Mit jelent a harmadik generáció a pillangó mechanikás billentyűzeteknél?

A pillangó mechanikás billentyűzetet az Apple még 2015-ben, a 12-es MacBook esetén vezette be, majd később ezt kapták meg a MacBook Pro gépek is. Az új mechanika vastagsága 40%-kal kevesebb, mint amekkora a korábbi, olló mechanikás megoldásé, így a lenyomásakor az adott gomb is sokkal rövidebb utat jár be. Ezen túl a gombok háttérvilágítása is frissítésre került: a korábbi, néhány LED és fényvető plexi lap használata helyett az új típusban már minden gomb saját LED-del rendelkezik, ezzel a világítás is egységesebb lett.

Szilikon hártya az új billentyűzeten a mechanika fölött.

(Forrás: iFixit)

És bármennyire is jól hangozhatnak ezek az újdonságok, az új mechanikával ellátott billentyűzetekkel kapcsolatban egy idő után problémák is jelentkeztek. Ezek a sokak számára nem tetsző, sokkal furcsább, rövidebb leütési mélység, a hangosabb gépelés mellett egy újabb, sokkal nagyobb hátrányt is felmutattak: a billentyűsapkák alá akár a legkisebb mértékben is bejutó por(!), szösz, morzsa, tehát bármi idegen anyag az adott gomb működési zavarához vezethetett. Az Apple a 2017-es modellekben már második generációra frissítette a billentyűzetet, most pedig, a 2018-as modellekben már a harmadik generációval találkozhatunk. Nézzük, mit is jelent ez.

Mi az a pillangó mechanika?

Az alábbi képen a korábban használt, ollós mechanizmus mellett az új pillangó mechanikát láthatjuk egymás mellett – teljesen egyértelműek a különbségek a kettő között:

Az új mechanika a tapasztalatok alapján ráadásul sokkal sérülékenyebb még a szétszedés esetén is, a billentyűsapkák lepattintásakor még a tapasztalt szervizesek is elég sokszor törik le az új anyagú mechanizmus kis kilógó tengelyeit, amelyek az adott billentyűsapkát a mechanikához rögzítik.

Miben más a harmadik generáció elődeihez képest?

Az Apple a harmadik generációval kapcsolatban a halkabb használatot emelte ki, de semmit nem mondott annak kapcsán, hogy ezt hogyan is érték el, illetve hogy ez egyúttal a billentyűzet megbízhatóságát is növeli-e, vagy az ugyanúgy sérülékeny marad akár pár szem por bejutása esetén is.

Szerencsére az iFixit most sem volt rest, és az új MacBook Pro modellek szétszedésekor a billenytűzetet is jobban szemügyre vették.

Így derült ki, hogy az Apple az új billentyűzet esetén egy vékony szilikon hártyával védi a mechanikát, ezzel jelentősen lecsökkentve annak az esélyét, hogy bármi kosz bejuthasson az alá, ezzel az adott gomb működését megzavarva. Erről egy rövid videót és készítettek:

Ez a szilikon hártya valójában az Apple egy korábbi szabadalmában már felbukkant, amiben kifejezetten a bejutó szennyeződés elleni védelmi lépésként említik, és egy szót sem ejtenek arról, hogy ettől valójában halkabb is lesz majd a billentyűzet használata. Az alábbi ábrán ez a 213-as számmal jelölt, az egész mechanizmust befedő réteg az:

Az Apple a Verge számára ugyanakkor azt válaszolta, hogy az új billentyűzet nem hivatott orvosolni az egyébként a cég szerint csak keveseket érintő, a bejutó szennyeződés miatti meghibásodásokat. Bár ez talán nem csoda, hiszen azzal akkor elismernék azt is, hogy valóban probléma van ezekkel a billentyűzetekkel, ami nem igazán segítene a cégnek a már így is folyamatban lévő, csoportos perek kapcsán, amelyek épp, hogy azt akarják bebizonyítani, hogy tervezési hiba miatt romlanak el a billentyűzetek.

Kiegészítés – az Apple belső dokumentuma a szilikon hártyáról

A MacRumors hozzájutott az Apple belső, szervizes dokumentumához, amiben az szerepel a 2018-as modellek kapcsán, hogy a szilikon hártya valójában tényleg a szennyeződések bejutása ellen szolgál (amelynek pozitív mellékhatása a halkabb működés):

Keyboard and Keycaps
The keyboard has a membrane under the keycaps to prevent debris from entering the butterfly mechanism. The procedure for the space bar replacement has also changed from the previous model. Repair documentation and service videos will be available when keycap parts begin shipping.

A MacRumors azt is megjegyzi, hogy a fenti részlet csak az európai és kanadai verzióban szerepel, az amerikaiban nem. Utóbbiban viszont megtalálható egy link egy másik belső dokumentumra, “Butterfly Mechanism Keycap Replacement MacBook Pro (2018)” címmel, amiből pedig az alábbiakat emelték ki:

Caution: The keyboard has a membrane under the keycaps to prevent debris from entering the butterfly mechanism. Be careful not to tear the membrane. A torn membrane will result in a top case replacement.

Az Apple ugyanakkor hivatalosan egyelőre nem ismerte ezt el, tehát jelenleg csak a kiszivárgott belső dokumentumok igazolják, hogy a hártya szerepe a szennyeződések bejutásának megakadályozása.

Díjmentes javítási program

Mindenesetre a cég 2018. június 22-én javítási programot indított erre a problémára az érintett típusok esetén, ami az adott gép első értékesítésétől számított 4 éven belül érhető el.

Arról jelenleg nincs információ, hogy a javítási programban az Apple esetleg már eleve a harmadik generációsra cserélné-e az érintett gépek esetén a teljes topcase-t, de hosszú távon ez tűnik célszerű lépésnek a részükről.

Saját tapasztalatunk az ügyben admin kollégával együtt viszont az, hogy azok a topcase-ek, amikre nekünk cserélte az Apple, jelentősen halkabbak még a 2017-es modellekénél is, és mindkettőnk gépe esetén a 2018-as modellek megjelenése előtt cserélte ki a topcase-t az Apple (az enyém egy 2016-os, míg admin kollégáé egy 2017-es modell). Így bár a mechanika törékenysége miatt eszünkbe nem jut felfeszegetni egy billentyűsapkát sem, hajlunk arra, hogy már eleve a harmadik generációs billentyűzettel szerelt topcase-t kaptunk.

Ezt egyébként az iFixit is felvetette, és meg is fogják nézni egy, a csereprogramban cserélt billentyűzet esetén, hogy mi a helyzet.

Kiegészítés: időközben az Apple azt közölte, hogy a harmadik generációs billentyűzetek csak a 2018-as gépek sajátossága, és a 2016-os és 2017-es modellek esetén a csere során nem ilyen topcase-re cserélik a meghibásodottakat.

Ezek még érdekelhetnek:


A Szifon.com-on megváltozott a hozzászólás rendszer, ezentúl az alábbi gombra kattintva tudsz véleményt alkotni. Bővebben itt olvashatsz erről.

Kérdésed lenne? Megosztanál valamit a többi olvasóval? Használd az új közösségi portálunkat!