fbpx Skip to content

Közel 2 hete használom az új 2020-as MacBook Air-t, amit az Apple az új processzorával, az M1-gyel szállít. Ez egy egészen érdekes és új technológia, amiről részletesen fogok írni.

MacBook Air es MacBook Pro M1 teszt velemeny – COVER

Ebben a cikkben nem fogtok találkozni összehasonlító tesztekkel, 4K videó vágással, vagy olyan baromságokkal, hogy mérjük össze asztali géppel a hordozhatót. Ez a cikk az átlag felhasználásról, a MacBook Air és MacBook Pro létjogosultságáról fog szólni, arról, ahogy az átlag ember használja és hogy miért is ekkora durranás az M1. Spoiler: ez a gép, a processzor merőben meghatározza a következő 10 évet!

X86 és ARM

Ahhoz, hogy megértsük, az Apple M1-es processzora miért akkora fejlődés és miért “alázza le” az Intelt (ebben a szegmensben), tegyünk egy “rövid” kitérőt a történelemben.

Kezdetben, még a személyi számítógépek hajnalán (80-90-es években) az Intel az első gyártók között volt, akik elkezdtek processzorokat fejleszteni. A cél lényegében a minél gyorsabb számítási kapacitás volt, hogy a számítógépek minél több információt jeleníthessenek meg. Nagyon konyhanyelve lefordítva a processzor feladatokat hajt végre. Számol. Különböző számítási feladatokat kérünk tőle.

Az X86 egy architektúra, amit többek között az Intel fejlesztett, egy úgynevezett CISC rendszer, míg az ARM ennek az ellenkezője, egy ún. RISC felépítésű architektúra. (Az ARM név egyébként az “Acorn RISC Machine” kifejezés rövidítése.) A különbség a kettő között az, hogy az Intel már a kezdetektől a számítási teljesítményre, gyorsaságra helyezte a hangsúlyt, és bonyolultabb felépítésű, de “erősebb” processzorokat gyárttott. Az ARM célja ezzel szemben inkább az volt, hogy minél egyszerűbb, logikusabb, kevésbé bonyolult dolgot építsenek. Ennél fogva az Intel gyorsabban végzett az adott feladatokkal, mint az ARM, de az ARM-nek volt egy hatalmas előnye, ami miatt végül megmaradt és a mai napig használjuk: az energiafelhasználási igénye. Mivel teljesen más felépítéssel, egyszerűbb utasításokkal dolgozott a processzor, ezért lényegében alig használt energiát. Ez egy egészen elképesztő dolog volt a 80-as években. Hogy mennyire meglepődött ezen a tényen maga a gyártó is az első prototípus kipróbálása során, arról az érdeklődők itt nézhetnek meg egy videót angol nyelven.

A 90-es évek elején tehát kétféle processzorral találkozhattak a fejlesztők, gyártók. Az X86-ossal, ami ugye egy merőben gyorsabb processzor volt, és az ARM-mel, ami persze rendkívül energiatakarékos. Mi lett ebből? Az X86 lett ugye az asztali gépek processzora a számítási kapacitás, az ARM pedig a mobiloké az alacsonyabb energiafelhasználás és így az akkumulátorok kínálta hordozhatóság miatt.

Az Apple Intelre vált

Kezdetben az Apple a PowerPC processzorcsaládot használta. Ez az Apple, az IBM és a Motorola összefogásából született CPU volt, és az ARM-hez hasonlóan ez is RISC alapokra épült. Az Apple korai számítógépei évekig működötek vele, de az Intel olyan szinten fejlődött, hogy Steve Jobs úgy látta, hogy a PowerPC-ben már nincs többé olyan nagy potenciál, és mivel kellett a számítási teljesítmény, muszáj volt másik architektúrára váltani, hiszen kell a sebesség, fejlődik a technológia. Teljesen jól látta, így 15 évvel ezelőtt, 2005-ben a WWDC-n bejelentette, hogy ezentúl Intel processzorokat fognak használni a Mac-ekben.

Miért is volt ez jó, és persze baj is? Nyilván a fejlesztők számára egy teljesen új világot jelentett, sokkal jobb alkalmazásokat fejleszthettek, rengeteg számítási feladatot kiadva a fejlett processzornak. Nem voltak bezárva. Emellett viszont az akkori alkalmazások az Intel processzoron nem futottak olyan jól, mint lehetett volna, és relatíve lassúak voltak, így sok appot újra kellett optimalizálni az új processzorra. (Ez egyes alkalmazások esetében akár évek munkáját is jelentheti, bár nem ez a jellemző.)

Az Apple elkezdi fejleszteni a saját ARM processzorát

2007-ben az Apple bemutatta az iPhone-t, ami, most már tudjuk, alapjaiban megváltoztatta a mobilok kinézetét, felhasználását és úgy összességében az egész mobilipart. Csődbe vitte például a Blackberry-t és a Nokiát. Persze mielőtt bemutatta a cég az iPhone-t, odaállt az Intelhez, hogy gyártsanak nekik mobil processzort ehhez a készülékhez. Azt mondanánk, ez egy könnyű dolog, de nem, mivel olyan processzor kellett, ami meghajtja a sok-sok számítást igénylő iPhone OS-t, tehát az operációs rendszert, de közben jó lenne, ha bírná az akkumulátor is.

Ezt az Intel nem tette meg, túl büszkék voltak, hogy feladják a saját maguk által készített x86-ot és ARM-szerű energiatakarékos processzort gyártsanak, ezért az Apple más gyártókhoz fordult. Mit kaptunk? 1 napos akkumulátoridőt, 2007-ben, mikor minden más készülék akár 1 hetet is bírt, és az elején mindezt olyan funkciók nélkül, mint az akkor még sokak által használt MMS, illetve a szintén fontos másolás/beillesztés, és még sok más.  Ilyenkor nyer értelmet az, hogy a cég miért volt rendkívül nehéz helyzetben az iPhone-nal akkoriban, és hogy az akkumulátoridő miért is csökkent végül 1 napra a mai napig, ha okostelefonról van szó.

Teltek-múltak az évek, és az Apple elkezdte felvásárolni az ARM architektúrára épülő processzorfejlesztő cégeket, majd 2008-ban egyébként licenszt is vásárolt ahhoz, hogy ezt fejleszthesse. Nagyon jól tudták, hogy az ARM-ben mekkora potenciál van, és az első generációs iPaddel 2010-ben bemutatták az A4 processzort, amit már ők fejlesztettek. Itt még jóformán színét se láttuk, hogy az Apple mekkora fejlődésen megy majd keresztül a következő 10 évben, amikor is 2020-ban bemutatta az M1-et, ami lényegében egy ARM-re épülő asztali processzor.

Az elmúlt 10 év Apple processzor fejlődése

2012-ben az Apple az iPhone 5-tel mutatta be az A6-os processzorát, amit már teljes mértékben ők terveztek, és az volt az első jele annak, hogy az Apple komoly időt és energiát, illetve pénzt fektet a processzor fejlesztésbe. Egy évvel később, 2013-ban pedig bemutatta az iPhone 5s-t, amiben A7 volt, 64 bites támogatással, ami azért is fontos, mert szükséges a memóriabővítéshez. Ez elengedhetetlen, és akkoriban nem is volt 64 bites ARM mobil processzor, szóval ez lényegében megváltoztatta az ipart, de ezt akkor még nem tudtuk, csak sejtettük.

Végül egy egészen érdekes kijelentéssel is találkoztuk a szokásos szeptemberi eseményen, ami csak keveseknek tűnt fel, az pedig a desktop-class architecture. Tehát az A7 lényegében már asztali számítógépekben is helyt állt volna, de akkor még nem rendelkezett akkora számítási teljesítménnyel.

Az Apple közben évről-évre duplázta a saját processzorának a teljesítményét. Ez pedig nem csak processzorsebesség volt, hanem magok száma, grafikus magok fejlődése, ugye a méret, energiahasználat és még számtalan egyéb dolog. Jött az A11, A12 Bionic és végül 2018-ban az Apple elérte az Intelt a mobilokba szánt ARM technológiával, ahogy az látható is ezen az ábrán.

2020 év végén az Apple bemutatta az iPhone 12-t és 12 Pro-t az A14-es, saját maguk által fejlesztett processzorukkal, ami lényegében már az asztali gépekbe szánt Intel processzorokat is lenyomta. Ekkor már valószínűleg az Intel is tudta, hogy nagy a baj.

Amikor elindítasz egy videóexportálást az asztali gépen, amiben egy Intel csúcsprocesszor van, majd ugyanazt az exportálást a mobilodon, és a mobil gyorsabban végez, akkor látható, hogy az Apple lerakott valamit az asztalra.

Az Apple M1-es processzora

A fenti “rövid” történelem egyértelművé teszi azt, hogy miért akkora durranás az M1, miért határozza meg a következő 10 évet. Egy ekkora processzorba belezsúfoltak 8 magot, és 8 grafikus magot, nem kell külön “videokártya” (GPU), nem kell speciális hűtés, és nem igényel akkora energiafelvételt. Így már érthető, hogy miért bír a MacBook Air és MacBook Pro 18-20 óra akkumulátorhasználati időt az Intel verziók 3 órája helyett és miért nem melegszik a gép. Azért, mert az ARM technológia velejárója ez a két dolog, de most már az Apple képes az Intel sebességére is mindezek mellett.

Mi fog történni az Intellel? Nagyon jó kérdés, mert ugyan gyors az architektúrájuk, de nem képesek hűtés nélküli processzort lerakni az asztalra, és nem képesek olyan energiatakarékos üzemmódra sem, mint az Apple terméke. A jövő náluk azon áll, hogy a következő 5 évben képesek lesznek-e akkora innovációra, mint az Apple az elmúlt 10 évben, vagy arra a sorsa jutnak, mint a Nokia és a Blackberry, mert az Apple a következő 10 évben is a 300%-os fejlődést fogja tolni.

MacBook Air M1

El is érkeztünk akkor a MacBook Air M1 teszthez. Szögezzük is le, hogy az Apple kinek szánta a MacBook Air-t, illetve ezzel együtt a MacBook Pro gépet. Átlag felhasználóknak. Azoknak, akik szöveget szerkesztenek, videót néznek a gépükön, YouTube-ot használnak. Nem, nem vágnak videót 4K-ban vagy 8K-ban, nem futtatnak sebességteszteket és persze nem vetik össze más gépekkel, ők az átlagfelhasználók és ez a cikk nekik szól. Mire képes 2020-ban a MacBook Air M1?

Közel két hete nyúzom a MacBook Air-t, és azt gondolom, az M1-gyel ez a gép valójában a világ legjobb ár/értékű laptopja. Az Apple ugyan nem adott nekünk egy 300.000Ft körüli gépet, mert a 430.000Ft-os árával ez bizony egy rendkívül drága termék, de jóformán nincs olyan funkció, ami akadna vagy nem futna rajta. Ez egy igazi, hordozható kis gép, mondhatni a kötelező társ a következő 5 évben.

Képzeljük el azt, hogy a kedvenc családi egyterű autónk, amit imádunk, és mindenki elfér benne, rendkívül kényelmes a vezetése és használata, amit pár éve megvettünk, mert tudtuk, hogy a következő X évben kiszolgál, és most kapott egy Tesla motort és a vele járó extrákat. A MacBook Air és az M1 pont ilyen. A megszokott méret, a kis súly, a hangtalan használat mellett most már brutális sebességet, hatalmas akkumulátoridőt és ventilátor nélküli, “hangtalan suhanást” nyújt.

