Megjelent az iTunes 12.7 – többé nem érhető el benne az iOS App Store

Ez a cikk legalább 1 éve frissült utoljára. A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az Apple még szeptember 12-én adta ki az iTunes legújabb, 12.7-es verzióját, ami több apróság, és az iOS 11 támogatása mellett egy jelentős változást is hozott: eltűnt belőle az iOS-es App Store, így a számítógépen az iTunes-ban sem nem böngészhetjük már az appokat, sem letölteni nem tudjuk őket, sem a letöltött appokat nem tudjuk feltelepíteni vele a készülékre; illetve a csengőhangok kezelése is megváltozott.

Ez egyúttal azt is eredményezi, hogy ameddig az Apple nem frissíti az iTunes Preview szolgáltatást, addig ha weben egy app letöltési linkjére kattintunk, akkor a böngésző átdob az iTunes-ba, ami viszont visszadob a böngészőhöz, és ez a ping-pong többször is megtörténik oda-vissza, mire megkapjuk a képen is látható üzenetet, hogy mostantól az iOS App Store csak magán az iOS-en érhető el. Nézzük, mit lehet tenni ezzel, legyen szó Mac-ről vagy Windows-os gépről!

Miért gond mindez?

Például a régebbi készülékeket használók esetén okozhat ez gondot, ha olyan appot szeretnének letölteni, amit korábban még nem vásároltak meg, viszont az app legújabb változata már nem támogatja a készüléken futó iOS-verzióját. Ugyanis noha az App Store jó ideje odaadja már az appok adott készülékkel kompatibilis változatait, ez csak a korábban már megvásárolt appok esetén működik – amit viszont a készüléken megfelelő iOS-verzió hiányában nem tudnának megtenni.

A csengőhangok kezelésének megváltozása pedig azt jelenti, hogy azokat már csak a készülék csatlakoztatásakor annak részletei között látjuk, a Library-ben külön már nem.

Mac esetén – ha még nem frissítettünk

Ha még nem frissítettünk, és szükségünk van az appok kezelésére, akkor azért a biztonság kedvéért másoljuk le az iTunes appot egy másik mappába, és ellenőrizzük, hogy be van-e kapcsolva az automatikus frissítés a Rendszerbeállítások, App Store opció alatt, és ha igen, akkor vegyük ki a pipát a megfelelő opciók elől:

Ugyanígy vegyük ki a pipát az iTunes beállításaiban is a frissítések keresése elől, csak hogy biztosra menjünk:

Ezek után a jelek szerint továbbra is gond nélkül tudjuk használni az iTunes 12.7 előtti verzióját, böngészhetünk az App Store-ban, letölthetünk appokat, és azokat telepíthetjük a csatlakoztatott készülékünkre.

Mac esetén – ha már frissítettünk

Ha már frissítettünk, de még nem indítottuk el az iTunes-t a frissítés óta, akkor ne is tegyük meg, mert az frissíteni fogja az iTunes Library.itl fájlt, ami a könyvtárunk adatait tartalmazza. Ha a könyvtár fájl frissül, akkor azt a korábbi iTunes-verzió nem lesz hajlandó beolvasni, hanem csak hibaüzenetet kapunk:

Ha tehát még nem frissült a Library-nk, akkor egyszerűen töltsük le a 12.6.2.20-as változat DMG-jét az Apple-től, majd bontsuk ki belőle az appot például a Pacifist segítségével, és írjuk vele felül a 12.7-es appot:

Ha frissült az iTunes, és már el is indítottuk, akkor az első indításkor az iTunes rögtön az alábbi üzenettel fogad majd minket, amit a legtöbben valószínűleg egyszerűen leokéznak – anélkül, hogy elolvasnák, hogy mit is ír:

Az iTunes frissítése a zenékre, filmekre, tv-műsorokra, podcastokra és hangoskönyvekre összpontosít.

Ha előzőleg az iTunest(sic!) használta az alkalmazások vagy csengőhangok iOS-eszközzel való szinkronizálásához, akkor használja az új App Store-t vagy Hangbeállításokat iOS-en, hogy a Mac gépe nélkül ismét letöltse azokat.

