fbpx Skip to content

Körülbelül egy hónapja írtunk arról, hogy a YouTube alkalmazásában lehetővé tette, hogy Dark Mode-ban is használhassuk a felületet. Sajnos az iOS 11-ben még ez a mód nem elérhető, de a Smart Invert funkció opció lehet azoknak, akik mégis sötét témában használnák eszközeiket.

A népszerű videómegosztó vállalat az app frissítésével többek között azt is ígéri, hogy a Dark Mode kíméli az iPhone X akkumulátorát.

Szinte az összes Apple termékben LCD-panelt találhatunk, kivételt élvez az iPhone X és az Apple Watch szériák, amelyek OLED-technológiával vannak ellátva. Az LCD-ről azt érdemes tudni, hogy a háttérvilágításból kibocsátott fény a folyadékkristályon, majd a színszűrőn keresztül képes létrehozni egy képet. Ez azt jelenti, hogy a háttérvilágítás mindig világít, még akkor is, ha a kijelzőn megjelenő kép egy része fekete.

Az LCD-től eltérően az OLED-panelek képpontjai saját maguk bocsátanak ki fényt, ami azt jelenti, hogy a sötétebb képpontok kevesebb energiát fogyasztanak, mint a fényes vagy fehér pixelek. Ez az oka annak, hogy az OLED-kijelzős készülékek sötét felhasználói felületei az akkumulátor élettartamát növelhetik. Az AppleInsider tesztelte, hogy valóban kíméli-e az iPhone X akkuját a YouTube alkalmazásban található Dark Mode funkció.

Dark Mode-ot kapott a Youtube alkalmazás

A tesztelés alatt letiltották az automatikus fényerőt, ehelyett azt körülbelül 80 százalékra húzták le, illetve az automatikus lezárás funkciót “soha” opcióra állították, majd három órán keresztül mindössze csak a YouTube app kezdőoldalát mutatta a készülék. Ezt először normál, fehér felülettel próbálták: az akkumulátor töltöttsége ekkor 100-ról 71 százalékra csökkent. Az iPhone X-et újra feltöltve ezt megismételték, de ekkor már a Dark Mode-ot használva: a töltöttség ekkor már csak 88 százalékig esett vissza.

Ezután három órás videót játszott le a tesztelőcsapat, az iPhone X-et álló helyzetben használva, először a normál, fehér felületet használva. Három óra elteltével az akkumulátor töltöttsége 55 százalékig esett, míg a Dark Mode használatával ugyanazon művelet után csak 76 százalékig csökkent a töltöttség.

A teszt azt mutatja, hogy valóban kíméli az iPhone X akkumulátorát a YouTube alkalmazásban található Dark Mode, így akik esetleg hosszabban néznek videókat, érdemes használniuk a funkciót. Reméljük, hogy az Apple hamarosan az iOS-be is beleteszi ténylegesen az egyébként szemet is kímélő Dark Mode-ot.

Olvasd el a hozzászólásokat is

6 Comments

  1. Hát ennek a tesztnek aztán marha sok értelme volt. Ezt teszt nelkül megmondta volba bárki, aki kicsit is képben van a különbségről. El tudom képzelni a felhasználók tömegét, akik álló módban nézik a fektetett videókat.

  2. A feleségem iOS 9.3.5-öt futtató telefonján már tökéletesen működik a YouTube “Dark Mode”… Semmi jailbreak, semmi “YouTube++”, és ugye nem is iOS 11…

  3. @hxd2odr: akkor meg jo, hogy semmi koze az ios 11-hez a youtube dark modjanak.

  4. Ez tök régi funkció.

  5. @hxd2odr, @adamboc: az iPhone X-en, ahol az OLED-kijelző miatt még valódi haszna is van a sötét színsémáknak, nem volt iOS 11-nél korábbi verzió. az LCD-kijelzős készülékeken csak a szemnek kényelmesebb, de fogyasztásban nem számít semmit.

    @White64GB: igen, írtunk is róla korábban – épp ezzel kezdődik a cikk, ha megnézed.

  6. Ios 11, yt 13.10.7, dark mode kapcsolo sehol, egy hete meg volt, es ugy is hasznaltam. Egyik nap crash, kilottem multitaskbol, ujranyitom, es feher
    Tapasztalt mas ilyesmit?


Add a Comment