fbpx Skip to content

Ahogyan azt már megszokhattuk az elmúlt években, az iFixit munkatársai most is beszerezték az Apple legújabb készülékeit, és darabokra szedték azokat. Ez egyelőre csak a “normál méretű” iPhone 12-re és iPhone 12 Pro-ra értendő, hiszen csak azok érkeztek meg a vásárlókhoz október 23-án, az iPhone 12 Mini és iPhone 12 Pro Max pedig még várat magára egészen november 13-ig.

A szétszedést megint élőben közvetítették, így aki jobban szereti a videós tartalmakat, az másfél órára készítheti be a pattogatott kukoricát, és az új iPhone-ok mellett pedig még az új MagSafe töltő belsőségeibe is betekintést nyerhetünk.

Kezdjük először a videóval, bár itt ne számítsunk nagy izgalmakra – illetve az élő videó minden egyéb hátrányával is érdemes számolni:

Azok számára, akiknek viszont nincs erre másfél órája, alább végigmennénk a szétszedésen.

Darabokban az iPhone 12 és az iPhone 12 Pro

Az első és legfontosabb változás, hogy a kijelzőt immár nem jobb oldalra lehet kihajtani az alsó csavarok kiszedése és a ragasztó megmelegítése után, hanem a bal oldalra. Mivel az iFixit most párosával szedte szét a két új modellt, így az alábbi képen is egyszerre szerepelnek – és mivel mindkettő kijelző bal oldalra nyílik, így a bal oldali készülék fejjel lefelé van.

Itt rögtön az is feltűnik, hogy helyet cserélt egymással az akkumulátor és a készülék alaplapja. Az alaplap már az iPhone 5-től kezdődően a készülék jobb oldalát foglalta el, előtte pedig az iPhone 4 és 4s esetén volt a bal oldalon. De ahogy kívülről, úgy első ránézésre belülről sem sokban különbözik egymástól az iPhone 12 és az iPhone 12 Pro:

A leginkább szembetűnő mégis a jobb felső sarok, ahol az iPhone 12 dupla hátlapi kamerája helyett az iPhone 12 Pro tripla kamerája és a LiDAR-szenzor bújik meg a fedő shield alatt:

Az iPhone 12-ben a harmadik kamera és a LiDAR helye ugyanúgy ott lenne a készülék házában, de nyilván a hátlap kialakítása más. Az így kihasználatlan helyet az Apple egy műanyag darabbal töltötte ki:

A kijelzők viszont gyakorlatilag megegyeznek – és bár a maximális fényerő értékei kissé eltérnek, az iFixit tesztjei alapján a kettő modul egymással felcserélhető, ahogyan egyébként az akkumulátoraik is típusra azonosak.

A SIM-olvasó még mindig moduláris – viszont hiába cserélnénk ki pusztán a SIM-olvasót egy dupla fizikai SIM-kártyás verzióra, az az alaplap módosítása nélkül valószínűleg ugyanúgy nem működne, mint a korábbi esetekben.

Ha két fizikai SIM-et szeretnénk használni, az továbbra is csak a kontinentális Kínában, Hongkongban és Makaón kapható iPhone 12, iPhone 12 Pro, iPhone 12 Pro Max, iPhone 11, iPhone 11 Pro, iPhone 11 Pro Max, iPhone XS Max és iPhone XR készülékek esetén érhető el.

Az alsó hangszórót immár nem rögzíti ragasztóréteg a készülékházban lévő hangszóróréshez, hanem narancssárga tömítést kapott:

Ez mindenképpen pozitív lépés a szerelhetőség szempontjából, mert az akkumulátort rögzítő ragasztócsíkok kihúzásához előbb az alsó hangszórót kell kivenni, mert útban van hozzá.

Az alaplap most is két fő rétegből áll, amin az 5G-ért felelős Qualcomm chipek elég sok helyet elfoglalnak – a képen ezek a sárgával és zölddel bekeretezett chipek, a világoskék az Apple U1 ultra szélessávú chipje, a piros pedig értelemszerűen az A14 Bionic:

Az amerikai piacra szánt modellekben elérhető a mmWave támogatása is, az ehhez szükséges antennák egyike az alaplap hátoldalán, a másik antenna pedig a készülék oldalában kapott helyet.