Az M1 és a macOS Big Sur

Az M1-nek köszönhetően rögtön kontextusba kerül a macOS Big Sur és annak kialakítása, erre lett tervezve az operációs rendszer. A design, ami annyira szokatlan volt az Intelen, teljesen újszerűen hat M1-en, annyira gyors és akadásmentes, mintha egy iPadet használnánk. Csak kinyitjuk a gépet és azonnal ott a rendszer, már be is léphetünk. Minden egyes animáció szaggatásmentes, a görgetés, a weboldalak betöltése olyan gyors és akadásmentes, hogy valami egészen más élményt kapunk, mint eddig. És lényegében a sebességteszteknek itt nincs is semmi értelmük, mert az akadásmentes rendszer, a gyors reagálás olyan érzés, mint amikor egy vadi új iPhone-t fogunk a kezünkben, és hihetetlen, hogy ez így működik. Pontosan ezt az érzést adja a MacBook Air és MacBook Pro M1.

Akkumulátoridő és használat

Egy laptopnál az akkumulátoridő az egyik legfontosabb dolog. Miért is veszünk laptopot? Azért, mert hordozható és kiszolgál minket akár egész nap. Vicces az utóbbi mondat, mert szerintem 2015 óta nem láttam 5-8 órás akkumulátoridőt a MacBook Pro-mtól. Tehát az egész napos kiszolgálásról nem beszélhetünk, de valahol mégis. A 2017-es 15″ gépem kiszolgált végeredményben egész nap, de én átlagosan 4 órát dolgoztam akkumulátorról. Mire képes ezzel szemben az M1-es MacBook Air?

Átlagos használat mellett 16 órára. Jó, persze, a 16 óra vicces, mondja a felhasználó, de mutatok valamit ami elég egyértelművé teszi ezt.

10:13 perckor vettem le tegnap töltőről a gépet. Egész nap, nem folyamatosan, de kinyitottam és használtam, dolgoztam rajta, délután például folyamatosan. Az átlagos használat nálam a szöveg szerkesztést, Excel táblák, YouTube, Safari használatát, illetve a Facebook és iMessage üzenetek váltását jelenti. Semmi extra, az Air vásárló pont erre fogja használni. Ahogy látható, 45%-on volt az akkumulátor, mikor a kép készült. A képet este 21:00 után, tehát jóformán 12 órával a reggeli indulás után készítettem. Még mindig 45% volt benne, pedig sok-sok órát használtam egész nap.

https://twitter.com/szergelyiphone/status/1340174520401989632

(Az iStat Menus még nem ismeri fel rendesen az akkumulátort, ne lepődjetek meg.)

Tegnap hajnalban kezdtem el ezt a cikket, 2 óra alatt 10%-ot csökkent az akkumulátor. Mit használok ilyenkor? Jóformán 10-15 Safari tab van nyitva a cikk miatt, ebben fut YouTube videó, olyan oldalak, amik a háttérben azért használják a processzort. Fut a Word, az Excel és a Spotify, ami ugyancsak eszi az üzemidőt, továbbá a Twitter alkalmazás, a Spark email kliens, ami lekérdezi a leveleket folyamatosan. Ezen kívül én egy DAC-ot is rádugtam a gépre, mert hajnalban fejhallgatóval hallgatok zenét, tehát az is energiát használ. Látható, hogy 2 óra alatt csökkent 10%-kal az akkumulátor. Nyilván a 20 órát nem fogja bírni, még ilyen használat mellett se, de mondjuk egy 18 órát kényelmesen kisajtolok. Ezt a cikket egyébként MacBook Pro M1-en írom, tehát az akkumulátoridő itt közel 2 órával több, mint az Air-en, ami akkor ezek alapján 16 órát bírna. Ezt bárhogy is vesszük, egy egész napos munkára bőven elég.

MacBook Air M1 akkumulátoridő, ha csak videót nézünk

Mi van akkor, ha utazunk a MacBook Air-rel, mondjuk egy hosszú repülőúton, vagy például Miskolcra 3,5 órát a MÁV-val, amennyi idő alatt Londonban is lehetünk, és akkor még az esetleges fél-1 órás késést nem is számoltuk. Eddig egy Inteles gép maximum 3-4 órát bírt ki, tehát éppen hogy megnéztünk egy filmet és lemerült a gép, ezzel szemben teszteltem az Air videós képességét is, amit ismét az átlag felhasználóhoz igazítottam, aki mondjuk letölt mesét a gyereknek az autóba, esetleg internet nélkül filmezik a repülőn és így tovább…

A teszthez a klasszikus 2,5 órás Ponyvaregényt választottam. Felére vettem a fényerőt, de a Wi-Fi-t bekapcsolva hagytam rajta, ettől függetlenül csak a film futott. A lejátszáshoz (internet hiányában, mert tegyük fel nem mindenhol van internet) letöltött filmet választottam (kövezzetek meg) és az M1-re még nem optimalizált IINA lejátszót használtam. Ezen kívül egy teljesen átlagos felbontást használtam a filmhez, nem akartam itt a 4K-val sem bajlódni, mert a gyerek a meséket sem abban fogja nézni hátul a kocsiban. Szóval ezek alapján, 2,5 óra után 90%-os akkumulátort kaptam, az iStat Menus pedig 15 órát írt ki. Ez egy valós hátralévő idő volt akkor a MacBook Air-en, tehát jóformán filmezésre 17 és fél óra áll rendelkezésünkre. Ez MacBook Pro esetén akár 20 órás időt jelent.

A Gyűrűk Ura trilógia bővített változat összesen 629 perc, lebontva részekre:

  • 1. rész: 3:12:22 – 192:22
  • 2. rész: 3:26:00 – 206:00
  • 3. rész: 3:51:35 – 231:35

629 perc, órára vetítve közel 10 óra. Ha szünetet tartunk a részek között, akkor is egy akkumulátor töltéssel végignézhetjük az Amerikába tartó repülőjáraton is, bár azt a jelenlegi helyzet ? miatt majd talán 2021-ben. ???‍♂️

Melegedés, kell-e a ventilátor?

Ahogy azt olvashattátok a cikk első részében, az X86 architechtúra tulajdonképpen amiatt volt jobb választás az Apple részéről, mert az elmúlt években sokkal nagyobb számítási kapacitással rendelkezett. Több szálon sokkal több számítást tudott elvégezni a processzor, ezzel pedig nyilván több energiát fogyasztott és több hőt is termelt. Akár már 10-20%-os processzor teljesítmény mellett is képes volt olyan szinten megemelkedni a hőmérséklet, hogy a ventilátornak már be kellett kapcsolnia. Jóformán az Inteles gép folyamatosan képes süvíteni, ami sokaknak zavaró lehet, főleg mondjuk film nézés közben. De az ágyból való munkát is megnehezítette, amikor ráolvadt a gép alja a lábunkra. Borzasztóan idegesítő. Ezzel szemben az M1 lényegében nem termel hőt, de legalábbis nem annyit.

Sem az iPad, sem az iPhone nem rendelkezik aktív hűtéssel, pedig aztán azokban is van processzor, brutális feladatokat képesek elvégezni rövid idő alatt. Persze melegedni azt tudnak, de alapjában véve egy nagyon pici házban, minimális hűtés elvezetéssel rendelkeznek. Ezzel szemben az Air M1-es processzora ugye egy hatalmas házban, jó hő elvezetéssel, minimális hő termeléssel. A gép lényegében hideg, bármit is csinálunk vele. Nem képes felmelegedni, meg se érezzük. Szinte bármilyen feladatot futtathatunk rajta, talán, ismétlem, talán langyos lesz. Szóval nem csodálom, hogy nem kapott aktív hűtést. Azok a felhasználók, akiknek szánták, sosem fognak olyan dolgot futtatni rajtuk, amihez egyáltalán vissza kéne fojtani a processzort a melegedés miatt.

Ezt a cikket például az ágyból írom hajnalban, és a párom itt alszik mellettem. A régi gépnél a billentyűzetre felébredt, illetve a ventilátor süvítése sem segített az alváson. Most olyan jóizűen szundikál, hogy öröm nézni. ?

Alkalmazások támogatása, Apple Silicon, Rosetta 2

Ahogy már említettem, az architektúrák közötti váltás nem éppen jó dolog, mivel a fejlesztőknek újra kell optimalizálniuk az alkalmazásaikat. Leegyszerűsítve mondjuk az Intel processzora optimalizált, több számítást is kérő app nem képes jól működni az ARM egyszerre egy számítást végző processzoron (ami mondjuk 2020-ban már nem igaz), úgy fordítva az ARM-re optimalizált app sem tud gyorsabban futni X86 architektúrán. Tehát tényleg minden appot újra kell írni az ARM az Apple Silicon-ra, hogy azok valóban megfelelő sebeséggel, energiafelvétellel rendelkezzenek.

Azonban nem lehet olyan hardvert kiadni manapság, ami mondjuk nem tud elindítani egy Excel-t, mert az nincs lefordítva az M1 avagy az Apple Silicon processzorra. Erre az Apple elkészített egy fordító alkalmazást, amit Rosetta 2 néven említ. Ezt fel kell telepíteni, ha Intel X86-ra tervezett appot futtatnánk, és ennek a segítségével a háttérben képes az M1-es processzor futtatni a “régi” alkalmazásokat is. Ezt persze az átlagfelhasználó észre sem veszi, olyan, mintha csak egy Inteles gépet használna, de azért a háttérben dolgozik egy szolgáltatás.

Mit is jelent ez?

Lényegében nem sokat, de azért mégis. Egyrészt a nem Apple Silicon-ra fordított app több energiát fog felvenni, és lassabban fut. Míg előbbi azért lényeges szempont, a második annyira azért nem, mert a 8 magos processzor szépen fogja futtatni az alkalmazásokat akadásmentesen. Itt leginkább akkor látszik meg, ha valami nincs optimalizálva a processzorra, ha hosszú, processzorigényes számításra van szükségünk, de alapján véve a Rosetta 2 rendkívül jól teljesít és észre sem venni, hogy egy Inteles app fut a háttérben.

Viszont emiatt az architektúra különbség miatt az egyes alkalmazások hibásan futhatnak a Rosetta 2-vel. Olyanra gondolok, hogy az adott app mondjuk elindul, de bizonyos funkciói nem működnek, esetleg hibásan jelenik meg, grafikai problémák lehetnek és így tovább… Én is találkoztam ilyesmivel, de összességében együtt tudtam élni vele. Amiket egy átlag felhasználó használ, azokat általában már frissítették a fejlesztők, vagy pedig már bétában futnak, tehát hamarosan elérhetővé válik a frissítés hozzájuk.

Hibás periféria, avagy kiegészítő támogatás

Ami talán nagyobb probléma és ebbe már az átlag felhasználó is belefuthat, hogy az M1 elődjeit idáig tulajdonképpen az iPhone-ban, iPadben használta a cég. Ergó perifériákat, monitorokat, kiegészítőket, átalakítókat, főleg régebbi termékeket nem nagyon tesztelek iPhone-nal és iPaddel, mert az iOS-en nem volt támogatott. Az M1 pedig vadi új dolog, tehát ugyan a legtöbb kiegészítő megfelelően működik vele, azért számos problémába belefuthatunk, főleg akkor, amikor külső monitoron dolgoznánk vele.

