Te mennyi pénzt költöttél 2017-ben iOS alkalmazásokra?

Ez a cikk legalább 1 éve frissült utoljára. A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

2017-ben 35%-ot növekedett az alkalmazás boltok forgalma, ami jelen esetben az App Store és a Google Play együttese. A mobil felhasználók körülbelül 58 milliárd dollárt költöttek appokra, fizettek elő különböző szolgáltatásokra.

iOS 11 megújúl az App Store

A 2016-os évben is írtam már egy cikket arról, hogy mennyit költöttem az App Store-ban, akkor ez az összeg körülbelül 25.000Ft volt. Ha alkalmazásról van szó, akkor az emberek a legtöbbet a játékokra költenek, és ezután jönnek csak a “hasznos” alkalmazások. Azonban sokkal nagyobb bevételt hoznak már az előfizetős szolgáltatások, mint például az HBO, Spotify, Apple Music, és így tovább, de ez leginkább az USA-ban jellemző, itthon általában csak 1-1 ilyen előfizetésünk van.

2017-ben kizárólag alkalmazásokra 14.000Ft-ot költöttem. Apple Music, TIDAL, illetve VSCO előfizetést vettem, tehát az előfizetések megnövekedtek nálam, de az alkalmazásokra már nem költöttem annyit, mint 2016-ban. Ettől függetlenül az előző évhez képest több appot töltöttem le.

A legtöbbet letöltött alkalmazások toplistáját még mindig a közösségi média uralja, ha nem számoljuk bele a játékokat. Ez jól látszik az alábbi listában is.

Nézzük, mely játékokkal kerestek a fejlesztők a legtöbbet 2017-ben:

Én egyáltalán nem szoktam játszani, a fentiek közül sem ismerek egyet sem, de úgy látszik, a felhasználók ezekben a játékokban előszeretettel vásárolnak. Szerintem ha valaki beszerezte az általa legfontosabbnak ítélt alkalmazásokat, már nem igazán tölt le újakat, csak ha kifejezetten ki tudja használni a funkcióit, vagy éppen az egy játék, olyan alkalmazás, amivel kikapcsolódhat. Ezek szerint, ha egy átlagembert veszünk, akkor minél régebb óta van iPhone készüléke, annál kevesebb alkalmazást fog vásárolni. Az Apple készülékek eladásától, az újabb felhasználók bevonásától függenek az eladások is, ami egyelőre úgy tűnik, nem probléma, növekszik.

Szifon.com
  • Szifon.com
  • Méret: 20.24 MB | Verzió: 3.2.10
  • Ár: Ingyenes | Értékelés:

2016-hoz képest 2017-ben a Szifon.com alkalmazást 43%-kal többször használtátok, összesen 1,5 milliószor nyitottátok meg az oldal cikkeit rajta. Ez rengeteg, és büszkék vagyunk arra, hogy ennyien használjátok, idén minden bizonnyal fejlesztjük majd az appot is. Ti mennyit költöttetek idén iOS alkalmazára?

Ha van időtök, akkor az iTunes, Account, Purchase History alatt ti is ki tudjátok számolni. Érdekes adat lehet mindenki számára, de 10 percet rá kell szánnunk. Ha megcsinálod, írd ide hozzászólásként, engem kifejezetten érdekel.

Ezek még érdekelhetnek:


  1. A fizetős alkalmazások sokkal jobbak mindíg, ha valakinek van egy ilyen remek telefonja mint az iPhone , ne legyen sóher jó app-ot venni.

  2. Én meg szoktam venni az olyan alkalmazásokat, amik tetszenek nekem, de tavaly 0 fizetős appot vettem. Idén eddig vettem egyet 0.99 usd-ért.

  3. 700Ft-ot a pro-ra magyar billentyűzetre, de nagyon szar. Ezért nem veszek fizetőset, ha nem működik jól, akkor is itt van. Nem tudom meghirdetni és eladni 670Ft-ért ár alatt, pedig új, csak kipróbálva volt.