Ha már frissült a Library is, akkor leginkább töröljük le a ~/Music/iTunes mappában található iTunes Library.itl fájlt. Ezután már el fogjuk tudni indítani a korábbi lépésben a Pacifist segítségével kibontott, 12.6.2.20-as verziót, ám ezzel a könyvtárszerkezetünk adatai eltűnnek, de maguk a fájlok értelemszerűen megmaradnak, viszont utána újból importálni kell az összeset az így üressé vált könyvtárba.

Drasztikus megoldás lehet az iTunes teljes eltávolítása, majd újratelepítése, viszont macOS alatt ez semmiképp sem való a hétköznapi felhasználóknak. Az iTunes 12.7-es verziójának eltávolítása után töltsük le a 12.6.2.20-as változat DMG-jét az Apple-től, majd futtassuk le a telepítőt.

Windows-os gép esetén – ha még nem frissítettünk

Ha még nem frissítettünk, akkor Windows esetén a leginkább kézenfekvő talán, ha eltávolítjuk (uninstall) az Apple Software Update-et a telepített programok közül:

Ezután a Mac-es mintát követve szintén vegyük ki a pipát az iTunes beállításaiban a frissítések keresésének opciója elől:

Ezek után a jelek szerint továbbra is gond nélkül tudjuk használni az iTunes 12.7 előtti verzióját, böngészhetünk az App Store-ban, letölthetünk appokat, és azokat telepíthetjük a csatlakoztatott készülékünkre.

Windows-os gép esetén – ha már frissítettünk

Ha már frissítettünk, de még nem indítottuk el az iTunes-t a frissítés óta, akkor ne is tegyük meg, mert az frissíteni fogja az iTunes Library.itl fájlt, ami a könyvtárunk adatait tartalmazza. Ha a könyvtár fájl frissül, akkor azt a korábbi iTunes-verzió nem lesz hajlandó beolvasni, hanem csak hibaüzenetet kapunk, ahogyan fentebb az már látható a Mac esetén.

Ha tehát még nem frissült a Library-nk, akkor távolítsuk el a telepített programok közül az iTunes 12.7-et, majd pedig töltsük le az operációs rendszerünknek megfelelő 32- vagy 64-bites iTunes telepítőt, és telepítsük fel:

Ha már frissült a Library is, akkor leginkább töröljük le a felhasználói profilunk /Zene/iTunes mappában található iTunes Library.itl fájlt – ezzel azonban a könyvtárszerkezetünk adatai eltűnnek, de maguk a fájlok értelemszerűen megmaradnak, viszont utána újból importálni kell az összeset az így üressé vált könyvtárba.

Ezek még érdekelhetnek:


  1. Naaa ezt is tonkre kellett tenniuk -.-” (csengohangok) eddig is moksabb volt beallitani mint mas gyartoknal,de ezt is elveszik. En csengohangert nem akarok fizetni(lehet mondani hogy 3-400 ezres telonal nem belefer),de nalam nem. Vannak appok amiket megveszek akar 10€ert is,de erre mar nem visz ra a lelek. Majd lesz appstoreban mas alkalmazas idovel ami megoldja.

  2. Ez tök jó, hogy elmondjátok hogyan maradjunk a régi verzión, de tartok tőle, hogy ahogy eddig is, az új telefon/ios verziót csak az új vagy egy megújabb verzió fogja kezelni, így mindenképp rá leszünk kényszerítve a frissitésre.
    Szóval jó lenne valami hosszú távú megoldás is a csengőhangokra pl.
    Ja és ha ezt kivették, akkor várható, hogy a zene szinkronizálást is kiveszik?

  3. Az Itunes eddig is használhatatlan volt, ez nekem nem változtat semmin.

    Próbáljátok ki a Syncios programot. Egyszerű, mint a faék, mindent tud ami az itunesal 17 lépésben megy, az két kattintás Syncios-al. És ingyenes ????

  4. Hálistennek nekem nincs ilyen gondom a 6S-el. Nem is tudom mikor néztem rá utoljára iTunes-on az appokra.
    Restore-ra és Backupra ezután is lehetőséget ad.

  5. Nem tudom, miért kellett egy ilyen régi és hasznos funkciót kivenni az iTunesből. Bár amióta a Transfer Purchases-t kivették belőle, kicsit nehezebb használni, de még mindig vissza lehetett állítani vele az appok régebbi (és esetleg még jól működő) verzióját, ha frissítette az ember és utána elromlott vagy el se indul. Most már erre az iTunes nem lesz jó, és lehet később az iOS-ből is kikerül az a funkció, hogy USB-n keresztül fogadjon IPSW-ket. Nem örülök ennek az iránynak.

