fbpx Skip to content

A mai, az oktatásról szóló, ‘Let’s take a field trip’ című eseményen az Apple képviselői elsősorban az oktatásról és a cég azzal kapcsolatos szoftveres megoldásairól beszéltek. Ezek többsége itthon nem igazán fontos, mert nem vehető igénybe, viszont a most bemutatott új iPad modell már annál inkább érdekes.

Noha az új készülék belülről elsősorban egy ráncfelvarrott modell, a legnagyobb újdonsága mégis az Apple Pencil, illetve a szintén bejelentett Logitech Crayon támogatása, illetve az arany szín – és persze az is, hogy közel akár 16 000 Ft-tal olcsóbb is lett.

A frissített modell gyakorlatilag csak az A10 Fusion chippel és az Apple Pencil támogatásával több elődjénél, de ezen felül sem a True Tone/ProMotion/P3-színskálájú, laminált és tükröződésmentesítő réteggel ellátott kijelzőt, sem a Smart Connectort, sem a hátlapi vakut, sem az optikai képstabilizálást, sem a 4K-s videórögzítést, sem a második generációs Touch ID-t, sem a négy hangszórót nem kapta meg:

Cserébe viszont elődjéhez képest csökkent az ára akár közel 16 000 Ft-tal is, és már arany árnyalatban is megvásárolható, az induló ár pedig 116 990 Ft lett.

A legolcsóbb iPad Apple Pencil támogatással

Az Apple Pencil támogatása azonban vonzó lehet azok számára, akik nem akartak csak amiatt az iPad Pro-ra váltani. Az iPad Pro legolcsóbb verziója ugyanis 245 990 Ft-ba kerül, ehhez még hozzáadódik az Apple Pencil 32 990 Ft-ja, ami együtt 287 990 Ft lenne.

Így most akár majdnem fele annyiért (149 980Ft-ért) meg lehet kapni egy ugyan nem 10,5″-ös, hanem csak 9,7″-es készüléket, amivel már használhatjuk az Apple Pencilt is.

Az új készülékről részletesebben tájékozódhatunk az Apple termékoldalán, kiegészítőket pedig ide kattintva vehetünk hozzá.

Olvasd el a hozzászólásokat is

26 Comments

  1. Pont annyit újítottak rajta amennyi tényleg kellett. Elképesztően jó ár/érték arányú gép.

  2. Igen, árban jó, csak technikailag egy elavult szar.

  3. @ef-dani: Nézd meg mennyit mindent kispóroltak.. azaz azt mondanám inkább, hogy a raktáron maradt alkatrészekből összeraktak valamit. Viszont az tény, hogy ennyi pénzért nem olyan rossz, meg kell hagyni.
    Azt viszont nehezen hiszem el, hogy a wifi only verzióban még 2018-ban sincs GPS.. ez gáz

  4. Ja és 149.980-ért a wifi only van meg a cerka.. ha az LTE verziós kell, akkor azért már nem olyan szép a matek.

  5. @lalamper: soha nem volt GPS a mobilnet nélküli verziókban, tehát ez nem igazán meglepő, hogy továbbra sincs. az iPod touch-okban sincs GPS, az iPhone-okban meg az iPhone 3G óta van.

  6. @lalamper: Hát igen, 45k felár a mobilnet+GPS-ért eléggé szemtelen. De amúgy van valami igazi jelentősége, ha valaki a cellular modellt veszi? Úgy értem autóban navigáláshoz túl nagy egy ipad. Illetve, akinek van táblagépe, annak elég nagy valószínűséggel van már okostelefonja is, amiről meg tudja osztani a mobilnetét.

  7. @Mucako: Külföldön, tök idegen helyen mar navigaltam iPaddel, nagyon jól jött a nagy méret. 🙂
    Mondjuk ha az automatikusan netmegosztas megy, akkor meg lehet sporolni a cellular verziot, de hat akkor is nevetseges, hogy nincs benne GPS.. ez olyan szokasos apple uzletpolitika.

    @Jadeye: tudom, hogy sosem volt, de 2018 van, ideje lenne beletenni. Illetve akkor minek van benne a wifi es ibaecon helymeghatarozas, nem?

  8. a minivel is kezdhetnenek mar valamit 🙁

  9. @Mucako: ja egyebkent persze hogy van jelentosege.
    Van mikor errol osztom meg a netet, mert az akksi jobban birja.
    Ha lemerul a telefon, akkor sincs gond, tudok mindent intezni.
    Kulfoldon beleteszek egy prepaid simet, azon megy a mobilnet, a telefonban marad a sajat szamom (ez mondjuk az eu roaming miatt talan mar nem olyan szempont)
    Latom hol az eszkoz, nem csak ha wifin van