Ilyesmi problémát tapasztaltak a felhasználók több féle USB-C dokkolóval, átalakítóval is. Az Apple ezt majd nyilván szép lassan kijavítja, de egyelőre jóformán használhatatlanok a nem támogatott eszközök.

1. generáció – megéri-e megvenni?

Szokták mondani, hogy első generációs terméket nem éri meg megvenni. Ez alapjában véve igaz is, például az iPhone X-ekkel mostanra már rengeteg alaplap hiba, Face ID hiba és egyéb komolyabb probléma van, mert ugye először kaptunk új designt, új alaplapot, addig nem létező Face ID-t és így tovább… Az iPhone XS ebből a szempontból sokkal jobb választás. A kérdés az, hogy érdemes-e megvenni az M1-es MacBook Air és Pro változatokat, ha 1. generációs chipről van szó?

Elsőre azt mondanám, hogy nem, de másodszorra belegondolva, mégis az igen a válaszom. Azért igen, mert az egész gép tulajdonképpen bizonyított már az elmúlt években. Ez az Air és Pro kinézet, új generációs billentyűzet, kijelző és alaplap tekintetében is problémamentes volt az elmúlt 3 évben. Tehát egyedül az alaplap egy része, és maga a processzor lehet hibás, ami igen, előfordulhat, de viszonylag kicsi az esélye miután az Apple több éve használja az iPadekben, iPhone-okban. ?

AppleCare+ ajánlott a gép mellé

Ettől függetlenül én minden termék mellé ajánlom az AppleCare+-t, mert azzal nem tudunk hibázni. Akár a saját hibánkból, például ha leöntjük a gépet, akkor is cseréli a cég a hibás alkatrészt 3 évig: igen, a Mac gépek esetén az AppleCare+ 3 évet takar és nem 2-t, mint az iPhone-nál, iPadnél, és Apple Watch-nál.

A laptopra azért is érdemes az AppleCare+-t megvenni, mert ott az akkumulátorra is érvényes. Tehát ha mondjuk 2 év alatt az akkumulátor lecsökken 83-86%-ra, azt garanciában nem fogja cserélni nekünk az Apple, mert elhasználódott, tehát normálisnak mondható. Nekünk pedig nem fog tetszeni már az akkumulátoridő, szóval fizethetünk súlyos pénzeket, ha ki akarjuk cseréltetni. Az AppleCare+ hazánkban hivatalosan nem köthető meg sajnos, de ebben segít ez a cikkünk, vagy segítünk mi, a Szifon.com csapat, külön díj ellenében.

Érdemes még megjegyezni, mivel 2021 január 1. változnak a jogszabályok is, amik a garanciális és jótállási időt merőben meghatározzák, ezért ezt is érdemes észben tartani egy ekkora értékű gép esetén. Erről bővebben itt írtunk.

8 vagy 16GB memória?

A következő sarkalatos kérdés, hogy vásárláskor a 8 vagy 16GB memóriát válasszunk, mivel azt utólag már ennél a gépnél sem lehet majd bővíteni később. Az M1 esetén merőben más a memória kezelés, és ezt segíti a brutális sebességű SSD is, ami ugye tartalmazza a cache-t. Sokat gondolkoztam én is, hogy érdemes-e +8GB memóriára költeni, de arra jutottam, hogy még nekem sem. Az alap 8GB memória szerintem bőven elég, csak akkor szükséges a 16GB, ha tényleg olyan alkalmazásokat használunk, amik zabálják a memóriát. Az emberek 90%-a nem használ ilyet. De érdemes megnézni az alábbi videót, ha kérdéses, hogy kell-e a plusz memória:

Játék?

Egészen érdekessé teszi játék szempontjából is a gépet az Apple, mivel az Airben 7 grafikus mag van, a Pro-ban pedig 8. Tehát nincs dedikált, másodlagos GPU (“videokártya”), hanem a processzor rendelkezik ennyi grafikus maggal, ami elképesztő. Mit jelent ez a játékoknál? ÉG ÉS FÖLDET. Ha kizárólag a 13-as gépcsaládot nézzük, akkor reggelire megeszi az új M1 processzor az Intel beépített GPU-ját, tehát játékok esetén 10x jobb teljesítményt kapunk, ami mondjuk úgy, hogy nem meglepő. Ezzel szemben 16″-es gép esetén már a legerősebb GPU-t nem tudja legyőzni, de ott van a sarkában. Mit is jelent ez? Azt, hogy szerintem lényegében még a grafikus kártyát igénylő alkalmazásokra is jobban megéri megvenni féláron az M1-es gépet, mint a 16 hüvelykes, csúcs, 1.1 millió Ft-ba kerülő változatot. 

Ebben a videóban 13-as gépek beépített grafikus processzorait teszteli a kolléga, ami egyértelműen látszik, hogy az Inteles gép a közelébe sem ér. Ezen kívül a játékok 90%-a nincs optimalizálva az új Apple Silicon processzorra. Szóval alapjában véve ha valaki 13″-es Inteles gépről vált M1-re, a grafikus teljesítmény különbség döbbenetes lesz, míg 15″ és 16″ esetén nagyjából ugyanazt kapjuk a váltással, esetleg valamivel jobbat a régebbi gépek esetén. Ezzel együtt persze nincs akkora hőtermelés, és az amiatti ventilátor zúgás sem, és akkumulátorról is tökéletesen fut.

Én is teszteltem a Word Of Warcraft-ot a MacBook Air-en, ami 7 grafikus maggal és ventilátor nélkül működik. Fényévekkel jobb grafikát és FPS számot értem el, mint a 2017-es, 15″ CTO MacBook Pro-mon, Radeon Pro 560-as GPU-val. Mindeszt úgy, hogy akkumulátorról is 5 órát tudtam játszani vele, ami elképesztő.

Wi-Fi 6 támogatás

A Wi-Fi 6 támogatás egy egészen érdekes képletet ad az egészhez a 13 hüvelykes Retina MacBook Pro esetén. Ebbe őszintén nem szeretnék belemenni mélyebben, mert rendkívül körülményes és nagyon sok dologtól függ az, hogy lényegében milyen Wi-Fi jelet, csatlakozást, GHz-et használunk. Röviden és tömören az M1 Retina MacBook Pro és MacBook Air jobb Wi-Fi chipet kapott. Ez konyhanyelven azt jelenti, hogy a Wi-Fi 6 azaz 802.11ax csatlakozás kevesebb energiát igényel, és jobb, gyorsabb adatforgalmat kapunk már nem csak 5GHz, hanem 2,4GHz esetén is, és utóbbi rendkívül fontos.

Manapság ugye a 2,4GHz rendkívül telített, főleg a belvárosban, vagy más, sűrűn lakott övezetben. Általában ezt használja mindenki, Józsi mamájától kezdve Géza apukáján át még Feri kávézója is. Emiatt gyakorlatilag jófrmán lehetetlen ebben a tartományban jobb eredményt elérni. Hiába van bármekkora sávszélességű internetkapcsolatunk, a 2,4GHz-es Wi-Fi sáv rendkívül telített lesz és nem fogjuk tudni kiforgalmazni az elméleti sávszélesség tizedét sem.

Nézzük, milyen szabványok vannak a Wi-Fi esetén:

  • IEEE 802.11a/b/g (csak 2,4GHz)
  • IEEE 802.11n (2,4GHz és 5GHz)
  • IEEE 802.11ac (csak 5GHz)
  • IEEE 802.11ax (2,4GHz és 5GHz) (Wi-Fi 6)

Az egyéb Wi-Fi beállításokba nem megyek bele, csak a fenti alap dolgokba. A fenti listából azt kell megérteni, hogy ha telített a 2,4GHz, akkor ugye az egyetlen megoldásunk az, hogy átlépünk 5GHz-re, ami több problémát is felvet. Míg a 2,4GHz-es tartomány rendkívül jó hatótávval rendelkezik, addig az 5GHz szinte kizárólag az adott szobán belül megy. Tehát effektíve ha gyorsan és biztosan akarjuk használni az internetet, akkor az 5GHz-es tartományt kéne használnunk, de ha egyetlen központi router (Wi-Fi AP) van az egész lakásban, és így minden más helyiségben legalább egy fal választ el minket tőle, akkor bizony csak a nappaliban lesz jó internet sebességünk.

Itt jön képbe a 802.11n, 802.11ac és 802.11ax szabvány és a probléma az ac szabvánnyal, amit javít az ax, tehát a Wi-Fi 6. Az n-es Wi-Fi-nél jobb az ac, de az csak 5GHz-en képes működni, vagyis csak a nappaliban nyújt jó sebességet. A 2,4GHz ugyan távolabbi elérés esetén jobb, viszont mellette alacsonyabb sávszélességet fog nyújtani, és ennek a javítására eddig nem volt módunk, jóformán csak az, hogy nem használjuk. Ezzel szemben a Wi-Fi 6, az ax szabvány képes a 2,4GHz-en is sebesség javulásra. Miért érdekes ez? Mutatom számokkal.

Itthon jelenleg 120Mbit-es internet előfizetésem van, ez legyen a magyar átlag háztartás internete, Gézáé, Ferié, és Marika nénié. A fenti sebességteszt 2,4GHz-en történt. A 120Mbit-es internetet a 2,4GHz tartományban a gyakorlatban nem lehet kiforgalmazni, ergó még az az előfizetés is sok, mert a router nem képes kiszolgálni a klienst a már említett telítettségből adódó interferencia miatt. Azonban 2,4GHz-en a Wi-Fi 6, tehát az ax szabvánnyal majdnem dupla annyit forgalmazok ugyanott:

Ergó lényegében ugyanazon a telített hálózaton jobb eredményt érhetek el, mert számos előnye van a Wi-Fi 6-nak. Lényegében szerintem ennyit kell tudnia az átlagfelhasználóknak a Wi-Fi 6-ról.

Ezen kívül érdekesség még a 2×2 MU-MIMO is, ami konyhanyelven az antennák száma a gépben. Ahogy fent látható, a bal oldalon az M1-es MacBook Pro 1200 Mbps-t ér el (Tx rate, elméleti maximum) Wi-Fi 6-on, 5GHz-en, míg ugyanez egy 3×3 MU-MIMO-s gépben (15 colos Retina MacBook Pro) 1300 Mbps elméleti sebességre képes. A harmadik képen pedig azt a problémát láthatjuk, hogy a 2×2 MU-MIMO, azaz a kevesebb antennák száma lényegében rosszabb Wi-Fi sebességet eredményez ac-n, mint ax szabványon. Természetesen ez igaz lehet a jövőben is, majd a 16″ 3×3-as MU-MIMO M1 laptopra is. Az ax mindenhogy jobb sebességre képes, ha router és a kliens, ebben az esetben a laptop is támogatja.

Mi a konklúzió a Wi-Fi 6 és egy M1-es gép esetén? Érdemes vásárolni egy Wi-Fi 6-os routert otthonra, mert 5GHz és 2,4GHz esetén is így tudjuk kihasználni a gép adta lehetőségeket. Persze hogy ez kell-e egy átlag felhasználónak, azt mindenki döntse el saját maga. Én a fenti teszteket egy TP-Link routerrel teszteltem, ami az AX5400-as típus volt. Ez szerintem egy teljesen jó ár/értékkel rendelkező Wi-Fi 6-os router, de már úton van hozzám a UniFi rendszer Wi-Fi 6-os AP-ja is. Erről később lesz egy jóval részletesebb cikk. ?

