fbpx Skip to content

A Kulcskarika avagy a Keychain már nagyon régóta benne van a macOS rendszerekben, azonban az iCloud Kulcskarika 2013-ban került bemutatásra a WWDC-n az iOS 7-tel együtt. Először a 10.9 OS X Mavericks-ben debütált ez a funkció, amit mára már a legtöbben az iPhone által ismernek.

iCloud Kulcskaria, Keychain

Az iCloud Kulcskarikában tárolhatjuk a Safari által elmentett jelszavakat, illetve Wi-Fi információkat, bankkártya adatokat, a tanúsítványainkat. Ez az eszközeink között szinkronizálódik, és így számítógépen is könnyedén használhatjuk, ha Mac-ünk van. Ennek a beállítását az iOS alatt az iCloud alatt találjuk meg Kulcskarika néven, természetesen az adatok titkosítva vannak, ha még nem kapcsoltuk be, érdemes. Developer kollégával egy ideje már szitkozódtunk a Kulcskarika miatt, mivel macOS alatt az abban való keresésben sokszor akadozott a rendszer, megállt és akár több percet is várni kellett egy-egy jelszó kimásolására. Végül találtunk rá megoldást!

Mondhatni, hogy a fenti probléma egyedi volt, mert nem igazán van az ismeretségi körünkben olyan, aki hasonlóval küzdene. Mikor megnyitottuk a Kulcskarikát a macOS-en, és elkezdtünk benne keresni, akkor felugrott a strandlabda, megállt a rendszer majd végül nagy nehezen megkaptuk a kívánt információt. Ez azzal függhet össze, hogy a kezdetek óta használtuk mindketten a Kulcskarikát, 2000-3000 tételes adatbázissal, tehát viszonylag sok jelszóval. Úgy tűnik, hogy a régebbi bejegyzéseket nem igazán szereti az iCloud, így ha néhányat kitörlünk közülük, megoldódik a probléma.

Ehhez indítsuk el a Kulcskarika (Keychain) alkalmazást macOS alatt, majd pedig kattintsunk az iCloud menüpontra bal oldalt. Rendezzük a bejegyzéseket dátum szerint, majd pedig kezdjük el törölni őket. Akár többet is törölhetünk, én például a legtöbb 2013-as jelszavamat kitöröltem, mert egyáltalán nem használtam már őket, ha pedig mégis kéne, tudok jelszó emlékeztetőt kérni.

Lényegében néhány bejegyzés törlése után “megtáltosodik” a Kulcskarika, és újra azonnal kiadja az információkat, nem akadozik.

Az iCloud Kulcskarikát azért is érdemes használni, mert előre generált jelszót hozhatunk létre egy-egy regisztrációkor, illetve ezt elmenti a felhőbe, majd pedig automatikusan kitölti, ha szükségünk van rá. Így biztonságosabb, mindenhol más-más jelszót használva tudunk bejelentkezni. A jelszavainkat az iOS-en is megnézhetjük, ehhez a Beállítások alatt a Fiókok és jelszavak menüponton belül az Alk.- és webhelyjelszavak opcióba kell belépnünk.

Olvasd el a hozzászólásokat is

2 Comments

  1. Huh, nagyon jó tipp, köszi! Már több éve csomót strandlabdázott a Keychain, amikor kerestem valamit, azt gondoltam ez ilyen szar… A cikketek hatására most töröltem kb. 50 lejárt tanúsítványt (úgyse jók már semmire), minden mást változatlanul hagytam, és ettől megjavult! Végre úgy működik, ahogy kell! Köszi ????

  2. Ha már Keychain.
    Lecseréltem a gépem. A régiről a login keychaint átmásoltam az új gépre. Minden ott is van, viszont az iCloud keychain-ból nem tudok a login keychainba másolni, mint eddig. Ha új jelszót hozok létre, alapból az iCloud-osba teszi, ezt szoktam copy/paste-val átrakni a loginba.

    Ezt dobja fel: “an error has occurred. unable to import an item” Manuálisan be tudok vinni új adatot, illetve a rendszer is dolgozik vele siméán.


Add a Comment