fbpx Skip to content

Nagy általánosságban elmondható, hogy az új iPhone jobb, mint a korábbi modell, de vannak néha sajnos olyan apróságok, amelyeknél ez nem igaz.

Vessünk egy pillantást most azokra a részletekre, amik elkerülhették a figyelmedet a szeptember 10-i bemutató során!

Kezdjük szó szerint a nehezével: az új telefonok jelentősen súlyosabbak, mint elődeik. Az iPhone 11 Pro 188 grammosra hízott az iPhone XS 177 grammjához képest, a Max modell pedig 208 grammról 226 grammra ugrott fel.

Twitteren egy érdekes összehasonlítást láttam az iPhone-ok tömegével kapcsolatban:

Ahogy látható, telefonjaink az évek során egyre csak nehezebbek lettek. Egy iPhone 11 Pro Max-ból két iPhone SE is kijönne és az új sima 11 Pro pedig nehezebb, mint az iPhone 6 Plus volt anno.

Több különböző faktor növelte már a telefonok súlyát a múltban, például az iPhone 7-nél a cseppálló kialakítás, az iPhone X-nél a rozsdamentes acél ház, és úgy néz ki, hogy idén pedig az akkumulátor lesz a ludas. Évek óta kérte az internet népe hangosan az Apple-t, hogy tegye nagyobb kapacitásúvá az akkumulátort, de annak sajnos ilyen mellékhatásai is vannak.

A telefonok mérete is nőtt egy picit. Az iPhone XS-nél 0,4 mm-rel magasabb, 0,5 mm-rel szélesebb és 0,4 mm-rel vastagabb lett az iPhone 11 Pro. A Max modellnél a magasság 0,5 mm-rel, a szélesség 0,4 mm-rel, a vastagság pedig 0,4 mm-rel nőtt.

A súlytöbblet mellett a 3D Touch hiánya még az egyértelmű visszalépés. Az iPhone 11 Pro-ban és Pro Max-ban kizárólag az iPhone XR óta ismert Haptic Touch található meg, ami a hosszan érintés rezgéssel kombinálása, nem pedig egy bonyolult technológiai vívmány, amikor a lenyomás erőssége volt az, ami ténylegesen számított.

Sejthető volt, hogy ez meg fog történni, ennek ellenére szomorú, hogy az iPhone 6s-ben bevezetett funkció kikerült az új telefonokból. Az iOS 13 a legtöbb helyen fel van készítve rá, hogy a hosszan érintéssel leváltsa a korábbi erős lenyomást, de például a kurzor mozgatása vagy a Peek/Pop funkciók nehezebbé váltak.

Azért ejtsünk pár szót a pozitívumokról is:

  • por- és vízállóság tekintetében megfelel az IP68 követelményeinek (4 méter mély vízben akár fél órát is kibír, míg az iPhone XS esetén ez csak 2 órát jelentett – bár ez nem feltétlen jelent semmit, lásd: Vízálló-e az iPhone X, XS, XS Max, iPhone 11, iPhone 11 Pro és Pro Max?)
  • javított Face ID, ami még több szögből is képes érzékelni
  • fényesebb hátlapi True Tone vaku
  • új, az Apple által tervezett U1 chip, aminek a készülékek offline kereshetőségénél van szerepe az ultra-wideband technológiának köszönhetően
  • jobb térhangzás
  • éjszakai mód a Kamera alkalmazásban
  • Wi-Fi 6 támogatás (az iPhone XS csak 802.11ac-t tudott)
  • gyorstöltés és 18 W-os USB-C töltő a dobozban
  • Gigabites LTE
  • következő generációs Smart HDR
  • a legstrapabíróbb üveg, ami okostelefonban található
  • akár 1200 nit fényerőre képes kijelző (legtöbb esetben a maximum 800 nit, ez az iPhone XS-nél 625 nit volt)
  • 15%-kal takarékosabb kijelző

Az Apple idén se változtatta meg drasztikusan a telefonok külsejét – no legalábbis elölről nézve. De azért látszik, hogy belül bőven történtek csiszolások és finomhangolások azért, hogy tényleg az iPhone 11 Pro legyen az eddigi legjobb iPhone.

Neked hiányozni fog a 3D Touch?

Olvasd el a hozzászólásokat is

Népszerű hozzászólások

  1. Avatar for dokk dokk says:

    Nekem nagyon. 6s-en napi szinten használom. Ettől függetlenül jöhet a pro. Nagy ugrás lesz nekem a mostaniról.

  2. “Több szögből”: Felismer fektetve is a FaceID?

  3. Nem, ott inkább a “nagyobb” szó lenne a helyes.

    Bár ez érdekesebb: “4 méter mély vízben akár fél órát is kibír, míg az iPhone XS esetén ez csak 2 órát jelentett” :smiley:

  4. Legkevésbé sem.

  5. igen! (pl telefon/beallitasok ikonon napi szinten… most a torlest fogja felajanlani?!)

  6. Na akkor Már értem iOS 13nál amikor rendezni akartam az appokat miért nem működött úgy mint régen. Ez visszalépés határozottan

  7. Avatar for nonoka nonoka says:

    Kárpótolhat az erő. Single core 5472 Multi 13768. A Rog Phone 2 855+ chippel 3563-10977. Asszem most kicsit oda vernek a piacnak.
    OFF: bringán mennyire használható az Air Pods? 20-30km/h szoktam tekerni. Zene,esetleg beszed.

  8. A legidegesítőbb Számomra, hogy az Apple meg tudná csinálni a technológiai felvarrást. de valamiért nem teszi. Én szerintem nekik nagyon komoly piaci elemzések állnak rendelkezésre a telefonok fejlesztéséhez. Pont annyit adjanak bele ami még eladja az új cuccokat De pont hiányerzet maradjon… engem egyetlen dolog tart az Apple mellett. Az operációs rendszerek stílusa és használhatósága. A Samsung és huawei technológiailag sokkal vonzóbb. De az android nem igazán értékelhető alternatíva.

Continue the discussion at Hozzászólok

Participants

Avatar for nonoka Avatar for n0rby25 Avatar for rihekopo79 Avatar for Szifon Avatar for 323K13L Avatar for kistamas Avatar for nofindme Avatar for dokk Avatar for raczc73