Az iOS alkalmazások

Az M1 processzor egyik, ha nem a legnagyobb előnye az iOS alkalmazások futtatása. Miért is fontos ez? Csak vegyünk néhány egyszerű problémát. Például a banki alkalmazások sokszor kényelmesebbek, mint weben használni őket, vagy mobilon pötyögni. Aztán ilyen az HBO, Vodafone TV, Netflix, amiket sokkal könnyebben használnánk alkalmazáson keresztül, ha lenne asztali gépre, mint mondjuk egy “buta” böngészőben.

Ezzel egyébként nem is lenne probléma, de a cégek rögtön “kivonták a forgalomból” az alkalmazásaikat, tehát nem tudjuk letölteni a macOS rendszerre őket. Ugyan erre van alternatív megoldás, de általában azok se működnek érthető okokból. Azonban rengeteg előnye van, hogy az M1 képes futtatni az ARM-re fejlesztett appokat, amik ugye futnak az iOS-en is. Nem kell újra megírni ezeket, hanem csak optimalizálni az adott felbontásra és billentyűzet illetve egér támogatást adni neki, és már mehet is fel az App Store-ba. Ezzel lényegében a fejlesztőknek tett szívességet az Apple, mivel sokkal könnyebben portolhatják az alkalmazásaikat és nekünk is jó lesz végre, hogy megszűnnek a webes alkalmazások, sokkal jobb élményt kapunk mi is (persze kivétel mindenre van).

Ez persze idő, tehát lényegében most még nem nyertünk sokat, de a jövőben rengeteg natív alkalmazás lesz elérhető az asztali és hordozható gépünkre.

Ha most váltunk M1-es MacBook Air vagy MacBook Pro modellekre

A legtöbb felhasználó több éve használja a gépét, jóformán annyira drágák lettek a Mac-ek az elmúlt években az árfolyam és az Apple árai miatt, hogy nem igazán cseréljük le őket. Én sem cseréltem 2017 óta gépet, és idén sem tettem volna még, pedig azért néhány generáció már megjelent. Aki jóval régebbi gépről vált, mint például 2012-2015-ös gépek, amik még éppen elfuttatják a legfrissebb operációs rendszert, rengeteg újdonsággal fog találkozni. Itt most nem csak a beépített kamera és mikrofon minőségére gondolok, hanem a hangszórókra, az új billentyűzetre, a számos szoftveres támogatásra, mint például az Apple Watch-csal való belépésre, vagy az Apple Pay-re. Tehát az M1-el egy régebbi Apple felhasználó sokkal többet kap a sebesség, akkumulátoridő és kinézet mellett, ami egy plusz pont lehet gép váltás esetén.

MacBook Air vagy MacBook Pro?

Végül, de nem utolsó sorban az egyik legfontosabb kérdés. Megéri-e a MacBook Pro vásárlása, kell-e nekünk a Pro, az Air helyett, mi a különbség a két készülék között? Alapjában véve nagyon minimális az eltérés, de bizonyos esetekben érdemes a Pro-t választani.

Ha csak a sebesség miatt vennénk meg a Pro-t, akkor annak szerintem nincs értelme. Egyszerűen az Air átlagos feladatokkal, de még extrém helyzetben is simán hozza azt, amit a Pro. Maximum 10% lehet, ami a Pro javára írható. Ez pedig szerintem lényegében nem ér meg 120.000Ft-os felárat.

Ami viszont lényeges, az az akkumulátoridő. Az egészen elképesztő, 16-18 órás használat a MacBook Pro-nál akár 20 óra is lehet, én például emiatt választottam a Pro változatot. Nekem mindennél többet ér az akkumulátoridő. Ezen kívül a Pro fényereje picivel jobb, mint az Air esetén, és mivel én maximum fényerőn használom a gépet folyamatosan, ezért ez is számított nekem. Végül, de nem utolsó sorban pedig a Pro esetén ott van a ventilátor és +1 GPU mag. Ezek egyike sem számottevő, mert a gép továbbra is alig melegszik és az átlag felhasználó nem is tudja a ventilátort megpörgetni, sem egyáltalán kihasználni a gép teljesítményét. Persze ha valaki 8K-s videót vág egy laptopon, amit eleve nem arra terveztek, mint a lenti teszt videóban, akkor igen, a Pro lesz a befutó, egyéb esetben tökéletesen megfelel az Air, ami ráadásul könnyebb is.

Konklúzió

Ez a teszt nem lett rövid, és talán nem is elsőként készítettük el. Próbáltam olyan dolgokat, alkalmazásokat, élethelyzeteket megemlíteni, amivel azok találkoznak, akik ezt a gépet megvásárolják. Az elmúlt 12 év egyik leghosszabb tesztje volt és a legnehezebb is, hiszen nem is kapunk ekkora ugrást a Mac-es világban 10 éve. Remélem, hasznos volt azok számára, akik akarnak váltani, és megrendelik majd jövőre ezt a gépet és élvezettel használják majd.

A 2020-as MacBook Pro és MacBook Air modellekre szerintem kérdés nélküli érdemes váltani. Itt nem beszélhetünk rossz ár/érték arányról, rossz konstrukcióról, hibás rendszerről, esetleg túlárazásról. Úgy gondolom, ez a gép egyszerűen megmutatja a jövőt, azt, hogy az Apple hogyan képzeli el a következő 10 évet. Nem 1 évre fogjuk megvenni és nem is fog cserbenhagyni valószínűleg a jövőben. A Pro felhasználók egy picit talán várjanak még az esetlegesen mégis felbukkanó hibák miatt, de az átlag felhasználók szerintem kérdés nélkül vásárolják meg. Jóformán minden Mac-nél gyorsabb az M1, ami hordozható gépet, brutális akkumulátoridőt ad.

Az M1-es MacBook Air teszt készüléket az iSTYLE kölcsönözte a teszt idejére (köszönjük nekik!), az M1-es MacBook Pro pedig saját példány volt.

[wp-review id=”126198″]

Olvasd el a hozzászólásokat is

Népszerű hozzászólások

  1. MacBook Pro-t vettem és most először érzem, hogy végre egy olyan terméket kaptam, ami megéri az árát és nem csak a logó miatt drága. Bitang jó gép, nagyon szeretem. Mondjuk a tapibárról szívesen lemondtam volna, de ez van. Majd megszokom idővel…

  2. Avatar for gyurrr gyurrr says:

    sziasztok,
    a periféria valóban gond.
    Az M1el szerelt MBAIR-hez még nem találtam valóban működő lézer nyomtatót.
    Van tapasztalatotok, hogy melyik működik tényleg? Mert BigSur-ral kompatibilis van sok, de ami M1-el is megy olyan nem …

  3. Avatar for Jadeye Jadeye says:

    mármint milyen nyomtatóra gondolsz pontosan? mert ennek semmiben sem kellene függenie az M1-től, és bármi Wi-Fi-s vagy Ethernetes csatlakoztatásra képes, hálózati nyomtatónak működnie kell, illetve ugyanennek igaznak kell lennie akkor is, ha USB-n keresztül dugod be, és vagy támogatja alapból a macOS, vagy tudsz letölteni hozzá illesztőprogramot a gyártótól. sőt, még AirPlay-képessé is lehet tenni azt, ami esetleg nem tudja.

  4. Avatar for gyurrr gyurrr says:

    Szia Jadeye

    Sajnos függ , Több Nyomtatót próbáltam
    A driver a bigsurral felmegy. De USB-n keresztül nem nyomtat rendesen. Folyton offlineba all.
    Ha van ötleted szívesen várom

    Köszi előre is

  5. Hogy érted, hogy nem tudsz nyomtatni? A 8 éves HP 1536 MFP-vel ebben a pillanatban nyomtattam úgy, hogy az égvilágon semmihez nem kellett nyúlni az itthoni hálózaton. Kiválasztottam a nyomtatót (amit soha nem telepítettem, mert eddig nem nyomtattam ezzel a géppel), és ráböktem a nyomtatás gombra.
    Ennyi

  6. Avatar for Jadeye Jadeye says:

    és ezek a nyomtatók nem köthetőek hálózatba, akár Etherneten, akár Wi-Fi-n keresztül? mert az tuti megoldaná ezt. nem M1-es géppel működik rendesen a Big Sur esetén is? (az emailedet inkább kivettem a hozzászólásodból, jobb a békesség – na meg a GDPR.)

  7. Valóban nagyon megéri…
    Addig olvastam hogy szövegszerkesztésre,még YouTube videó nézésre lehet használni, ezután megnéztem az árát.430.000Ft!!!Ember,mi van veled?
    Ne haragudj de hogy lehet ilyen bullshit dolgot mondani hogy megéri. Körülbelül fél áron lehet venni sokkal komolyabb gépeket amik max akksi időben rosszabbak.Most jön az duma hogy csak nekem,még nincs rá pénz ,még ökoszisztéma stb.
    Brutál sok embert ismerek,gazdagokat is és senki nem használ Apple gépeket.Tudod mit mondanak arra aki ilyet venne,idióta.

  8. Avatar for Jadeye Jadeye says:

    pedig nekem az első indok erre pont az, hogy ha nem használod ökoszisztémában az Apple termékeit, illetve boldogan használsz akár Windows-t, akár valami Linuxot, akkor valóban mindegy ez a gép is. ha viszont eleve Apple termékeket használsz, és eszed ágában nincs PC-vel foglalkozni, akkor hatványozottan jobb opció lehet, mint a millió feletti 16" (bár kérdés, hogy ha lesz M1-es 16", az mennyi lesz majd).

  9. Avatar for gyurrr gyurrr says:

    szia
    örülök neki, hogy megy :slight_smile:
    simán, kábellel használod? vagy hálózat? vagy NAS-on keresztül?

  10. Gyartotol fuggetlenul, nem kapsz ilyen tudast mas markaban sem. Nem olcsobbak a hasonlo tudasu HP-k sem.

  11. Kicsit nézz körül, hogy pontosan mit is tudnak ezek a gépek, mert az ebből a cikkből egyáltalán nem derül ki, úgy is kezdődik, hogy ő egy adott szegmensből vizsgálja. Így elég nevetséges a kiakadásod. Van egy rakás teszt, ahol kiderül, hogy mennyire erősek ezek a gépek és mennyire frankón használhatóak erőforrás igényes feladatokra is. Nem tudom, te milyen sokkal komolyabb gépet veszel féláron mondjuk ehhez az Air-hez képest, mert a normál kereskedelmi forgalomban újonnan a fröccsöntött “celeronos” csodák is 150-180e forintba kerülnek. Azok kategóriákkal lejjebb vannak teljesítményben és negyed annyi ideig sem lehet használni őket. Nem beszélve arról, hogy akiknek ezek a gépek készültek, azok biztos nem fognak semmilyen windowsos gépet venni, mert a hátuk közepére sem kívánják. Szóval én megértem és elfogadom, hogy neked ezért vagy azért nem jönnek be ezek a gépek, de lépj már hátra egyet és tájékozódás nélkül ne írj ekkora marhaságokat.

