fbpx Skip to content

Maga az unc0ver jailbreak még 2019 márciusában jelent meg, és akkoriban még csak az iOS 12.1.2-t támogatta. Időközben több más jailbreak is megjelent illetve frissült, amelyeket már akár a 12.2-vel, vagy a 12.3 egyes béta verzióival is lehetett használni.

Olyan viszont nagyon régen volt már, hogy az éppen aktuálisan legfrissebb iOS-verziót is fel lehetett törni, most viszont végre ez is lehetséges: az unc0ver legfrissebb változatával ugyanis már az iOS 12.4 esetén is jailbreakelhetők az A7-A12X-es processzorral rendelkező készülékek!

Az új verzió természetesen most is az utóbbi években már megszokott módszert követi: technikailag egy app telepítését igényli, amit alá kell írni egy tanúsítvánnyal. Abban az esetben, ha az Apple ID-nk segítségével sosem regisztráltunk ingyenes vagy fizetős fejlesztői fiókot a developer.apple.com alatt belépve, akkor csak 7 napig érvényes tanúsítványt kapunk. Ennek eredményeként, mivel a jailbreakelő appot a készülék újraindítása után minden esetben le kell futtatni ahhoz, hogy a jailbreak újból aktív legyen, egy hét elteltével már a tanúsítvány lejárta miatt ezt az iOS megakadályozná. Ilyenkor egyszerűen telepítsük újra az appot, ami akkor egy friss tanúsítványt kap, újabb 7 nappal.

Ennek a módszernek a használata esetén az app telepítését és aláírását a Saurik által fejlesztett Cydia Impactor végzi el, ami esetén szintén meg kell adni az Apple ID-t és annak jelszavát a tanúsítvány lekéréséhez. Saurik pedig már egy elég régi motoros a jailbreakes közösségben, így amikor a Cydia Impactor azt állítja, hogy sem az Apple ID-t, sem a jelszót nem menti el, akkor neki ezt el is lehet hinni. Ha pedig kétlépéses hitelesítést használunk, akkor hozzunk létre alkalmazásspecifikus jelszót ehhez. (Akik ezt ettől függetlenül inkább nem szeretnék megtenni, azok készítsenek erre a célra egy teljesen új Apple ID-t.)

A Cydia Impactor használata

A teendőnk a már ismert módon most is csak annyi, hogy letöltjük a Cydia Impactort a számítógépre, elindítjuk, csatlakoztatjuk a készüléket. Ezután az unc0ver GitHub oldaláról letöltjük a legfrissebb IPA fájlt, és ezt ráhúzzuk a Cydia Impactor ablakára, ami először feldobhat egy figyelmeztetést, hogy amennyiben a fejlesztői fiókunk alatt már léteznek tanúsítványok, azok ezzel a lépéssel visszavonásra kerülnek, és egy új generálódik helyettük:

cydia-impactor-mac-03

Ha ezt a figyelmeztetést leokézzuk, akkor elkéri az Apple ID-t és annak jelszavát:

cydia-impactor-mac-04

cydia-impactor-mac-05

A jelszó megadása után a Cydia Impactor elvégzi a dolgát, lekéri a tanúsítványt az Apple-től, aláírja az appot, és megjelenik a készülékünkön az unc0ver ikonja. Erre rá kell nyomni, és engedélyeznünk kell a tanúsítványunkat, majd a következő lépés a Jailbreak gomb megnyomása:

Ezután kicsivel később a készülék grafikus felülete újratölt (respring), és megjelenik a Cydia ikonja.

Ha a készüléket újraindítjuk, a jailbreak aktiválásához ismét el kell indítani az appot, és abban a Jailbreak opciót választani.

Frissíts iOS 12.4-re, ha eddig még nem tetted meg!

Mivel az Apple számára nemkívánatos dolog a jailbreak, hiszen az biztonsági hibákat használ ki, így a cég várhatóan rövid időn belül kiadhatja az iOS 12.4.1-et, amiben kijavítják majd azt a hibát is, ami lehetővé teszi ezt a jailbreaket.

Ezért azoknak, akik jailbreakelnek, érdemes még most frissíteni a 12.4-re, ameddig az Apple ki nem ad egy újabb verziót, és le nem zárja a 12.4 aláírási ablakát. Az Apple által aláírt verziókat itt ellenőrizhetjük: Gyakori kérdések: melyik iOS-verziót írja még alá az Apple?

Egyéb tudnivalók

Az A12-es processzorral rendelkező iPhone XS, XS Max, és XR, valamint a 2019-es iPad mini és iPad Air, illetve az A12X-et használó 11″-es iPad Pro és a harmadik generációs 12,9″ iPad Pro modellek esetén technikailag csak a 3.5.4-es verziójától támogatja ez a jailbreak az iOS 12.4 feltörését, de ebben az esetben pláne érdemes az elérhető legfrissebb változatát használni, mert továbbra is folyamatos fejlesztés alatt áll az eszköz.

A Cydia Impactor elérhető macOS, Windows és Linux esetén is.

Olvasd el a hozzászólásokat a közösségi oldalunkon!

Immáron, több mint 3 éve elérhető a Szifon.com közösségi portálja, ahol kérdezhetsz, valamint információt is megoszthatsz a többi Apple felhasználóval.