fbpx Skip to content

Mióta az iOS 11-ben elérhetővé vált a QR-kódok olvasása a beépített kamera alkalmazással is, azóta egyre többször használom ezt a funkciót. Én persze azt vártam, hogy “világmegváltás” érkezik, mindenhova, mindenki QR-kódokat fog elhelyezni, azonban ez (még) nem jött el.

Apple Watch QR kód

Eddig is voltak már alkalmazások az App Store-ban, amikkel beolvashattuk a QR-kódokat, de az iOS 11 óta ez már sokkal kényelmesebb lett. A QR-kód terjedéséhez az is hozzá tartozik, hogy még az iOS 11-re való frissítéssel is várnak az emberek. Pár napja belefutottam Benjamin Mayo alkalmazásába, amivel QR-kód linkeket készíthetünk, mint például Wi-Fi jelszó megosztása, de a névjegyünket, egyedi linkünket is elrejthetjük a kód mögé, mindezt pedig az Apple Watch-on is tárolhatjuk!

QR kód alkalmazás – Visual Codes QR kód alkalmazás – Visual Codes

Utóbbi talán a legfontosabb, főleg ha rendelkezünk az Apple órájával. Ezeket a kódokat szinkronizálhatjuk az Apple Watch alkalmazásba, majd pedig könnyedén leolvashatjuk őket az ismerős telefonjával. Így megoszthatjuk a Wi-Fi-t, (amit persze az iOS 11 is tud már automatikusan), névjegyünket, esetleg egy Google Maps linket, és így tovább. Számtalan lehetőségünk van, és tényleg gyorsan és jól működik az App. Természetesen, akinek nincs órája az a telefonjával tudja ezeket megosztani.

Az alkalmazás alapjában véve ingyenes, de alkalmazáson belül vásárlással támogathatjuk a fejlesztőt és még néhány funkciót is kapunk, ha azokra is szükségünk lenne. Aki pedig szereti Sirit, kihasználhatja most, mivel Siri segítségével is előhozhatjuk a QR-kódokat. 🙂 Letölteni innen tudjátok:

[appstore id=”1262882475″]

Olvasd el a hozzászólásokat is

8 Comments

  1. Azért azt is tegyük hozzá, hogy ingyenes de a rengeteg felugró ingyenes ajánlatoktól annyira idegesítő, hogy én már le is töröltem!

  2. Már máshol is olvastam, hogy az IOS 11 meg tudja osztani a wifit, de nekem ez nem sikerült. Hogyan kell?

  3. @mihalyjozsef1963:
    699 forintért el lehet tüntetni a felugró ajánlatokat, ja, hogy fillérbaszó vagy, akkor töröld is le.

  4. @mihalyjozsef1963: 2 gombóc fagyi ára, nemár…

  5. @[email protected]: Közel rakjátok a két telefont (aki rajta van a wifin és aki nincs) és aki nincs rajta megpróbál csatlakozni a wifire. Ekkor felugrik egy kis ablak azon a telefonon amelyik csatlakozva van a hálózathoz

  6. WiC0: Jól gondolom, hogy ehhez engedélyezve kell lennie az AirDropnak és a Bluetoothnak mindkét készüléken, vagy más protokollon megy át az info?

  7. @Jecy: Én ezt egyszer próbáltam ki és akkor az én telefonomon nem volt bekapcsolva az AirDrop csak a bluetooth. A host telefonon asszem be volt kapcsolva az AirDrop és a bluetooth is. Szerintem csak bluetooth kapcsolat kell (mintha egy AirPods-ot párosítanál), de nem vagyok benne biztos.

  8. Sziasztok! Jó pár éve használok iphonet, olvasgatom a hozzászólásaitokat, van aki elégedett van aki leszólja akkor mi a fa…k veszitek meg! Sok buta betegember vagytok akik vitatkoznaka semmin. Használd ha tetszik baszd a kukába hanem!!!


Add a Comment