  12. A feléért ipari hulladékot kapsz, ami a billegő asztal alá jó maximum, csak annak meg drága.

  13. Avatar for KeFear KeFear says:

    Szia engem az érdekelne hogy pl Photoshop alatt mit csinál épp gép vásárlás előtt állok és nem tudom milyen lenne PS alatt

  14. Avatar for solnay solnay says:

    Néhány komoly tárgyi tévedést leszámítva alapos “felhasználói” munka, szépen megírva.
    A CPU architektúra történet azonban nagyon nem pontos:
    1.) az IBM PowerPC platformnak a világon semmi köze sincs az ARM architektúrához! Nem is hasonlít rá! Az mind a mai napig egy erős, többszálú (!), biztonságos, ám roppant melegedő fajta CPU, amit elsősorban nem (!) a számítási kapacitás elégtelen volta miatt váltott le az Apple, hanem azért, mert - az IBM ígéretei ellenére - a mobil verziók nem készültek el, így gyakorlatilag asztali CPU-kat kellett a MacBook szériákba tenni, amelyek az Intel akkori megoldásaival szemben vállalhatatlanok voltak (brutálisan melegedtek és zabálták az akkumulátort). A többszálú számításoknak a világon semmi szerepe nem volt ebben!
    2.) Ebből következőleg, az Apple az OS X-et csak bizonyos értelemben írta meg előlről, amikor az IBM-Intel váltás volt, ahogy most is így van ez a macOS esetében, amikor az Intel-ARM váltás zajlik. Mindegyik alapját a UNIX alapokon nyugvó FreeBSD core adja, amely (mint általában a linux kernelek is) több CPU architektúrán is futtathatók. Ma már persze nehéz volna megmondani, hogy a BSD kernelből mennyi van “érintetlenül” a macOS kódjában, de feltételezem, hogy az ARM-ra fordítás alapvetően nem lehetett egy gigászi feladat, de a stabilitás és a biztonság okán valószínűleg már így is évek óta tesztelhetik párhuzamosan a két verziót (ahogy az IBM-Intel váltáskor is tették).
    3.) Az első ARM architektúra és az Intel első CPU-i között nem az “egyszálúságban” volt különbség, a programfutás ugyanúgy zajlott (a fenti bejegyzésben az erről szóló bekezdések teljesen félrevezetők), hanem a felépítésben (az előbbi jóval egyszerűbb volt, így összehasonlíthatatlanul kevesebb energiát vett fel azonos mennyiségű számolás mellett). A több mag és a több szálon futtatás nagyjából egy időben jelent meg a két platformon. Az Intel piaci kanibalizmusa nem csak az ARM elől szívta el a levegőt, hanem a másik x86-os gyártó, az AMD elől is. A Microsofttal közösen sikerült a 90-es években az AMD x86-64-es platformját (az első elérhető árú 64 bites CPU) kiszorítaniuk, hiszen a Windows-nak csak akkor jelent meg használható 64 bites változata, amikor az Intel végre legyártotta az első 64 bites processzorát. Az AMD addig a linux rendszereken tudta egyedül megmutatni, hogy mire képes. Az ARM gyakorlatilag a mobil rendszerek elterjedésével vált kikerülhetetlenél, s ha az Intelnek lett volna pl. mobiltelefonokba használható CPU-ja, biztosan hasonló módon járt volna el, mint korábban az AMD-vel tette, de nem volt. Ma sincs.
    A többi - gondolom - stimmelt.

  15. Köszi!! Nagyon vártunk már egy ilyen kommentet, mert tényleg nincs tapasztalatunk ebben a témakörben. Gondoltam nem lesz tökéletes, sőt… Ettől függetlenül valami féle történelem kellett az egészhez, és sajnos nincs ekkora háttér tapasztalatunk a Processzorok és architektúrákat illetően.

    Javítani fogom a cikket :slight_smile:

  16. Avatar for Czo Czo says:

    Nono. Ezzel egy kicsit en vitatkoznek. A Windows Server csaladbol hamarabb volt x86-64 verzio mint az Intel x86-64 kompatibilis CPU-ja megjelent volna, kesobb ez a Server verzio szivargott le Desktop verzionak (ez viszont mar tenyleg akkor, amikor az Intel is megjelent a sajat x86-64 processzoraval), ezert fura es inkompatibilis sokszor az XP x86-64 verzioja.

    Sott ujrairni se kellett, hiszen a Darwin folyamatosan elerheto volt, akar terjesztett disztribucio formajaban is tobb arhitekturan, tobbek kozott Intel x86-on is. Itt a Darwin felett az OpenSource korokben megszokott XFree86/Xorg es az erre epulo GUI megoldasok csucsultek, ezt volt az OpenDarwin, ami 2006-ban bezarta kapuit. Az elso x86-os Hackintosh buildek is ugy keszultek, hogy egy telepitett OpenDarwin kiadasba kellett visszacsempeszni a 10.4.1 allomanyait. Volt is aggodas, amikor 2006-ban megszunt az OpenDarwin, hogy uristen mi lesz igy a Hackintosh dolgokkal.

    Az Intelnek pedig igenis volt ARM arhitekturan tobb megoldasa is, pl. StrongARM (DEC-tol vasarolt) vagy XScale. Errol a piacrol, pont a stagnalas miatt szallt ki (pedig csak 2-3 evet kellett volna plusszban varni/kihuzni, hogy berobbanjon az elso iPhone). A Marvell volt a vasarlo. Ha szetnezek itthon, talalok 1 StrongARM -os PDA-t (HP Jornada 720 - 2000), ketto Xscale-s PDA-t (Palm Tungsten T3 - 2003, Fujitsu PocketLoox - 2005). Van itthon egy 2008-as Marvell SBC (TS7800) is, itt meg boven felfedezheto az Intel orokseg, hiszen a mai napig -mtune=xscale kell a GCC-nek az optimalis kodhoz.

  17. Én is gondolkozok egy Air-en. Fél éve adtam el a Macbook Pro-mat, amiben szinte mindent is cseréltek (ház, kijelző, bill, akksi), majd vettem helyette egy új 2020-as iPad Pro-t mindennel együtt (bill, ceruza). Jó kis cucc, de rájöttem, hogy nem tudom kiváltani vele a Macbookomat, ha teljesen el szeretném látni a munkámat. Ezek mellett otthon egy Minim van, 32GB RAM-mal, így főként ezt használom. Gyárilag 8GB volt vele, BigSur-ra való frissítés vágta teljesen tönkre, pedig 2018-as verzió, szóval annyira nem régi.

    Érezhetően gyorsabb lett a Minim a 32GB RAM-nak köszönhetően. Nyilván annyit nem dolgoznék az Air-rel, de el szeretném adni az iPad Pro-t minden tartozékával együtt és helyette megvenni az Air-t. Számomra csak a 8GB RAM a kérdéses, mert ha a Miniből indulok ki, akkor kevés lesz.

  18. Avatar for solnay solnay says:

    Az első bekezdéshez: A Windows Serverhez valóban volt Intel 64 bites CPU (valamelyik Pentium … Xeon a 90-es évek végéről), de azokat kizárólag szerverekben használták. Ahogy írtam: megfizethető (tehát konzumer) szegmensbe az AMD pár évvel hamarabb érkezett meg. Az első tisztességesen működő asztali 64 bites Windows a 7-es volt, a korábbi 64 bites verziók nettó szívást és folyamatos “kékhalált” jelentettek.
    Második bekezdéshez: Hogy egészen pontosak legyünk, a kernel XNU volt, ami a Mach és a BSD ötvözete volt (egyszerűsítve). Amit írsz, teljesen rendben van, csak nem akartam ennyire bitig lemenni.
    Harmadik bekezdés: igen, volt, de ennek nem mondtam ellent - amiket írsz, ettől függetlenül igazak. Az Apple M1-es processzorához viszont nincs köze, ezért nem veséztem.
    Amiért “tollat ragadtam”, az a tényleges tárgyi tévedések javítása volt, de a fentebb írt hozzáfűzésed természetesen rendben van.

  19. Avatar for Czo Czo says:

    A Windows dolog meg mindig nincs rendben. A Server 2003-bol mar volt x86-64 valtozat is (ez utobbi megjelenesekor meg nem letezett az Intelnek 64 bites x86 kompatibilis processzora, tehat egyertelmuen az AMD varianshoz keszult). Majd par evvel kesobb, mar az Intel 64bites x86 kompatibilis CPU megjelenese utan jelent meg az XP x86-64 valtozat, amely az Itanium 64 bites valtozattal szemben nem az XP kodbazisan, hanem a 2003 Server kodbazisan alapult. Ezert okozott problemakat. Vista eseteben a ilyen para mar nem volt, az rendben hasznalhato volt x86-64 bites valtozatban is.

    A masik fajta 64 bit, amirol beszelsz, az pedig nem Xeon, hanem az Itanium processzorok (IA64), amire volt 64 bites Windows Server 2000 valtozat es kesobb 64 bites XP.

  20. Avatar for solnay solnay says:

    Hát, ezt most inkább elhiszem, mert nem akarok utána nézni. Én nem így emlékszem, de egyáltalán nincs kizárva, hogy tévedek. (Mondjuk a fenti témához nem kapcsolódik szervesen.)

  21. A miniből nem indulhatsz ki, mert más a memória kezelés. Tehát indulj ki kérlek az iPad Pro-ból, mennyi van benne? Akad? :slight_smile: A Processzor alapja ugyanaz, az egész felépítés alapja ugyanaz, és Big Sur arra a processzorra van optimalizálva.

    Ezen kívül az Apple-nél karácsonykor sokkal több ideig vissza tudsz küldeni valamit, tehát ha most lerendeled az új mini-t vagy Air-t, akkor 14-30 napig is vissza küldheted. Nem vesztesz semmit. Igaz szállítani már csak januárban fogja, de vissza tudod küldeni. A fentiek alapján ha neked 32GB kell, akkor én lehet a 16GB alá nem mennék, de nyilván nem ismerem a munka környezetedet.

  22. Köszi! Jelenleg 12-14GB memóriát használok, de ügye minél több van, annál többet használ a rendszer és ez így van rendjén. Akkor azt mondod, hogy nem tudok mellélőni a 8GB RAM-mal?

  23. Ha a cikkben megnézed a videót a csávó mennyi szart indított el, amikor megakadt az Air, akkor szinte egyértelmű, hogy nem kell. DE még mindig nem tudom mit használsz így a videó alapján dönts!

  24. Safari vagy Firefox kb 8 állandó oldal megnyitva, FTP programok, Spotify, Naptár, Excel, Affinity Photo vagy PS és néha egy kis Adobe Illustrator (alkalmanként), Pages. Kb ezek a szükségesek.

  25. 8GB elég. Itt akkor nem lenne elég max ha Chrome-ban 2 hétnyi anyagot tartanál nyitva 40 tabbal, emellett futna a Photoshop és mellette az illusztrátor és mellette még egy Final Cut Pro-n vágnál. Jah és egy Lightroom-ot is nyitva hagynál mert fotóztál és éppen nézed a fotókat, amiket importálod a Photoshopba, amiből exportálsz Final Cut-ba és közben használod a Chrome-ot :smiley: Szóval érted.

  26. Akkor köszi, hogy megspóroltál 80e Ft-ot. :smiley:
    Szerintem jövőre veszek a 3 éves gari miatt. Bár használtalmán már árulnak 390e Ft körül is, erre lehet, hogy nyomatni kéne egy Apple Care-t.

