A watchOS 5-ről már írtunk korábban, és én már a közvetítés alatt említettem, hogy a Walkie-Talkie, avagy az Adó-vevő funkció tetszik a legjobban.
Hori kolléga nemrég mutatott be egy hasonló alkalmazást iOS-re, amit meg is jegyeztem, mert a fesztiválokon, vagy nagyobb eseményeken rendkívül hasznos lehet, ha segítségre van szükségem. Az Adó-vevő a watchOS 5-öt futtató órákon érhető el, ami Series 1 és újabb készülékeket jelent. Lényegében egy alkalmazás, amivel rövid, vagy akár hosszabb hangüzenetet küldhetünk ismerőseinknek. A watchOS 5 beta 2 óta pedig ténylegesen elérhetővé is vált, így mi is kipróbáltuk.
Első körben mindkét eszköznek a legfrissebb, jelenleg béta szoftverrel rendelkeznie. Ezután lépjünk be az Apple Watch-on az alkalmazásba, majd görgessünk le az ismerősünkhöz és indítsuk el az üzenetküldést!
A készülék ilyenkor engedélyt kér a másik féltől, hogy beszélhessünk vele. Ezután már csak a beszéd gombot kell megnyomni és azonnal hallanak minket körülbelül fél másodperces késéssel. Tehát tényleg Adó-vevő funkcióként üzemel, nem menti el a hangot, hanem azonnal, ott helyben hallható a másik félnél. Lenyomod és beszélsz. Nézzétek meg a Jeff videóját:
Az egyetlen probléma, hogy ezután alapértelmezetten bármikor hozzánk szólhatnak, és az bizony hangosan fog szólni, akárhol is vagyunk, ahogyan az látható a videóban is. A végleges változatig valószínűleg ezzel kezd valamit az Apple, addig viszont manuálisan kell kikapcsolnunk ezt a funkciót:
Alapjában véve az Adó-vevő alkalmazás remekül működik, tényleg jól lehet hallani a másikat, gyorsan tudunk kommunikálni olyan helyzetekben, ahol egyszerűbb szóban 1-1 mondatot mondani, miközben sétálunk valamerre, de a telefonálás vagy az üzenetküldés már elterelné a figyelmünket.

Olvasd el a hozzászólásokat a közösségi oldalunkon!
Immáron, több mint 3 éve elérhető a Szifon.com közösségi portálja, ahol kérdezhetsz, valamint információt is megoszthatsz a többi Apple felhasználóval.