fbpx Skip to content

Az Apple még az oktatási eseményén mutatta be az új, 2018-as iPadet, ami egy remek, olcsó táblagép lett a maga ár/érték kategóriájában.

2018 iPad kiegészítők, tokok, fóliák

Az új iPadet az Apple úgy tervezte, hogy bárki számára elérhető legyen, és az oktatásban is remekül helytálljon, így már Apple Pencil támogatást is kapott. Korábban már összehasonlítottuk az iPad Pro-val, így ha kíváncsi vagy, hogy melyik a jobb, vagy melyik a számodra megfelelőbb iPad, akkor kattints ide. A 2018-as modell méretben nem változott, így nézzük meg, hogy milyen kiegészítőket tudunk hozzá vásárolni.

Az első és talán a legfontosabb a tok. Különböző szempontok alapján szoktak az emberek tokokat vásárolni, azonban a védelem mellett fontos, hogy maga a tok meg is tartsa az iPadet álló vagy fekvő helyzetben. Az Apple iPad tokjai sosem voltak olcsóak, így sokszor utángyártott, vagy más gyártótól származó kiegészítőket keresünk, sőt, egészen érdekes helyzet alakult ki az Apple oldalán, mivel a 9,7″-es iPadhez egyáltalán nincs tokjuk.

Az iKiegészítőknél számos tok, fólia és kiegészítő elérhető már az új, 2018-as iPadhez, és ezekből néhányat ki is emelnék. Amennyiben olcsó, átlátszó TPU tokot keresünk, akkor egyértelműen ezt ajánljuk. Jelenleg a Smart Case-szerű tok az egyik legnépszerűbb, ami elölről és hátulról is védi a készüléket, nézzétek meg. Ha Masszív, megbízható, kemény TPU-ból és minőségi polikarbonátból készült tokot keresünk, akkor a Spigennel nem tudunk mellé nyúlni. Ide tartozik még a Speck Balance Folio is, ami ugyancsak rendkívül jó védelmet nyújt.

iPad 2018

Azoknak, akiknek fontos a kinézet, a Spigen Stand Folio, vagy a Decoded Slim tok lehet a jó választás. Ez is elölről és hátulról védi a készüléket és minőségi bőrből készült. Végül, de nem utolsó sorban pedig egy csajos, rózsaszín tok a Specktől. Az iPadhez nem árt a kijelzővédő fólia sem, ezek egyáltalán nem befolyásolják az Apple Pencil használatát. Innen válogathatunk kedvünkre.

Sokszor nem elég egy kábel, sem egy töltő. Érdemes megfontolni egy dupla USB-aljzattal rendelkező töltőt is, ami képes az iPad mellett más készüléket is tölteni. Mi az Avantree dupla USB-s töltőt használjuk megelégedettséggel, ide kattintva tudod megvásárolni.

Amennyiben más készülékhez is keresel kiegészítőt, nézz körbe a Szifon.com csapat által ajánlott kiegészítők között!

Olvasd el a hozzászólásokat is

No comment yet, add your voice below!


Add a Comment