fbpx Skip to content

Az Apple a tegnapi, One more thing névre keresztelt eseményen az új, Apple Silicon gépek mellett azt is bejelentette, hogy mikor fogja kiadni a macOS Big Sur hivatalos verzióját: ez november 12-én lesz.

A jelek szerint a macOS Big Sur már eleve 11.0.1-ként fog érkezni, amiből tegnap este az Apple elérhetővé tette a fejlesztők számára az immár második Release Candidate buildet. Nézzük, mit érdemes tudni róla!

macOS Big Sur 11.0.1 Release Candidate 2

Az új build verziószáma 20B28.

A verziószám már önmagában is azt mutatja, hogy ez lesz a hivatalos build is, de ez értelemszerűen november 12-én, a hivatalos megjelenésnél fog egyértelműen kiderülni.

A fejlesztők közül megint azok jártak jól vagy szívnak kevésbé, akik már az egész béta időszak alatt folyamatosan, minden új build megjelenésekor frissítették ahhoz az alkalmazásukat, így az Apple által ismét igencsak szűkre szabott célegyenesben csak a végső simításokat kell elvégezzék, nem pedig csak most látnak neki egyáltalán a fejlesztés érdemi részének.

Ha találtál valamit, ami eddig még nem volt a macOS-ben, vagy most megváltozott, akkor azt írd le hozzászólásban! 🙂

Kérdésem van!

Használod a beta verziók valamelyikét, és hibát találtál? Jelentsd az Apple-nek! Ezt megteheted majd a nyilvános beta esetén a Feedback Assistant appban magán a készüléken, vagy az alábbiak szerint: Gyakori kérdések: hogyan küldhető visszajelzés az Apple-nek?

Az összes, az iOS 14-ről szóló eddigi cikkünket itt érheted el, az iPadOS 14-ről szólóakat itt, a watchOS 7-ről szólókat meg itt, a tvOS 14-ről készülteket itt, a macOS Big Sur kapcsán pedig itt olvashatsz.

Olvasd el a hozzászólásokat is

Szólj hozzá: Hozzászólok

Szólj hozzá: Hozzászólok