Zajszűrős AirPods-ról árulkodik az iOS 13.2 bétája

Már egy ideje emlegetik a pletykák, hogy a harmadik generációs AirPods zajszűréssel is rendelkezik majd.

Egészen eddig azonban semmi bizonyíték nem volt erre, ezen változtatott a múlt héten kiadott iOS 13.2 béta, melyben az új fülesre utaló jeleket találtak.

Az iOS 13.2 első bétája sok új izgalmat hozott magával, többek közt iPhone 11 modelleken a Deep Fusion módot a Kamera alkalmazásban, de a nagy, látványos újítások mellett kisebb változások is történtek. Az egyik ilyen a Beállítások alkalmazás Kisegítő lehetőségei által használt képeinél található, melyek között megjelent egy új ikon:

Az ikonon látható fülhallgató egészen hasonlít az Apple régi “agybadugós” fülesére, pont ahogy a jelenlegi AirPods is szinte úgy néz ki, mint a régi EarPods kábelmentesítve.

Előző hónapban a SlashLeaks tett közzé néhány képet, amiken állítólag az új AirPods-ok láthatóak és a fenti ikon ezen képek hitelességét is növeli:

Az iOS 13.2 az új AirPods-okra B298-as modellszámmal hivatkozik, és úgy néz ki, hogy több különböző hallgatási móddal is rendelkezni fog, így például állíthatod majd azt is, hogy akarsz-e zajszűrést vagy sem. A zajszűrés neve “fókusz mód” a rendszerben.

És vajon mikor vásárolhatjuk meg a harmadik generációs AirPods-t? Azt egyelőre még nem tudni, hogy az Apple tervez-e idén még tartani egy eseményt, de ha igen, akkor az tökéletes alkalom lenne az új zajszűrős füles bemutatására.

Te vennél zajszűrős AirPods-t?

Ezek még érdekelhetnek:


A Szifon.com-on megváltozott a hozzászólás rendszer, ezentúl az alábbi gombra kattintva tudsz véleményt alkotni. Bővebben itt olvashatsz erről.

Kérdésed lenne? Megosztanál valamit a többi olvasóval? Használd az új közösségi portálunkat!