fbpx Skip to content

Lassan már mondhatni hagyománya van annak, hogy valami karaktersorozatot tartalmazó üzenet érkezése után a készülék vagy az adott app megakadt, és az app kilövése illetve a készülék újraindítása sem feltétlenül hozza azt helyre.

A legújabb esetben egy szindhi karaktersorozattól akad meg az adott alkalmazás, vagy akár az egész rendszer is, a karaktersorozat közti emoji igazából lényegtelen, de jellemzően olasz zászlóval terjed egyébként. Nézzük, mit érdemes tudni erről.

A vizuális típusok számára most is készült több videó:

Melyik verziók érintettek?

A 9to5Mac szerint a legfrissebb béta verziók már védettek ez ellen, illetve az iOS 13, iPadOS 13, watchOS 6, tvOS 13 és macOS Catalina előtti rendszerek pedig az eddigi információk alapján elvileg nem érintettek.

Hogyan előzhető meg?

Sajnos a megelőzése most sem olyan egyszerű, mint a korábbi esetekben, mert itt már az üzenet megérkezése is elegendő a probléma kiváltásához, tehát az üzenetet elvileg meg sem kell feltétlenül nyitni hozzá, ráadásul bármely, üzenetküldésre alkalmas appon keresztül terjedhet.

Elvileg az értesítések előnézetének letiltása segíthet ezen. Ezt a Beállítások > Értesítések > Előnézetek megjelenítése menüpontban tudjuk átállítani a Soha opcióra, és ezek után nem szabad az érkező értesítésekre rányomni, hanem érdemes az adott üzenetlistában törölni a fenti karaktereket tartalmazó üzenetváltást.

A másik javaslat erre az értesítések teljes kikapcsolása, de az eléggé ágyúval verébre módszer. Ha mégis az utóbbit választanánk, az üzeneteink attól még meg fognak érkezni, csak a készülék nem fog minket értesíteni róla, és a védekezés lépése ebben az esetben is az adott üzenetváltások törlése.

A harmadik lehetőség a legfrissebb bétákra való frissítés, mert azokban ez a hiba elvben már orvosolva van.

Jailbreakelt készülékek esetén pedig már van rá megoldás: adjuk hozzá a https://repo.mtac.app/ repo-t, majd pedig telepítsük a CaptureTheFlag csomagot. Ez a tweak a problémás karaktersorozatot az “Unsupported characters” szövegre cseréli a megjelenített szövegek esetén:

Így noha maga a problémás karaktersorozat igazából megmarad az adott üzenetekben, de a készülék nem akarja azt megjeleníteni, és így nem akad meg rajta az adott app vagy az egész rendszer.

És ha már megtörtént a baj?

Ha esetleg valaki már vicceskedett velünk, és így már beakadt az adott üzenetküldő app vagy akár az egész rendszer, akkor a készülék kényszerített újraindítása után a beszélgetések listáját megnyitva töröljük a vicceskedő üzenetváltást.

A kényszerített újraindítás (reset) lépései az újabb készülékek esetén:

Az iPhone 6s és régebbi modelleken pedig mindössze tartsuk egyszerre lenyomva 10 másodpercig a bekapcsoló és Home gombokat.

A külső fejlesztők alkalmazásai esetén a cél szintén a karaktert tartalmazó beszélgetés törlése.

A másik lehetőség a fentebb is már említett, béta verziókra való frissítés.

A vicceskedő ismerőssel szembeni lépéseket pedig most is az olvasóra bízzuk.

Olvasd el a hozzászólásokat is

Szólj hozzá: Hozzászólok

Szólj hozzá: Hozzászólok