Hazánkban, és úgy általában Európában sem érhető még el a mmWave, egyedül elvileg csak Olaszországban, a TIM hálózatán, de ott is az n258-as sávon, míg az iPhone 12 modellek amerikai változatai csak az n260-as és n261-es sávokat támogatják. Ezek alapján tehát pont a mmWave-re számítva igazából felesleges az amerikai beszerzésen gondolkozni, mert az európai sávot nem támogatják, és a jövőben sem fogják. A készülékek külföldi beszerzéséről ebben a cikkünkben írtunk részletesen az egyes típusokra lebontva: Gyakori kérdések: iPhone vásárlása külföldről.

Persze nem az 5G az egyetlen hardveres újdonság, hanem a Mac-ekből száműzött, majd most a telefonok esetén újjászületett MagSafe is, amelyhez az Apple kör alakban rendezett el pozicionáló mágneseket a készülék házában a hátlapnál, illetve ez alatt egy függőleges csíkban is, ami a nem elforgatható kiegészítők, például az apró bőrtárca esetén biztosítja a helyes elhelyezkedést.

Az új MagSafe töltő pontos pozicionálását is ezek a mágnesek teszik lehetővé, így nem fordulhat elő az, hogy nem megfelelő elhelyezés esetén a töltő nem tölti a készüléket, de az indukció miatt az iPhone cserébe jól felmelegszik.

MagSafe töltő

És ha már szóba került az új MagSafe töltő, az iFixit természetesen azt is darabokra szedte, már amennyire lehetett. Igazából az egész majdnem úgy mutat, mint egy nagyra nőtt Apple Watch töltő, csak USB-C-s véggel. De nézzük, mit is talált az iFixit. Némi melegítés után megpróbálták a fehér műanyag fedlapot tapadókoronggal megemelni, de a ragasztás kellőképpen ellenállt, így végül szikével tudtak utat törni maguknak a ragasztás peremén, és felemelni a fedlapot:

Ami alatt pedig mindenki óriási meglepetésére mi mást találhattak volna, mint…? Tekercseket. ?‍♂️

A fő tekercset kiszedve pedig már a töltő elektronikája is megmutatja magát:

A töltő szerelhetőségét az iFixit egyáltalán nem pontozta, az iPhone 12-re és az iPhone 12 Pro-ra viszont 6 pontot adtak a 10-ből, akárcsak előző évben az iPhone 11-ek esetén.

Olvasd el a hozzászólásokat is

Népszerű hozzászólások

  1. A gyári tokon belül látható egy kör a magsafenél. Az miért van benne? Mit csinál? Amikor rárakom a tokot akkor pedig a telefon csinál egy olyan színű animációt amilyen színű tokot teszek rá. Azt miért csinálja? Mi ennek a haszna? iphone 12 pro.

  2. Avatar for Jadeye Jadeye says:

    az a kör tapad rá a mágnesekre. azt valószínűsítik, hogy lehet a tokban például egy NFC chip vagy bármi más egyéb megoldás, ami alapján a készülék tudja, hogy az milyen színű tok, és ezért dob olyan színű animációt. utóbbinak nincs érdemi haszna, csak eyecandy.

  3. 20 ezerért animáljon is az a tok, ez a minimum.

  4. Avatar for gunar gunar says:

    Nem olyan vészes az az ár amennyiben valóban jó minőség. Az Xs-hez vettem két éve egy bőrtokot amin van kártya tartó zseb is és azóta szinte nem is látszik rajta a használat, csak annyi hogy kitágult éppen a megfelelő méretre, de semmivel sem jobban, így még mindig elég passzentosan tartja a telót a kicsúszás veszélye nélkül 12e volt. Minőségi marhabőr, ez látszik is rajta, ha lesz a 12 minihez akkor ahhoz is ilyenem lesz az tuti. (ha megtalálom honnan is rendeltem, pedig hazai cucc)

  5. Kösz a választ!
    Azért morzsoljuk el egy könnycseppet, hogy nincs gyári bőrtok!
    A a bankkártya tartós tokot meg egyáltalán nem értem hisz ott van bent a telefonba bankkártya amivel fizetek.

  6. Köszi! Visszaküldtem a szilikon tokot. Épp most írt az Apple hogy megérkezett. És jóváírják. Nagyon várom a bőrtokot! Legyen szép napod!

Continue the discussion at Hozzászólok

Participants

Avatar for White64GB Avatar for Szifon Avatar for Jadeye Avatar for domidormi Avatar for 83miki83 Avatar for gunar