Több mint két éve egyik cikkünkben megemlítettük a méltán híres Alto sorozat készítőinek, a Snowman fejlesztőcsapatnak a készülő játékait. Ilyen cím volt a Skate City és a Where Cards Fall is, de mindkettő majdnem feledésbe merült, már-már azt hittük, sosem jelennek meg. Szerencsére azonban okkal nem jelentek meg korábban, hiszen az Apple ezt a két játékot is az Arcade keretében tervezte megjelentetni.

A Where Cards Fall nem egy pörgős, akciódús játék, sokkal inkább egy megnyugtató puzzle játék, amiben a névtelen főhősünk emlékeiben utazhatunk gimnazista korától, az egyetemi évein át a korai munkás éveiig. A játék történetéről sokat nem is tudunk, nincsenek benne unalmas narrációk vagy párbeszédes, minden ránk, a játékosokra van bízva, hogy az egyes feladványok közti történet darabokba mit látunk bele.

Ez a játék már anno megfogott a legelső képkockáival, annyira erős, egyedi látványvilággal dolgozik, hogy amint elindult az Apple Arcade, ez volt az első játék, amit letöltöttem és nem bántam meg, de ez is a jó az Arcade-ben, hogy fix havidíjért cserébe bármivel játszhatunk.

A Where Cards Fall pályáinak lényege, hogy eljussunk A-ból B-be, mindezt úgy, hogy kártyapaklikat húzogatunk a pályán, és ezekből kártyavárakat építünk, amin a főhősünk haladni tud. Minden pálya végén egy kártya vár kis hősünkre, ami az életének egy újabb részletét tárja fel előttünk – a cél, hogy eljussunk ezekhez a kártyákhoz.

A pályák kinézete elég változatos, a gyönyörű erdei tájaktól a szép külvárosi utcákon és az elhagyatott sikátorokon át egész az álomvilágig mindent magukban foglalnak és mindegyiknek a kinézete kapcsolódik valahogyan a feltárt emlékhez. A kellemes emlékek szép tájakon játszódnak, a kelletlenek zord helyeken.

A kártyapaklikat egy ujjal tudjuk húzogatni a pályán, de csak síkban (rámpákon is), mert emelgetni nem tudjuk őket, hiszen amennyiben magasabbra szeretnénk eljuttatni őket, akkor meg kell találnunk a módját, hogyan is juttathatjuk el őket síkban mozgatva. Kártyavárakat egyszerű, két ujjas gesztussal tudunk építeni és rombolni, méretük pedig egyrészt attól is függ, mekkora hely áll rendelkezésre, másrészt hogy mekkorára húzzuk őket. A kártyapaklik tetején lévő szimbólum jelzi, hogy abból a pakliból mi is lesz, hiszen egyszerűbb, egy- vagy többszintesek is lehetnek, sőt, akár ferde tetős épületek is.

Ezek az építmények platformokként funkcionálnak a játékban, amelyeknek az a feladata, hogy segítse eljutni főhősünket az újabb kártyáig. Azonban nemcsak ennyi dolguk van, hanem történet-kiegészítő szereppel is bírnak, ugyanis némelyikbe pálya közben be lehet menni és egy-egy újabb emléket felfedni ezáltal.

Elsőre tök egyszerű játéknak tűnhet, amit csak meg kell kicsit ismerni, hogy ráérezzünk a logikájára, de szerencsére a pályák előrehaladtával egyre nehezedik a játék, újabb paklik jelennek meg, a környezet is új tulajdonságokkal bír, ezáltal kellően változatos az az 50 pálya, amit a Where Cards Fall tartalmaz. Számomra abszolút pozitív játékélmény volt vele játszani, nagyon bejött ez a nyugis puzzle hangulat. Ha kellene fizetni érte, akkor is megérné számomra.

A történethez fontos még azt hozzátenni, hogy a Where Cards Fall nem a Snowman csapat kezdeményezése, hanem Sam Rosenthal saját ötlete, amit még az egyetemi évei alatt kezdett el megálmodni. Akkor nem tudta befejezni és publikálni, azonban a Snowman felkarolásának hála a The Game Band csapatot megalapítva 9 évvel ezelőtti álma végre teljesülhetett és ezzel megjelent a Where Cards Fall.

[appstore id=”1466331487″]