  4. Volt idő, hogy hetente vettem valamit, de ma már egyre kevesebbet költök. Max. havi 1 app, de ebben az évben pl. semmit nem vettem még. Nem azért, mert nem bírok ki 2-3 eurót, de valahogy kevés már az olyan app, ami érdekelne.
    A játékoknál pl. rohadtul zavaró, hogy már kevesen mennek a hagyományos játékmenet irányába, helyette mindenki ráül a FREE IAP vonatra. Azok között meg nincs minőségi játék, 95%-uk átb*szás (értsd: mélység nélküli, beetetős marhaság.)

  5. Bár van spotify és netflix előfizetésem, amit a telón is használok, de ezt nem igazán gondolom alkalmazás vásárlásnak, a klasszikus értelembe vett app vásárlásra konkrétan 0 Ft-ot költöttem, pedig idén lesz 10. éve, hogy almás vagyok! Ezen nem is kívánok változtatni, hozzáteszem, hogy az évek során innen-onnan 1-2 fizetős játékot, appot össze tudtam gyűjteni, pl a GTA Vice City ingyé van meg és nem varezzel!

  6. @White64GB: nekem nem okoz gondot kifizetni, de azért nonszensznek tartom, hogy kiadok 2-3száz rugót egy készülékért és utána még 30-40 ropiért vegyek hozzá mondjukl full offline eu navit, amikor pl a nokia here ugyanezt tudja ingyért.

    Meg egyébként is, komolyan le kell nézni valakit, aki nem ad ki havonta még x ezer pénzt az appokért?! lol

  7. Van egy családi Apple Mosic-om, meg az 50GB-s iCloud.
    Semmi másra nem költöttem se ‘18-ban, se ‘17-ben, se ‘16-ban, ennek ellenére nincs hiányérzetem. Minden ami kell, van 🙂

  8. Kíváncsi lennék, hogy a vásárlások hány százalékát teszik ki a játékok. Nekem is vannak előfizetéseim de hirtelen egy olyan appot sem tudok mondani, ami nagyon kellett volna és fizetős lenne.

  9. Én nem szoktam nézegetni, viszont a cikknek köszönhetően megnéztem, hogy tavalyelőtt még csak +1200€ volt, addig ez tavaly sajnos már több mint +6000€. Ennek a 85%-a biztosan játékon belüli in-app vásárlás.

  10. 0Ft-ot, azaz nulla forintot.
    AppShopper app-ot használtam, amíg iOS10-en voltam.
    Most új ilyen app kellene, mert azt nem fejlesztik 🙁

  11. @Rayne:
    Csak nem a Game of War játékkal jatszol?
    Én mikor nagyon rajta voltam ezen a játékon akkor nekem is megvolt a havi 5-600.

  12. @Jadeye:
    Sajnos igen, nem igazán van időm farmolgatni, mert sokat utazom, és az időzóna változást egy-egy hosszú repülés után nem igazán sikerül még megszoknom. Ilyenkor nincs is kedvem játszani pár napig, lemaradni meg nem szeretnék. Real Racing 3 dobta meg ezt az összeget havi 200-300€-val. Van még pár játék, de az éves szinten együtt max 200€. Többi az új játék letöltés aztán starter pack ablak “Csak most csak neked’ (6-10)€. Lootboxos játékokat kerülöm.
    Szeretek játszani, de nem cipelhetek magammal állandóan egy macbookot, Gamer laptopot, iPadet.
    23éves vagyok, nincs családom még, nem a kajából veszem el ezt a pénzt, még mielőtt bárki ilyen dolgokat feltételezne.

