fbpx Skip to content

Az XPRO-tól már nem ez az első alkalom, hogy bemutatok egy jó asztali lámpát hasznos extrákkal, de határozottan most vannak a legjobb áron!

Legutóbb még karácsony előtt foglalkoztunk a multitöltős asztali lámpával, most pedig két egyszerűbb lámpára hívnám fel a figyelmet, amiket 55% kedvezménnyel vásárolhatsz meg.

Kezdjük a kisebb darabbal, mely most mindössze 4946 forintba kerül és fekete és fehér színben is elérhető. Mikro-USB csatlakozóval ellátott hálózati adapterrel érkezik a dobozban ez az asztali lámpa, mely állítható színhőmérséklettel és fényerő szabályozóval is rendelkezik, valamint 5W-on képes vezeték nélkül tölteni telefonod. A fényt 48 LED adja a lámpa tetején, mely ha minden jól megy, akár 50 ezer óráig is világít majd neked. Ez egyébként bőven elegendő egy átlagos asztali lámpához képest, sőt.

Elsőre kicsit furcsa, hogy a telefon nem vízszintesen fekszik a lámpa talapzatán, de jó oka van rá. ☝? Az iPhone X vagy újabb készülékek (kivéve az iPhone SE 2020) már Face ID-val rendelkeznek, tehát a döntésnek köszönhetően könnyebben feloldjuk a készülék zárolását, mintha az csak asztalra lenne rakva. A gumi karimának köszönhetően biztos lehetsz benne, hogy hacsak nincs földrengés, nem fog lecsúszni róla. A fényerőt és a színhőmérsékletet is a töltőrész előtti érintőgombokkal tudod vezérelni, melyek megbízhatóan reagálnak.

Alapjában véve egy remek asztali lámpáról van szó minimalista külcsínnel és hasznos 5W-os vezeték nélküli töltővel.

Ha ennél egy fokkal komolyabb lámpára vágsz, de továbbra is csak egy telefont szeretnél tölteni, akkor a következő lehet számodra az ideális. A nyaka alumínium borítással rendelkezik és 54 LED-del ad fényt, tehát végeredményben nagyobb fényerővel rendelkezik, azonban minden másban megegyezik az előzővel, tehát ugyanúgy állítható rajta a fényerő és a színerősség, de tud egy igazán izgalmas érdekességet is: rendelkezik időzítővel!

Így ha tudod, hogy egy (vagy két) óra múlva jó lenne befejezned az olvasást, esetleg lefeküdnöd, vagy csak időzítőt szeretnél  beállítani az alsó szinten lévő mosógéphez, hogy időben kiteregess, beállíthatod egy gombnyomással, hogy 1 vagy 2 óra elteltével kikapcsoljon és ezzel figyelmeztessen, hogy itt az idő!

Előnye még a kisebbhez képest, hogy rendelkezik egy 2,5 W-os USB-A kimenettel a hátulján, amin keresztül elláthatsz valamit, ami nem rendelkezik Qi vezeték nélküli töltéssel.

Ez a model most mindössze 5846 forintba kerül és ugyanúgy elérhető mind fehérben, mind pedig feketében. A lámpák egyébként szemkímélő fénnyel  is rendelkeznek, nem vibrálnak.

Nyáron persze jobb esetben többet vagyunk a strandon, mint az íróasztal mögött, de azért jó oda is szerezni néhány friss kütyüt, hogy ha dolgozni vagy tanulni kell, főleg most, féláron! Ebben tud segíteni az XPRO vezeték nélküli töltős lámpáival, melyek most 55%-os kedvezménnyel érhetőek el. Ha felkeltették érdeklődésed, ne habozz!

Olvasd el a hozzászólásokat is

Népszerű hozzászólások

  1. Sziasztok!
    Tokon keresztül is töltenek ezek a lámpák? Nem találtam erről információt.
    Köszi, üdv,
    Vitéz

  2. Avatar for Jadeye Jadeye says:

    ha nem fém tok, akkor igen. ez bármely, Qi-szabványú vezeték nélküli töltőre igaz.

  3. Avatar for gunar gunar says:

    Ez megint illusztrációk nélkül jelenik meg nálam. Nem vágom mitől függ, hogy van-e kép v nincsen adott cikk esetében. A szalonnás cikk volt az első ilyen ahogy emléxem.ja és az eredeti oldalon jó itt pedig nem

  4. Nálam dettó ez van.

  5. Avatar for Jadeye Jadeye says:

    mármint mit takar az “itt” ebben az esetben? a szifon appot? Safarit az iPhone-on?

  6. Nekem Google Chrome-ot Windows 10 Home-on. A szifon.com felületen vannak illusztrációk, a qa.szifon.com felületen pedig nincsenek. De nem minden cikk esetében, ahogy gunar is írja.

  7. Avatar for Jadeye Jadeye says:

    a qa-n csak a cikkek kivonata látszik (első pár mondat), mert az a hozzászólásokról szól, a cikk teljes tartalma, és így a képek sosem kerülnek át ide. a cikkre a kivonatban linkel is az adott poszt minden esetben.

    /// jaj, értem, a “mutasd az egész bejegyzést” opcióra gondoltok, amire rábökve nem jelennek meg a cikk képei. megnézzük!

  8. Igen, erre. :slight_smile:

  9. Avatar for Jadeye Jadeye says:

    @gunar @vkleszken mindenesetre addig is akkor a “mutasd az egész bejegyzést” opció helyett kattintsatok ilyenkor a cikk linkjére.

  10. Úgy teszünk, köszi szépen!

  11. Avatar for gunar gunar says:

    Jó! Persze ez azért tűnt föl, mert eddig mindig rendesen megjelentek amikor kattintottunk, de egy ideje, konkrétan a szalonnás cikk óta nem, vagy csak hellyel-közzel pár cikknél jó párnál nem. Igazán nincs mihez kötni miért

Continue the discussion at Hozzászólok

Participants

Avatar for vkleszken Avatar for Szifon Avatar for nagyvitez Avatar for Jadeye Avatar for gunar