  6. Az m4r fájlt újra belehúzod az iTunesba és lőn világosság megint ott lesz a szinkronizálható hangok között. Nekem legalábbis így volt. Simán csináltam új csengőhangok és tettem fel.

  7. Frissítés után nem találtam a csengőhangokat amiket korábban csináltam. Finder-iTunes mappában megvoltak. Csináltam egy új hangot hamár ezzel szöttyögtem és azzal együtt ismét belehuztam az iTunesba a hangokat. A telefon menü alatt így már ott voltak és tudtam szinkronizálni.

  8. azt szerettem eddig az Apple-ben, hogy felhasználóbarát (hülyebiztos volt). Minden működött max két kattintással. A francnak van kedve nekiállni állítgatni, másolgatni, mentegetni azért, hogy pl. egy kurva egyedi csengőhangot feltegyek a telefonra. Egyre többször szentségelek, mert valami vagy nem megy, vagy körülményessé válik. Oké, az iTunes sosem volt egy sikersztori náluk, szóval azt nem lehet mondani, hogy tönkreteszik.

  9. Van olyan alkalmazás vagy valami amivel teljessen egyszerüen be tudok rakni egy mp3 at csengőhangnak? Ahol nem kell szarakodni azzal hogy vagdosni kell a hangfájlt? Irhatnátok erröl egy cikket. Régen bármilyen zene fájt megjelenitett a telefon a csengőjangoknál . Most nem 🙁

  10. Ja igen még lehet használni a régebbi iTunest a leírás szerint.
    De majd jön egy iOs 11.?? valamennyi, és majd közli az iTunes, hogy nem kompatibilis ezzel az iOs verzióval.
    Megoldja ezt az Apple ettől nem tartok. Úgy mint a 4S-n kinyírta a FaceTime-t ha iOs 6 futott rajta.

  11. @Koxszifon: épp az iOS 11 támogatásával frissült az iTunes 12.7, tehát az nem majd jön, hanem már itt van.

    a FaceTime hiba azért volt, mert lejárt az abban található tanúsítvány érvényessége. az iPhone 4s frissíthető iOS 9-re, és így új, érvényes tanúsítványt kapsz, amivel működik tovább, ameddig az a tanúsítvány érvényes. akkor nyírta volna ki, ha sehogyan sem tudtad volna működésre bírni.

  12. Akkor ha jól értem nem lehet alkalmazásokat most már letölteni a gépre mert azok nincsenek benne az iTunes ban.?? Valaki tudja hogy hol vannak ezek az alkalmazások az új iTunes ban? Mert akkor letörlöm hogy fölöslegesen ne foglalja a helyet.

  13. Csak tudnám, az Apple mire szánja az iTunest? Mert zenelejátszónak nem éppen tökéletes, és ez nagyon enyhe megfogalmazás. Eddig legalább a csengőhangokat és az appokat lehetett benne rendezgetni, tárolni. Most ezt kivették. Akkor mire való? Mondjuk az Apple Music csak rajta keresztül érhető el, ami elég nagy hátrány, mert például a Spotify már minden rendesebb rádióban is használható. Lehet, hogy az Apple szándéka az iTunes kivezetése?

  14. Sziasztok! Én azt kérdezném, hogy az általam használt AVPlayer HD alkalmazást ezentúl hogyan használjam? Mert iTunes-on keresztül másoltam az iPad-re az AVPlayer HD programba a filmeket és a feliratokat…ez most megszűnt…mit javasoltak? Mit tegyek? Az alkalmazást megvásároltam, aminek a fő funkciója a film nézés…
    Köszi, Renátó

  15. @boki1981:Azért hihetetlen az, hogy mennyire nem olvastok, még egy kommenttel feljebb sem látod a feltett kérdésedre előbb adott megoldást!
    De az első hsz-od felett párral is említik, csak hát ugye azt sem olvastad el. Vmi nem jó akkor rögtön kérdezünk egy topicban és nem is olvassuk el hátha már vki ezt megtette és kapott rá akár több visszajelzést is, amiből lehet válogatni.
    Amugy több cikk is van a szifonon erre vonatkozólag, csak a keresőt is lusta használni a legtöbb az oldalét és a google-ról nem is beszélve.

Írd le a véleményedet! (Moderációs elveinket ide kattintva olvashatod.)

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!