  27. Avatar for Czo Czo says:

    Szerintem viszont pont, hogy kiindulhat a Minibol. En nem ertem ezt az Unified Memory oruletet. Egyedul akkor ujdonsag ez, ha az embernek korabban volt a Macjaban dedikalt GPU (tehat az Air/13"MB/Mini tulajok eddig is igy hasznaltak a gepet). Intel eseten ugyonugy unified arhitektura van lassan 10 eve. Sott, sok Intel CPU-ban, amiket az Apple a gepeiben hasznal (tehat ugyonezek elerhetoek a piacon mas szamara is), van akar 128 MByte eDRAM is, amelyet szinten megosztva hasznal a CPU/GPU. A GPU VRAM-nak, a CPU L4 cachenek. Nem kell kopizgatni a CPU - RAM teruletrol a GPU - RAM teruletre a dolgokat, mert mindez letezik. Bovebben ebben a 2014-es doksiban is ir az Intel.

  28. Ott a videó :smiley: megnézed és látszik hogy felesleges a 16GB. Én sem vettem. Sokat gondolkoztam, és semmi memória problémám nincs. Úgy hasít ez a gép, mint a 15-ös gépem 16GB memóriával ugyanazokat a dolgokat használom, nincs különbség. Meg se reccen. Ez persze kijöhet abból, hogy mondjuk nem használok memória igényes appokat és ott sem értem el a 16GB, de én szoktam videót vágni, nyitva van úgy ahogy a srácnál 5-15 tab folyamatosan, fut Spotify, Twitter, SSH, E-mail és ezek mellett akkor a nagyobb appok olykor. De mondom a videó alapján simán lehet dönteni, futtatsz-e annyit, amennyit a srác vagy sem. Ha nem akkor nem kell, ha igen akkor kell. De akkor se fog annyira megreccseni.

  29. Avatar for Czo Czo says:

    Nekem is felesleges a 16 GB, ezert 8 GB van a gepemben ami raadasul Intel. Kb 50% a memory pressure az elmult 2-3 evben, elotte 25-35% volt. Ha 70-80% kozott mozogna, ugranek 16-ra. De nezd meg a 15"-os gepednel a memoriahasznalatot, szerintem nem lesz jelentosen tobb a foglalt terulet, inkabb a cache/buffers lesz hatalmas meretu, amit viszont kevesbe erzekelsz, mert lassu merevlemez helyett egy bitanggyors SSD van a gepben, amelynel szinte a swap hasznalat se veheto eszre. Ennek a dolognak semmi koze az unified architekturahoz.

  30. Akkor lehet az SSD miatt :smiley: ezt alapjában véve nem tudjuk meg, mert nem mi készítettük a processzort, olyan teszteket meg viszonylag nehéz futtatni. A lényegen nem változtat akkor.

  31. Avatar for expa expa says:

    Miért csak szövegszerkesztésre és youtube videó nézésre lenne való? Te ennyire nem értesz hozzá vagy nem nézted meg a teszteket? Ne beszllj butaságokat. A gazdag ismerőseid azért nem veszenk ilyet mert fogaluk sincs hogyan kell használni, csak a windows létezik számukra. Sajnálom őket :smiley:

  32. Avatar for expa expa says:

    16GB ram valóban elég lehet ha eddig intel környezetben a 32 kellett.
    Sajna nekem 32GB kevés intel környezetben ezért várom az ARM gépeket 32GB rammal.

  33. Avatar for gunar gunar says:

    Kár vele foglalkozni, csak arra regisztrált hogy beírja azt a sületlenséget, utána visszamászott és tovább eszi a banánt. Viszont nem analfabéta, a többi eddig csak jelelni tanult meg. :crazy_face:

  34. Gondolod nem tájékozdtam?250eFt körül azért komoly gépeket lehet már kapni.
    Hány embert látni ilyen méregdrága géppel rohangálni? Egyet sem.Miért?Mert nem idióták hogy kukába dobják a pénzt.Sokkal olcsóbban el lehet végezni ugyanazt a feladatot.Úgy kb ezekre a reakciókra számítottam,4-5 embertől, a többi pár ezer meg velem ért egyet.
    Biztos vannak speciális helyzetek amik igénylik hogy valaki ennyire drága gépet vegyen,de hagyjuk már ezt az átlag felhasználó baromságot, pláne Magyarországon egy laptop táskával meg egérrel közel fél millió forintért.

  35. Anyád a majom,te bunkó.Én nem ütöttem veled meg ilyen hangnemet.Te miért is teszed?
    Saját véleményemet megengeded hogy leírjam?

  36. Avatar for gunar gunar says:

    Akkor most engem igazoltál ezzel. :slightly_smiling_face:

  37. Akkor vedd azokat a remekműveket. Nyílván azért csinálják a gyártók, mert van piaca. Hogy ezeket még egyesek komolynak is gondolják, annak külön örülhetnek, hisz lesz felvevőpiaca a környezetszennyezésüknek.
    Bár én amondó vagyok, hogy aki otthoni felhasználásra kiad egy laptopért 250.000 forintot az sokkal jobban járna egy 130.000 forintos iPaddel.

  38. Windowsos laptopban 250 ezerért is szart adnak… Én kb ennyiért vettem 3 évvel ezelőtt egy Dellt, de ekkorát márkában én még nem csalódtam. :smiley: És akkor utána közölték velem, hogy jah hát igen, Dellnél az otthonra szánt modellek tényleg gagyik, üzletit kéne venni, amik annyiba kerülnek mint egy MacBook Pro. :smiley: Tehát jöhet itt bárki azzal, hogy a Windowsos gépek milyen olcsók és még jók is, hát ez egy nagy kamu. Úgyhogy ez után a Dell után nekem mindenképp csak egy MacBook Air jöhet szóba még akkor is, ha böngészésen és Office-on kívül mást nem igen csinálok rajta. iPad sajnos azért esik ki, mert pl a jelenlegi helyzet miatt home office-ban dolgozok, de a cég nem ad hozzá gépet, úgyhogy a sajátomat vagyok kénytelen használni, na most iPaden azért napi 8 órát dolgozni én nem tudnék. Még billentyűzettel sem. Most oké nyilván ez a szitu nem tart örökké, de akármikor előfordulhat ilyen, hogy otthoni munkára kényszerül az ember.

  39. Én sem értek egyet sunshine álláspontjával. Pedig én sem vagyok Apple-fan, mindig is túlárazottnak gondoltam a termékeiket. Ám ez már csak múlt idő. Jelenleg az én meglátásom szerint - ami persze az enyém, és nem másé - ár/érték arányban bizony lehet jobban megérik a termékeik mint más gyártóé. Mondom ezt úgy, hogy jelenleg is egy Lenovo x230-t nyúzok - OSX-el.
    Telefon téren az SE2020 verhetetlen jelenleg az igényeim alapján. Gépcserén viszont gondolkodok, és először jutottam arra az álláspontra, hogy áldozok egy air-re. Lenovo hasonlóan nem szerelhető, bővíthető már, mint az Apple sajnos, így új gépben gondolkodva, kifejezetten “olcsónak” mondható ez a konstrukció. A teszt eredményei alapján pedig kimagaslóan teljesít, így átlagfelhasználásra - ami nem csak a YouTube, Office, böngészés, de időnkénti komolyabb programok használatát is jelenti - tökéletesen megfelelő. Ugyanez nem mondható el sajnos a konzumer, 200eFt alatti gépekről, pláne nem “hangtalanul”, hosszú üzemidővel
    Természetesen komoly grafika munka végzésére nem ez a nyerő, de pont erről szólt a cikk,

  40. Avatar for Jadeye Jadeye says:

    (mellékes megjegyzés: a fun mókát jelent, a fan jelenti rajongót. :wink: sokan elírják.)

  41. köszi, javítottam.

  42. Mac Minit vettem, de az iCloud drive nem elérhető rajta.
    Erről esetleg valaki tud többet vagy méginkább megoldást?

  43. Avatar for Jadeye Jadeye says:

    mire gondolsz pontosan azzal, hogy nem érhető el rajta az iCloud Drive?

  44. Konkrétan ezt. A Finderben ott az iCloud drive.
    De összesen két file van benne (korábban megosztott Excelek a Numbers folderen belül), pedig van ott más is.

  45. Avatar for Jadeye Jadeye says:

    és ha kijelentkezel a gépen az iCloudból, majd újra belépsz?

  46. Végül ma hozzájutottam egy MacBook Pro-hoz, tényleg bitang ez az M1-es chip, egyelőre nem érzem semmilyen hiányát a 8GB RAM-nak. Air-t akartam venni, de szemtelenül jó áron jutottam hozzá, így Pro lett belőle. De nem sajnálom. :slight_smile:

  47. Na kíváncsi leszek hosszabb távon mi a véleményed.

  48. Eddig még mindig jó. :smiley:

  49. Nem rossz, nem rossz összefoglaló cikk, sok oldalán alapos. Igen, pár csúnya tárgyi tévedéssel, de azokat a kommentekben már korrigálták. A szakmában láttam már rosszabbat. Meg én is éltem már tévedésben. :slight_smile:

    Nagyon filóztam ezen az M1-es dolgon, már mióta nyár elején már beharangozták, hogy most már finishben vannak a saját asztali/laptop chip fejlesztéssel. Persze csalódás jó sok volt az utóbbi években Alma fronton, de az vitathatatlan, hogy SoC-ban valahol az A10 környékén kezdték lehagyni a mezőnyt. És amikor járvány van, sejthető, hogy kevesebb idegesítő napi management meeting van, és bizony ilyenkor jobban megy a szakmai szintű fejlesztés. :smiley:

    A magam részéről, bár töprengtem, mert így is jobb lett az M1 mint vártam, de egyelőre nem váltok. Az M1X-et mindenkeppen megvárnám, plusz azt az időt, amíg a BigSur megoldja a néhány bénaságot. Utána járva akadt pár ilyen a külső monitorokkal, de simán a Thunderbolt hub és bizony a wifi is köhögött sokaknál fura módon. Nekem, mint 3D-ben is mozgó embernek pedig kéne egy rendes GPU. (eGPU egyelőre nem lehetséges az M1 mellett hardware-es okok miatt.) Így figyelem a dolgot, de egyelőre várok.

    A hype láthatóan létezik, és most speciel megérdemelten. Viszont, ha valaki tényleg csak office szintű dolgokon és netes böngészésben gondolkodik, jó akksival és csendes géppel, akkor talán még mindig jobban járhat valamivel az iPad családból. Egyelőre.

  50. Mindig ezzel jonnek, hogy iPad is eleg. NEM. Nem eleg. Az iPad nem laptop. Tok mas ligaban jatszanak.

  51. Ha otthonra kell egy netezős “izé”, mint az emberek jelentős részének, arra bőven elég. És 130 ezer forintért, már egy jóval több, mint használható eszközt kapsz. A kétszereséért kapott laptop pedig baromi messze van ettől.

  52. Hát mondjuk egy iPad Pro esetén már pont érdemes el gondolkozni azon, hogy nem iPadet vásárol az ember, hanem gépre szánja a pénzt. Ettől függetlenül a kisebb iPad valóban jobb netezésre, szülőknek, nagyszülőknek, gyereknek mert sokkal könnyebb a használata.

