A 12,9 colos iPad Pro a Magic Keyboard tokkal nehezebb, mint a MacBook Air

Amikor előző hónapban megjelent a 2020-as iPad Pro, (amit teszteltünk is ebben a cikkben) a LiDAR szkenner mellett talán a legnagyobb újdonság a trackpades Magic Keyboard volt, amire egészen eddig várnunk kellett.

A 11 colos modellhez 117.990 forintba, a 12,9 coloshoz pedig 137.990 forintba kerülő billentyűzettel és trackpaddel ellátott tok szinte laptoppá varázsolja az iPad Pro-t, de úgy néz ki, hogy útközben nehezebb lesz, mint egy MacBook Air.

A 12,9 colos iPad Pro áll méretben a legközelebb a 13,3 colos MacBook Air-hez, ezért talán itt van leginkább értelme az összehasonlításnak. A MacBook Air az Apple szerint 1290 gramm, a MacRumors-nál pedig megmérték a 12,9 colos iPad Pro-hoz tartozó Magic Keyboard tokot, és azt találták, hogy az 710 grammot nyom. Ha ehhez hozzávesszük a 12,9 colos iPad Pro 641 grammos tömegét, 1351 grammot kapunk, ami ráadásul már majdnem olyan nehéz, mint a 13 colos MacBook Pro 1370 grammja.

Ez valamilyen szinten érthető, hiszen az új Magic Keyboardnak meg kell tartania a levegőben az iPad Pro-t is, így nehezebbnek kell lennie nála, nehogy véletlenül feldőljön a táblagép, ha gépelés közben a kijelzőhöz is hozzáérsz, ugyanakkor ez csalódás lehet azok számára, akik egy könnyebb alternatívában reménykedtek. Természetesen a 11 colos iPad Pro a hozzátartozó Magic Keyboard tokkal már kevesebbet nyom, mint a 13,3 colos MacBook Air, de akkor már bőven feláldozunk a kijelző méretből is.

Igazából az összehasonlításnak csak akkor lenne értelme, ha teljesen egyforma funkciót töltene be a két eszköz a felhasználók kezében, de az iPad Pro és a MacBook Air eltérő tudástárral rendelkezik.

Ha valakinek szüksége van az iPad Pro-ra és az iPadOS-en futó alkalmazásokra, akkor nem tudja kielégíteni egy MacBook Air, de ez nem jelenti azt, hogy ne szeretne időnként gépelni és trackpadet használni. Ha pedig erről van szó, az iPad Pro a Magic Keyboard tokkal lesz számára az ideális, még akkor is, ha az kicsit nehezebb, mint egy MacBook Air lenne.

Az is előfordulhat, hogy valakinek teljesen mindegy, hogy az iPad Pro-t választja a Magic Keyboard tokkal vagy a MacBook Air-t, ekkor viszont felmerülhet, hogy a táblagép tokkal nehezebb, mint a laptop, de ilyen esetben az is a MacBook Air felé billenti a mérleget, hogy jelentősen olcsóbb is.

Az alap MacBook Air 409.990 forintról indul, míg a legkisebb tárhelyű, 12,9 colos iPad Pro a hozzátartozó Magic Keyboarddal már 537.980 forintba kerül. Ez csak 7 ezer forinttal olcsóbb, mintha külön venne valaki egy MacBook Air-t és mellé egy 7. generációs iPadet.

Szóval összességében elmondható, hogy az Apple az iPad Pro plusz Magic Keyboard kombinációval nem csinált sem egy olcsóbb, sem pedig egy könnyebb alternatívát, mint amit eddig kínáltak, de legalább az iPad Pro szerelmeseinek egy új beviteli lehetőséget adtak.

Szerinted sikeres lesz az új, trackpades Magic Keyboard tok?

Ezek még érdekelhetnek:


Népszerű hozzászólások

  1. Szerintem az iPad Pro egy óriás tévút kivéve ha rajzolsz. Az iPad az oké azt értem. :man_shrugging:t3:

  2. gunar says:

    Most nem azért, de komolyan 60 grammokról beszélünk, akinek ez komoly problémát jelent, az valóban megérett a szelektálásra. Ha egy óráról lenne szó akkor ok, de már telónál is neccesnek tartanám, főleg ha az pl az akku mérete miatt lett több (valamit valamiért) Azonban ilyen kombót az vesz akinek kell v aki megteheti hátha kell párszor és legyen nála vmi használható ketyere. Főként mivel ilyen méret erős hiánycikk androidos fronton, de még a kisebbek is eléggé elmaradottak hardverben és sok esetben szoftverben is. (10.8"-nál van olyan ami használható)
    Az ára meg hát persze sok, de ha abból indulunk ki, hogy a billentyűzetet a következő ipad pro-hoz is lehet majd használni (talán), meg ha jól tudom az előzőhöz is, akkor ezt a cserét nem próbálnám ki egyik macbookkal sem :slightly_smiling_face:

  3. rXc says:

    Biztos én vagyok a hülye de nagyon nem értem ezt az iPad irányt.
    Ha tabletek akarok, akkor azt veszek. Ha laptopot, akkor azt. Miért akarnék egy vagyonért egy tabletet átalakítani egy rossz laptopra? Ez nekem fából vaskarika. Ráadásul sosem lesz jó laptop, csak valami ami kicsit olyan, de mégsem. Egyszerűen a tablet nem munkára való. Szerintem.

  4. gunar says:

    Azért van pár dolog a mindennapokban amire teljesen megfelel egy tablet főleg ha van normális billentyűzete. Nekem volt egy 12-os Lenovo-m (androidos) és táblázatot meg számlákat stb simán csináltam azon, ami meg jó volt benne, hogy lecsuktam és 1 hétig elvolt egy feltöltéssel napi kicsi munka mellett, de ezek mára kikoptak ezért is szemezek egy ilyen méregdrága pro-val és magic bill.-vel hozzá, mert használhatónak tűnik hosszútávon. Persze nem noti helyett teljesen de vmennyire mégiscsak.

  5. alali says:

    @gunar Osztom a véleményed, én egy 10,5-es iPad pro-t használok a gyári billentyűzettel és most már a magic mouse-al. Azt vettem észre, hogy egyre kevesebbet használom a macbook air-emet… Szerintem egyre használhatóbb lesz az iPad OS, munkára is.

  6. creaft says:

    Azért az összehasonlítás nem egészen korrekt, mert teljesítményben és kijelzőben nagyon nem egy liga a két gép!Még az i5-te szerelt gépnél is jelentősebb teljesítmény külömbség van az ipad javára.Egyedül az appok lehetnek a szűk keresztmetszet.

A Szifon.com-on megváltozott a hozzászólás rendszer, ezentúl az alábbi gombra kattintva tudsz véleményt alkotni. Bővebben itt olvashatsz erről.

Kérdésed lenne? Megosztanál valamit a többi olvasóval? Használd az új közösségi portálunkat!