fbpx Skip to content

Három hét tanácskozás után az Apple kiküldte az értesítéseket a diákok és a STEM szervezet tagjai számára, akik jelentkeztek az idei WWDC ösztöndíjra.

Az egyik szerencsés egy magyar fiú lett. Horváth Roland egy 17 éves magyar fejlesztő, aki egyike azoknak, akik részt vehetnek júniusban az eseményen. Roland Twitteren osztotta meg az örömhírt.

Rolandnak egyébként már több alkalmazása is megtalálható az App Store-ban, ezek közül a legújabb a Try Not to Smile, amelynek lényege, hogy a mókásabbnál mókásabb videók nézése közben próbáljunk nem elmosolyodni, ezt az előlapi kamera ellenőrzi.

Az Apple által kiküldött értesítés tartalmazza többek között azt, hogy minden ösztöndíjnyertes kap egy jegyet a konferenciára, egy hétre szóló szálláslehetőséget, repülőjegyet és egy éves tagságot az Apple Developer Programban. Az Apple-nél már hagyomány, hogy minden évben ösztöndíjjal jutalmazza az ígéretes fejlesztőket a világ minden tájáról. Az előző években a vállalat 200 hallgatót hívott a konferenciára, ez a szám 2015-ben már 350-re ugrott.

A tavalyi ösztöndíjhoz hasonlóan a pályázókat felkérték, hogy nyújtsanak be egy Swift Playgrounds-zal készített munkát kísérő dokumentációval, amely bemutatja az Apple különböző technológiáit. Az új és jövőbeni fejlesztők számára az ösztöndíjprogram példátlan lehetőséget kínál arra, hogy megismerjék a legfrissebb Apple technológiákat – anélkül, hogy bármilyen költség terhelné őket. 2018-ban az Apple összesen 5000 WWDC jegyet adott el, amelyek egyenként 1599 dollárba kerülnek.

Az idei rendezvényen várhatóan bemutatkoznak az új operációs rendszerek, az iOS 12, a macOS 10.14, a watchOS 5 és a tvOS 12. A WWDC 2018. június 4-től 8-ig fog tartani, a helyszín pedig ismét a San Jose-i McEnery Convention Center lesz.

Ne maradj le a WWDC18-ről, kattints ide, hogy hozzáadhasd a naptáradhoz!

Olvasd el a hozzászólásokat is

5 Comments

  1. Nem megy a naptarhoz adas link Nalam…egy sima safari oldal jon be

  2. @Gencsi: nekünk működik. ha Facebook appban próbáltad, akkor ne abban csináld.

  3. gratulalok a nyertesnek.. ha en anno 17evesen mar nem is basicet programoztam hanem lassan delphi – windowst, kicsit irigykedem hogy ma mar mennyivel emberkozelibb dolgokat lehet programozni… viszont ezzel a hardverkozeli programozas tunik is el, kb minden ilyen dologra van valami api.. persze igy hatekony.. de az xcode – gui komponenseket es storyboardot kodolni szerintem a legutalatosabb dolog kb a reszfeladatok kozott.

  4. Jól értem, kapott egy event meghívást meg egy 99$-os devprogram lehetőséget? Ennyi?

  5. @Krisztián: nem ennyi. repülőjegyet (250.000-400.000Ft), szállást a hétre (passz, de az is biztosan több száz dollár), belépőjegyet (1600 USD, ~408.000Ft), plusz a developer éves előfizetési díjat (99 USD, ~26.000Ft) kapott ezzel.


Add a Comment