  53. De otthonra semmi szükség a Próra. Ha meg valamiért mégis, ami ugye a kamerán vagy a Lidaron kívül más nem igen lehet, akkor pedig a laptop nem jöhet szóba, mert ott ezek kis túlzással ismeretlenek :blush:

  54. Szvsz itt csúszik mindig félre a logika, hogy akkor mit is takar az a bizonyos “átlagfelhasználó”. Ha az egyszerű netezést, napi passziánszt, ímélt, youtube-ot, Spotify-t, webbankot, időjárás megnézését, word-öt, gagyi játékokat takar, arra egyszerűen valóban nem éri meg 5-600 ezerért laptopot venni, hacsak nem jár az ember gyereke eleve aranyfoglalatos Teslával. Illetve, az Air-t esetleg érdemes lehet venni, ha tényleg 5-6 évre kell az embernek valami minőségi módon összerakott, vémony csinos cucc. De továbbra is adott a kérdés, hogy akkor iPad-en (akár egy leárazott, korábbi iPadPro-n) pl. jobban lehet játszani, vagy filmezni a vonaton. :slight_smile: Rajzolni meg főleg, de azt nevezzük már nem átlag felhasználónak?

    Pl egy egyetemistának, ha van valamilyen x86_xy gépe (asztali) otthon, még mindig jobb lehet egy iPad, mert jegyzetelni azon lehet pencillel is, ahogy hangot rögzíteni, tanulmányi rendszert és naptárat használni, pdf jegyzetet olvasni (sőt, ez iPad-en jobb!), vagy akár távoktatás idején zoomolni vagy Teamsezni. És a vonaton filmezni vagy “pörgetni a snake-et” szintén jobb iPad-en.

    Az M1 Air és Pro az már egy félig professzionális kategória. Ha például fel akarod venni néha a kis gitárjátékodat a mikrofonjávan és szöszölni GarageBand-ben valamit, vagy néha megejtesz egy vlog-ot Youtube-on (amihez külső kamera még mindig nem árt), és emellé igényled a kényelmet, az egész napos mászkálást a lakásban laptoppal, akkor már egyértelmű a dolog. Sőt, az M1-ben pont az a jó, hogy most már többre is képes! 8k- nem fogsz vágni vele, de mondjuk 1440p-t már bizony igen! :slight_smile: Zeneiparban pedig így is marha jól állnak, ez mind DAW-nak, mind koncerten keverő/effekt eszköznek kifejezetten ajánlott, mert nem melegedik es nem is zörög (plusz a Mac Mini M1 még olcsóbb is lett!).

    Lenyeg a lényeg, ez szerintem igenis már töri át az átlagfelhasználók plafonját is, pedig nem kerül 1 millába. Mindeközben pedig az iPad-ek ugyanezt teszik. Az architektúra közös, ezért az alkalmazás fejlesztőket mostantól mindkét platform ösztökélni fogja. És ez itt a jó dolog.

  55. Avatar for edo1 edo1 says:

    Sziasztok!

    Lehet nagyon laikus a kérdés, de kérlek segítsetek.
    Szeretnék vásárolni egy új, M1 Macbook Air-t. Azt nem tudom még, hogy az Apple.hu-ról rendeljem meg, vagy az Istyle-tól (Apple.hu kb. január végi kiszállítást prognosztizált, az Istylenál nincs is feltüntetve, hogy mikorra érkezhet be).
    Hol lenne érdemesebb megrendelnem?
    (Istyle lehet később tudná kiszállítani mint az Apple.hu?)
    Illetve, a jövőévi garanciális változások érvényesek lesznek vajon akkor is rá, ha még idén rendelem meg, de csak jövőre érkezik meg, és akkor is fizetem ki?

    Köszi előre is a választ!

  56. A teljesites szamit, nem az, hogy mikor fizeted ki vagy mikor rendeled meg. En CTO gepet rendeltem dec 18-an iStyletol, es ra is kerdeztem, hogy ugye nem erkezik mar meg iden, es igy a jovo evi garancialis feltetelek vonatkoznak ra. Valasz: igen.

    Szerk: ki is fizettem elore, kartyaval. Szamlat meg nem kaptam, gondolom az majd a geppel egyutt, igy logikus.

  57. Sajnos igen, ki-be az iCloud és a gép is, sőt a linken azt írjak csináljak új felhasználót, stb. Azt is próbáltam kétszer is.
    És persze be is van állítva mindenhez a hozzáférés. (Ami egyébként érdekes mert csak az iCloud nincs bepipálva az elején alapból)

  58. Nyilván a számla kiállítás napján lesz érvényes az aktuális jogszabályozás, tehát ha ugyan te mondjuk decemberben rendelted le, de januárban szállítják és számlázzák, akkor 2021-es jogszabályok vonatkoznak rád.

    Azonban azt is vegyük alapul, hogy ha eddig hivatalosan vásároltál Apple terméket, pl iPhone-t, akkor az Apple megadta a két év “garanciát”, most mondjuk ez három lesz, de nem jutunk igazából egyről a kettőre.

    1. Ez nem érvényes az akkumulátor elhasználódására, ahogy eddig sem.
    2. Ha mondjuk 2,5 évben nem érzékeli a Bluetooth-t mert fos mondjuk az alaplap, arra rá fogja vágni, hogy külső behatás érte (úgyis lesz rajta valami nyomás, kopás bármi nyom)
    3. Eddig is kaptunk 3+ évet, ha valami típus hiba volt, tehát lényegében mindig, garanciális időn túl is tudunk garanciázni a készüléket, mert az Apple azért viszonylag sűrűn elismeri, ha hibázik.

    A 2 és 3 lényegében ütközik egymással :slight_smile: ilyenkor sajnos vagy megszívod vagy nem. Én például mindig elgondolom mennyi időre vásárolok gépet, iPhone-t, órát, mi a tervem. Ha 2+ év, akkor veszek hozzá AppleCare±t és 2. év vége előtt kicseréltetem, vagy amikor akarom. Ezt tettem az iPhone 11 Pro-nál is, december elején kicseréltem, mert karcos volt. Nem etikus, de végeredményben ezért fizetek.

    Az M1-nél is tervezek AppleCare±t venni mert itt 3 év +garanciát kapok, és saját hibámból is cseréli az Apple az alkatrészt és az akkumulátorra is kiterjed ez. Így, ha mondjuk 2,5 évnél alaplapi hibám lesz és az aksim is 80%-os már, akkor kicseréltetem a hibás alkatrészeket és lesz, végeredményben egy vadi új gépem. Amennyiben ezt nem veszem meg, és tényleg megtörténik a baj és ugye jön az 2-3-as pont, hogy vagy elismeri az Apple a hibát vagy nem, akkor vagy sikerül 0Ft-ba kijönni vagy 230.000Ft-os árat kap az ember.

    Lásd 2-3-ra a példát, hogy régebbi gépek esetén a kijelző kopást cseréli az Apple, ingyen, 3 évben belül. 2018±os gépeknél NEM. Pedig ugyanaz a kijelző :slight_smile:

  59. Avatar for dalia dalia says:

    Sziasztok,
    köszönöm a cikket, nagyon hasznos volt. Most vennék épp új gépet, egy late 2012 Macbook pro-t használtam eddig, klasszik irodai munkára, imádtam, tökéletes volt, de sajnos már elég durván belassult, de így is szépen kiszolgált. Most az új air-t veszem meg, mert elég az is, feleslegesnek érzem a pro-t, viszont a +8 GB memóriát azért megveszem, szeretek egyszerre sok (20+) Chrome ablakban dolgozni, félek, hogy a 8 erre nem lesz elég.
    Ami a legnagyobb bánatom az a hdmi hiánya lesz, ezért is nem váltottam sokáig, gyakran kell prezentálnom random irodákban, így a hdmi-t én napi szinten használom, eléggé utálom előre, hoyg ehhez egy kiegészítőt kell magammal hurcolnom :frowning: de ez van. Legalább töltőt nem kell majd vinnem, 8-10 órát eldolgozok rajta bárhol:)
    Szeretnék tanácsot kérni hdmi átalakító ügyben: a gyári apple annyir bánának tűnik, sokkal jobban tetszenek ezek a 2 csatkozós oldalkiegészítők, mint pl ez:
    (nem rakhatok be hivatkozást sajnos, arra a verzióra gondolom ami egykb 3x12 cm-es doboz 2 usb c tüskével, kábel nélkül csatlakoztatható a macbook oldalára)
    De ez ugyanoylan jó? ugyanazt tudja mint a gyári? Nem lesz kompatibilitás problémám vele?
    Köszi a segítséget előre is!

  60. Szia! Nem kell több memória! :smiley: Ezt mindig leírom, kommenteket is olvasd el, feleslegesen költesz rá.

    HDMI: Talán a legfontosabb, hogy ha már előre gondolkozunk akkor a 4K 60FPS-t támogassa, ez visszafele mindennel kompatibilis, tehát lényegében ez a célod. Ha ez rá van írva a dobozra, akkor nem tudsz hibázni. Ezek a kiegészítők automatikusan működnek semmilyen kompatibilitási problémád nem lehet velük.

    Köszönöm a cikkről szóló elismerő szavakat :slight_smile:

  61. Én ennek annyira örülök, hogy elég a 8GB RAM. :smiley: Akkor azt a pénzt amit ennek bővítésével megspórol az ember, költheti nagyobb tárhelyre inkább. :smiley: Eddig úgy voltam vele, hogy 512GB-os tárhelyet választok majd hozzá, de mivel 80 ezrem marad a memória miatt, azt költhetem akkor az 1TB-os SSD-re pont. :smiley:

  62. Avatar for gunar gunar says:

    Azért nézz jól körül a hasonló kiegészítőkben itt-ott lehet ám dúskálni, olyant is láttam amit simán alá tehetsz a notinak és mint talp is része lehet az egységnek, egyben meg el is tűnik a szem elől a gép alatt.

  63. Kicsit konnyelmu azert kijelenteni, hogy nem kell 16 GB. 1 honapja kaphato a gep, sok alkalmazas nem is mukodik, foleg a memoria igenyes virtualizaciok. 1 honap tapasztalat az nuku, es tudjuk (foleg virtualizacio, emulacio) csodak nincsenek.

  64. Tudom, hogy az AppleCare+ az mas kategoria, de azert ez sem ilyen egyszeru.

    Mit jelent pl az, hogy a masodik evben az Apple “megadta” a garanciat? Ez is csak esetleges, leirva sehol nincs, azaz bizonytalan.

    Tovabbra is vicc, meg a 3 ev is, 5-600 ezer vagy 1 M ft-os laptop, es 3 ev utan lehet, hogy kuka es sajnos a 3 ev a maximum, utana sehogy nem lehet tudtommal hosszabbitani.

    Szerintem a holnaptol ervenyes 3 ev egy hasznos, egyertelmuen kimondott valtozas. Nem ertek egyet azzal, hogy pl egy bluetooth hibara ramondjak, hogy az nem garancialis ezert meg azert. Az egy funkcio, a geppel egyutt fizette ki a az ugyfel, ugyanugy a gephez tartozik, ha garancia idon belul elromlik akkor az a garancia kereten belul javitando. Az, hogy a szerviz ilyen-olyan erdekbol rafog ezt vagy azt, az mar a “kicseszés” kategória es eddig is siman benne volt sajnos a pakliban.

  65. Ezek mind mind tapasztalatból vannak. Általában semelyik cég sem akarja megjavítani a hivatalos garanciális időn túl a termékeket, a jótállásról pedig az átlagfelhasználó nem tud.

    3 év után mac-re valóban nem tudod meghosszabbítani az AppleCare+, de ez változni fog szerintem. Például külföldi Apple Store-kban már korábban is lehetett venni AppleCare+ 60 napon túl is, de ezt az Apple sehol nem írta le, felhasználói tapasztalat volt.

