iSamurai – iPhone kijelző csere mellé -50%-os akkumulátor csere kedvezmény

Ez a cikk legalább 1 éve frissült utoljára. A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Tegnap ért véget a Tripla Plus akkumulátor csere akciónk, aminek keretében a sokak által kedvelt nagyméretű Plus modellek akkumulátorait cseréltük kedvezményes áron. Az akciónak akkora sikere volt, hogy most is az akkukon lesz két hétig a hangsúly, mert egy rossz darab nemcsak az üzemidőre lehet hatással, hanem a készülék több részét is károsíthatja.

iSamurai – iPhone kijelző csere mellé -50%-os akkumulátor csere

A cikk címében olvashattátok, hogy valahogy összekapcsolódik a kijelző és az akkumulátor csere. Ez nem véletlen és nem is csak azért, mert így találtuk ki az akciót, hanem mert a két alkatrész több módon is hatással van egymásra hardveres szinten. Nézzük is meg, mi a kapocs a két alkatrész között.

Minden iPhone lelke az alaplap és a kijelző lényegében, de ugyanilyen fontos az akkumulátor is, hiszen ha ez nem lenne a készülékben vagy épp nem működik már jól, akkor a másik két alkatrész és minden más hiába van a készülékben. iPhone-oknak mindig felróják, hogy lehetne bennük nagyobb kapacitású akku, hiszen a konkurencia ugyanolyan méretű készülékekbe képes sokkal nagyobb telepet is pakolni, ami sajnos igaz, talán csak az iPhone X és a Plus modellek kivételek ezek alól.

Egy éves kora után az iPhone-ok jelentős része esetén jelentkeznek akkumulátor problémák. A gyors merülésen túl előfordulhatnak olyan gondok is, melyek egyértelműen az akkumulátor elöregedésére, meghibásodására utalnak, aminek egyetlen megoldása van csak: az akku cseréje. A hibákért gyakran a nem megfelelő töltőadapterek a felelősek. Ilyenek például a kínai, olcsó, utángyártott töltők, autós töltők, illetve közrejátszik a már említett akkumulátor elöregedés is, ami ellen semmit sem tehetünk, egy bizonyos idő után minden készüléket elér. Egyébként az autós töltés is sok problémát hozhat, de csak abban az esetben, ha a telefon az autós töltőre van csatlakoztatva már az autó indításakor, illetve leállításakor, vagy járó motornál abban az esetben, ha műszaki hibás a kocsi generátora.

Az akkumulátor állapotának otthoni megtekintésére mi az iBackupBot mellett coconutBattery-t ajánljuk, melyekkel könnyedén ellenőrizhető, hogy telefonunk akkumulátorában mennyi élet van még, illetve hány ciklust sikerült már beletöltenünk.

Most, hogy megnéztük, önmagában milyen gondjai lehetnek az akkumulátornak, nézzük meg, ezek hogyan hatnak a kijelzőre. A telep sajnos nemcsak a teljesítményéből veszíthet az évek során hanem a térfogata is megváltozhat: felpúposodhat. Ez a fizikai változás sajnos több alkatrészre is rossz hatással van, hiszen nem úgy tervezték a telefont, hogy abban valami egyre több helyet kezdjen el foglalni, mint amennyit az összeszereléskor szántak neki. Az akkumulátor púposodásának hatására elkezdi nyomni kifelé a kijelzőt, ez szokott a legutolsó és leglátványosabb megnyilvánulása annak, hogy bizony az akksi “meghízott”. Ez a kémiai folyamat végét jelzi már, de korábban is jelentkezhetnek hibák, amiket felismerve még egy komolyabb baj is megelőzhető. A felpúposodott akkumulátor hatására kijelző háttérvilágítása elszíneződik, vagy épp nem megy a 3D Touch (a leendő iPhone X???? tulajdonosok megússzák ezt, mert azoknál a készülékeknél nincs 3D Touch), ami miatt a felhasználó a kijelzőt okolja és azt szeretné kicseréltetni. Sok esetben a kijelzőnek még nincs is semmi baja és egy egyszerű akkumulátor csere megoldja az összes gondot, de ha már nagy a baj, akkor a kettő alkatrész cseréje biztosan szükséges. Amint láthatjátok, egy kijelző nemcsak ázástól, ejtéstől, töréstől válhat használhatatlanná, hanem az akkumulátor hibájától is.

A következő két hétben (szeptember 30-ig) bármilyen iPhone-t behoztok hozzánk kijelző cserére, mi az akkumulátor cseréjét fél áron biztosítjuk. Amint olvashattátok az akkumulátor már az előtt elkezdhet kárt okozni a készülékben, hogy az a felhasználó számára láthatóvá válna, ezért ha már kinyitjuk a készüléket és úgy ítéljük, egy akksi csere is időszerű lenne, akkor most ezt remek áron tudjuk biztosítani nektek. A részletekért kattints ide!

Ezek még érdekelhetnek:


A Szifon.com-on megváltozott a hozzászólás rendszer, ezentúl az alábbi gombra kattintva tudsz véleményt alkotni. Bővebben itt olvashatsz erről.

Kérdésed lenne? Megosztanál valamit a többi olvasóval? Használd az új közösségi portálunkat!