fbpx Skip to content

Nagyjából másfél hónappal a watchOS 4.2 megjelenése és öt béta verzió után az Apple ma este mindenki számára elérhetővé tette a watchOS 4.2.2-t.

Az új verzió fejlesztéseket és hibajavításokat tartalmaz.

Újdonságok

A hivatalos információkban az Apple a következőket írja:

  • Ez a frissítés fejlesztéseket és hibajavításokat tartalmaz.

Telepítés

A frissítés az iPhone-on a Watch appon belül az Általános / Szoftverfrissítés menüpontban érhető el, tehát OTA frissítésként.

A hivatalos watchOS 4.2.2 buildje 15S542, ami megegyezik a legutóbbi bétáéval.

A watchOS 4.2.2 az összes modellre elérhető, de használatához iPhone 5s vagy újabb iPhone és legalább iOS 11-es rendszer szükséges. A watchOS 4.2.2-re való frissítés után nincs lehetőség downgrade-elni.

Lehetséges hibák

Ha esetleg azt tapasztalnánk, hogy a frissítési folyamat megszakadt, akkor várjunk, ha pedig az óra már a piros felkiáltójelet mutatja, akkor az ebben a támogatási dokumentumban található lehetőségeket lehet megpróbálni az óra szervizbe vitele előtt: Ha az Apple Watch egy piros felkiáltójelet jelenít meg, vagy ha folyamatosan az Apple embléma látható rajta.

Mint minden frissítés után, itt is elképzelhető, hogy lesznek hibák. Így amennyiben gyorsabb merülést, vagy furcsa dolgokat produkál az Apple Watch, érdemes visszaállítani és újra beállítani.

Kérdésem van!

Ha kérdésed merül fel, érdemes elsőként a Gyakran Ismételt Kérdések cikkünket végiglapozni: Gyakran Ismételt Kérdések

Linkgyűjtemény

A watchOS 4-ről szóló összes cikkünk megtalálható a watchOS 4 címke alatt.

Olvasd el a hozzászólásokat is

7 Comments

  1. Remélem megoldja, hogy a Workout appot minden használat után ki kell lőni a Dockról, ha újra akarom használni.

  2. @ef-dani: ez a hiba nekem is fennall. Bizom benne, hogy javitjak, mert szornyen idegesito. Egyszeruen befagy a fo alkalmazasa a sportoranak 🙁

    A masik mostanaban egyre tobbszor altalam tapasztalt hiba, hogy vizes kezre sokszor nem reagal. Korabban nem volt ilyen. Na ez meg bosszantobb. Uszodaban nem tudom rendesen nyomkodni, meg a parton elinditani sem, ha mar feltettem az uszosapkat es a szemuveget, amelyektol vizes lett a kezem. Vissza kell battyogni a lelatora es megtorolni a kezem, hogy elinditsam az uszas alkalmazast, igy meg a parton valo setalast is merni kezdi, torzitva ezzel a sport idot. Szornyen idegesito. Egy eve megvan az AW S2, nem emlekszem, hogy a kezdetektol ilyen lett volna.

  3. Furcsa, nekem eddig semmi bajom nem volt a Workout alkalmazással. Igaz, ez lesz az első frissítés, amit felteszek rá, mert nemrég vettem.

  4. Nekem nem akarja beadni az updatet, csak annyit ír hogy frissítés keresése ????

  5. Nekem a watch nem akarja beadni az updatet, csak annyit ír hogy frissítés keresése ???? már volt restart is mind órán mind telefonon és akkor sem

  6. Ebben a verzióban is úgy működik a töltés, hogy ha töltőn van és feltöltött 100%-ra, amikor elkezd merülni, mindig visszatölti és persze pittyeg is. Lehet, hogy már 4.0-tól így van, a 3-asban biztos nem volt, mert nekem sokszor fenn van tovább töltőn, és régebben nem jelzett ennyiszer, most meg kb 2 percenként csipog, hogy 100%.

  7. A saját órámat frissîtettem, a páromé maradt 4.2, azóta az 1 nap alatt több mint 50%-ot merül! A használati adatoknál ugyanannyi a készenléti idő, mint a használati. Másnak van hasonló tapasztalat?


Add a Comment