    Sajnos eddig is érdemes volt AppleCare+ vásárolni, én 2017 óta teszem meg, azokkal a termékekkel, amiket szeretnék kicserélni az évek során és tovább használni.

  66. Néhány külföldi fórumban olvastam, hogy 60 napon tul is lehet venni, de olyankor egy erre felhatalmazott Apple szervizbe kell bevinni a gepet, ahol alaposan atvizsgaljak, ellenorzik, hogy tenyleg minden rendben van-e es ezutan engedelyezi az Apple az AC+ vasarlasat. Persze, mivel itthon nincs AC+ ezert erre felhatalmazott szerviz sincs… Igy ez a lehetoseg jelenleg nem johet szoba.

    Tulajdonkeppen nem ertem, hogy ha az AppleCare+ ervenyes Magyarorszagon is, akkor miert nem lehet itthon hivatalosan megvenni. Nem tunik logikusnak, de nem latunk bele az Apple gondolkodasmodjaba.

    En most nem hiszem, hogy veszek hozza ilyet, mert szerintem max masfel - ket ev mulva ugyis eladom, es akkor meg garancialis lesz. Leejteni, elaztatni, osszekarcolni meg soha nem tortent velem, osszes telefonom, watchom, laptopom evek utan is olyan mint az uj. :slight_smile:

  67. Avatar for Jadeye Jadeye says:

    szerintem érvényesíteni azért lehet itthon is, mert elég hülyén venné ki magát, hogy külön fizetsz azért, hogy különleges bánásmódot kapj, majd ezután nem kapnád meg valahol ezt a különleges bánásmódot, csak mert épp egy másik országban tartózkodsz, ahol ez alapból nem vásárolható meg.

  68. Avatar for expa expa says:

    Ha Intel X86-os szoftik is mennek rosettával, akkor pl az uTorrent 32bit-es verziója is elfut rajta? Ezt nem tudná nekem valaki kipróbálni? :slight_smile:

  69. Miért nem qBittorrentet használsz? A uTorrent már elég sok helyen tiltott és van ahol szimplán nem ajánlott.

  70. Avatar for Czo Czo says:

    A 32 bites alkalmazasok alapbol mar x86-os macOS-en sem mukodnek, a Rosettabol mar az emulacio is hianyzik.

  71. Avatar for expa expa says:

    Azért nem azt használom mert vacak! Sokszor nem indul el és lassú is. Nincs egy normális torrent kliens macos-re. Egyedül az uTorrent tudott mindent macos-en amíg támogatott volt.

  72. Avatar for expa expa says:

    Értem, gáz. Köszi!

  73. Avatar for Jadeye Jadeye says:

    @expa a 32 bites alkalmazások már a macOS Catalina óta nem támogatottak.

  74. Vegyel valami NAS-t ha rendszeres torrentezo vagy.
    Vagy raspberrybol es egy kulso HDD-bol epits valamit torrentezni.

  75. @SzifonAdmin ma megrendeltem, de viszont “csak” egy Air-t. A cikk segített a döntésben, hogy felesleges a Pro nekem. Az akkuidő meg bőven elég nekem.

  76. Kizárólag akku időben több csak a Pro jelenleg. Én külön appot raktam fel hogy meghallgassam a ventilátort, mert eddig 0 alkalommal kapcsolt be :smiley:

    Ebből vonj le 2 órát és megkapod a végleges munkával eltölthető akkumulátor időt.

  77. Ez nekem több mint elég.

  78. Össze is ment szépen a macbook air az elmúlt 3 évben. Nem tudom miért hittem, hogy a méret nem változott. 🤷🏻 2017 13,3“ vs 2020 13,3“

  79. Avatar for expa expa says:

    Utálom a NAS-okat, drágák, lassúak és nyögvenyelősek.
    Nem akarok másik gépet, egy normális kliens kellene macos-re. Ha tudnék programozni
    már régen megcsináltam volna :smiley:

  80. Avatar for gunar gunar says:

    Vegyél DS720+ -t a Synology-tól és nem lesz rá panaszod sztem, persze kell bele SSD gyorsítani és legalább 8Gb RAM. Bár nem tudom mi volt lassú nálad.

  81. pofátlan az Apple, kisebb lett és még drágább is :smiley:

  82. Nálunk olcsóbb lett. :smiley: Ezt most sokkal olcsóbban vettem mint 2017-ben,

  83. Avatar for expa expa says:

    mint 2017-ben?

  84. Igen. 2017-ben az alap MacBook Air 8 GB RAM, 128 GB SSD volt 1076 CHF,
    most a MacBook Air 8 GB RAM 256 GB SSD 1079 CHF az Apple-nél, ami már eleve olcsóbbnak számít a dupla akkora tárhely miatt, de én nem ott szoktam venni, hanem az egyik viszonteladónál és ott 2017-ben 1076 CHF volt most pedig a fent leírt modellért 976 CHF-ot fizettem, ott akcióba van már egy ideje és az alapár is csak 1041 CHF, ja és ez ÁFA-s ár.

  85. Avatar for expa expa says:

    okés, csak nem így írtad :smiley:

  86. Igaz a „mint“ kimaradt :smiley: javítottam.

  87. Avatar for edo1 edo1 says:

    Sziasztok!

    Köszi az infókat a garival kapcsolatban, január 2-án érkezett meg a Pro-m, így már szerencsére belecsúsztam az idei évtől érvényes jótállási feltételekbe. :slight_smile:

    Ugyanakkor érdekelne, hogy erre a gépre mennyibe kerülne az AppleCare+?
    Illetve, ha nincs külföldi bankkártyám, hogyan tudom ezt megoldani?

    Egyelőre egyébként minden csodálatos vele, brutál az üzemidő, a gyorsaság, minden… Ugyanakkor még én sem tudom, hogy hány évre tervezek vele, ki tudja lesz-e bármi típushibája a későbbiekben…

  88. Avatar for Jadeye Jadeye says:

    írj egy emailt erről a hello@szifon.com-ra, és válaszol rá neked a kolléga minden szükséges részlettel.

  89. Az M1-re egyébként 229 font, ami nem éppen olcsó. Ezzel szemben ugye 3 év biztonságot ad, mi végül megkötöttük, mert van macska, meg egyébként is jobb a békesség, igaz rohadt drága volt. HA szeretnéd, akkor tudunk benne segíteni, ahogy @Jadeye kolléga írta. Írj nekünk emailt!

  90. Végre egy igazi szakértői vélemény, örülök hogy letesztelted és elmondod a saját véleményed.

  91. És még ide is regisztrált azért, hogy ezt megossza. :slight_smile:

  92. Avatar for gunar gunar says:

    Na ez megint olyan aki csak ezért regisztrált ide és lehet többé nem is látjuk, de neki el kellett itt feltétlenül mondani a fikát. Éljenek a fikások, lehetne hogy máshol ha csak ezért jön? Ha ez lenne az első ilyen, aki csak ezért regisztrál majd betol egy semmi háttérrel nem támogatott fikuszt, nem is szóltam volna, csak rohadtul unalmas olyanoknak akik napi szinten itt olvasnak és hozzá is szólnak, főként értelmesen. Persze mindenkinek szíve joga írni amit akar, a többit már az IQ-ja határozza meg.
    Bocs hogy kifakadtam, csak hát ezt gondolom erről a hozzáállásról.

  93. Avatar for peet82 peet82 says:

    gunar
    Ez pontosan így van. Mindenkinek szíve joga elmondani a saját véleményét. Én nem minősítettem a te hozzászólásaidat eddig, de most hogy ilyen paraszt módon (ahogy egyébként mindig is teszed) szólsz hozzá a többiek kommentjeihez, elmondom: szerintem teljesen irrelevánsak a kommentjeid, faszságokat írsz és faszságokat osztasz meg az emberekkel. Ilyen az amikor egy hozzá nem értő ember szól hozzá a dolgokhoz. Gratulálok.

  94. Avatar for peet82 peet82 says:

    Ez így van. És? van valami gond ezzel?

  95. Avatar for gunar gunar says:

    Na igen ez ahogy a “többiek”-ét akikhez így szóltam minősíti a válasz, úgy téged is ez szaki. Csak és kizárólag azokhoz szoktam ilyen módon szólni,( ami a te véleményed szerint olyan, szvsz meg a ripost volt IQ40 alatti) akik mint fentebb is írtam ezért jönnek és utána mennek, nem te leszel az első és sajnos nem is az utolsó, az értelemről pedig el lehetne vitatkozni kinek van s kinek nincsen, csak nem vagy benne kompetens.

  96. Gond nincs, csak nem feltétlen célszerű semmilyen témában csak azért regisztrálni egy fórumra, hogy szidjuk azt. Nem ad rólad egy pozitív képet, inkább csak a tipikus magyar mentalitást mutatja, hogy amíg nincs probléma addig hallgatunk mélyen, de ha van akkor azt azonnal világgá kell kürtölni… Gondolom eddig is Apple terméket használtál, arról miért nem írtál, hogy elégedett vagy? Mellesleg el is tűnt a hozzászólásod furcsa mód, nem tudom, hogy admin törölte vagy te magad, de érdekes.

  97. Ő maga törölte, én most ébredtem :smiley: Kiadta magából, aztán vissza vonta. Ennyi.

  98. Ja jó… :sweat_smile:

  99. Üdv! Nemsokára hozzájutok egy M1Air -hez. Mivel én alapvetően héj módban, külső monitorral használom a gépet, így (most is pl. a '16-os Pro) be van dugva folyamatosan a fali töltőbe.
    Ezzel kapcsolatosan mit javasolnál egy vadi új gép esetében, ti. ilyenem még nem volt, csak használt, ott nem volt kérdéses. (Ha akkuról használtam eddig bármit azt jellemzően nem engedtem 20% akár és 90% fölé töltéskor amikor csak megoldható volt a dolog.)
    Köszönöm!

  100. Hát folymatos töltést nem ajánlunk sosem, az aksi 40-100% között kéne mozognia, szóval heti párszor mindenképp vedd le töltőről, és merítsd le valameddig. Ne teljesen. Néha érdemes teljesen is, de alapvetően az annyira nem jó neki.

  101. Sziasztok! Nekem egy olyan kérdésem lenne, hogy egy Macbook Air M1 8gb/256gb az elég lenne videószerkesztéshez DaVinci Resolve-ban? A felbontás csak FHD és általában olyan 30 fps, esetleg ritkábban 60 fps lenne. A videók hossza 10 perctől olyan 50 percig terjed. Nagyon sok tesztet megnéztem, meg utána olvastam, de még így se tudom a pro kellene nekem vagy elég az air. Életem első macje lesz, de ha már veszek, olyat akarok, amit hosszabb távon tudok használni.

Continue the discussion at Hozzászólok

Participants

Avatar for jimbimx Avatar for Czo Avatar for vkleszken Avatar for KeFear Avatar for loserock Avatar for peet82 Avatar for edo1 Avatar for dalia Avatar for Ethan_Rom Avatar for NTrenfor Avatar for kopemagus Avatar for sunshine Avatar for gyurrr Avatar for expa Avatar for Jadeye Avatar for ef-dani Avatar for 83miki83 Avatar for SzifonAdmin Avatar for gunar Avatar for dokabalint Avatar for proszper Avatar for TigerCat Avatar for solnay Avatar for grofzero