fbpx Skip to content

A HomePodot az Apple még júniusban mutatta be, de a cég pár napja hivatalos sajtóközleményt tett közzé, melyben közölte, hogy a HomePod érkezése csúszik.

Fehér HomePod

Az iDownloadBlog cikkéből több minden kiderül a HomePod kapcsán, többek között az is, hogy az Apple évekkel ezelőtt egyik mellékprojektjeként akarta létrehozni az említett hangfalat. A Mac mérnökrészlegéről jött az ötlet, amit az Apple is támogatott, mivel a céljuk az volt ezzel, hogy ösztönözzék az alkalmazottaikat.

A HomePod eredetileg öt évvel ezelőtt a Mac audio mérnökök projektje volt, akik egy olyan hangszórót szerettek volna létrehozni, amelynek jobb a hangja, mint a Bose, a JBL vagy éppen a Harman Kardon termékeié. Az ilyen külön projektek nem egyediek az Apple-nél, sőt, még támogatja is a cég, ha valakit megszáll az ihlet – mindaddig, ameddig az nem megy a rendes munkája rovására.

A mérnökök tehát kísérleteztek, hogy hogyan tudnának minél jobb hangzást elérni, ezért főként a hangminőségre összpontosítottak. Egy korai prototípus majdnem 1 méter magas volt, míg a másik egy előlapi síkképernyővel is rendelkezett. Egy harmadik prototípus pedig ötször olyan magas volt, mint a szeptemberben bemutatott HomePod. A magas hangfal arra utalt, hogy a gyártó minél jobb hangzást akart kihozni az eszközből, viszont ezt a tervet egy kicsi hangfallal nem látták sikeresnek megvalósítani.

Az Apple korábban több HomePod prototípust tesztelt. Építettek három olyan, tesztre alkalmas helységet, amelyekben a való életben használják majd a kiegészítőt. Egy nappaliban, egy főiskolai kollégiumban és egy nyitott terű stúdió lakásban próbálgatták a prototípusokat, hogy a különböző környezetekben is megfelelően hallja meg a felhasználót a készülék hat mikrofonja.

HomePod rendszer hangok

A HomePod 6 mikrofonját úgy optimalizálták, hogy felismerjék a parancsokat. A lábait úgy tervezték, hogy a rezgéskor ne essen le a HomePod a polcról. A tesztelők különböző magasságból ledobták a hangszórót.

A tervezők több színben is elkészítették a hangszórót, de végül a fekete és fehér mellett döntöttek. – írta Gurman, a Bloomberg szerkesztője.

Miután már legalább két éve dolgoztak a HomePodon, az Amazon bemutatta az Echo-t, ami után az Apple mérnökei azon viccelődtek egymással, hogy biztosan valamelyikük kiszivárogtatta a projektüket az Amazonnak – majd vettek néhány Echo-t, hogy megnézzék, hogyan is épül fel. Az Echo hangminőségét rövid idő alatt rosszabbnak találták, így nyugodtabban ültek vissza a tervezőasztalhoz, hogy jobbat készítsenek. Felmerült az is, hogy a cég a Beats márkanév alatt adja ki a hangszórót, de végül elvetették ezt az ötletet. A hangfal több körös tervezésen ment keresztül, mivel a vezetők megpróbálták kitalálni, hogyan illeszkedjen az otthonokba és az Apple termékekhez. A termék korlátozott számú szolgáltatással rendelkezik majd, de ez az, amit az Apple könnyen kezelhet a szoftverben.

A közelgő iOS 11.2-es szoftverfrissítés támogatja a SiriKit for HomePod nevezetű API-t, lehetővé téve a fejlesztők számára a HomePod beszédorientált vezérlésének kiterjesztését egyedi funkciókkal, például az üzenetek, listák és jegyzetek számára. A források szerint az Apple azt is közölte a beszállítóival, hogy 2018-ban várhatóan négy millió HomePodot fognak értékesíteni.

A HomerPod egyébként az Apple kiegészítőket fejlesztő csapatának a keze alatt fejlődik, ez a csapat dolgozott korábban az AirPods-on is, a főnöke pedig Gary Geaves, aki korábban a Bowers & Wilkins kutatásért és fejlesztésért felelős vezetője volt.

Olvasd el a hozzászólásokat is

1 Comment

  1. A HomePod-ot a WWDC-n mutatták be az iMac Pro-val egyidejûleg.*


Add a Comment