  10. @lalamper: Az ennyi penzért nem olyan rossz, meg a technológialiag egy elavult szar közt szerintem elég nagy a különbseg.
    Ez nem az iPad Prokkal (nyílván nem tesznek bele mindent egy cirka felébe kerülő gépbe…) meg a Tab S3-al versenyez, bár utóbbival pont felmossa a padlót, hanem a Medipad M5-el, vagy főként a tegnap bemutatott ChromeOS tablettel, amihez képest szintén ég és föld a különbség.
    Egyetlen hiánya van ennek a tabletnek, az a laminált kijelző. De az is olyan, hogy ha ideveszem a régi Airem a Prom mellé, nem a légrés meg a kicsit erősebb tükröződés zavar, hanem a True Tone hiánya…

  11. @lalamper: “Latom hol az eszkoz, nem csak ha wifin van”
    olyankor nem azért látod, mert van benne GPS, hanem mert online is egyben. semmit nem érsz a GPS-szel, ha nem online mellé az eszköz, mert a GPS passzív dolog, az eszköz csak veszi a GPS-műholdak által sugárzott jelet, a műholdak felé nem sugároz vissza semmit.

  12. iOS 11.3-ról rendesen megfeledkeztek. Ezek szerint hiába ígérték márciusra vagy a legutolsó napig kihúzzák, vagy meg sem jelenik, csak áprilisban. Minden frissítés magyar idő szerint 19:00-kor szokott megjelenni és kézenfekvő lett volna az új iPad megjelenésére időzíteni.

  13. @IllBence: nem volt szó arról, hogy ma jelenne meg – ugyanakkor még van pár óra éjfélig. csak annyit említettek korábban, hogy majd márciusban, amiből szintén van még pár nap.

  14. @Jadeye: szó se róla hogy ezt mondták, csak mint írtam számomra nyilvánvalónak tűnt hogy az iPad-el együtt adják ki.

  15. @Jadeye: Ezzel pontosan tisztaban vagyok. A válasz a cellular verzio letjogosultsagara vonatkozott, ahol egyutt jar a ketto (gps+mobilnet)

  16. irtak mashol hogy mennyire tamogatjak a tanarokat meg minden, hat olcso az ar de az alkatreszek amibol osszeraktak az meg olcsobb!!! szerintem a laminalt kijelzo kihagyasa meg ilyesmik mar a pofatlan kategoriat utik, oke truetone legyen az a pro szint..

  17. Azért egy laminált tükröződés mentes kijelzöt igazán kaphatott volna…tudtommal a 4 éves air2 ben már volt. Oké, hogy jól van árazva , de számomra ez egy csalódás. Mini 3-ról inkább 10,5-ös pro -ra váltok. Egyéb új ipad várható még erre az évre?

  18. @kchris, @boki1981: én azt tartom elképzelhetőnek, hogy mivel ennek az oktatásban résztvevők a célcsoportja, akik valószínűbb, hogy leejtik, így mindenki jobban jár, ha a teljes laminált kijelzőmodul helyett csak a digitizert kell cserélni, ha betörik.

  19. Jadeye: igazad van, erre nem gondoltam. Diàkoknak mondjuk tökéletes választás. Lenne hova fejlődnie a magyar oktatásnak.

  20. Elképzelem ahogy az amcsi sulikban ezzel verik egymást a tízévesek a szünetben…. mondjuk lehetne hozzá kevlár tok is…..

  21. @Jadeye: Ha kocsiról lenne szó, akkor ez így szólna:
    Azért vékonyabb a lemez, gazdaságosabb festés és vannak olcsó műanyag elemek, mert ha törik az autó, akkor olcsóbb legyen javítani. 🙂 Bár nem kötelező kocsival iskolába menni, hisz van akinek jó a tömegközlekedés vagy a bicikli (androidos cucc negyed áron) is.. szóval érezzük, hogy még ha igaz is ez az állítás, kicsit kifordított magyarázat.. 🙂

    Továbbra is úgy gondolom, hogy volt egy rakás legyártott alkatrész, amit összerakva most eladnak jóárasítva.
    Kicsit hasonló a helyzet, mint az iPhone SE esetén. Ott is sok dolog az 5S-ből maradt.

    Mindenesetre oktatási kedvezménnyel tényleg nem olyan rossz.

  22. @lalamper: “Kicsit hasonló a helyzet, mint az iPhone SE esetén. Ott is sok dolog az 5S-ből maradt.”
    szerintem nézd meg iFixiten, mert ez így nem igaz. az 5s alkatrészei nem csereszabatosak az SE-vel.

  23. @Jadeye: Meg az Apple híresen nem gyárt raktárkészletre… De végülis teljesen logikusnak tűnik a vélemény…

  24. Ez egy ár/érték arány bajnok készülék lett, ami gyakorlatilag be verte az utolsó szöget az iPad Mini koporsójába. Ugyanakkor hogyha az iPad 2017 ára nem csökken le hamarosan 95.000 Ft-ra akkor épeszű ember már nem azt fogja választani.

  25. még mindig nem érzem, hogy a mobilnetes Air 2-t le kellene erre cserélnem, pedig jó lenne még egy iPad otthon mert az egy már lassan néha kevés 🙂


Add a Comment