fbpx Skip to content

Április 22. a Föld napja, ennek a napnak a célja, hogy felhívja a figyelmet a bolygó környezeti értékeinek megóvására. Az Apple mostanában érte el, hogy 100%-ban megújuló energiával üzemel az összes létesítménye mind a 43 országban, ahol jelen van. A tavalyiakhoz hasonlóan most is készültek egy különleges Föld napi Apple Watch kihívással.

1970-ben volt az első Föld napja – igaz, akkor még március 21-én, a bolygó északi félteke csillagászati tavaszának kezdetén. John McConnell békeaktivista ötletére jött létre az ünnepnap, viszont egy hónappal később egy újabb Föld napja is létrejött Gaylord Nelson szenátor indítványára, de ez inkább oktatási célzatú volt és csak az USA-ra koncentrált. 1990-ben viszont a 1970-es esemény koordinátora, Denis Hayes nemzetközi eseménnyé emelte a Föld napját 141 ország részvételével.

Tavaly már volt Föld napja Apple Watch kihívás, aminek teljesítéséhez akkor elég volt csak 30 percet sétálni, futni, biciklizni, kerekesszékekkel haladni vagy épp úszni. A kritériumok idén egy picit változtak, jó irányba, ugyanis már nincs ennyire meghatározva, hogy milyen edzés típussal szerezhető meg a badge és az iMessage matriciák. Annyi csak a lényeg, hogy tetszés szerinti edzés típussal végezz 30 percnyi mozgást április 22-én.

Idén a jelvény grafikája csak annyiban változott, hogy az idei évszám szerepel rajta, viszont a három matrica már animált lett az eddigi statikushoz képest. A Föld napja kihívás világszinten elérhető lesz, ezért most semmiféle régió átállítós trükközésre nem lesz szükség.

Föld napja Apple Watch kihívás iMessage matrica Föld napja Apple Watch kihívás iMessage matrica

Te milyen edzéssel tervezed megszerezni a díjakat?

Olvasd el a hozzászólásokat is

2 Comments

  1. Én egy kis futással fogom teljesíteni.

  2. Én csak sétával tudom, de igyekszem többet teljesíteni. Apropó valakinek van tudomása olyan alkalmazásról ios-re vagy watchOS-re amivel a mért eü adatoknál be lehet-e állítani azt hogy vegyen figyelembe bizonyos betegségeket az elemzés során? Leginkább SM-hez kellene. A Google nem dobott fel érdemlegeset vagy csak olyat ami AppStore áruház váltással lehetséges. Csak ezért nem szeretném megbontani a családi megosztást. Előre is köszi


Add a Comment