fbpx Skip to content

Nekem legutóbb ez a HomePodos reklám tetszett a legjobban, azonban most az Apple képes volt felülmúlnia önmagát, de nem egészen jó értelemben. A mostani videó az iPhone X Face ID-áról szól, hogy milyen könnyedén használható, illetve “elrejtettek” a videóban egy iOS 11-es hibát is, ami teljesen egyértelműen látszik az alábbi mozgó GIF-en is: a szöveg hamarabb jelenik meg, mint a mögötte lévő, fehér háttér.

iOS11_apple_reklam_bug

A fenti hiba valóban látható a reklámban a vége felé, és ez már hónapok óta benne van a rendszerben, írta Benjamin Mayo, a 9to5mac egyik szerkesztője. Számos hasonló hiba van még az iOS 11-ben amiket az Apple nem igazán siet kijavítani. Persze ugyanitt érdemes azt is megjegyezni, hogy a kritikus biztonsági hibákat néhány nap alatt javítja a cég. Egyébként a reklám kifejezetten jóra sikerült, csak ez a fránya bug ne lenne benne.????????‍♂️????

Az iOS 11.3, amiben az akkumulátor kijelzés is benne van, időközben elérte a 6. bétáját, ami azt mutatja, hogy hamarosan megjelenik majd. Ne maradj le róla, iratkozz fel alább, hogy elsőként értesülj a megjelenéséről:

Olvasd el a hozzászólásokat is

21 Comments

  1. A reklám véleményem szerint borzasztó lett. Én inkább azon csodálkoztam volna, ha be tudnak mutatni egy hibamentes ájóesz 11-et. Így nyugodt szívvel mondhatják, hogy nem hazudnak a reklámban.

  2. megnéztem 10x, mire leesett mi a bug… hát tele van ilyenekkel az egész 11… 🙁

  3. @rihekopo79: Hát én még mindig nem tudom mi a hiba itt. 🙁
    Nincs X-em és előben sem igazán figyeltem meg alaposan mit tud, mert nem érdekelt.
    Most az a hiba, hogy fel is old meg ki is nyitja az üzit? vagy mi van?
    Azért azt jó lett volna bele írni a cikkbe, hogy mi a hiba mivel nem mindenkinek van x-e vagy éppen nem mindenki tudja.

  4. @farkas63: sztem az, h a szöveg ott van előbb és később megy a háttér… (???)

  5. @rihekopo79: Igen, az. Ezt nem látja rihekopo79? Érdekes 😀

  6. @farkas63: a cikk borítóképe egy animált GIF. teljesen egyértelmű belőle, mi a hiba.

  7. @Jadeye: Nem, nem egyértelmű. ha nem írja le rihekopo mi a hiba akkor én azt simán néztem NEM hibának.

  8. Ez aztán a hír basszameg. ????????‍♂️????

  9. @farkas63 a gif előtt teljesen egyértelműen le van írva, hogy mi is a hiba!!

  10. Amugy ha nincsen kifejezetten erre hangolva az ember akkor valóban nehéz észrevenni a videoban, lehet egy kijelzőn másképp hat, ott talán látványosabb.

  11. Azt még mindig nem csinálták meg, hogy ha akarom a párom is fel tudja oldani arccal? Miért csak egy felhasználós, nem is értem?

  12. Sziasztok! Ez nem igazán a reklámhoz kötődik, de nálatok is van olyan hiba az Imessage-be hogyha nyitva van egy kontaktnál a beszélgetés és üzengettek egymásnak sokszor nem egymás alá teszi be az üzeneteket hanem sokszor a sajátom fölé? Pl.: így úgy tűnik mintha előbb kapnék választ a kérdésemre minthogy feltettem volna azt. /Iphone SE/ IOS 11.2.6 /

  13. NADE HOVA TŰNT a Knight Rideres betöltősáv a jobboldalról? A megjelenés előtt voltak róla hírek, és kiszivárgott de nem lett benne a véglegesbe, miért?

    Cserébe köszönte szépen a Mozilla és lemásolta a Firefoxba

  14. @varadisimi: Mert már azóta javítva lett a cikk. 🙂

  15. @farkas63: Vagy csak én voltam nagyon vak. xd

  16. Élöben azért nem ennyire látvanyos. Mert én belenézek a kamerába és mire visszatekibtek már rendesen van nyitva és gyorsabb. Ez tényleg nem észrevehetö.

  17. @farkas63: Beleírtuk, mert láttuk nem mindenkinek egyértelmű 🙂

  18. Gunar: felezni a mindenkori arcfelismeresi sebesseget az mar megerzodne a felhasznaloi elmenyen. plusz lehet az arcdolgok tarolasa es finomitasanak bonyolultsaga is durvan novekedne ket arccal.

  19. @kchris: Miért is kellene felezni a felismerés sebességét attól, hogy 2 külön arc el van tárolva?

  20. @szabopatrik: Szia! Nekem is csinálja, sajna nem tudom mi oldaná meg! Készülék: SE

  21. Nem szükséges a kamerába nézni. Elég ha a kijelzőt nézed a feloldáshoz.

    Amúgy nálam nincs ez a “hiba”


Add a Comment