Magyarországon bő négy évvel az amerikai bevezetés után hivatalosan kedden végre elindult az Apple Pay az OTP-nél, az Apple központjában azonban gőzerővel dolgoznak a továbbfejlesztésén. A múlt héten olyan bejelentést tettek, ami újabb nagy ugrást jelenthet a felhasználásban.
A múlt héten Las Vegasban tartották a TRANSACT Tech konferenciát, mely a mobil és érintésnélküli fizetési technológiák fejlődéséről szól. Ezen tette Jennifer Bailey, a cég Apple Pay-ért felelős alelnöke a bejelentést, miszerint támogatni fogják az úgynevezett NFC matricák/tagek használatát. De mit is jelent ez?
Amint ez a funkció megjelenik, olyan helyeken is lehet az Apple Pay-t használni, ahol korábban erre nem nyílt lehetőség. Az új típusú NFC tag, amelyet egy matricába építenek be, automatikusan meghívja az Apple Pay Wallet interfészt, amennyiben az iPhone-t vagy az Apple Watch-ot elég közel tartják a matricához. Nem lesz szükség POS terminálra vagy harmadik fél által fejlesztett alkalmazásra és további beállítás sem szükséges. Elég, ha a telefont elég közel tartjuk a robogóhoz vagy a parkolóórához és bejelentkezés vagy egy harmadik fél által fejlesztett app letöltése nélkül lehet fizetni.
Az Apple már szerződést is kötött a Bird elektromos rollereket kölcsönző céggel. A felhasználónak elég lesz a rollerhez tartani a telefonját és már indulhat is a kölcsönzés, nem szükséges letölteni a kölcsönző cég alkalmazását.
Későbbekben az NFC matricákat például önkiszolgáló boltokban is lehet majd használni. Elég elhelyezni a matricát a ruháspult szélén és a vevő az NFC tag alapján fizet. De törzsvásárlói kártyát is lehet igényelni a Wallet alkalmazásban egyetlen gombnyomással, nem kell szenvedni a boltoknak az emailcím vagy a név beírásával, az elgépelés kockázata is ki lesz küszöbölve.
Az újdonság az Apple szerint az év végén lesz elérhető, gyaníthatóan az iOS 13-mal fog érkezni, melynek megjelenése szeptemberre tehető, addigra valószínűleg több partnerrel is szerződést köt a cég.
Jómagam érdeklődéssel várom ezen újdonság megjelenését, hiszen a felhasználási terület tulajdonképpen végtelen, és mivel már itthon is elérhető az Apple Pay, elég egy telefon, nem kell külön bankkártyát/pénztárcát magával vinnie az embernek.
Te mit gondolsz?
Olvasd el a hozzászólásokat a közösségi oldalunkon!
Immáron, több mint 3 éve elérhető a Szifon.com közösségi portálja, ahol kérdezhetsz, valamint információt is megoszthatsz a többi Apple felhasználóval.