  13. 7567 euro ment el nekem tavaly(90% ban in app purchases).Nincs sok időm megvárni a dolgokat játékban,ezért inkább megveszem.Sokat utazok,ezért a ps4 promat nem tudom magammal vinni. Van családom,de nem gond mert megvan már mindenem. Aki nem hiszi járjon utánna. Még valaki baromságokat? Vagy ez a kettő elég volt mára?:D

  14. @admin
    Az utóbbi 1-2 évben nem igazán vettem játékot, (Elegem lett a szallagon gyártott játékokból, és egyre kevesebb tartalomból) Sok-sok év alatt 800 fölötti játékot sikerült Steamen begyüjtenem, a 80%-át soha le nem töltöttem, csak terv volt haverokkal, hogy akkor ezzel fogunk játszani. Ha azt mondom inkább PS, akkor itt háború lesz? ????
    Az érvem a PS-re a fenti zárójelben lévő dolgok, nincs PS-em… De az exkluzív játékokban én azt érzem, hogy nem egy reskin lootboxokkal, hanem a fejlesztők gyöngyszeme…

  15. @AppleFan
    Hozhatnám a Ferenc1 stílust, de annyira nem érdekel a “poénod”, hogy csak ennyi energiát volt kedvem fordítani erre.
    Azt még azért még tisztázom, hogy nem Magyar vagyok, csak apu és a szülei miatt beszélem a nyelvet.????

  16. @Rayne: Szerintem a vér nem válik vízzé, ergo Te azért félig legalább magyar vagy az ereidben, főleg mert beszéled is a nyelvet, nem úgy mint a több évtizedes ide-oda mászkálásaim alatt tapasztalt sok szintén nem itthon született fiatal, akik ugyancsak félig magyarok, de pár szón kívül nem beszélik, sőt nem is értik a nyelvünket, mert “nehéz” ! Na azokra nem mondanám hogy magyarok sosem!
    Azt sose felejtsd el, hogy melyik nemzet szülöttei adtak a világnak a legtöbb feltalálót és nagy találmányt, sztem a mienk, csak sajna legtöbbjüknek ehhez el kellett hagynia ezt a földet, hogy elérhesse azt.
    De javítsanak itt ki az okosok ha tévedek! 😀

  17. Ez a tiszta véleményem volt csak. Sajna nem az ő példája jellemző és ami meg durvább, hogy vki kint el pár évet és töri a magyart ami uber gaz hiszen sok olyan magyart ismerünk akik büszkén és helyesen beszélik 30-40 év után is az anyanyelvüket. Csak egy jó példa a múltambol a tolmacsom Perpignan-ban aki 35 éve élt kint és szinte akcentus nélkül beszélte az anyanyelvét de a fia pl semmit abból, ellenben a németet meg az angolt és a spanyolt jól nyomta. Miért is nem tanulta meg az anyja nyelvet hat nem tudom, de szégyen a számára ha intelligens emberek között erre fény derül.
    A haverom nemet csajt vett el sok éve és mindkét fia perfekt 2 nyelvű plusz angol. Ez kellene legyen a minta minden hasonlónak.

  18. Rayne, mi van akkor, ha nem magyar vagy? Ez valami előjog, vagy felsőbbrendűség? Hidd el, vannak itt is tehetősebbek nálad, mint ahogy nálunk is Romániában. Szerintem az anyagi helyzethez semmi köze nincs a magyarságnak. Igazából hozhatnád a Ferenc1 stílust, mert én intelligens vagyok és tudom hol a határ a bunkóság és poén között. Ha pedig 23 éves vagy, akkor sajnállak. Nem az a baj, hogy (állítólag) van lóvéd, sokaknak van, hanem, hogy eddig nem láttalak sehol hozzászólni, csak most, hogy pénz téma van.

  19. @admin
    Én is sokat költök sajnos xboxra, de én meg az UHD-s (föleg, ha dolby atmos) filmekre kattantam rá 🙂 :-)Appra én kb 100 eurot, itunes-ra meg kb 300 euro.

  20. ennyi penzt eltolni inapp purchasesre ami a lootbox mellett kb a legszemetebb mod az ember zsebebol a penzkihuzasra… ez is pszichologia, lathatolag ez mukodik (nincs idom ra de lemaradni nem akarok)… csakugy mint a facse meg a tobbi… azert erdemes atgondolni mert elegge felfele ivel a kiadasi gorbe. itelkezni nem akarok, vagyis igen, a jatekcegekrol.

Írd le a véleményedet! (Moderációs elveinket ide kattintva olvashatod.)

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!