Így használd hangerőszabályzásra az Apple TV-d távirányítóját

Manapság már egyre több háztartásban fordul meg az új generációs Apple TV, aminek a 4K-s változatát mi is teszteltük korábban. Azért is vásárolják többen, mert számos alkalmazás érhető el rá, és az elmúlt években több cég, legutóbb például a YouTube frissítette rajta az appját.

Apple TV

Az ember mindig tanul. @Dani kollégámmal egy ideje már a Harmony Hubbal vezéreljük az eszközeinket, és kérdeztem őt, hogy az erősítő hangerejét mivel irányítja, ha nem épp az iPhone-jával. Mondta, hogy az Apple TV távirányítója megtanítható erre, amiről én valamiért nem is tudtam, így gondoltam veletek is megosztom ezt. 😏

Első lépésként a Beállítások alatt keressük meg a Távirányítók és eszközök menüpontot, majd pedig azon belül a Tv-k és vevőkészülékek vezérlése opciót.

Ezt kapcsoljuk be, majd pedig görgessünk le az Új eszköz párosítása menüpontra. Vegyük elő azt a távirányítót, amivel vezéreljük az erősítőt, vagy bármilyen más eszközt, és kövessük az utasításokat.

Amint megtanítottuk az Apple TV-nek az erősítő jelét, már nem kell két távirányítót használni, filmnézéskor elég csak ha az Apple TV-é van mellettünk. 🤗 Az Apple TV egyébként képes megtanulni más távirányítókat is, tehát ha van olyan a lakásban, ami több eszközt is képes irányítani, akkor annak megtaníthatjuk az Apple TV-t.

Ezek még érdekelhetnek:


  1. Harmony Elite + HUB, az az igazi gyilkos kombó. Ez a telefonon irányítás jó lehet végszükség esetén, de meg sem közelíti egy igazi távirányító kényelmét. Az Apple TV távirányítója meg egy vicc inkább, mint használható segédeszköz. Sajnos 🙁

  2. Köszi a tippet, végre nem kell szórakoznom a hatalmas Bose távirányítóval is. És szerintem nagyon jó kis távirányító a Siri Remote. 😊

  3. Csak szólok, amazon.de-n elég jutányos most az Logitech Harmony Elite + HUBkb. Alza.hu-n se vészed, de amazon.de még annál is olcsóbb. Enyém már megjött 🙂 Ugyanitt Logitech Harmony 900 eladó, mindennel, megkímélve, dobozában. 😀

Írd le a véleményedet! (Moderációs elveinket ide kattintva olvashatod.)

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!