt kizárólag segédmotorkerékpár jogosítvánnyal. A rolleren elől és hátul is kell, hogy legyen fék plussz világítás. Nem lehet a járdán menni vele csak is bicikliúton, vagy az út szélén, ha nincs sáv. Mégsem zavarnak senkit se. Személy szerint én jobban támogatom, hogy az emberek a nagyvárosban inkább rollereket használjanak mint autót. A roller ugye kisebb helyen elfér mint a kerékpár és a tömegközlekedés is könyebb kisegítő lehetőségként, ha elővárosból utazol be. Ha meg annyi biciklis lenne az utakon mint mondjuk Koppenhágában( több kerékpár mint lakos!!) akkor meg azzal lenne baj. Inkább a mentalitással van baj.

  12. Fentebb a kolléga közutat említett. A járda nem az.

  13. Avatar for Jadeye Jadeye says:

    ez nem cáfol semmit abból, amit írtam.

  14. Avatar for vjan vjan says:

    Nem az a baj, hogy promóciós. Az, hogy azt állítja, nem az.

  15. Avatar for Jadeye Jadeye says:

    de ez nem promóciós. attól, hogy szerinted az, még nem lesz az. de kérdezz rá bátran bármelyik említett cégnél, ők is meg fogják ezt erősíteni. minden egyes promóciós tartalmat világosan jelölünk minden alkalommal a PR kategóriával és címkével. évek óta.

Continue the discussion at Hozzászólok

Participants

Avatar for Szifon Avatar for autotaxmo Avatar for Bob Avatar for Szempi Avatar for Jadeye Avatar for vjan Avatar for domidormi Avatar for ef-dani Avatar for SzifonAdmin Avatar for 83miki83