fbpx Skip to content

Az Apple méltán híres az Apple Store-okban elérhető Genius Barjáról, ami tulajdonképpen egy szerviz szolgáltatás. Időpontfoglalás mellett azonnal foglalkoznak velünk, és gyorsan, akár a készülékünket a helyszínen kicserélve oldják meg a problémáinkat.

iMac Pro

Az utóbbi időben egyre többen panaszkodnak a Genius Barra, főleg olyanok, akik az új iMac Pro-t vásárolták meg. Úgy látszik, az Apple nem igen készítette még fel az alkalmazottakat ennek a készüléknek a szervizelésére, sőt, olykor egyes hardver elemeket sem szállít ki, hogy kicserélhesse a Genius Barban dolgozó kolléga. Már két híresebb YouTuber is készített videót arról, hogy mekkora gyötrelem ezeket szervizeltetni az Apple-lel, és még ha sikerül is, az 1,8 millió forintos gépben olykor még kárt is tesztnek.

Az első videón Snazzy Labs-t láthatjuk, akinek a VESA-szerelőkészlettel volt problémája. Ő jobban szereti úgy használni a gépet, ha az egy külön állványon van, de néhány hét elteltével le szerette volna rakni az asztalra egy videó miatt. Ekkor történt a baj: beletört az egyik csavar a gépbe. A VESA-szerelőkészlet az Apple által ajánlott és “brandelt” termék, tehát rajta van az Apple logó, sőt, még maga a támogatási információ is az Apple Support telefonszáma a papírokon.

Miután felhívta az Apple-t, közölték vele, hogy ez nem garanciális probléma, mivel a VESA-szerelőkészlet külső gyártó által készített termék, így mondhatni széttették a kezüket. Ezután bevitte egy Apple Store-ba, ahol több hét leforgása alatt cserélték ki neki a VESA-adaptert, arról nem beszélve, hogy meghajlított, tönkretett asztali talpat kapott vissza. Nézzétek meg a videót!

Végül Snazzy-nek az Apple adott egy vadi új iMac Pro-t, ami esetén valószínűleg már nem próbálkozott többet ezzel a silány VESA-szerelőkészlettel.

A másik érdekes ügy Linus-é. Ők szétszedték az iMac Pro-t, ám sajnos eközben sikerült eltörni az 5K-s kijelzőt. Természetesen nagyon jól tudták, hogy ez nem garanciális hiba, de mivel a majdnem 2 millió forintos gépben olcsóbb kicseréltetni a kijelzőt, mint venni egy másik gépet, ezért úgy döntöttek, elviszik az Apple-höz, és kérnek egy fizetős kijelzőcserét. Ekkor kezdődött az ő kálváriájuk. Az Apple Store-ban lévő dolgozó nem fért hozzá sem a javításhoz szükséges dokumentációhoz, sem alkatrészt nem tudott rendelni. Nézzétek meg az ő videóját is:

Ez az ügy eddig megoldatlan maradt. (Itt egyébként elképzelhető az is, hogy az Apple mindössze nem akart precedenst teremteni, tegye azt bármilyen megfontolásból is.)

Linus esete kapcsán érdekes még meghallgatni Louis Rossmann véleményét is, aki szokásához híven elég kritikusan beszél az Apple szervizes (illetve marketinges) hozzáállásáról:

Tehát az Apple az új iMac Pro-k esetén jelenleg nincs a helyzet magaslatán, ne igazán akarjuk támogatást kérni hozzájuk. Nekünk alapjában véve csupa jó élményünk van a külföldi Genius Barokkal, így ezek eléggé speciális esetek lehettek.

A hazai, hivatalos szervizpartnerek kapcsán pedig érdemes tudni, hogy sok esetben az ő kezüket is megköti az Apple, így ha egy-egy javítás kapcsán problémákat tapasztalunk, vagy az nem úgy alakul, ahogy vártuk, annak az oka nem minden esetben az adott szervizpartner.

Olvasd el a hozzászólásokat is

1 Comment

  1. Szomorú.


Add a Comment